Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-04 / 232. szám
SZOMBAT, 2003. OKTÓBER 4. • MEGYEI TÜKÖR« 3 Tegnap Szeged vendége volt, ma Vásárhelyre látogat Mádl Ferenc Arcképcsarnokot avattak Az államfő és felesége részt vett a ferencesek ünnepi szentmiséjén is. Fotó: Miskolczi Róbert ben, amelyre hivatalosak voltak a szentmisén résztvevő hívek is. Az államfő egyben bezárta a jubileumi év kezdetén - azaz épp egy esztendeje - megnyitott ferences kiállítást. A köztársasági elnök mindenek előtt a rendalapítót méltatta, s kijelentette: a hiányos történelmi műveltségűek nevezhetik sötétnek azt a középkort, ahol olyan karizmatikus személyiség taníthatott és társadalmi rétegeket mozgathatott meg, mint Assisi Ferenc. Az alapító halálát követően alig két esztendővel már Magyarországon is működtek ferencesek, mutatott rá az álamfő, aki kiemelte: azóta is missziós területként hintik a hit és a kultúra magvait. Előadásából még kiderült: a ferencesek szolgáló szeretete az, ami igazán sikeressé teszi lelki és kulturális tevékenységüket, amelyre ma is szükség van, hiszen sokfelé lelki értékvesztés tapasztalható. A tegnapi szegedi programok után ma Hódmezővásárhelyen az 50. őszi tárlaton vesz részt az államfő. Mádl Ferenc Lázár János polgármesterrel közösen nyitja meg az idei jubileumi tárlatot. G. SZ. L.-I. SZ. A megyei közgyűlés megvizsgálja a múzeum szerződését Jól fizetik az ásatáson a régészt Folytatás az 1. oldalról Lapunk kérdésére baloldali képviselők elmondták: igazságtalannak tartják - s velük együtt biztosan a múzeumban dolgozók egy része is így gondolja hogy miközben a régészek a számukra jelentős pénzt, a napi több tízezer forintos jövedelmet biztosító ásatásokon dolgoznak, alapbérüket továbbra is a múzeum költségvetéséből kell biztosítani. Közben más részlegek a múzeumon belül szűkölködnek. Más vélemény szerint az, hogy a közgyűlés hivatala bekérte az rt.-vel kötött szerződést, a múzeumigazgató-választás kampányának egyik következménye. Akkoriban hangzott el az az igény, hogy igazságosabban kellene elosztani az így érkező öszszegeket az intézményen belül. A közgyűlésen a polgári frakció a múzeumigazgató védelmére kelt. Baláspiri Csaba frakcióvezető azt mondta, példa nélküli eljárás lenne, ha a megyei közgyűlés a régészek alapbérét - mintegy harmincmillió forintot - viszszavenné a múzeumtól. Hiszen ha máskor, másutt végeznek ásatásokat, akkor is megkapják az alapbérüket az intézménytől. És nem kell csodálkozni azon, hogy az rt. nem akarta belevenni a szerződésbe azt, hogy ezzel a nyolcszázmillióval ő bért is fizet, hiszen nem munkáltatója egyik régésznek sem. Megkérdeztük a történtekről Vörös Gabriellát, a múzeum igazgatóját is, de ő azt mondta, várja, míg kiforrja magát ez az ügy, s ha szükségesnek tartja, megszólal. De szerinte furcsa lenne, ha a múzeum régészei attól kapnák a fizetésüket, akinek a területén dolgoznak. Hiszen akkor Józsi bácsi, akinek a kertjében szarmata temetőt találnak, nagyon nehéz helyzetbe kerülhet. A közgyűlésen Piri József, a jogi és ügyrendi bizottság elnöke mondta ki: az igazgatónőnek joga volt arra, hogy saját hatáskörben megkösse ezt a szerződést. A megyei közgyűlésnek viszont ahhoz van joga, hogy ellenőrizze intézménye gazdálkodását, és ha szabálytalanságot lel, lépjen. A képviselők abban maradtak, a jogi és a pénzügyi bizottság a jövő héten értelmezi a szerződést, és a témára még visszatérnek. B.A. Átadták Szeged kisállatmenhelyét Azok a fiatalok KALOCSAI KATALIN A hetvenes évek közepén, amikor a hivatalos álláspont szerint nálunk egy testileg-lelkileg egészséges ifjúság növekedetett, egy törékeny kis asszonyka írta és mondta: a magyar fiatalság korántsem elhanyagolható száma narkomániás, s nálunk is létezik drogprobléma. A doktornőt Farkasinszky Teréznek hívták, aki fél életét arra tette fel, hogy még idejekorán mozgósítson a kábítószerezés rohamos terjedése ellen. Az idő tájt egyszerűen nem vettek tudomást arról, hogy fiatal srácok és lányok zacskókból szívták az anyagot. Akkoriban még nem voltak sokan, s el lehetett venni a probléma élét azzal is, hogy csak a lődörgő prohgyerekek töltik az időt szipuzással. Ám a mainál akkor még valóban lényegesen kisebb drogprobléma szőnyeg alá söprése éppen akkora baj volt, mint az a sokkolás, ami manapság történik a droggal kapcsolatban. Szülői értekezletek szólnak arról, hogy már a város elitiskoláiban is füves cigit szívnak a gyerekek. Drogbizottságokba delegált rendőrök, pszichiáterek, tanárok és hivatalnokok pazarolják az időt, hogy felvilágosítsák egymást arról, amit mindannyian nagyon jól tudnak. Drogfórumokon mondogatják rendre ugyanazt egymásnak a szakemberek. Kábítószer-ellenesnek nevezett kampányoktól, akcióktól várják, hogy az ifjúság akkor és ott majd önként felteszi a kezét és eldobja a drogot. Kormányzati ciklusonként horribilis összegekért kiadványokat készítenek, ahelyett, hogy ezt a pénzt például a kábítószer kiváltását segítő tömegsportra áldoznák. A kérdést kellene feltenni a gyerekeknek: miért a kábulatkeresés, a mesterséges jó hangulat, a szabadulási vágya való világtól? A válaszban benne lenne a biztos jövőt garantálni képtelen, zaklatott család, az izzadságtól csepegő tényekért felelős, teljesítmény-hajszolásra ösztönző iskola, a szennyet, az ürességet és a butaságot értékként elismerő társadalom. A válaszokból kiderülne, ifjainak zavarodottak attól, hogy mifelénk ügyeskedésből, simlisen lehet a legjobban megélni, s a tisztességért, a tartásért hülyének nézik az embert. A fiatalok a narkóval védekeznek az általunk teremtett közeg ellen. Mi meg a legszánalmasabb nevelési eszközzel, a büntetéssel próbálunk rendet vágni a kábítószerzűrben. Propaganda vagy tájékoztató füzet? •M^mmmm. A MBER . fig w^H • : m ~ Pásztiné Mészáros Éva kiadóigazgató és Farkas Gabriella alapítványi elnök tegnap felavatta a kisállatmenhelyet. Fotó: Gyenes Kálmán A rektori köszöntőt követően Zseni Anikó ünnepélyes esküt tett, majd Mezősi Gábor, az egyetem természettudományi karának dékánja ismertette a doktorjelölt életútját. Miután a dékán feljogosította a doktori cím viselésére Zseni Anikót, az ifjú doktor átvette a köztársasági elnöktől a tanulmányi eredményeiért járó Köztársasági Aranygyűrűt, és megtartotta bemutatkozó előadását. A tanácsülés után Mádl Ferenc felavatta az SZTE első és második emelet közötti lépcsőfordulójában kialakított rektori arcképcsarnokot, amely a kolozsvári egyetem Szegedre helyezésétől, 1921-től állít emléket a jogelőd intézmények vezetőinek. A köztársasági elnök avatóbeszédében kiemelte, hogy a szegedi egyetem régóta dicsősége a felsőoktatásnak, igazi fellegvára a tudománynak. Az egyetemi ünnepség végeztével az államfő és felesége rövid sétát tett a rektorral Szeged Belvárosában. - A ferences lelkiség a szolgáló szeretet hatékonyságáról tesz tanúbizonyságot napjainkban is, ennek gyakorlása teszi sikeressé a ferences rendet immár hétszázhetvenöt esztenedeje - fogalmazott Mádl Ferenc, aki a szegedi, alsóvárosi ferencesek meghívását elfogadva részt vett a tranzituson, a rend legnagyobb ünnepén. Csaknem ötszáz esztendeje ugyanis, hogy október 3-án, a Szeged-alsóvárosi ferences közösség megemlékezik alapítójuk, Ünnepélyes keretek között tegnap hivatalosan is megnyitották Szeged első kisállatmenhelyét. A lapunk által is támogatott akciónak köszönhetően Tappancstanyára az első évben 35 kutyát tudnak befogadni. Mindössze egy év telt el azóta, hogy a Tappancs Alapítvány felvállalta, létrehoz egy kisállatmenhelyet Szegeden. Magánszemélyek és cégek egyaránt a kezdeményezés mellé álltak kiadónk is nagyon sokat tett a szervezésben -, amelynek köszönhetően tegnap megnyílhatott a Tappancstanya. A kiskundorozsmai telken 35 kutyának alakítottak ki férőhelyet, kennelekkel, kifutókkal és egy nagy szabad területtel, ahol mindennap szaladgálhatnak az ideiglenesen befogadott állatok. A menhely jelképes kulcsát lapunk kiadójának igazgatója, Pásztiné Mészáros Éva adta át az alapítvány elnökének, Farkas Gabriellának, majd közösen vágták át az avatószalagot. Pásztiné elmondta, nagyon örül a menhelynek, hiszen gondot jelentett Assisi Szent Ferenc haláláról, és „tranzitusáról", azaz mennyei „utazásáról". Az este fél hatkor megkezdett ünnepi szentmisén szentbeszédet mondott Magyar Gergely tartományfőnök, ezt követően a ferences testvérek „A szolgálat hatalma" címmmel rövid színjátékot adtak elő szent alapítójuk életéből, végezetül, énekszóval emlékeztek Ferenc gyötrelmes és egyben gyönyörű haláláról. A köztársasági elnök az ünnepet követően elfogadta a közösség invitálását, és emlékező beszédet mondott a rendház nagyterméSzegednek, hogy a gazdátlan kutyák helyzetét nem tudta megfelelően kezelni. Külön köszönetet mondott a Tappancs Alapítvány önkénteseinek, akik felvállalták a menhely létrehozását, a médiumoknak, hiszen nélkülük az emberek talán nem ismerték volna fel, milyen fontos ügyben kérik támogatásukat, valamint azoknak a vállalatoknak és magánszemélyeknek, akik adományaikkal segítettek. Kiemelte: a Tappancs Alapítvány az elmúlt évben csak az adók egy százalékából 5 millió forintot kapott, amely azt jelzi, a gazdátlan ebek sorsa társadalmi üggyé vált a városban. Farkas Gabriella elmondta, önkénteseik mindent megtesznek, hogy minél több kutya kerülhessen ki a menhelyről és leljen ismét szerető gazdára. Hangsúlyozta: a tanya befogadóképessége korlátozott és már most tele van, így az alapítvány képviselői kérnek mindenkit, hogy ne vigyen ki talált vagy megunt kutyát Dorozsmára. Minden állatot várólistára vesznek, és csak akkor szállítják ki a menhelyre, ha onnan egy másikat örökbe fogadtak. A Tappancstanyán ma nyílt napot tartanak, amelyre minden érdeklődőt várnak. Kis és nagytestű, kölyök és felnőtt állat egyaránt található a menhelyen. A Tappancstanya a dorozsmai Kulipintyó csárda utáni földút mentén található, a pontos irányt táblákkal jelzik. T.K. Folytatás az 1. oldalról A kis füzet a legtöbb iskolába még meg sem érkezett, de ahova már kiküldték, ott sem találkoztak még vele a diákok. Az általunk szúrópróbaszerűen megszólaltatott szegedi tanulóknak is mi mutattuk meg először a Droginformációs lapokat. Az áttanulmányozás után mindenkinek volt róla véleménye. - Mi ez? Drogpropaganda? kérdezte felháborodottan Attila. A 15 éves fiú szerint ez a kiadvány a drogosoknak való, őket látja el hasznos tanácsokkal. Nekik viszont a fiú véleménye szerint nem olvasgatniuk kellene, hanem elmenni egy drogrehabilitációs központba. Hozzátette: szomorú, hogy ilyen kiadványok jelennek meg, mert ez azt jelenti, hogy egyre több a kábítószer-élvező. Henriett szintén hasznosabbnak tartja a füzetet a kötelező „agymosásoknál". A 17 éves gimnazista szerint az ő korosztályánál már elkéstek azzal, hogy miért ne próbálják ki, hiszen akit érdekelt, már megtette. Ezért tartja jó gondolatnak, hogy nem a már agyonhangoztatott tilalmakat írták le, hanem a téma jogi hátterét. - Ha megkapjuk, biztosan részletesen átnézem - tette hozzá. A különböző középiskolák vezetőinek szintén eltérő véleményük van a kiadványról. Mike Csaba, a szegedi Radnóti Miklós A magyarországi cigányság esélyegyenlősége és a romák társadalmi integrációja címmel rendeztek tegnap konferenciát Szegeden. Az Országos Cigány Önkormányzat által szervezett találkozó elsődleges célja az volt, hogy szélesebb körben folytatódjék a roma integráció társadalmi elfogadtatása. Az eseményen szó esett a Nemzeti fejlesztési terven belül a cigány kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetek pályázati lehetőségeiről, a romák foglalkoztatásának problémáiról. Kísérleti Gimnázium igazgatója úgy fogalmazott, a füzet „felemásra" sikerült. Rosszat nem akart róla mondani, így csak annyit jegyzett meg: a törvényi szabályozást jól közvetíti. Szilvási László, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium vezetője szerint szép kiállítású mű, hasznos információkkal. A direktor úgy véli, a kommunikáció stílusa miatt azonban lehet roszszul, felhívó jellegűnek is értelmezni. Kühn János viszont teljes mértékben kiállt a kiadvány mellett. A Tömörkény István gimnázium igazgatója elmondta: minden, aminek a célja a felvilágosítás, hasznos, ezért nem érti azokat, akik kötözködnek. Zelenai Károly, a szegedi Ifjúsági Drogcentrum vezetője a kiadványt nem tartja propagandaanyagnak. Véleménye szerint a Droginformációs lapok hangsúlyozza a felelősséget, hiszen tájékoztat arról, milyen jogi következményekkel jár a kábítószer-fogyasztás, leírja azt is, hogy károsak és veszélyesek ezek az anyagok, ugyanakkor eligazítást ad arról, mikor és milyen körülmények között büntethetők a fogyasztók és a terjesztők. Ezért a füzetet felvilágosító kiadványként kell kezelni. Zelenai Károly elmondta, a tiltás sehol a világon nem szorította vissza teljes mértékben a droghasználatot. TÍMÁR KRISZTA A konferencián az is elhangzott, hogy az EU csak azokat az iskolákat támogatja majd, amelyek megszüntetik a cigány osztályokat és megoldják a roma tanulók integrációját. Az együttnevelést az állam támogatja, a normatívához integrációs felkészítési, valamint nemzetiségi kiegészítő normatívát kaphatnak az ezekre a feladatokra vállalkozó általános iskolák. Csongrád megyéből Hódmezővásárhely, Algyő és Csanádpalota vállalkozott e feladatra. Roma integráció