Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-20 / 296. szám

14 SZIESZTA 2003. december 20., szombat KOCSIS ZOLTÁN ZONGORAMŰVÉSZ, KOMPONISTA, KARMESTER ÉS FŐ-ZENEIGAZGATÓ és összetart A művészet, a művészetet művelök nagyon is elvesztették azt a megbecsülést, amit mondjuk tíz évvel ezelőtt még joggal birtokoltak - véli Kocsis Zoltán zongoraművész. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar fö-zeneigazgat ója ugyanakkor talán kicsit rácáfol eme véleményére, amikor arról beszél, hogy a legutóbbi kormányváltás óta az államtól kapott támogatásnak köszönhetően a zenekar olyan szintre fejlődött, amilyen soha nem volt. - A pénzre és a „könnyed információkra" hangolt világban mit tud üzenni? - Csak a művészettel lehet manapság bármit is kezdeni, építeni. Olvassák, szeretik az emberek a bulvársajtót, kicsit csámcsognak a híreken, aztán visszaülnek a volán mögé. Megértem azokat, akik szeretik a sztárpletykákat, miközben bűntelennek hiszik magukat úgy, hogy tudják, akár velük is megeshetett volna, és titkon örülnek, hogy mégsem velük történt a dolog. Érdekesen alakul a világ. Egyre több joghézagot töltenek be, egyre több cselekményt, megnyilvánulást szabályoznak törvénnyel, ugyanakkor egyre nagyobb az a szennyáradat, ami ezeknek a törvényeknek a résein átszivárog. Sok mindent leírhat egy újság, akár hazugságokat is, de ez ahhoz hasonló, mint amikor az emberek a kocsmában mindenféléről beszélgetnek és nem törődnek azzal, hogy kit mivel illetnek. No persze a kocsmai beszélgetés az kocsmai beszélgetés, ami másnapra a gőzzel együtt elszáll és senki sem ellenőrzi a valóságot. Ám az írott szó elég súlyos ahhoz, hogy ne maradjon visszhang nélkül. Olyan értékválságos világban élünk, amely megkérdőjelezi még a legkomolyabb alkotások utóéletét, értékét, jelentőségét is. Hogy a zenei világból vegyem a példát: divattá vált például Lisztet szidni, hogy rossz komponista volt, vagy divat azt mondani, hogy a mai zene utálatos, érthetetlen. Ilyenkor Sztravinszkij szavai jutnak eszembe: a modernség fölött nagyon hamar eljár az idő. Lehet, hogy brókervilágban élünk, de egy Kocsis Zoltán: Hiszek abban, hogy egy-egy koncert után más emberként kelnek fel az emberek a székből. biztos: a művészet, a művészetet művelók nagyon is elvesztették azt a becsületet, megbecsülést, amit mondjuk úgy tíz évvel ezelőtt még joggal birtokoltak. Nem tudom, hogy mindez a sajátos deheroizálás része-e egy jól megkomponált ördögi hadműveletnek. Nem tudom, az-e a cél, hogy legyen valami, ami megfelel bizonyos esztétikai elveknek, de könnyen fogyasztható, hogy ne kelljen mélyen gondolkodni, vagy egyáltalán ne kelljen még gondolkodni sem. Egyébként én mint individuum, kikérem magamnak, hogy bárki is irányítson! Egy igazán komoly művészre nem hiszem, hogy rá lehet erőltetni „Én mint individuum, kikérem magamnak, hogy bárki is irányítson!" a csordaszellemet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a művész elkülönülhet, nem, mert igenis részt kell vennie a társadalom életében, de nem úgy, ahogy azt a diktátorok, a politikusok, a háttéremberek gondolják. Ha mondjuk én annak idején a Kádár-rendszerben úgy léteztem volna, ahogy az akkori vezérek gondolták, akkor most nem beszélgetnénk itt... Megélhetési gondok - Ebben a világban mit lehet Dvorák, Schubert vagy Franck műveivel kezdeni? Nagyon sokat. És ezek nem üres szavald A napokban egyik zeneakadémiai koncertem után azt éreztem, ha én annak a közönségnek akkor és ott azt mondom: gyerünk, rohanjuk le az egyik magazin szerkesztőségét, szó nélkül jöttek, megtették volna. De nem mondtam, már csak azért sem, mert az ilyenfajta lapok főjenek a saját levükben és bűnhődjenek a leírt hazugságokért, bűnhődjenek, ahogy kell. Hiszek abban - és ez halálomig megmarad -, hogy egy-egy koncert után más emberként kelnek fel az emberek a székből. - Nemzetközi díjas lemezfelvétel, jó hangulatú zenészek. Mindehhez pénz kell Miként tudja igazgatóként megtalálni a misszió és a pénz közötti utat? - Amikor annak idején átvettem a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, rögtön láttam, hogy pénz nélkül semmit sem lehet csinálni. Akik napi megélhetési gondokkal küszködnek, azoknak nem lehet elég motiváció maga a zene. Még Mozartnak is voltak napi megélhetési problémái. Bartók is vállalt olyan feladatokat, amelyek nem érdekelték, de fizettek érte. Mivel a minőségi változást céloztam meg, elhatároztam, hogy pénzt is szerzek. A kezdeti reménykedés után eléggé elcsüggedtem, mikor megtapasztaltam: a minisztérium semmiféle hajlandóságot sem mutat arra, hogy valóban a nyugati fizetésekhez mérten dotáljon bennünket. Aztán új kormány jött, új miniszter, és az teljesen mindegy, hogy milyen párt színeiben. Ha minőséget akarnak, Fizessék meg! Hála az államtól kapott támogatásnak, a zenekar olyan szintre fejlődött, amilyen soha nem volt. Lehet mindenféle rosszindulatú megjegyzést tenni ránk, de a zenészek játékára egy rossz szót sem lehet mondani. Már lehetőségünk van arra, hogy magánszponzorok felé nyissunk. Olyan jók a zenészek, a kórus, hogy mindent meg lehet velük valósítani. A sokoldalú művész - Egy személyben zongoraművész, komponista, karmester, fő-zeneigazgató. Melyik sínyli meg jobban a másik munkáját? - Egyik sem, mert mindig csak egyfélével foglalkozom. Ha interjút adok, arra, ha muzsikálok, arra gondolok és nem másra. A halálomat jelentené, ha egyik tevékenységem közben az izgatna, hogy mi lesz a másikkal. Ha komponálok, komponálok, ha hangszerelek, hangszerelek. Ha az asztal mögött végzem az adminisztrációt, akkor azt csinálom kőkeményen, ha próbálok, próbálok, ha gyakorolok, gyakorolok. Beszélgetésünk előtt két órát gyakoroltam. A muzsika hatalma - Honnan veszi az erőt? - A zenéből, ami összetart. Azt szoktam mondani a turnék előtt: ez a biztosítéka annak, hogy a turné végére a zenészek nem gyűlölik egymást. Most volt egy angliai szereplésünk, aminek még az utolsó napján is megtartottuk a kétórás próbát. Használt. Ismételten: a zene összetartó erő. Hinni kell a csodálatos remekművekben, hinni kell bennük, játszani azokat és akkor a legnagyobb ellentétek elsimulnak. Hinni kell bennük és akkor a legfárasztóbb nap után is frissen tudunk muzsikálni. Lehet beteg valaki, a remekművektől a koncert idejére elfelejti a bajait. Hihetetlenül nagy hatalma van a muzsikának. GÜLCH CSABA KERTESZ SORSTALANSAGA NEM TETSZIK A TÚLÉLŐKNEK örülni is lehet Az igazi sikerkönyv a hamisított könyv. Mit szól a Sortalanság-hamisrtashoz az irodalmár? Miként érhető el, hogy az első magyar Nobel-díjas regénye alkalmanként ne porfogóként szerepeljen háztartásokban, hanem olvassák? Ki lehet „a következő Kertész"? Mi az irodalom feladata, ha van neki ilyen? A kérdéseket Szirák Péter és Vári György irodalomtörténésznek, a Kertész Imre-életmű monográfusainak tettük föl, napokban megjelent műveik vásárhelyi bemutatóján. -Voltaképp örülni is lehetne a hamisításnak - mondja Vári György -, mindenesetre jelzi, van igény a könyvre. Ez egyébként inkább irodalomszociológiai kérdés, mint az is, amit holokauszt-túlélők körében tapasztalok: sokan nem értik a Sorstalanságot, félreértik, dühíti őket. Kétségtelen, a Sorstalanság másképp szól a magyar történelem e tragikus fejezetéről, mint a visszaemlékezések általában. De ahhoz, hogy a holokauszt, amiről nagyon sokan, s nagyon sokat írtak, irodalmi szempontból érdekessé váljék, Kertész iróniája és öniróniája is kellett, s erre sokan nem vevők. Miként lehetne elérni: ne státusszimbólum legyen a Sorstalanság, könyv alakú porfogóként funkcionálva háztartásokban, hanem olvassák? Vári György szerint a közönség ma azokat az alkotókat olvassa, akiket a média szárnyára vesz, de a Kertész típusú irodalom olyan, mint a legelvontabb képzőművészet, vagy a legkomolyabb zene, ezt - a Nobel-díjtól eltekintve - a média nem tudja hasznosítani, így csak a Nobel-díj függvényében veszi szárnyára. Előképzettség nélkül ez a fajta irodalom nem érthető meg, a középiskolai irodalomoktatásba való beépítése javíthatna a helyzeten. Már van, ahol tanítják a Sorstalanságot, és nem is a hagyományos, kronologikus sorrendben, hatékonyabb műbefogadást lehetővé téve, hanem a fejlődésregény műfajának történetén belül. Ki lehet a „következő Kertész Imre", kiről lehet megjósolni Kertészéhez mérhető karriert? Az irodalom nemcsak az írásról, hanem az olvasásról is szól, mondja Szirák Péter, s ezek nem okvetlen állnak szinkronban egymással. - Az az együttállás, hogy egy jeles író a maga idejében rátalál olvasóira és kritikusaira, inkább ritka, mintsem általános - hívja föl a Figyelmet. Bármikor akadhat szöveg, ami húsz-harminc, vagy száz évvel később válik olvasottá, mert olyan kérdésekre válaszol, amelyeket ma nem ismerünk fel kérdésekként. Az irodalomban benne van, hogy nem látunk mindent színről színre, s később más aspektusa merül fel az egyes műveknek. - Ez elég talányos, de az irodalom ettől dinamikus és nagyszerű. Ha minden műnek meglenne az egyedi és kitüntetett értelme, borzasztóan unalmas lenne az irodalom története teszi hozzá. Mi lehet a feladata az irodalomnak Magyarországon, miután a rendszerváltozással a hagyományos váteszszerep okafogyottá lett? - Ez a szerep nem lett okafogyott, csak lehetetlen betölteni - mondja Vári György. Ma a váteszirányzatot Csoóri Sándor igyekszik képviselni leginkább, de a tőle teljesen eltérő alkatú „Kertész sem idegenkedik attól, hogy nemzetének üzenjen a távoli Németországból". Úgy gondolja, létezik egy homogén kultúra, melynek ő letéteményese, vannak dolgok, melyekbe ő bebocsáttatást nyert, részint mint túlélő, részint mint az elitkultúra birtoklója, és ebből a pozícióból foglal állást politikai, kulturális szereplőkről. - Megjegyzései jó részével egyet is értek, a tónus az, amit - túl azon, hogy nagyon tiszteletreméltónak tartok - anakronisztikusnak is érzek. De van köztünk pár évtized, s ez sok mindent megmagyaráz - vélekedik Vári György. Szirák Péter hozzáteszi, az irodalöm hagyományosan magával hoz nagyon sokfajta kontextust, de azt nem tudja megtenni, pontosabban nem dolga megtenni, hogy az eltérő álláspontok között igazságot tegyen. - A Kertész Imre-életművel való foglalkozás számomra azt is megmutatja mondja végül -, hogy az irodalom szerepe színre vinni az összefüggéseket és ezáltal kifejezni az emberi dolgok bonyolultságát. Ez a feladata továbbra is megmarad. F. CS. Kertész Kaddisa. Előképzettség nélkül ez a fajta irodalom nem érthető meg. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA