Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-04 / 232. szám

B E L F 0 L D - K U íyf ^ Kertész Imre és Gerhard Schröder szónokolt a németek ünnepén Az európai egység főpróbája A Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre beszél a német egység nap­ján, Magdcburgban. MTI Telefotó/AP/lens Meyer 2 Kökény a jólétről lövőre a GDP 29 százalékát for­dítjuk jóléti funkciókra, ez az Európai Unió átlaga feletti ér­ték - mondta az egészségügyi, szociális és családügyi minisz­ter a pénteki rendkívüli kor­mányszóvivői tájékoztatón. BUDAPEST (MTI) „A jövő évi költségvetés alkal­mas arra, hogy a kormány meg­őrizze a jóléti fordulat eredmé­nyeit és folytassa az elkerülhetet­len átalakításokat az egészség­ügyben és a szociális ellátórend­szerben" - mondta Kökény Mi­hály. Hozzátette: a szaktárca, a nyugdíjalap és az egészségbizto­sítási alap 2004-ben együttcsen 3320 milliárd forintot tud majd felhasználni. Ebben nincsenek benne a többi közt az önkor­mányzatok szociális, gyermek­védelmi normatív támogatásai. Elismerte, hogy a minisztériumi előirányzat lényegében alig nő ­az idei 117 milliárd forint után 118,6 milliárdra - a következő költségvetési esztendőben. A működőképesség megőrzése érdekében a tárcának vállalnia kell, hogy a pályázati, „osztoga­tós" pénzek arányát csökkenti ­mondta. „A 2004. évi jóléti költ­ségvetés nem ínséges és nem le­építő. Tartalmaz kitörési ponto­kat, amelyek biztosítják az ága­zat finanszírozhatóságát, az elért pozíciók megtartását, az elkerül­hetetlen változásokra történő ösztönzéssel együtt" - mutatott rá a miniszter. Közölte: a jóléti és társadalombiztosítási szolgálta­tástikra fordított kiadások jövőre az idei évhez képest 12,5 száza­lékkal emelkednek. Kökény Mi­hály a jövő évi büdzsé kiemelt feladatai között említette az ága­zati informatika „jelentős és stratégiai fejlesztését". Ungár Klára véleménye BUDAPEST (MTI) Ungár Klárának a fontos kérdé­sekkel, nem pedig a párt lezárt belső ügyeivel kellene foglalkoz­nia - mondta Horn Gábor az MTI-nek pénteken. „Nem tar­tom szerencsésnek, ha a költség­vetési vita kellős közepén, ami­kor a társadalom egészét érintő kérdésekre keressük a megol­dást, akkor valaki a párt lezárt belső ügyeivel próbál sajtónyilvá­nosságot találni magának" - kö­zölte az SZDSZ ügyvivője. Horn Gábor arra reagált, hogy Ungár Klára csütörtökön egy egri fóru­mon - többek között - bírálta Magyar Bálintot, mert nem mon­dott le az Oktatási Minisztéri­umnál kiderült „ilyen-olyan ügyek" miatt. Ha egy közgaz­dász, országos politikus az SZDSZ-nek segíteni kíván, és képviselni akarja a párt választó­it, akkor foglalkozzon olyan kér­désekkel, amelyek most megha­tározó jelentőségűek számukra, ilyen például a helyi társadalom lehetőségeinek bővítése, vagy a városi közlekedési normatíva ­mondta Horn Gábor. Németország szabadságát és egységét csak európai kontex­tusban lehetett elérni. Egyik sem lett volna lehetséges 1989 békés közép- és kelet-európai forradalmai nélkül - hangsú­lyozta Gerhard Schröder kan­cellár a német újraegyesülés 13. évfordulóján Magdeburgban mondott beszédében. MAGDEBURG (MTI) Gerhard Schröder kifejezte örö­mét afölött, hogy az ünnepségen jelen van Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas, akiben, mint a kan­cellár mondta, megtestesül az európai kultúra ereje, aki mindig az európai felvilágosodás hangját hallatta, holott az európai törté­nelem kisiklásai - a nácizmus és a kommunizmus - miatt sokat szenvedett. - Ön segített abban, hogy mi, németek szembenéz­zünk a múlttal, és szomszéda­inkkal közösen alakíthassuk Eu­rópa jövőjét. Megindító pillanat, hogy ön velünk együtt Németor­szágban ünnepli egységünk nap­A Fidesz szerint egy „rejtélyes szilveszteri áfa-visszatérítés" nyomán került 4,2 milliárd fo­rint közpénz Kulcsár Attilához - közölte Répássy Róbert. BUDAPEST (MTI) A pénz átutalásáról a Nemzeti Autópálya Rt. és az Állami Autó­pálya Kezelő Rt. tavaly december 30-án állapodott meg. A Nemze­ti Autópálya Rt. vezérigazgatója és az Állami Autópálya Kezelő Rt. elnöke ugyanaz a személy, Bodnár Zoltán volt - mondta el a fideszes országgyűlési képviselő. Közölte: egy nappal később, 2002. december 31-én az APEH több mint 4 milliárd forintot utalt áfa-visszatérítésként a Nemzeti Autópálya Rt. számlá­jára, amely azt még a banki zárás előtt továbbutalta az Állami Au­tópálya Kezelő Rt.-nek. Innen került a pénz a K and H Bank többmilliárdos sikkasztással ját - közölte Schröder kancellár. Kertész Imre beszédében az eu­rópai egység főpróbájának nevez­te Németország újraegyesülésé­nek hosszú és konfliktusokkal terhes folyamatát. A Nobel-díjas író szerint a világ új állomáshoz érkezett, amelyet alapvető válto­gyanúsított brókeréhez - jelen­tette ki Répássy Róbert. A Fidesz furcsállja, hogy az APEH, amely­nek 45 napos határidő áll rendel­kezésére az áfa-visszatérítésre, ilyen gyorsan teljesített. A siet­ség oka minden bizonnyal az volt, hogy 2002. december 31-ig a Nemzeti Autópálya Rt.-t a Ma­gyar Fejlesztési Bank vezérigaz­gatójaként „Medgyessy Péter bi­zalmasa, Erős János felügyelte", míg január l-jétől az állami cég átkerült Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter felügye­lete alá - mondta Répássy. „Nem tűnik véletlennek, ahogy ezek az események bekövetkeztek" - tet­te hozzá, utalva arra, hogy 2003. január 1 -jétől erre a tranzakcióra már nem kerülhetett volna sor. Emlékeztetett: a 4,2 milliárdot a Fővárosi Bíróság zárolta. Bejelen­tette: írásban kér választ László Csaba pénzügyminisztertől a „rejtélyes szilveszteri áfa-vissza­térítés" körülményeiről. zások, régi egyezségek váratlan felbomlása, általános radikalizá­lódás, a terrortól való félelem, az egésszel szembeni tehetetlenség érzése jellemez. A Nobel-díjas író meggyőződése szerint a paci­fizmus nem megfelelő válasz a terrorizmus kihívására. Föltette Colin Powell pénteken megkö­szönte magyar kollégájának, Kovács Lászlónak azt a szilárd támogatást, amelyet Magyaror­szág a terrorizmus elleni harc­ban katonák küldésével nyúj­tott Irakban és Afganisztán­ban. WASHINGTON (MTI) Ezt az amerikai külügyminiszter tárgyalásaik után közölte, ame­lyeket rendkívül sikeresnek ne­vezett nyilatkozatában. A ma­gyar és az amerikai diplomácia vezetője a washingtoni külügy­minisztérium épülete előtt nyi­latkozott a sajtónak. - Könnyű tárgyalások voltak, a barátságunkat ünnepeltük. Az amerikai-magyar kapcsolatok nagyon jók - jelentette ki Colin a kérdést: miként fordulhatott elő, hogy „az iraki diktátor, Hit­lernek és Sztálinnak ez a kései tanítványa" a béketüntetések so­rán Európa számára csaknem el­fogadható figurává vált? Annak okát, hogy a közép- és kelet-eu­rópai országok az iraki háború­ban az USA oldalára álltak, Ker­tész abban látta, hogy Lengyelor­szág és Csehország jobban em­lékszik az 1938-as müncheni egyezményre, mint a Nyugat. A magyarokban is él még a „geopo­litikai kiszolgáltatottság emléke, amely az országot egyszer a náci Németország, majd a kommu­nista Oroszország karjaiba vetet­te". Németország politikai elitje, 1400 meghívott vendég a magde­burgi dómban ökumenikus is­tentiszteleten is részt vett. Ez­után felavatták az 1989 őszi lip­csei tüntetések emlékét megörö­kítő táblát. (A városban ismétlő­dő hétfői demonstrációk rendí­tették meg az NDK kommunista rendszerét, s vezettek 1989. ok­tóber 18-án Erich Honecker párt­főtitkár lemondásához.) Powell, megjegyezve, hogy az új budapesti amerikai nagykövet a héten már az USA-ban letette a hivatali esküt és Budapestre ér­kezett. Kapcsolatunk erős lába­kon áll - mondta az amerikai külügyminiszter. Kovács László elmondta, hogy egy évvel ezelőtt frissen kineve­zett külügyminiszterként közöl­te Colin Powell-lel, hogy Ma­gyarország hűséges, gyors és ki­számítható szövetséges. Most ­mondta Kovács László - nem volt szükség arra, hogy meggyőz­zem. Magyarország, amely ha­marosan az Európai Unió tagja lesz, minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy a NATO és az Európai Unió szo­rosan együttműködjön, és ne le­gyen köztük rivalizálás - hangsú­lyozta. SZOMBAT, 2003. OKTÓBER 4. RÖVIDEN FOSZTOGATÁS? Az MDF parlamenti frakciója szerint a jóléti rendszerváltásnak vége: „az egy év osztogató politikáját több év fosztogató politikája fogja követni" ­hangoztatta Font Sándor frakcióvezető-helyettes. A benyújtott adótörvények és a jövő évi költségvetés „erről szól" - tette hozzá az ellenzéki politikus. Véleménye szerint a kormány nem vette figyelembe, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége „korlátos". ETIKA A Köztársasági Etikai Tanács ülésén a tagokhoz eljuttatott kezdeményezések kapcsán nem született indítvány, napirendjére vette viszont a testület a Közéleti Etikai Kódex első változatát és az ügyrendre vonatkozó javaslatot ­közölte Solt Pál, a tanács elnöke. ÖZVEGYINYUGDÍJ-EMELÉS Az özvegyi nyugdíjak emelésének első részletét novembertől, második részletét pedig 2004-ben fizetik ki ­közölte Csákabonyi Balázs. Nem szükséges, hogy a költségvetési törvény rendelkezzen az özvegyi nyugdíjak kifizetéséről, mivel a nyugdíjak kifizetéséhez a nyugdíjra vonatkozó jogszabályokat kell módosítani ­mondta a szocialista képviselő, a Magyar Nyugdíjasok Egyesülete Országos Szövetségének elnökhelyettese. PIACI IGÉNYEK A felsőoktatási képzést a piac munkaerő igényéhez kell igazítani, így kerülhető el, hogy fiatal diplomások munkanélküliek legyenek­közölte pénteki győri sajtótájékoztatóján az ifjúsági miniszter. „Muszáj megértetnünk a középiskolás gyerekekkel és szüleikkel, hogy ma már önmagában egy egyetemi diplomával nem váltanak belépőt a munkaerőpiacra" - hangoztatta Gyurcsány Ferenc. Gázpalackkal a hátán sétált BUDAPEST (MTI) Házi készítésű robbanószerke­zettel a hátizsákjában sétált egy férfi Budapesten pénteken, a rendőrség közveszély-okozás kí­sérlete miatt őrizetbe vette. A 45 éves budapesti férfi a IV. kerületi Vécsey Károly utcában sétált egy - a hátizsákjában elhelyezett ­házi készítésű robbanószerkezet­tel. Amikor meglátta a környé­ken járőröző rendőröket, meg­próbált elmenekülni és megsza­badulni hátizsákjától. A férfi tás­kájában egy házi készítésű szer­kezetet találtak, amely egy PB gázpalackból és egyéb tárgyakból állt. A tűzszerészek megállapí­tották, hogy a „gyújtószerkezet önálló robbanásra nem képes, mivel nincs élesítve, de a gázzal együtt robbanást lehet vele elő­idézni". Amíg a tűzszerészek ha­tástalanították a szerkezetet, a rendőrség munkatársai kiürítet­ték a közeli lakóházakat. Jövő-menő milliárdok A századik tégla sorsa Harcművészeti bemutató a kínai Hofej városban. Egy résztvevő öt perc alatt száz téglát képes a fején eltörni. MTI Telefotá/AP Kovács és Powell a barátságot ünnepelte Könnyű tárgyalások Kovács László és Colin Powell sajtóértekezletet tartott a washing­toni külügyminisztérium előtt. MTI Telefoló/AP/Ron Edmoads FOGALJA LE SZILVESZTERI UTAZÁSÁT MÁR MOST! MEXIKÓ dec. 27,-jan. 7., 3 éj Mexikóváros és 7 éj Cancun 434 900 Ft/főtől THAIFÖLD dec. 28 -jarv 7., 8 éj Phuket 309 900 Ft/főtől THAIFÖLD dec. 21 Han. 5., 2 éj Bangkok + 11 éj Phuket 377 700 Ft/főtől Őszi akciós ajánlat BÁLI SZIGETÉRE: 15 nap/12 éj. repülővel, 3"-os szállodában, reggelivel, programokkal 246 900 Ft/főtől Besízés a MÖLLTAL-GLECCSEREN 29 900 Ft tói Szállás, reggeli, síbériet. ingyenes siteszt ós programok J^ , (ffJ ifi 6720 Szeged. Oroszlán u. 4. Tel.: (06 62) 548 480, fax: (06 62) 548 481 ww«vím«.hu ^^^ E-mail: szegedOvista.hu \im www vtsta.hu A Hungarocamion- Volán Tefu cégcsoport nemzetközi érufuvarozói tevékenységének bővítéséhez nemzetközi gépjárművezetők részére felvételt hirdet. Elvárások: „E" kategóriás jogosítvány Belföldf nemzetközi áru fuvarozói igazolvány s Kúldeménydarabos ADR vizsga PÁV II. igazolás Minimum 2 éves nehéz pótkocsin szerzett nemzetközi gyakorlat Érdeklődni es jelentkezni lehet Hungarocamion Rt 1239 Budapest, XXIII Nagykőrösi út 351. tel: 421-6666/2615; 421-6666/2478 vagy 06/80 204 309-es ingyenes zold számon. CSISZOLÓANYAG-NAGYKERESKEDELMI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ KFT. DINAMIKUS FEJLŐDÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSÁHOZ MUNKATÁRSAT KERES A KŐVETKEZŐ MUNKAKÖRBE területi képviselő - üzletkötő Feladatok: • a régió piaci lehetőségeinek felmérése * meglévő ügyfelekkel tartott kapcsolat ápolása - új úgytelek leikutatása. Elvárások: • legalább 2 éves szakirányú tapasztalat * legalább középfokú iskolai végzettség • jó kommunikatív képesség • fegyelmezett és pontos munkavégzés' saját gépjármű Amit nyújtunk: ' önálló munkavégzést - heti tervbeosztás alapján n • versenyképes - teljesítményfüggő jövedelmet. Pályázatát kérjük - a megye megjelölésével - a következő címre juttassa el: g Rozmaring Hungária KtL. 9025 Győr, Erkel F. u. 4. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HECEDÚS SZABOLCS (mellekletek), MISKOLCZI RÓBERT (lótól, OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI JÓZSEF |sport) • Délvilág szerkesztósegvezetó: Ú1SZÁSZ1 ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www delntagyar hu • E-mail: szerkesztőségin delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3 Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési telúfax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel : 62/213-391, hirdetésielvétel és előfizetés Csanád vezér tér 3 Tel./iax: 62/213-198 6600 Szemes, Kossuth u. 8. Hl.: 63/401 024 TH /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Várnai Galériai Tel./lax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZT1NÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági tax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-82!. Előfizetést dlj egy hónapra I 240 Ft (Délmagyarorszagl, 1130 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X {Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyararszág Kiadó a Lapcom Kit. tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom