Délmagyarország, 2003. november (93. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-13 / 264. szám
6 •MEGYEI TÜKÖR" CSÜTÖRTÖK, 2003. NOVEMBER 13. Szabrina rajzai A szegedi Májer Szabrina sorozatban nyeri a helyi és országos rajzpályázatokat. Kedvenc témája a környezetvédelem. A Béke Utcai Általános Iskola hatodikos diákja, Májer Szabrina - aki az Audrey Hepburn főszereplésével bemutatott emlékezetes film után kapta keresztnevét - sorozatban győz rangos városi és országos rajzpályázatokon. Tavaly egy villamost ábrázoló munkájával az SZKT versenyén szerezte meg korcsoportjának első díját. Személyre szóló jutalma 20 ezer forint értékű rajz- és sporteszköz volt, valamint iskolája is jól járt: 200 ezer forintot kapott a közlekedési társaságtól. Szabrina négy éve rajzol komolyabban, tanára Kedves Miklósné nemcsak az iskolai órákon, hanem a Hammido Művészeti Iskola kihelyezett tagozatán délutánonként is foglalkozik vele. Az ő javaslatára vesz részt rendszeresen pályázatokon, amelyeken számos díjat nyert már. Legutóbb az autómentes nap és mobilitási hét alkalmából a Környezetvédelmi Minisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az Oktatási Minisztérium közös rajzpályázatot hirdetett, amelyen az általános iskolások környezet- és természetvédelmi témájú munkáikkal vehettek részt. Az ország minden részéből 2670 pályamunka érkezett a versenyre. Szabrina karikatúra jellegű alkotása szakértő 'íf^j : ; 1* J f B 'tilt ^^JB cafem wí Szabrina egy kerékpárt is kapott. Fotó: Miskolczi Róbert zsűritől a második díjat kapta. Az elismeréseket a napokban személyesen vehették át a győztesek l'ersányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztertől, Csillag István gazdasági és közlekedési minisztertől, valamint Bachelot-Narquintól, Franciaország fenntartható fejlődési és ökológiai miniszterétől. Szabrina az elismerő oklevél mellé egy mindennel felszerelt túrakerékpárt is nyert, aminek a családja is örült, hiszen nyaranta közös biciklitúrákat szoktak szervezni a Balaton környékén. A szegedi kislány kedvenc témája a környezetvédelem, imádja a természetet, az állatokat. A karikatúraszerű ábrázolásmód áll hozzá legközelebb. H.ZS. Családi események HAZASSAGOT KOTOTT Szúnyog Károly Péter és Balogh Emese, Ördög Róbert István és Molnár-Szabó Éva, Udvari Tamás és Nagy Zsuzsanna, Vemet Thierry és Pethő Csilla Eszter, Márton István és Tanács Edina, Berényi Jenő és Molnár Szilvia. SZÜLETETT Boldog Zoltán Lászlónak és dr. Mózes Andrea Évának Kata Anna, Gyuris Imrének és Fáber Anettnek Dorka, Berta Gábor Mihálynak és Deme Beátának Gábor Bence, Jeszenszki Zoltánnak és Tánczos Tündének Zoltán, Jónás Menyhértnek és Berki Gyöngyinek Alex, Viczián Pálnak és Gyökér Ildikónak Norbert, Dobó Sándornak és Csikós Csillának Ildikó, Kószó Ferencnek és Lipták Izabellának Vivien, Czang Ferenc Péternek és Bagi Andreának Gergely, Pécsi Zsoltnak és Végh Erzsébet Ildikónak Gergő, Jancsik Andrásnak és Gáspár Karolinának Dorottya, Szekeres Gábornak és Marton Ildikónak Rebeka, Pap Gézának és Czagány Ildikónak Barnabás Géza, Tóth Sándornak és Gallai Piroska Ritának Enikő, dr. Tóth Gábornak és Szabó Orsolyának Eszter Luca, Molnár Józsefnek és Haris Katalin Rékának Napsugár Katinka, Gózon Zoltánnak és Dankó Zsófiának Dániel, Tanács Csabának és Kerekes Anitának Olivér, Kovács Ferencnek és Nagy Orsolyának Máté, Islam Turannak és dr. Bella Andrea Máriának Bella Sivel, Nagy Herbert Antalnak és Vciner Mónikának Kristóf Bence, Korom Istvánnak és Kovács Anitának Kevin, Mangó Ferencnek és Nagy Andrea Beátának Ferenc Ákos, Varga Balázs Ferencnek és Hangya Veronikának Diána, Tóth Sándornak és Deli Zsuzsannának Levente, Faragó Norbertnek és Pólós Annamária Krisztinának Norbert István, dr. Téglás Botondnak és Bus Zsuzsanna Kornéliának Borbála Zsuzsanna, Ocskó Károly Jánosnak és Nagy Juditnak Gergő Márk, Szívós Szabolcsnak és Krajcsovics Andreának Vanda, Sándor Attilának és Lajkó Gabriellának Beatrix Miett, Forrai Szabolcsnak és Bárkányi Piroskának Krisztiána, Börcsök Róbert Zsoltnak és Juhász Gabriella Emesének Zsombor, Balog Sándor Zoltánnak és Oláh Krisztinának Ádám, Turcsik Attilának és Csillag Mártának Dániel, Vladiszavlyev Axentiának és Kun Zsanettnek Alexandar, Ádók Andrásnak és Váradi Orsolyának Dániel, Heim Tamásnak és Bartucz Gyöngyinek Laura Anna, Diczházi Attilának és Kocsis Ilonának Noémi, Kószó Gézának és Kovács Emmának Gerda, Karakás Csabának és Őtves Valériának Csaba, Tomatás Gyula Péternek és Katona Editnek Péter Imre nevű gyermeke. MEGHALT Sárosi Istvánná Bodicsi Mária, Oláh Mihály, Kusztor Máté Zoltánná Horváth Ibolya, Széli Mihályné Dékány Ilona, Nagy Ferencné Valkovics Irén, Kollár Ágnes, Mészáros Ferencné Tornai Gizella, László Lászlóné Fodor Julianna, Cseh András, Szombathelyi Józsefné Judik Julianna, Hódossy Zoltánná Csatlós Margit, Baráth József, Meleg Ferenc, Göblös Imréné Gombos Rozália, Szalma Ferenc, Szakái Mihályné Oltványi Mária,Tandari Rudolf, Farkas Károly Pál, Makra Istvánné Klement Irén, Szarvas István, Pavelkó Rozália Margit, Kocsispéter Zoltán József, Ördög Tibor, Papdi Antal, Herbich Imre Jenőné Zocskár Mária, Vastagh Szilveszter, Molnár Jánosné Lipták Anna, Horváth Zoltán, Goda Kálmánné Török Rozália, Borsi Jánosné Kovács Ilona, Unginé Fehér Erzsébet, Rucz Antal, Szopka Mihályné Berezvai Rozália, Annus Józsefné Dudás Ágnes Franciska, Lantos Sándor, Kovács Gáborné Magyarics Erzsébet, Seres Árpád Andrásné Kis Erzsébet Éva, Bereczki Sándor, Birgés Sándor, Vinnai Gyula, Marosszéki Ferenc Károlyné Véber Hona, Biró Jenőné Felső Irma, Nyiri István, Kalmár Györgyné Osztó Mária, Pipicz József, Kovács János, Roik János, dr. Korek Mária Katalin, dr. Herczeg Mária Katalin, Bilik József, Matuz István, Szél Imréné Masa Mária, Fődi Imréné Sós Ibolya Piroska, Farkas Gyuláné Kispál Piroska, Kapantzián Keropné Kovács Mária, Vincze Györgyné Hrabovszki-Varga Mária, Gallai Józsefné Dunai-Kovács Ilona, Gémesi Andrásné Szabó Mária, Makai Imre, Forrai Zoltán Mihály, Virgoncz György. A leszázalékolások számának csökkenését várják A rokkantosítás rendszere A rokkantosítási rendszer átalakítását tervezi a kormány. A legnagyobb változás a jelenlegi gyakorlattal szemben, hogy az orvos szakértők a jövőben azt vizsgálnák, mekkora munkaképessége maradt meg a betegnek. Hazánkban folyamatosan nő a leszázalékoltak száma. Ennek megállítása, illetve csökkentése érdekében a szakemberek változtatni kívánnak a jelenleg hatályba lévő rokkantosítási rendszeren. Csongrád megyében 140 ezer 168 nyugdíjast tartanak nyilván. Ebből 111 ezer 347-en öregségi nyugdíjat kapnak. A nyugdíjasok közel húsz százaléka, vagyis 27 ezer 680 fő nem éri el a nyugdíjkorhatárt. Rendszeres szociális járadékban, azaz rokkantsági nyugdíjban majd 10 ezer 200-an részesülnek. Közülük 1308 huszonöt év alatti. Ezen fiatalok születésük óta rokkantak, vagy valamilyen baleset folytán váltak azzá. A mostani rendszer szerint egy-egy kérelem esetében az orvos szakértők azt vizsgálják, mekkora mértékben vesztette el munkaképességét a beteg. Ezzel szemben a jövőben azt néznék, még milyen munkára lenne alkalmas a rokkantnyugdíjazását kérő páciens. Másik nagy eltérés, hogy rokkantnyugdíjat csak azok kapnának, akiknek visszafordíthatatlanul károsodott az egészsége. Ha a hosszan tartó betegség után még maradt fejleszthető képessége a betegnek, akkor rehabilitációval segítenék az újbóli munkába állását. A lábadozás esetén pedig rehabilitációs járadékot kapna a rokkantsági ellátás helyett. A rokkantosítási rendszer átalakításával az indokolatlan leszázalékolásokat szeretné megszüntetni a kormány. A szakértők szerint ugyanis minden harmadik leszázalékolás indokolatlan. Ennek oka, hogy sokan így menekültek a munkanélküliség elől. - Már várható volt, hogy a kormány változtatni kíván a mostani rendszeren, hiszen egyre több lett a rokkantnyugdíjas - vélte Tóth Margit, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének elnöke. Jelenleg a beteg is kérheti leszázalékolását, vagyis kezdeményezheti, hogy az orvosi bizottság elé kerüljön. A jövőben ezt csak a házi-, illetve kezelőorvosa javasolhatja. A tervek szerint egy-egy beutaló kitöltéséért kétezer forintot kapnának a házi-, illetve kezelőorvosok. Tóth Margit szerint a változtatással jelentősen csökkeni fog a rokkantnyugdíjasok száma. Persze ez nem következik be egyik napról a másikra. Az elnök úgy véli, hogy néhány évnek még el kell telnie, hogy működjön az új rendszer. K.T. Mi van a védjegy 2003-ban az alábbi termékek és gyártóik nyerték el a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy használati jogát. Békési és Fia Bt. Csabahús Kft. Dámtej Kft. DRÁVA TEJ Kft. Első Pesti Malomés Sütőipari Rt. Kaiser Food Élelmiszer-ipari Kft. Kenesei és Tsa Kft. Leuenberger Élelmiszergyártó Kft. Miskolci Likőrgyár Rt. Kajszi ágyas barackpálinka. Ringló ágyas szilvapálinka Csabai Chorizó kolbász termékcsalád, Csabai Pokol Tüze kolbász Szekszárdi csemege sajt Dráva Aranyrúd füstölt sajt család „Kancsós tej" Pasztőrözött, homogénezett, 2,8 %-os zsírtartalmú félzsíros tej Ferencvárosi Búzaliszt Extra sikértartalommal Kaiser Dán szalámi szeletelve 100 gr-os védőgázas csomagolásban, Kaiser Alpesi-Kalocsai mlx szeletelve 100 gr-os védőgázas csomagolásban Prima Maroni termékcsalád Quality Champignons Kft. Natúr csiperkegombatej, Natúr csiperkegomba szelet S0LE Hungária Rt. Profi Tejföl 20%-os 450 g, Profi tej 2,8% liter S.V.E. Hungary Kft. Sz Plusz Sz Szövetkezet VASI-HÚS Kft. VIREC0 Kft. Zalahús Rt. ZIMB0 Kft. ZWACK UNICUM Rt. Friss szeletelt jégsaláta Besztercei Szilva Pálinka, Zamatos Körte Pálinka ÓVÁRTEJ Rt. Óvári sajt PICK SZEGED Szalámigyár és Húsüzem Rt. Regős termékcsalád, Pácmester termékcsalád, Fitness termékcsalád Lay's termékcsalád 5 féle ízben EGEDIUS ömlesztett kecskesajt, EGEDIUS kecskesajt fűszeres olajban Vasi házi csípős szárazkolbász „Növényi Pástétom" termékcsalád Füstölt-főtt marhacomb Marha párizsi, Frankfurti virsli, Budai fokhagymás felvágott, Pilis borjúmájas, Berg sonka, Prágai sonka, Nápolyi sonka, Pilisi kolbászos karaj, Budai ínyenc karaj, Füstölt főtt császárszalonna Desszert Bonbon meggy likőr 0,51 és 11, Desszert Cherry brandy 051 és 11, Csokoládé flip 0,51. Marine Dry Gin 0,51 és 1 I, Stssi Sárgabarack Krémlikőr 0,71, Slssi Whisky Krémlikőr 0,71, Sissl Cappuccino Krémlikőr 0,71, Kalinka Vodka 0,210,5 I és 1,1, Lánchíd De Luxe Brandy 0,71, Unicum likőr család 40%-os ÉLELMISZER Bízzon a védjegyben, bízzon a hazai gyártóban ellenőrzött, kiváló minőségű magyar terméket vásárol. Garantáltan a legjava •edékek tapasztalata az otthon törődése igazi hazai ízek ellenőrzött, tiszta forrásból