Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-18 / 192. szám
•BELFOLD - KÜLFÖLD" HETFO, 2003. AUGUSZTUS 18. Horn Gyula így látja SARUD (MTI) A kormánynak nincs alternatívája, de ez nem minden kormánytagra vonatkozik - jelentette ki Horn Gyula szombaton Sarudon, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták nyári tábora alkalmából tartott sajtóbeszélgetésen. A volt miniszterelnök nem kívánta megnevezni, hogy kikre gondol, ugyanakkor kérdésre válaszolva közölte: nem aszerint osztályozza a kormánytagokat, hogy melyik koalíciós pártot képviselik. Döntő fontosságú, hogy a gazdasági kiigazítások ügyében az MSZP maximálisan támogassa a kormányzatot - mondta. „Én azt látom, hogy az MSZP országos vezetése, tisztelet a kivételnek, ezt nemigen ismeri fel" - mondta Horn Gyula. Bukaresti hír egy magyarországi vadászatról Politikusok, bankárok BUKAREST (MTI) Magyarországi vadászaton vett részt vasárnap Adrián Nastase román kormányfő Medgyessy Péter magyar miniszterelnök meghívására - közölte Bukarestben a román kormány szóvivője. Despina Neagoe szóvivő elmondta, hogy a vadászaton több magyarországi és külföldi politikus, bankár vett részt. A román és magyar miniszterelnök várhatóan hamarosan hivatalosan is találkozik egymással: értesülések szerint szeptember elején Medgyessy Péter látogatást tesz Bukarestben, s a két kormányfő akkor írja alá a módosított kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról született magyar-román kétoldalú megállapodást. Elhunyt a tömeggyilkos DZSIDDA (MTI) 80 éves korában meghalt Idi Amin, Uganda egykori diktátora (felvételünkön) egy szaúd-arábiai kórházban. Egyik veséje felmondta a szolgálatot, és már hosszú ideje kómában feküdt. A volt ugandai diktátor nyolc éve élt száműzetésben a szaúdi kikötővárosban. Amin az afrikai önkényuralom megtestesítője volt. A hajdani nehézsúlyú bokszoló 1971. január 25-án államcsínynycl megdöntötte Milton Obote elnök hatalmát, amikor az éppen külföldön tartózkodott. Emberi jogi szervezetek becslése szerint 8 éven át tartó véres uralma alatt 500 ezer embert öltek meg. Az áramkimaradás után normalizálódott a helyzet Hibás távvezetékek CLEVELAND, TORONTO (MTI) Szinte teljesen normalizálódott a helyzet vasárnapra az USA-ban az ország történetében eddigi legsúlyosabb áramkimaradás után. Az áramszolgáltatás helyreállt mind a hét érintett államban és azokon az Ottawát és Torontót körülölelő kanadai területeken is, amelyeket a csütörtökön kezdődött áramkimaradás a leginkább sújtott. New York Manhattan központja ismét fényárban úszik, zavartalanul közlekedik a metró, mindenütt teljes kapacitással működnek a repülőterek, közlekednek a vonatok, zavartalan a kiszolgálás a benzinkutaknál, sorra helyezik üzembe a leállt erőműveket, néhány érintett városban ismét hiánytalan az áramhoz kötött vízszolgáltatás. A hiba az Erie-tavat körülölelő, az USA-ban és Kanadában 60 millió embert árammal ellátó hálózatban az amerikai Ohio államban, Cleveland körzetében történt, három távvezetékszakasz hibásodott meg. Nem tudni, hogy miért nem működött a riasztó rendszer. Hátra van még az áramkimaradás gazdasági következményeinek a feltárása. Az iraki magyar kontingens főereje nincs késésben Látványos volt a légiparádé A hét végén hazánkban a legnagyobb tömeget megmozgató rendezvény a kétnapos kecskeméti légiparádé volt. KECSKEMET (MTI) Nincs késés az iraki magyar logisztikai kontingens főerejének kiszállításában - mondta /uhász Ferenc honvédelmi miniszter a kecskeméti légiparádén vasárnap az MTI-nek. A miniszter magyarázatként hozzátette: egy tól-ig határidőről volt szó, és „általában a bonyolult nemzetközi katonai akciók szervezésében egy-két nap természetes mozgás, nem pedig az akció csúszását jelenti". Juhász Ferenc azt mondta, hogy augusztus 22-éig, tehát a jövő hét péntekig ki fog érni Irakba a magyar békefenntartó misszió főereje. • A pilóták óvatos becslése szerint mintegy 130 ezer érdeklődő nézte végig a kecskeméti légibázison a hét végi légi