Délmagyarország, 2003. november (93. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-17 / 267. szám

4 • AKTUÁLIS« HÉTFŐ, 2003. NOVEMBER 17. KORKÉP BORDÁNY. A hagyományos őszi lakossági szűrőhetet november 17-e és 22-e között tartják a községben. Az orvosi rendelőkben általános vizsgálatokat végeznek. Az l-es rendelőben urológiai, reumatológiai, ortopédiai és allergia, a Il-es rendelőben pedig fül-orr-gégészeti vizsgálatokra várják a bordányiakat. Emellett mindkét rendelőben lehet vért adni. Az ultrahang, szemészeti, bőr- és nőgyógyászati szűréseket a gyermekorvosi rendelőben tartják. Tüdőszűrést ma 11 és 16 óra között, valamint kedden, szerdán és csütörtökön 9-től 16 óráig végeznek. A védőnői tanácsadó két alkalommal nőgyógyászati szűrésnek ad otthont. A fogorvosi rendelőben a héten szájüregi szűrés lesz. KÜBEKHÁZA. Komputeres látásvizsgálatot szerveznek ma fél 12 és 1 óra között a polgármesteri hivatalban. A kübekiek így helyben készíttethetik el szemüvegüket és nem kell emiatt Szegedre utazniuk. A következő látásvizsgálatra december elején kerül sor. MÓRAHALOM. Három éve alakult meg a helyi amatőr színtársulat. Eddigi hat telt házas előadásukra minden jegy elővételben kelt el. A több mint húszfős társulat darabjait Dálnoky Zsóka színművész rendezi. Sík Sándor István király című drámáját és Móricz Zsigmond Sári bíróját adták már elő. Az idén egy erdélyi szerző, Karácsony Benő Rút kiskacsa című zenés vígjátékát viszik színre. A darab ősbemutató, mivel Magyarországon most először láthatja, hallhatja a közönség. A Rút kiskacsát szerda este 7 órától a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényház színháztermében mutatják be. PUSZTAMÉRGES. A művelődési házban holnap reggel 8 órától regisztrációra várják a helyi gazdákat. A nyilvántartásba vételre többek között azért van szükség, hogy jövőre pályázhassanak a különféle európai uniós támogatásokra. SZEGED. A Tabán Általános Iskolában ma délután fél 3 és 6 óra között egészségnevelési napot tartanak. A gyermekek hat helyszínen próbálhatnak ki különféle játékos feladatokat. A szülőket pedig fél 5-től ételbemutatóra és kóstolóra várják. Ezt követően a szülők akadémiája rendezvénysorozat keretében az egészséges táplálkozásról lesz szó. KISTELEK. A rendezvényházban ma délután fél 6-tól tartja soron következő összejövetelét a vegetáriánus főzőklub. Az érdeklődők megtudhatják, mit tesz értük és velük a koffein, de arra is fény derül, hogy a nikotin valóban a sebészhez vezető legrövidebb út-e? Az előadások után pedig közösen császármorzsát készítenek. SZEGED. A Csongrád Megyei Közművelődési Tanácsadó Központ szakági találkozót szervez bábcsoportok vezetői, tagjai számára. A találkozó időpontja: november 18. kedd, 16.30. Helyszíne: megyeháza, Szeged, Rákóczi tér 1. VI. emelet, 61 l-es szoba |a Csongrád Megyei Közművelődési Tanácsadó Központ irodája) Program: 16.30 Lenkeffy Zoltán bábtervező előadása a bábkészítés, bábtechnikák, színpadi tér, színpad és bábok kapcsolata stb. témakörökben 18.30 Huszár Zoltánná, a Mókás Bocsok Bábcsoport vezetőjének képes beszámolója a X. országos gyermekbábos fesztiválról. 19.00 Kérdések, hozzászólások A találkozón a részvétel ingyenes. Mrozek darabjával nyitott az éjszakai játszóhely Emigránsok a Holdudvarban Az abszurd pápájaként tisztelt Slawomir Mrozek színdarabjá­val, az Emigránsokkal nyitott szombaton éjszaka a legújabb szegedi játszóhely, a nagyszín­ház színpadán kialakított Hold­udvar. Az esti Pirandello-előadás díszle­te mögött, a nagyszínpad hátsó traktusában rendezték be az éj­szakai stúdiószínházat. A Hold­udvar mobil játszóhely, mindösz­sze 60-80 szék kell hozzá - és ko­molyabb színpadtechnika nélkül is előadható, érdekes darabok jó színészekkel. Szombaton a kö­zönség megtöltötte a széksoro­kat, a kollégáik is kíváncsiak vol­tak Janik Lászlóék produkciójára. A világhírű lengyel drámaíró évtizedek óta rendkívül népszerű nálunk. Az Emigránsok a legis­mertebb darabjai közé tartozik, nincs olyan évad, hogy műsorra ne tűznék valahol. Mrozek saját élményeit, tapasztalatait is visz­szaadja benne. „Soha nem vol­tam a szó hagyományos értelmé­ben vett emigráns, akit egzisz­tenciális megfontolások vagy po­litikai menekülés vágya kénysze­rített volna. Emigránsnak lenni számomra természetes állapot, bizonyos kiváltság, szabadság. Az individuum szabadsága, belső késztetés a kollektivizmus eluta­sítására. A mi századunk számos példával szolgált a közösségi ér­dekek lelepleződésére. Az egyéni­ség tiszteletben tartása nem fér össze a csordaszellemmel, az, aki nincs velünk, ellenünk van szemlélettel. Bilincsbe verten nem lehet táncolni!" Nem kül­dözgetett direkt politikai üzene­teket, Mrozek állásfoglalása mégis nyilvánvaló volt, és az Emigránsok három évtized múl­tán, egy egészen más világrend­ben, a szerző hazatérése után is aktuális. A darabot színpadra állító Ja­nik Lászlónak a színészek kivá­lasztása után nyert ügye volt. Mindketten nagyszerűen, karak­teresen, már-már parodizálva keltettek életre egy-egy archetipi­Szerémi Zoltán és Megyeri Zoltán, az előadás két főszereplője. Fotó: Gyenes Kálmán kus figurát: Megyeri Zoltán a ha­záját, családját az anyagi javak gyorsabb megszerzése érdekében ideiglenesen elhagyó, véglény­nek tűnő haspókot; Szerémi Zol­tán a jobb napokat látott, kissé nárcisztikusan filozofáló entel­lektüelt, aki politikai okok, elvei­hez való ragaszkodása miatt kényszerült távozni. Mrozek bri­liáns dialógusokból építette fel a szilveszter éjszakán játszódó gro­teszk darabot: a néző majd el­pusztul a röhögéstől a konzerv­nek hitt kutyaeledelről folyó vi­tán, máskor meg kiábrándítóan keményen koppannak az elgon­dolkodtató szavak. Két rossz ágy, rozoga asztal székekkel, két lét­rán átvetett cső, rajta egy villany­körte - minimális díszlet elég ah­hoz, hogy megidézze a lepusztult pincelakást, a leépült emigráns­létet. Megyeri Zoltán jól érzékel­tette: a csatornamunkást az mo­tiválja, hogy a jobb élet reményé­ben mindent túl kell élnie, szívó­san dolgozik, plüsskutyába varr­va gyűjti a pénzt a méltó hazaté­réshez. Lakótársának nem pusz­tán az otthoni politikával, ha­nem a világ működésével van ba­ja, ezért tulajdonképpen min­denhol idegen. Két világlátás üt­közik, mindkettőnek megvan a maga igazsága, mégsem tudunk egyiknek sem igazat adni. Az elő­adás a mrozekizmus esszenciája. H. ZS. Kommandósok akciója a balástyai böllérnapon Vaddisznó is terítékre került Nagy érdeklődés mellett zajlott a rendezvény. Fotó: Schmidt Andrea Folytatás 1. oldalon Harmincévesen szúrtam elő­ször, manapság már csak a fel­dolgozásban veszem ki a ré­szem - mesélte Farkas István. Rokona, Ráló György ragadta meg az alkalmat, illetve a kést, hogy végezzen a malaccal. Édes­apja böllérkedett, tőle leste el a szakma fortélyait. - Most a ha­gyományos, fával történő pör­zsölést mutattuk be. A nyolc ki­lót is nyomó eszközzel három­negyed óra alatt sikerült szőrte­leníteni a disznót. Különlegességnek számított, hogy birkát és szarvasmarhát is vágtak a böllérnapon. A legna­gyobb szenzációt azonban a vad­disznó jelentette. A Szellő és Fő­nix névre hallgató lovak méltó­ságteljesen húzták azt a hintót, amely a két nyúzót hozta. A le­lőtt vad pedig faágakkal letakart szekéren érkezett. A tömeg lelke­sen figyelte a nyúzok munkáját. Kisvártatva egy kordonnal beke­rített kukoricagórét álltak körül a bámészkodók. Nemsokára egy csacsit húztak középre a fekete maszkot és ruhát viselő kom­mandósok. A jámbor füles volt az egység parancsnoka. Rohamot vezényelt, és a krumpligránáttal, vízipisztollyal és teniszütóvel fel­fegyverkezett csapat lerohanta a górét. Rövid tusakodás után ki­hozták a feldarabolt ellenséget, egy malacot. Újvári László polgármester szakavatott szemmel figyelte a bölléreket. - Szűk családi körben mindig én szúrom le a disznókat. Aztán rokoni, baráti segédlettel feldolgozzuk - mondta. A falusi élettel együtt jár a disznóvágás, így Balástyán is nagyon kevés az olyan porta, ahonnan telente ne hallatszódjon ki kétségbeesett disznóvisítás. Ujváriék előnybe részesítik a mangalicát, mivel sokkal egészségesebb mind a hú­sa, mind a zsírja, mint más faj­táknak. KORMOS TAMÁS ZÁKÁNYSZÉKÉN IS SZÚRTAK Második alkalommal rendeztek böllérnapot a községben. A művelődési ház udvarán szomba­ton kora reggel visítottak fel a malacok. A böllé­rek nem kegyelmeztek és kora délutánra már szépen sorakoztak egymás mellett a műanyag lá­dákba rakott kolbász- és hurkakarikák. Délben az asszonyok vették át a férfiak szerepét. Meg­mutatták, hogy ők kalácssütésben olyan jók, mint férjeik a böllérkedésben. A finomságokat pedig a sportcsarnok küzdőteréből átalakított ét­teremben fogyaszthatták el a vendégek. Pihenés­re nem nagyon jutott idő, mivel a zenészek jó­voltából hajnalig rophatták a táncot a sportcsar­nokban. Zákányszéken nagyon sokan tartanak sertést, sok család fő bevételi forrását jelenti a le­adott jószág. Ezért a böllérnap hallgatólagos célja az volt, hogy a zákányszékiek így tiltakoztak a sertésár méltánytalan megállapítása ellen. Kozma József Brüsszelben Kétnapos ülést tart az unió központjában, Brüsszelben a délkelet-európai Stabilitási Paktum „Helyi Demokrácia - Határon Átnyúló Együtt­működés" kezdeményezés il­letékes bizottsága, amelynek egyedüli magyarként tagja és elnöke Kozma József szegedi alpolgármester. MUNKATÁRSUNKTÓL Magyarország, azon belül Sze­ged is jelentős szerepet kapott Brüsszeltől a délkelet-európai Stabilitási Paktum „Helyi De­mokrácia - Határon Átnyúló Együttműködés" kezdeménye­zésben, amelynek vezető tes­tületét, az úgynevezett irányí­tó bizottságot felkérés alapján elnökként Kozma József sze­gedi alpolgármester, szocialis­ta országgyűlési képviselő ve­zeti. A parlament külügyi bizott­ságának tagja szerint a tiszt­ség Magyarországnak és Sze­gednek egyaránt szól, elisme­rése annak a munkának, amit a város tett a délkelet-európai stabilitás megteremtéséért. Az alpolgármester arra a felvetés­re, hogy az általa vezetett tes­tület hoz-e döntéseket, vagy ajánlásaik inkább formálisak, Kozma József megjegyezte: a kedden kezdődő kétnapos ülé­sen a tizenhét tagú testület határoz azokról a stratégiai el­képzelésekről és prioritások­ról, amelyek 2004-ben fonto­sak, jelentősek a tőlünk kelet­re, délkeletre eső, a következő körben az Európai Unióhoz csatlakozni akaró országok­nak. - Számos körülményt kell megteremteni ezeknek az országoknak, például az EU-normáknak megfelelő ön­kormányzatok kialakításától a környezetvédelemig, amiben mi segítséget tudunk és aka­runk nyújtani - hangsúlyozta Kozma. A szegedi alpolgármester arra a kérdésre, hogy az általa irá­nyított testület döntései Sze­gednek is jelenthetnek-e előnyt, sőt hasznot, igennel vá­laszolt. Kozma ezzel kapcsolat­ban megemlítette, hogy a teljes jogú tagság, május elseje után a város az EU és az EU-országok szempontjából stratégiailag rendkívül fontos szerepet lát majd el. Ez pedig mindenkép­pen együtt jár a régió gazdasá­gának élénkülésével, az általá­nos fejlődéssel. Mónus újabb feljelentése MUNKATÁRSUNKTÓL A Vásárhelyen élő Mónus Áron nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt magánindítványt ter­jesztett elő a vásárhelyi városi bíróságon Kovács László ellen. Mónus szerint a magyar kül­ügyminiszter október 2-án New Yorkban, a Zsidó Világ­kongresszusnak és más zsidó szervezeteknek nyilatkozva tett a becsülete csorbítására al­kalmas kijelentéseket azzal, hogy elmondta: a kormány törvénytervezetet fogadott el a gyűlöletbeszéd büntethetősé­géről a kisebbségeknek, bele­értve a zsidóságnak a védelmé­ben. Mónus úgy véli, e törvény megalkotását elsősorban őmi­atta követelik a zsidók, akik ­véli a feljelentő - szeretnék megakadályozni, hogy terjesz­sze a zsidó szabadkőművesség világuralomra töréséről szóló elméletét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom