Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-10 / 85. szám

"•áh'ynöx isérdyegésno *a 9vlöiÓÍ i'ödéyné/noJlB 18 SZIESZTA 2004. április 10., szombat NÉPI JÁTÉKOK A HÚSVÉTI JELKÉPPEL hajnalozás, koccintgatás A tojás a világteremtési mítoszok „főszereplője" FOTÓ: TÉSIK ATTILA Az élettelenből az életbe való átmenet rejtélyes jelképe, a tojás a termékenység legősibb szimbólumaként réges-régóta hozzátartozik a húsvéthoz. A piros, a hímes tojásoknak legendáriuma van - eszerint például a piros szín Krisztus vérét jelképezi -, évszázadok óta összekapcsolódnak a locsolkodással. A festés, a díszítés közismert a világban, ám a tojáshoz húsvétidőn népenként jellemző játékok, szokások is kapcsolódnak. A különböző tojásjátékoknak, a gyűjtéseknek korábbi időkben sajátos - mára jórészt elfeledett - hagyományai voltak. Több magyar tájon szokásban volt például a tojáshajtás, aminek során a locsolkodás előtti estén, éjszakán legények járták végig a lányos házakat, beköszöntek az ablakon, nevén szólítva a leányt, tojást kértek tőle. Az ablakokon kiadott tojások gyűjteményével aztán a legények elmentek valamely házhoz, ahol előre kialkudva, a készítendő rántottájukhoz szalonnát is kaptak. Az öszszegyűjtött tojások egy részét itt megsütötték, megették hajnalban, aztán együtt indultak el locsolkodni. A feltört tojások héját azoknak a lányoknak a háza elé öntötték, akikre valamiért megorroltak, s ez bizony nagy szégyennek számított. Volt olyan vidék, ahol az összegyűjtött tojás egy részét a legények maskurázva eladták, hogy az árából a locsolkodóbál költségeit fedezzék. Bort vettek a locsolópénzből A húsvéti hajnalozás során ugyancsak gyűjtöttek tojásokat. A legények cigányzenészek kíséretében, maskarázva köszöntöttek húsvéti ünnepet a locsolkodás napjának éjszakáján. „Produkciójukért" a gazdáktól pénzt, a háziasszonyoktól kalácsot, nyers tojást és szalonnát kaptak, amiből aztán hatalmas rántottát sütöttek hajnalban, s annak közös elfogyasztása után indultak a leányokat megöntözni kisebb (4-5 fős) csoportokban. Az összegyűlt pénzből bort vettek a hajnali étekhez. Szerelemjóslás Hogy a hasonlatnak - miszerint feltámadásakor Krisztus úgy törte fel a sziklasírt, mint a kifejlődött madár szokta a tojás héját - van-e valójában köze a húsvéti tojástörő, tojáskoccintó játékokhoz, azt még vitatják, de a régi szokást mostanában a húsvéti népi játékokban kezdik megeleveníteni. Valójában szerencsére és ügyességre épülő versengés: két legény, kisfiú szembeáll egymással, s egyre erősebben koccintgatják öszsze a kapott hímes tojásokat, az nyer, akié épen marad, s elveheti a vesztes húsvéti tojásait. (ínségesebb időkben ügyesebb legénykék ily módon akár több napra való élelmet is „összekoccintottak" a családjuknak.) A tojásütögetésnek más módja volt ismert Romániában, az ünnepköszöntő látogatók a házigazdát ütögették meg a húsvéti jelképpel, mondván: „Krisztus feltámadott". A tojással húsvétkor régen szokásban volt labdázni, s ezzel jósolni is: aki nem tudta elkapni, elejtette a neki dobott tojást, az a népi hiedelem szerint még egy esztendeig nem találta meg a párját. Az idősebbek nem szerelemjóslásra, hanem termésjövendölésre praktikáztak húsvétkor a tojással: a nagypéntek éjjelén feltört és pohár vízbe csorgatott tojás formájából következtettek a jövő évi termésre. Húsvéti játékok A világteremtési mítoszok „főszereplője", a tojás olyan kivételezett jelkép, hogy van, ahol vele húsvétkor az egyébként tilos is szabaddá válik. Amerikában például a húsvétolók kedvelt szórakozását, a tojásgörgető versengést megengedett máskor féltve őrzött helyen, a Fehér Ház előtt megrendezni. A szokást valaha brit telepesek vitték az Újvilágba, átörökítve azt a hagyományt, hogy az angol domboldalakon a gyerekek húsvét reggelén tojást hengergetnek, idézvén a Krisztus sírjáról legörgetett szikladarabok emlékét. Eredetileg az amerikai gyerekek is domboldalon, a Capitoleum lejtőjén görgettek, ám annak gyepét később félteni kezdték, s a népünnepélyt 1880-ban áthelyezték az elnöki rezidencia elé. A szerb gyerekek viszont a temetőkben „játszanak" a tojásokkal, az ortodox egyház híveinek szokása szerint a halót taik meglátogatása, a sírjuknál történő evés-ivás idején a kicsik számára a sírok között rejtenek el hímes tojásokat, amiket össze kell gyűjteni. SZABÓ MAGDOLNA Vadmadarak nyomán MUNKATÁRSUNKTÓL A mítosz azt tartja, hogy a világ egy tojásból keletkezett, a régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a Kárpát-medencében a legkorábban már az avar korban ismerték a tojásdíszítést, és karcolt életjelet a sírokba is tettek. Őrződnek a tojásírás, hímzés, festés hagyományai, régi metódusai, de időről időre új technikák is felbukkannak. A változatosság jegyében ajánlunk ezekből. A sokféle szép mintával ékesített húsvéti tojások között divatba jöttek mostanában azok, amelyek olyan hatást keltenek, mintha vadon élő madár tojta volna őket. Ezek a „pettyesek" igen egyszerű módszerrel készülnek. Főzéskor a tojásnak meghagyjuk az eredeti színét vagy halványzöld lében megszínezzük. Száradása után sötétebb zöld vagy barna pettyeket viszünk rá ecsettel. Lehet spriccelt is: a megfőtt, kihűtött, száraz tojásokra egy fogkefe sörtéjéből pergetjük át egy falapka segítségével a festéket. Aki hitelesebben akar utánozni, az ragaszthat egy-egy tollpihét is a festett tojásra. Természetes hatást keltenek a hagyományos levélrátétes (berzselt) tojások mellett a márványozottak is. Készítésük hasonló a levéldíszesekéhez. A megmosott, nyers tojásra cérnával hagymahéjat kell felkötözni, úgy, hogy az egészet beborítsa. Nejlonharisnya darabba téve, hidegről indítva főzzük, gyöngyöző vízben körülbelül negyedóráig. A lehűtött, kicsomagolt tojásokat szalonnabőrrel ki lehet fényesíteni. A szalmadíszes tojásokat is szívesen készítik manapság a természetes anyagokat kedvelők asztali dísznek. A szalmaszálakat végighasítva egy időre vízbe kell áztatni, hogy megpuhuljanak. Utána ajánlatos kivasalni, s a vasaló hegyével legömbölyíteni. A mintát ildomos előre megtervezni, ahhoz kiszabni éles ollóval a darabokat, majd a megfőzött, megfestett, hideg tojásokra lehet elemenként ragasztani úgy, hogy a tapadást adó ragaccsal a szalmát kenjük be. Tanulmány arról, mit iszik a nő Természetesen mindent. S e tanulmány könnyed esszenciája nem csak abban a festői képben lenne, hogy közeli kiskocsmában egy törzsvendég hölgy rendre pálinkás poharat markolva álldogál a pultnál. És még csak nem ama rendkívülinek is mondható élményünkben, hogy mivelünk egy magyar egyetemista lány Prága városában, legyen néven nevezve: Borbála, kóstoltatta meg az abszintet, amely cirka nyolcvanfokos volt, égkékszínű, és természetesen ő is ivott belőle. Isznak a nők pezsgőt, répalevet, kakaót és vért Is. Ezt tudjuk. A depressziós nők köztudottan a töményre hajtanak, konyak vagy rum, beteszik az üveget a fűszereszacskók mögé, és éppúgy meg-meghúzzák, mint a férfi az övét, aki a könyvek mögött vagy a toalettlefolyóban tartja a literes sósborszeszes flakont. így van ez. Mindenki dugdos valami mentőlöttyöt. És milyen nagy élmény rálelni a másik mocsárvodkájára, meginni szépen az utolsó kortyig, és aztán az üres üveget ugyanoda, a helyére visszatenni. Na, de hát ez költészet, vagy inkább drámairodalom, úgyhogy vissza a tudomány egzakt és objektív világába! Több alapvető italtanulmány lefektette már, hogy a kávéivás, vagy a teaivás legmagasabb rendű formája az, amikor ezen italokat édesítők, pótszerek, renegát ízstimulálók nélkül vesszük magunkhoz. Egy orvos persze ajánlhat a reggeli kávéba tejet, neki az a dolga. Mindenki tudja, hogy az orvosok nem hazudnak, viszont hiába beszélnek. Tejes kávé, hosszú kávé, fahéjas kapucsínó, mézes kávé, porcukros kávé, ilyesmiket isznak a nők, meg persze a férfiak közül a nehéz fizikai munkások, a kőművesek, a bányászok, a szénlapátolók, és a hóhérok. De hívja csak meg valaki a feleségét a tizedik roppant boldog házassági évfordulójukon a világ legjobb ristrettójára, mint tudjuk, ez a dupladupla kávé, méregerős, könnyedén szakítja ki dobogó szívedet a mellkasodból, és a napfénybe tartja, miközben olyan élénk babkávé íze van, hogy másnap este barna lesz a fogkeféd. Egy boldog feleség, ha ristrettót kap, olyan élénk dühroham fogja el, hogy a frizurájával se törődve rohan a bíróságra, és már a portán beadja a válókeresetet. Aztán, mert kiszáradt szegény, megissza a portás munkahelyi teáját. Pontosítsunk. Rumos teáját. A nők és az ital édesítése, nohát ez egy nagyregény. Mi sem vállalkozhatunk többre, minthogy publikáljuk a legfontosabb és a legédesebb alapvetéseket. Egy nő nem azért édesít, mert az ital kávé, kakaó, tea, limonádé, vér - nem elég édes. A nő nem azért édesít, mert elégedetlen, holott gyakran az, és joggal az. Kimennek a temetőbe, elő a porcukros zacskót, és hintenek némi fehéret az elhunyt ember borostyános sírjára. Ismerünk nőket, akik cukros újjal nyúlnak a szenteltvízbe, s csak aztán rajzolják magukra a keresztet. Úgy szült meg, számol be egy doktori értekezés, hogy közben negrót szopogatott. Hoppá. Az édesítés mélyen egzisztenciális művelet, archaikus léttevékenység, na még egy kanál porcukor, csurranjon még egy kis fényes méz, hulljon a kocka mokka, csak mert az édesnél is lehetséges édesebb, és nem lehet olyan közel lenni a szakadékhoz, hogy egy apró lépésre ne lenne még mód, és nem lehet olyan szépnek, jónak és kívánatosnak lenni, hogy ne lehetne még egy picivel szebbnek, jobbnak és kívánatosabbnak lenni, és ha a világ van, akkor még vanabb is van. Például a nők ritkán isznak fröccsöt. Egy berlini ismerősünk, drága barátnénk, könyvtáros hölgy máskülönben, kivétel e különös szabályszerűség alól, de egyébként tényleg ritkán találkozunk kisfröccs vagy hosszúlépés pártoló asszonyokkal, míg a mélabú lelki gyötrelmeit kiálló hölgyek gyakran folyamodnak az estéli borivás fogfestő gyógyírjához. Kivesz az ember borgyűjteményéből, mondjuk, egy tízezer forintos valamilyen villányit és vizes pohárba töltve nyomban, vagyis lögyböléző levegőztetés nélkül nyomja le, aztán gyorsan még egyet, és máris jobb lesz, kis szédülés, morzsák a képernyőn és a nyelv hegyén, elúszó testek, na és? így élek, ez vagyok, na és? Boldogtalan vagyok, na és? Különös dolog, de a nők, nem a gyermeklányokra gondolunk, hanem az igazi nőkre, az érett, termékenységre hajlamos, fényes arcú, őszibarack ölű hölgyekre, nos ezek meglepő antlpátiát mutatatnak a szörpökkel kapcsolatban. Vajon miért. Mert a szörp keverék, mert elegyítés? Hiszen a kávék tejezése, tejszínezése és mértéktelen édesítése szintúgy az, akkor pedig nyilván nem ama világépítő elvről van szó, hogy szeretetünk tárgyának minden elemében homogénnek kell lennie. Vizsgálódjunk tehát! Van a nőnek problémája az ásványvízzel? Cseppet sincsen! A nő imádja az ásványvizet, mert az mélyről érkezik, és felfelé tart, mint a szerelem. Az ásványvíz vertikálisan misztikus folyadék, s minden, ami misztikus, számot tarthat a nő kitüntető szimpátiájára. Ha a nő buborékmentes ásványvizet kér, akkor nyilván nem szereti a szúrós érzéseket a szájpadlásában, vagy rózsaszín nyelvecskéje tövében, és bánatos. Ha viszont buborékos vizet igényel valamely cukrászda vagy kávéház napsütötte teraszán, akkor először rendre elbámulja a felfelé szálló buborékokat, ez is egy férfi, és ez is, és ez is, s csak aztán dönti meg a párás ásványvizes üveg törzsét. Akkor pedig mi az oka annak, hogy a nő nem kedveli sem a málna-, sem pedig az áfonyaszörpöt?! Maga a szörp, e ragacsos, lassan és súlyosan elfolyó, többnyire bíborszínű szirup okozna benne félelmet, ellenszegülő akaratot?! Vagy azért, mert magát a szörpöt már képtelenség továbbédesíteni?! Ó igen, nyilván ez lenne a titok megoldása, a tömény szörp önmagában fogyasztásra alkalmatlan, ámde vízzel hígítva már lelki korrupció. Végezetül pedig jó tanács férfiolvasóinknak. Ha az első randevú alkalmával a még kevésbé ismert, ámde roppant megnyerő, egyszerre bájos, bölcs és szórakoztató hölgy úgynevezett Milchkaffet, azaz tejeskávét rendel, melynek mennyisége szabályosan az egy liter körül mozog, nos, akkor nagyon figyeljenek oda. Többet nem érdemes mondani. Csak annyit, hogy ezek a férfiak komoly veszélyben vannak. Mert a bájos, bölcs, szórakoztató hölgy megissza az egy, máskor másfél liter tejes kávét, a férfire néz, feláll, és. És? SZÍV ERNŐ