Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-06 / 208. szám
BELFOLD - KÜLFÖLD SZOMBAT, 2003. SZEPTEMBER. Iratokat vittek el a rendőrök a Britton Kft.-tői Elfogták a K and H volt vezérigazgatóját A K and H brókercégének ügyében a hegyeshalmi határállomáson tegnap délelőtt feltartóztatták Rejtő E. Tibort (képünkön), a pénzintézet lemondott vezérigazgatóját. Szintén tegnap házkutatást tartottak a Britton Kft. budapesti irodájában. BUDAPEST (MTI) Rejtő E. Tibor és felesége Ausztriába kívánt utazni, de az érvényben lévő körözés miatt a határőrség feltartóztatta a volt bankvezetőt. Az MTI úgy tudja, hogy a rendőrség néhány órával a feltartóztatás előtt adta ki a körözést a volt bankvezető ellen. Rejtőt a pénzintézet brókercégének ügyében sikkasztásban való bűnrészességgel gyanúsítják. Ugyancsak tegnap házkutatást tartott a rendőrség a K and H brókercégének ügyével összefüggésbe hozott Britton Kft. fővárosi irodájában, ahonnan az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának három nyomozója iratokat hozott ki. A nyomozók a helyszínen várakozó újságírók egyetlen kérdésérc sem voltak hajlandók válaszolni, autójukba ülve szó nélkül távoztak. - Bizonyos papírokat és iratokat kerestek a rendőrök a Britton Kft.-vei és annak anyacégével kapcsolatban, a két cég üzleti ügyeiről szóló szerződéseket, iratokat és adathordozókat foglaltak le a rendörök - mondta Mészáros lános, a cég egyik ügyvezető igazgatója. A Britton Kft. a K and H brókereégének, a K and H Equitiesnek volt úgynevezett megkülönböztetett elbánásban részesülő ügyfele. A kft. neve a Pannonplast-részvények felvásárlásával összefüggésben vált ismertté. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete június 17-én nyilvánosságra hozott határozatában megállapította, hogy a Britton Kft. és a Pevdi Kft. szabálytalanul vette át az ellenőrzést a Pannonplast Rt. felett, és felszólította a társaságokat, közöljék valós tulajdonrészüket, továbbá ideiglenesen felfüggesztette tulajdonosi jogaik gyakorlását. A brókerbotrányról kérdezne a Fidesz A Fidesz kezdeményezi az országgyűlés rendészeti bizottságának és nemzetbiztonsági bizottságának összehívását a brókerbotrány és a „pénzmosás gyanújába keveredett" Inter-Európa Bank ügyében hangzott el a frakció tegnapi sajtótájékoztatóján. A Fidesz meg szeretné hallgatni Lamperth Mónika belügyminiszter beszámolóját arról, hogy miként hagyhatta cl az országot a többmilliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila, illetve arról, hogy kikből áll a brókerbotránnyal kapcsolatba hozható off-shore cégek tulajdonosi köre - mondta Kontrát Károly képviselő. Demeter Ervin közölte: a nemzetbiztonsági bizottságban Kiss Péter kancelláriaminiszternek és Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárnak kellene számot adnia a két ügyben. Tisztázni kell, hogy a nemzetbiztonsági államtitkárnak milyen szerepe van a brókerbotrányban - mondta Demeter Ervin. Kontrát Károly tudni szeretné, miként fordulhatott elő, hogy a két szír állampolgár közül - akik az Inter-Európa Banktól hatmilliárd forintot vettek fel készpénzben - az egyik elhagyhatta az országot. - Hogyan lehet, hogy a nyomozást végző rendőrök súlyos szakmai hibák sorozatát követik el az eljárás során? - tette fel a kérdést a képviselő. Kökény Mihály lesz az egészségügyi miniszter Megállapodás adóügyben Medgycssy Péter miniszterelnök szerint a kormány tevékenységében az elmúlt időszakban voltak hibák, a kabinetnek csökkent a népszerűsége, de az ellenzék stratégiája eredménytelen, nem szereztek vele új szavazókat. Közben megszületett a megállapodás a jövő évi adócsökkentés ügyében. TAPOLCA (MTI) A kormányfőnek a szocialista frakció tegnapi, tapolcai ülésén mondott beszédéről Gál /. Zoltán kormányszóvivő tájékoztatta az újságírókat. Medgyessy Péter a K and H-ügyről szólva úgy fogalmazott, „nincs, aki megállít az igazság kiderítésében". A kormányfő beszédében Gyurcsány Ferenc sportminisztert felkészült, szorgalmas kormánytagnak nevezte, aki a kormányzati poszton nem hibázott és nem volt jogellenes cselekedete. A kormányzati hibákról szólva a miniszterelnök kiemelte, hogy „éretlen, félkész javaslatok szivárogtak ki" kormányzati döntéskent beállítva, túl lassú az apparátus, nagy a bürokrácia, illetve a kormány kommunikációja roszszabb, mint tevékenysége. A kormányfő beszédében arra is kitért: lejárt a türelmi idő azoknak a köztisztviselőknek az esetében, akik nem bizonyították lojalitásukat vagy szakmaiságukat. Ezzel összefüggésben szólt a közigazgatási apparátus megerősítéséről, amelyről a jövőben döntések várhatóak. A költségvetésről és a gazdasági helyzetről szólva a miniszterelnök kiemelte a gazdasági bizalom megerősítését, a jövő évre tervezett 3,8 százalékos költségvetési hiányt, illetve a 12 százalékos reálbér-növekedés megőrzését. Csehák Judit lemondott egészségügyi miniszter Tapolcán. Átadja a széket. Fotó. MTl/Kosztiesák Szilárd HORN MEGUJULAST SÜRGET Ha azt akarjuk, hogy a kormánytagok a feladataikra összpontosítsanak, fel kell szabadítani őket az alól, hogy párttisztséget töltsenek be - mondta Horn Gyula az MTI-nek Tapolcán, az MSZP-frakció ülésének szünetében. A volt miniszterelnök szerint ez lehetőséget ad arra is, hogy új emberek kerüljenek ezekbe a tisztségekbe, akik „frissítik a pártot és offenzívába mennek át". - Az kellene, hogy Kovács László pártelnök is adjon utat a megújulásnak - jelentette ki Horn Gyula. Az MSZP korábbi elnöke szerint a párt tisztújító kongresszusát mielőbb, lehetőleg 2004 elején meg kellene tartani. Megszületett a megállapodás az adócsökkentés ügyében - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László, az MSZP és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke tegnap Tapolcán. Jövőre 25 százalékos marad az általános forgalmi adó (áfa) kulcsa, emelkedik a jövedéki- és a játékadó, kiterjesztik az evakört, és a költségvetési intézményeknél 40 milliárd forintos megtakarítás várható. - Ez egészében véve kiteszi azt az összeget, ami ellentételezi a személyi jövedelemadó csökkentésének hatását - mondta a kormányfő. Kovács László MSZP-elnök szavai szerint az adóügyben kötött megállapodás megfelel a szocialisták ama törekvésének, hogy ne emelkedjen a 2004-es költségvetés hiánya, és ne sérüljön az igazságos közteherviselés. Kuncze Gábor üdvözölte a megállapodást, ami véleménye szerint stabilizálja a gazdaságot és megalapozza a fenntartható fejlődést. Az MSZP frakcióülésének szünetében jelentették be, hogy a lemondott Csehák Judit után Kökény Mihály lesz az egészségügyi, szociális és családügyi tárca vezetője szeptember 15-től. Kökény a Horn-kormányban több mint másfél évig volt népjóléti miniszter. A politikai államtitkári posztot Vojnik Mária tölti be. Elítélt határőrök KAP0SVAR (MTI) Bűnszervezetben elkövetett embercsempészet miatt hét határőrt 1-5 év közötti börtönbüntetésre ítélt tegnap a Kaposvári Katonai Bíróság. A vádlottak pénzért egy éven át többször külföldi menekülteket juttattak át illegálisan a magyar-szlovén határon. Az ítélet nem jogerős. Európai külügyminiszterek tanácskoznak a Garda-tónál Csónakokon tüntettek RÓMA (MTI) Az EU készülő alkotmányát és az időszerű nemzetközi kérdéseket vitatják meg az Európai Unió külügyminiszterei, illetve a csatlakozó országok képviselői az olaszországi Garda-tó partján tegnap kezdődött kétnapos nem hivatalos tanácskozáson. Magyarországot Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára képviseli. Ríva del Gardában a globalizáció ellen tiltakozók számos tüntetést szerveztek. Csaknem félszázán kenukon és gumicsónakokon vonultak fel a tavon, a szárazföldön pedig két csoport eltorlaszolta a Ríva del Gardába vezető közutakat, ahol több kilométeres kocsisorok alakultak ki, s a tüntetők festékszórókkal fújták le a fórumra igyekvők gépjárműveit. Rohamrendőrök globalizáciőcllenes tüntetőket tartóztatnak fel az olaszországi Riva del Gardában. Fotó: MTI/AP/Alberto Pellaschiar Őrizetben Klivinyi BUDAPEST (MTI) Ausztriában elfogták Klivinyi Zoltánt, a Verticai Invest ügyvezetőjét. A férfit tegnap délelőtt őrizetbe is vették. Erről Garamvölgyi László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatóságának vezetője tájékoztatta a távirati irodát. Az ORFK munkatársai osztrák rendőrök segítségével a schwechati repülőtéren fogták el Klivinyit, amikor Amerikába akart távozni. Garamvölgyi László tájékoztatása szerint intézkednek a Verticai Invest ügyvezetőjének kiadatásáról. A Verticai Invest Ingatlanhasznosító és Befektető Szövetkezet fővárosi irodájában a rendőrség augusztus közepén tartott házkutatást, ahol a XI. kerületi nyomozó hatóság lefoglalta a szövetkezet könyvelését, pénzügyi bizonylatait, amelyeket szakértők bevonásával vizsgálnak. Az ügygyei összefüggésben még akkor nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Klivinyi Zoltán, a szövetkezet ügyvezetője, az Esti Hírlap Rt. volt elnöke ellen. A szövetkezet ellen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az év első felében jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésének alapos gyanúja miatt tett feljelentést. Sztrájkra készülnek BUDAPEST (MTI) Barátságtalan lépésnek, sőt prejudikációnak tartja a Magyar Orvosi Kamara azt, hogy az egészségügyi minisztérium vezetői megkérdőjelezik a köztestület vezetőinek legitimációját, és a jövő héten mindenképpen elkezdik a sztrájk előkészítését. Éger István elnök sajtótájékoztatón közölte, a sztrájkkészültséget akkor határozzák el, ha a kormány nem tárgyal velük. A MOK sérelmezi, hogy javaslatait nem építik be az Országgyűlés előtt lévő, az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvénybe. Gyerekrabló MISKOLC (MTI) Eltűnt egy 17 hónapos kisfiú a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szirmabesenyőről tegnap délután. A kicsit feltehetően egy 60 év körüli nő rabolhatta el. A mozgássérült és szellemi fogyatékos kisgyereket szülei egy babakocsiban a ház udvarán levegőztették, magára hagyták, és kisvártatva egy kutya vonyítására lettek figyelmesek. Kimentek az udvarra, és a kicsit nem találták a babakocsiban. A rendőrség egy 60 év körüli nőt keres, akit a környéken nem sokkal később láttak karján egy kisgyerekkel, majd ugyanezt az asszonyt két órán belül Miskolcon és Hernádménetiben is látták felbukkanni. Felfüggesztett börtön Simek Kittinek A Somogy Megyei Bíróság nem jogerősen 1 év 8 hónap - három év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte azt a fiatalkorú lányt, Simek Kittit, aki a múlt év augusztus 31-én Tótújfaluban egy pisztollyal megölte a nevelőapját. A bíróság enyhítő körülménynek tekintette a vádlott fiatal korát - a bűncselekmény elkövetésekor alig múlt 14 éves -, továbbá, hogy a nevelőapja hosszú időn át erőszakosan, durván és megalázóan bánt a családjával, az anyával és a gyerekekkel egyaránt, az elsőrendű vádlottat pedig 6 éves korától szexuálisan is zaklatta. A bíróság a bűnpártolással vádolt édesanyát ugyancsak bűnösnek találta a nevelőapa megölésében és ezért 7 hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A kiskorú veszélyeztetése miatti vád alól bizonyítottság hiányában a bíróság felmentette az anyát. Az ügyész mindkét elítélt esetében súlyosbításért, a vádlottak és ügyvédeik pedig enyhítésért fellebbeztek. A fiatalkorú lány ügyvédje az ítélet kihirdetését követően újságíróknak elmondta: maximálisan elégedett, ennél enyhébb büntetésre nem is lehetett számítani. Csak azért nyújtottak be fellebbezést, hogy a fellebbviteli tárgyaláson ne csak az ügyész, de ők is meg tudjanak szólalni védenceik érdekében. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRF1 FERENC • Szerkesztik: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVAN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLAH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI JÓZSEF (spottl • Délvilág szcrkcsztóségvezető: UISZASZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. THcfon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkebztosegw delmagyar.tueged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési telYfax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: ¿2/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. K. TEL: 63/401 024 Tél /fax 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-U. (Városi Galériai Tél./fax: 63/481-010. • KIAD1A ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMACYARORSZAG KIADÓ • Ktadótgazgató: PASZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági lax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Ttlefon: 62/466-847. • Tirjcsztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN, "ftrjesztés: 62/567-864. Ttrjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dn egy hónapra 1240 Ft |Délmagyarországl, 1130 Ft (Délvilágl • Árus teriesztés: Délhír Rt. • ISSN0133-025X (Déimagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcorn Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN