Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-31 / 254. szám

NAPI MELLÉKLETEK MMMMMNH SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2003. OKTÓBER 31 RÉSZLET EGY „RÉGI", PIERRE SZÉKELY PÉTER SZOBRÁSZMŰVÉSSZEL KÉSZÜLT BESZÉLGETÉSBŐL a halálban Amikor meghallottam a hírt, hogy Pierre Székely Péter barátom átlépett az Élet házának küszöbén, az jutott eszembe: kíváncsi volt és közelebbről akarta megnézni, valóban egy ajtó nyílik-e mindkét irányba. Mikor meghallottam, hogy meghalt Pierre Székely Péter, könyvének néhány sora jutott eszembe: „Nem hiszek a halálban, mert csak félig-meddig ismerem, a Földről nézve, mint a Holdat. Majdani elhunyásom még nem látható másik oldala még ismeretíen álomvilág. Nemigen félek tőle, mert bízom az Ismeretlenben, miért is lenne ellenemre?" Elővettem azt a kazettát, amit egy régi párizsi beszélgetésünkről őrzök. Ez a részlet arról való. Folyamatosság és felejtés - Milyen viszonyban van az emlékeivel? - Részben már sikerült tőlük megszabadulnom. Pontosabban a súlyuktól. Mégpedig úgy, hogy mindent leírtam egy könyvbe (a Tiltott istenek 1997-ben jelent meg. - a szerk.), amiben többé-kevésbé az életem rejtezik. így aztán mondhatom: az emlékeim életfilozófiává rendeződtek, rendhagyó filozófiává... Nagyon fontos a felejtés. Tegyük fel, hogy vannak előző életeink, de mikor a nagy folyamatosságban ismét világra jövünk, mindent elfelejtünk. Mintha ez egy olyan program lenne, ami ahhoz szükséges, hogy el tudjuk bírni az életet. Emlékeink egy bizonyos mennyisége szükséglet ahhoz, hogy harmonikusan tudjunk élni. Másik részük viszont zavar, sőt gátol bennünket. Legjobb ezeket elfelejteni. - Könyvében elég gyakran szerepelnek álmok. - Nem mindig emlékszem az álmaimra. Gyakran egészen közel állnak az éber állapothoz. Ahhoz, ami velem történt. Ez pszichológiailag jó jel. Szerintem az álmok akkor is jótevők, ha azoktól megszabadulunk... - Nem lehet, hogy az álmok „másik" létünk nyomai? - Másik lét? Nem tudjuk, milyen az! Az emberiség legalább kétharmada, sőt háromnegyed része szentül hisz abban, hogy az élet nem határolódik be a születés és a halál közé, hanem különböző formákban megelőzi, követi az ismert földi létet. Nem hiszem, hogy az emberiség nagyobbik fele tévedne és fantazmagóriákkal vagy elképzelésekkel elégedne meg. Látjuk, hogy ez a hit még ma is él. Művészetet hoz létre, mégpedig magasrendű művészetet. Az alkotók, akik ezt létrehozzák, nem lehetnek naivak. Azt is látjuk, hogy ezzel a hittel bíró tudósok milyen hatalmas eredményeket érnek el. Azt hiszem, az idő lényeges alapköve a létezésnek. Az időből folyik a tér, a térből az anyag, az anyagból mint valami folytatólagos forrásból az élet. Ha ezt a tudományosan nem bizonyítható teóriámat ideiglenesen elfogadjuk, akkor ebből az tűnne ki, hogy nem nagyon tudunk kilépni abból az időből, amiben pillanatnyilag tartózkodunk. Nem hiszem, hogy az álom szükséges ahhoz, hogy ez megtörténjen. Nem érzem szükségesnek. A különböző, nem egyszerűen érthető és magyarázható fenomének az életben akkor jönnek létre, akkor „történnek", ha más mód nincs, hogy a hatás, amit ők létrehoznak, megszülethessen. Visegrádi álom - A világot abszolút értelemben jó és rossz részre lehet(ne) bontani. Ám a világ ennél sokkal bonyolultabb, árnyaltabb és viszonylagosabb... - Ha nem haragszik, én megpróbálok magamban visszautasítani mindenfajta értékhierarchiát. A különbségeket értem, érzem és érdekelnek is, de megpróbálom elkerülni, Ezeréves csecsemő Egyik kedvenc költőm Lao Ce, az „ezeréves csecsemő". Róla azt tartja a nép, hogy nyolcvanéves volt, mikor anyja megszülte. Szegény asszony, hisz így neki legalább százévesnek kellett lennie. Lao Ce hosszú, fehér szakállal jött a világra. Úgy nézett ki, mint az az öreg bölcs, aki az említett visegrádi álmomban megjelent. Lao Ce gyönyörű verseket írt, teljesen időtleneket. Ezek között van jó pár, amit nem tudok elfelejteni. Például azt mondja: a csésze attól csésze, hogy űr van benne, a kerék azért kerék, mert küllői vannak és a küllők között ott az űr. Tehát nincs értékdifferencia pozitív és negatív között. Az ázsiai ember általában nem úgy látja, hogy ami jó, az jó, ami nincs, az pedig a rossz, hanem a kettőt együtt. Jin és jang, anélkül, hogy az egyik vagy másik felsőbbrendű lenne. Az úgynevezett felsőbbrendűség, vagyis a kettő együtt. A kettő teljes egysége, amiből kör lesz, a teljesség. Ha például minden fény lenne és nincs árnyék, akkor nem lehetne látni a szobraimat sem. hogy valamiféle értékhierarchiába soroljam azokat. Vegyük az emberek közötti különbségeket. Vannak, nagyon is vannak. Ám, ha az összes eltérést megfigyeljük, lejegyezzük, akkor ezek tömege nem fontosabb és nem lényegesebb, mint az az egyszerű tény, hogy minden ember létezik. A legnagyobb csoda a világon maga a létezés. Ez minden ember kincse, és ehhez viszonyítva minden különbség elenyésző... Úgy gondolom, hogy nagyon sokan hisznek abban, hogy az emberiség fejlődik. Ennek én még semmi bizonyítékát sem tudtam meglelni. Az biztos, hogy az ember, az egyén fejlődik, azt már megfigyeltem. Ám azt, hogy az emberiség fejlődik, azt még nem, hisz mindazok a tények, amelyekről tudunk, mondjuk a művészi alkotások, azok már a történelem előtti korban is tökéletesek voltak. Ahogy Picasso mondta: a hajdani barlangi mester is zseniális remekműveket alkotóművész. Semmi okunk rá, hogy azt gondoljuk, a hajdani mester Picassónál alacsonyabb rendű. Egyáltalán nem. A maga nemében és korában mindkettő remekművet alkotott. Semmiféle idő sem jellemzi a barlang mesterét, de Picassót sem. Ők az időtlenség mesterei. - Említette és elhittem, hogy több ezer éves. Már csak azért sem gondolom, hogy tréfált, hiszen ha szobrait megnézem, létfolytonosságot tükröznek. Mit érez ősi énjeiből? - Régebben leírtam már egy visegrádi álmomat. Hosszú, ősz szakállú öregember voltam, akit végül egy felsőbb én nevető hangja leküld azzal, hogy szedje össze a pozdorjává tört fénykristály részecskéit... Ez volt az álmom. Hogy miért voltam olyan nagyon öreg? nű, sok idő kell ahhoz, hogy ezt megértsem. Lehet, hogy engem maga a lét, a lehatárolt lehetőség olyan mértékben érdekelt, mint ahogy nem tekintem csapásnak ebben a létformában sem. Nem tekintem sem ítéletnek, sem büntetésnek, sem árnyékvilágnak az életet, ehelyett érdekesnek tartom az akadályokat, a nehézségeket. Legkedvesebb sportom ezek megoldása, vagy legalábbis a megoldással való próbálkozás. Tehát nincs kizárva, hogy egy öntudati állapot sok-sok egymás után következő létforma lehetőségét hozza létre. Persze nem állítok semmit, amit mondtam, az csak feltevés. Az bizonyos, Valószí- „Majdani elhunyásom NmCS még nem látható másik oldala még ismeretlen álomvilág. Nemigen félek tőle, mert bízom az Ismeretlenben, miért is lenne ellenemre?" hogy mesterem, Dallos Hanna már húszéves koromban ezerévesnek nevezett. Ő belelátott a testembe és a lelkembe is. Nem a halál az utolsó - Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy neki nem lelke van, hanem ő maga a lélek. - Ugyanaz! Mintha azt mondaná, hogy a lelke nem más, mint a teste. Teljesen mindegy, hogy ki hogy gondolja. két út. Nem kell azt hinnie, hogy én lebecsülöm a dualitást, hisz annak nagyon fontos szerepe van az életünkben. Meg kell figyelnünk először is azt, hogy a testünk a világ duális megismerésére teremtődött. Már az iskolában is azt tanultuk, hogy a nyelvünkön két szemölcs található. Az egyik azt a levest érzi melegnek, ami testünknél magasabb hőmérsékletű, a másik pedig azt érzi hidegnek, ami a testhőmérsékletnél alacsonyabb. Ez sok másban is így van. Mintha arra teremtődtünk volna, hogy a világot a kettőség, a dualitás révén tegyük magunkévá. írtam egy tanulmányt a szimmetriáról, ami egy amerikai folyóiratban Hétfő SPGBUA Koíd A PÉNZ BESZÉL, Szerda Csütörtök Péntek JÓMADÁR mmmmmmmmmmmmmm WWW.DELMAGYAR.HU Pierre Székely Péter 80 évvel ezelőtt született Budapesten. Első szobrait gyermekkorában papírból és mosószappanból készítette. Mesterével, Dallos Hannával 1942-ben találkozott, két év múlva - ahogy fogalmazott - kőfaragás- és építészeti tanulmányokat folytat a munkatáborban. Negyvenhéttől haláláig Párizsban élt. Pierre Székely Pétert 1991-ben beválasztották a Száztizenegy Európai Öntudat és Tehetség közé. Alkotásai a világ minden részén megtalálhatók. jelent meg. A dolgozat kiindulási pontja az, hogy a világon minden élőlény vagy szimmetrikus testű, vagy pedig ahhoz viszonyul. Minden élőlény. Ebben valami üzenet rejtezik, amit fel kellene fogni. Nem? Fel kell fogni az üzenetet. Jómagam azt a választ találtam, hogy a szimmetria nem két részből áll, tehát egyik vagy másik oldalból, hanem van egy harmadik, nagyon lényeges realitás is: a tengely. Tehát a szimmetriánál nem kettő, hanem három dologról van szó. A tengely a harmadik realitás, ahol az ember - én, ön vagy bárki - áll, aki a dualitás szerint ismeri meg a világot, és aszerint is él. Rávilágít, illetve „felvilágosul" arról, hogy van egy harmadik valóság is, csak ezt nem vette Pierre Székely Péter: A legnagyobb csoda a világon maga a létezés. észre. Ettől kezdve nagyobb az életöröme. Megszűnik az a kettősség, ami valamilyen formában a tökéletlenséget jelenti. Azzal, hogy mindkét oldalt egyszerre, együtt világítjuk meg, azzal egyesítjük azokat. Éppen úgy, mint mikor egy nő és egy férfi testi szerelemre lép, amely nemcsak testi, hanem lelki is. A szerelemnél három dolog létezik: a nő, a férfi, és együtt a kettő... - Az emlékektől, a születéstől indultunk és a születés pillanatától velünk van a halál. Az a szemlélet, amit ön magában hordoz, rendkívül oldja ezeket a súlyokat. Önnek más a velünk élő halál... - Egyszer létrehoztam egy százhatvan méteres szoborcsoportot: az Életkorok meditációs kertjét. Ma is látható egy Párizs melletti hatalmas temetőben. A formák gránitból készültek. A kompozíció különböző állomásokból épül fel. Bármilyen furcsa, nem a születés az első, hanem a születés előtti ismeretlen, nem a halál az utolsó, hanem a halál utáni ismeretlen. A kettő nagyon hasonlít egymáshoz. Talán ez a válasz a kérdésére... Én úgy tanultam: az élet ellentéte a halál. ló félszázadra volt szükségem ahhoz - lassú vagyok! -, hogy rádöbbenjek arra: a halál ellentéte a születés, és az élet mindkettőt tartalmazza... GÜLCH CSABA