parádé és haditechnikai bemutatót. Hazai és külföldi szakértők egybehangzó véleménye szerint a parádé tízórás programja szakmailag és látványosságban is Európa idei legnagyobb repülős rendezvénye volt. Magyarországgal együtt összeRÖVIDEN LŐFEGYVERT LOPTAK Ismeretlen tettes lőfegyvert és lőszert lopott el 1,2 millió forint értékben Helvécia község egyik lakásából. Az ismeretlen tettes 4 darab golyós éles vadászpuskát, valamint lőszereket tulajdonított el. REJTŐ NEM GYANÚS Az ORFK nem kezeli gyanúsítottként Rejtő E. Tibort, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. lemondott elnökét a brókerbotrányban. „Jelen pillanatban csak egy gyanúsítottja van az ügynek, mégpedig Kulcsár Attila" mondta Németh Lajos. TŐKÉS ÉS DURAY Tőkés László erdélyi püspök és Duray Miklós felvidéki politikus vehette át a Szent István-díjat idén Esztergomban. A közvélemény-kutatások és a javaslatok, valamint több neves személyiség szavazata alapján ítélték két olyan személynek, akik sokat tettek a határainkon túl élő magyarokért. Az alapítást követő évben Orbán Viktor volt kormányfő vehette át az elismerést. Az olasz légierő Frecce Tlricolori kötelékrepülése • az égboltra. a zöld, fehér, piros színkombinációt varázsolták MTI Telefotó: Újvári Sándor sen 14 ország légierejének 100 gépe tartott bemutatót. A nagyközönség előtt a matuzsálemi korú old timercktől a légcsavaros gépeken át a repüléstechnika csúcsát jelentő sugárhajtású, több funkciós vadászgépekig felvonult a teljes repülőgép-paletta. A legnagyobb közönségsikert az olasz, a török és a francia műrepülő együttesek aratták. Nagy sikert ért el MiG-29 B gépével Szabó Zoltán százados, aki az idei angliai világbajnokságon első helyezést ért el. Szintén izgalmas és látványos bemutatót tartott Veres Zoltán egyéni műrepülő. Sokan várták a svéd Gripen vadászgépek bemutatóját. A repülőgépet, amely a magyar légierőnél 2006-tól áll csatasorba, most még svéd pilóták vezették. A program Besenyei Péter műrepülő világbajnok egyéni bemutatójával ért véget. A kétnapos légi és szárazföldi parádé jelentőségét növeli, hogy az idei esztendő a motoros repülés 100., illetve a magyar légierő megalakulásának 65. jubileuma. A MOK kemény követelései Orvosi érdekvédelem Megismételt rendkívüli küldöttközgyűlést tartott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombaton Budapesten. BUDAPEST (MTI) A szervezet Éger István peresztegi háziorvos személyében új elnököt választott. A küldöttközgyűlés úgy döntött: felkéri Medgyessy Péter kormányfőt, hogy az orvosok és egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényjavaslatot küldje vissza a szaktárcának, és az új előterjesztést a kamarai tervezet figyelembe vételével készüljön el. A MOK kötelezte az elnökséget arra, hogy szerezzen érvényt a kamara több követelésének. Egyebek között annak, hogy az orvosok jogállása külön törvényben, vagy a MOK-ról szóló jogszabályban, vagy az orvosok és egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény önálló fejezetében kerüljön megjelenítésére. A kamara azt is elvárja, hogy az orvosi tevékenységvalamennyi díjtétele az uniós szintnek megfelelő legyen, ütemezett bevezetésére szülessen törvényi garancia, az orvosi tevékenységet ne korlátozzák szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyó gazdasági megfontolások alapján. A MOK azt akarja, hogy az orvos szakmai ismereteinek, tapasztalatának, munkájának legyen vagyoni értéke, az orvosi tevékenységre kötendő szerződések azonos tartalmi elemekkel bírjanak, valamint a továbbképzéssel töltött szabadidő rendkívüli munkavégzésként legyen ellentételezve. Amennyiben a MOK legfőbb követelései nem teljesülnek, az orvosok nem riadnak vissza a munkabeszüntetéstől sem. A kamara visszahívta az egyik alelnökét, Komáromi Zoltánt is, helyette Nagy Ferenc miskolci traumatológus szakorvos tölti be a tisztséget. A küldöttgyűlés Bodnár Ákos és Horányi János helyére Mánya Kristófot és Láng Andrást választotta meg titkárainak. Kupcsulik Péter, a szervezet volt elnöke a döntést nem kívánta az MTI-nek kommentálni, az új vezetésnek munkájához sikert kívánt. A drogbáró GUADALAJARA (MTI) Armando Valencia, a leginkább keresett mexikói kábszerkereskedők egyike (felvételünkön) rendőrségi kézre került. Az általa irányított hálózat hét vezetőjével együtt vették őrizetbe. Bandája, a Milenio-kartell tartotta kezében az USA-ba irányuló kábszerkereskedelem felét. Fóttzerkcxztó: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő.helyettes ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mellékleteid, MISKOLCZI RÓBERT (futói, OLÁH ZOLTÁN |hir és információi, SÜLI IÓZSEF (sport! • Délvilág szerkesztőségvezető ÚISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stclánia 10., Sajtóház Levélcím: 6740 Szeged, Pf: 153. Telefon: 62/567 888. Szerkesztőségi titkárság 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dclmagyar hu* Email: szerkesztőségéi delntagyar szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1-3. Ttl./fax: 62/241-905. Hirdetési teL/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tél.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3 Tél. /fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u S lel 63/401-024 Tél /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 911. (Városi Galériai Tel /fax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági tax 62/442-968 Hirdetésfelvétel: 62/S67-832, 62/567-835 Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt 67. Tilcfon: 62/466-847 • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Tériesztcsi zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dli egy hónapra 1240 Ft (Délmagyarországl, 1130 Ft IDélvilág) • Árus terjesztés Délhír Rt • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág! *A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Irakban több mint cseppfolyós a helyzet BAGDAD, BAAKÚBA, TIKRÍT (MTI) A hőség megtizedelte a magányos, idős lakosságot Kánikulai körkép Támadás ért egy amerikai őrjáratot szombatra virradóra az iraki fővárostői 60 kilométernyire északkeletre, Abara faluban. Az amerikai megszálló erők több iraki, köztük egy ismert síita vallási vezető letartóztatásáról számoltak be. Iraki olajügyi illetékesek bejelentették, hogy a Jcirkuki olajmezőket Törökországgal öszszekötö olajvezeték megrongálása miatt leállították a nyersolaj-exportot a szomszéd ország felé. Egy amerikai gépjármű megsemmisült, és az .amerikai hadsereg körülzárta a települést, majd rakétákkal lóttc azt. A térségben, Baakúba körzetében az utóbbi hetekben megszaporodtak az amerikai katonák elleni támadások. martalékává, ami egy európai állam, Luxemburg területével egyenlő. A tüzekben tizennyolc ember vesztette életét. A hírügynökségek kiemelik a tűzoltók példás helytállását. fean-Francois Mattéi francia egészségügyi miniszter „valódi járványnak" n övezte a hőség okozta elhalálozási hullámot, az ellenzék szerint viszont jobban tenné, ha lemohdana, mert nem hallgatta íVié^ az orvosoknak a hőhullám egészségügyi kockázataira vonatkozó előzetes figyelmeztetéseit. A halál felerészt a kórházakon kívül aratott, főként olyan idős emberek körében, akiket a család magára hagyott a kötelező, egész augusztus hónapra érvényes vakáció idejére. BARCELONA, PORTO, BRESCIA (MTI) Bagdadban felrobbantottak egy vízvezetéket. A főnyomócsövön keletkezett lyukon át kiömlő víz elárasztotta a CSŐ alatti utcát. MTI Telefotó/EPA/Ali Hajder A hőhullám elültével sikerült megfékezni az erdőtüzeket Portugáliában és Spanyolországban, sőt Barcelona környékén már felhőszakadások okoznak katasztrofális állapotokat, ugyanakkoT az alpesi Svájcban tört ki nagy erdőtűz és újra lángolnak a ligetek az olaszországi Szardínián és az észak-itáliai Brescia környékén is. Közben kiderült, hogy a hoszszú, forró nyár szinte megtizedelte egész Franciaország és Észak-Olaszország idős, magányos, kevésbé a figyelem középpontjában álló, legyengült egészségű lakosságát. Portugáliában 2150 négyzetkilométernyi erdőség vált a lángok