Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-18 / 192. szám
SZERDA, 2003. AUGUSZTUS 13. «AKTUÁLIS« 3 A gazdák szerint elégtelen a fagy- és aszálykár rendezése Kérnek, de nem tüntetnek Elégedetlenek a gazdálkodók az aszály- és fagykár kompenzálásának mértékével, s 50 százalékos kárenyhítést követelnek - hangzott el Vásárhelyen, a Magosz küldöttgyűlésén. A szaktárca minisztere szerint erre nincs lehetőség. Követelik a gazdák az aszály és fagy sújtotta területek 50 százalékos kárrendezését hangzott el a hét végén Vásárhelyen, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz] rendkívüli küldöttgyűlésén. Kevésnek tartják ugyanis a kormány hektáronkénti 3000 forintos vissza nem térítendő támogatását - mondta Jakab István, a Magosz elnöke. A küldöttgyűlésen a demonstráció lehetősége is felvetődött, ám ezt egyenlőre elvetették. Az előző országgyűlés által elfogadott, földbirtokra vonatkozó politikai irányelvek újbóli megvalósítását, azaz a földvásárlásnál a családi gazdaságok elsőbbségének visszaállítását szorgalmazták, valamint a föld védelmét a külföldi felvásárlók ellen. Emellett követelik, hogy az európai uniós csatlakozás hátralévő idejére intézkedjen a kormány a géptámogatási rendszer kielégítéséről, s normatívában biztosítsa annak igénybevételét, illetve teremtse meg a versenyképesség lehetőségét. Az aszálykár ötvenszázalékos enyhítésére nincs semmi esély - jelentette ki Németh Imre mezőgazdasági miniszter, aki meghívást kapott a rendkívüli küldöttgyűlésre. Mint elmondta: tavaly összesen 17,5 milliárdot költött az állam a természeti károk rendezésére, s az idei 50 milliárdos kedvezményes hitelcsomag nagyobb jelentőséggel bír, mint a 10 milliárdos vissza nem térítendő támogatás. A küldöttgyűlés résztvevői kétkedve fogadták a miniszter kijelentését, mely szerint az idén 21 százalékkal több támogatás jut a meA kártérítés mértékéről nem tudnak megegyezni. Fotó: Gyertes Kálmán zőgazdasági termelőknek. Az sem nyugtatta meg őket, hogy a termőfölddel kapcsolatos eddigi jogszabályok - Németh Imre szerint ténylegesen a gazdálkodásból élőknek kedveznek. A versenyképesség növelése érdekében támogatják a szerveződéseket - mondta a.miniszter. A tészek száma egy év alatt a duplájára nőtt, jelenleg 64 működik az országban. Ami azért jó hír, mert a piac kiszolgáltatottsága ellen csakis közösségi szervezetekbe tömörüléssel lehet védekezni - jegyezte meg a miniszter. S. T. A. ügyes ember PANEK SÁNDOR Forgalmi dugó a kecskeméti repülőnapon Parádé az égen, káosz a földön Több kilométeres kocsisor az autópályán, lángoló autó a benzinkútnál, előzés a szántóföldön. A kecskeméti repülőnapra tartó forgalom miatt szombaton megbénult a közlekedés a városban és környékén. Vasárnapra rendeződött a helyzet. Kaotikus állapotok uralkodtak szombaton Kecskeméten és a városba vezető utakon. A repülőnapra igyekvő autósok tömege okozott torlaszt, a kocsisor szinte csak lépésben haladhatott előre. Az 5-ös és 44-es főúton, valamint az M5-ös autópálya kecskeméti elkerülő szakaszán beláthatatlan hosszúságban nyúlt el az autófolyam, s torlódás alakult ki a 6-os úton, valamint az M5-ös újhartyáni főkapujánál is - jelentette az Útinform. A türelmetlen autósok közül néhányan a szántóföldeken átvágva igyekeztek a repülőtérre. A bemutató cseh résztvevői kis híján lekésték a föllépésüket: a pilóták előtt szirénázó rendőrautó biztosított szabad utat. Fokozta az izgalmakat, hogy az M5-ös autópályán, a lajosmizsei benzinkútnál kigyulladt egy személyautó. A repülőnap szombati programján is több mint 100 ezren vettek részt. A rendezvény szervezői szerint az eladott jegyek alapján nem becsülhették meg az autóval érkezők számát, ezért alakulhattak ki több kilométeres dugók. A városban a forgalmi lámpákat kikapcsolták, s a rendőrök irányításával valamelyest folyamatosabbá vált a közlekedés. Vasárnapra csökkent a forgalom. A Bács-Kiskun megyei közútkezelőktől megtudtuk, hogy délelőtt kis torlódásokkal ugyan, de a szombatihoz képest sokkal rendezettebben közlekedhettek a járművek. A repülőnap végén, késő délután, a közönség hazaindulásakor sem romlott a helyzet: a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletese szerint az utak járhatók voltak, fönnakadásról, dugóról sehonnan sem érkezett jelentés. NY. P. Gyurcsány Ferenc jelenlegi ifjúsági és sportminiszter 1994-ben számára előnyös, tízéves lízingszerződést kötött a balatonőszödi kormányüdülő 300 négyzetméter lakóterületit, négylakásos villáiára. Az üzlet már akkor előnyösnek mutatkozott a gazdagodó Gyurcsány számára, és persze hátrányos a szegényedő államnak, de az akkori viszonyok között azzal lehetett indokolni a lízingelést, hogy az üdülő iránt csekély az érdeklődés, az államnak pedig kell a pénz. A lízinget nyélbe ütő állami hivatalnok, aki nyilván szívén viselte a privatizáció minden fillérének sorsát, és véletlenül sem ismerte Gyurcsányt a KISZ kebelén töltött időkből, bizonyára igen sötét jövőt látott az ország boldogulása előtt. Arra nem gondolhatott, hogy még pár esztendő, és akad egy másik jóhiszemű állami hivatalnok, aki véletlenül sem tartott 1997-ben politikai kapcsolatot Gyurcsánnyal, s aki az állam számára visszabérli az üdülőt, mégpedig a lízingdíjjal megegyező bérleti díjért. Hogy az állam miként járt jól, ha egyszer nem kapott nagy összegű vételárat, s ha nem járt jól, akkor miért nem lehetett még várni az eladással, arra ma már nincs válasz. Egy ügyes ember jó üzletet kötött. Mindennapi eset lehetne, ha a főként pénzügyi zsenijét kommunikáló vállalkozóból idővel nem lett volna miniszter. Ez már kényesebb így. Az ember nem a gazdag miniszter iránti irigységből, hanem állampolgári jó közérzete miatt várja el, hogy aki felelős tisztséget vállal a kormányban, az legyen érzékeny a közjóra. Ha mód van rá, miniszterként már ne tüntesse fel vállalkozói rátermettsége bizonyítékaként a közjóra előnytelen üzletet. Gyurcsány Ferenc szavaival, a megfelelő pillanatban kellett ott lenni. A megfelelő pillanatban kellett Pécsett városi KlSZ-titkárnak, majd a KISZ KB egyetemi-főiskolai tanács elnökének, majd a KISZ Központi Bizottsága titkárának lenni. Mindez hozzátartozik az átalakuló Magyarország történetéhez; azok lehettek a nyertesek, vallja Gyurcsány Ferenc egy interjújában, akik ezen a piacon tájékozódni tudtak. „Kik tudtak tájékozódni, kik ismerték az országot; Az előző elit tagjai, akik kapcsolatokkal rendelkeztek. " Más szavakkal: egy jó képességű vállalkozó kihasználta lehetőségeit, azokat, amelyek a rendszerváltozás időszakában csak nagyon kevés ember előtt nyíltak meg, merthogy a többiek - egy népdallal szólva - a munkában voltak, amikor a szerencsét osztották. Nem vitás, egy szabad országban magánemberként ezt is el kell fogadni. Gyurcsány akkor tette ki magát egy másik mérték szerinti megítélésnek, amikor politikai szerepet, majd állami tisztséget vállalt. Nem a gazdagsága irritáló, hanem az, ahogyan politikai mintának tekinti saját pályáját. „Nagyon fontos a pénz! - vallja. - Nem hiszek azokban, akik morálisan akarják megváltani a világot. Abból előbb-utóbb hazugság lesz, a hazugságból meg zsarnokság. Azokban hiszek, akik azt mondják, én ilyen vagyok, ezek az érdekeim, s ezért viselkedek így." Vegyük ehhez hozzá: miniszteri feladata többek között az. hogy „a kormányt közelebb vigye az ifjúsághoz ". Kész csoda, hogy nem esélyegyenlőségi miniszter lett belőle. Nyitva lesz az APEH Az APEH Csongrád Megyei Igaz- 13-15 óra között nyitva tart a gatósága tájékoztatja ügyfeleit, szegedi ügyfélszolgálat, valamint hogy az adóbevallásokat határ- az összes vidéki kirendeltség. Az időre benyújtók fogadása érdeké- adóbevallásokat az ügyfélszolgáben augusztus 21-én 8-12 és latok munkatársai átveszik. A tiltás ellenére végigvitte a Vivendi a fixdíjas akcióját Továbbra is kell használni az 1767-et Nem mindennapi bravúrt hajtott végre ezen a nyáron a Vivendi. A telefontársaság annak ellenére végigvitte nyári fixdíjas akcióját, hogy a hírközlési felügyelet első-, majd másodfokon is szabálytalannak ítélte az akció bevezetését, annak körülményeit, és mindkétszer arra kötelezték, hogy azonnali hatállyal szüntesse meg. - A Vivendi elfogadja a Hírközlési Főfelügyelet |HF) másodfokú jogerős döntését és leállítja a hétvégi 45 forintos akcióját - idézte a társaság szűkszavú közleményét Nyers Anna sajtószóvivő. A részletekről érdeklődve megtudtuk, semmi sem változik, ezen a nyáron hétvégenként az 1767-es előhívószámot kell tárcsáznunk, ha nem akarunk órákon át csevegni. Mint kiderült, a V-fon valóban elfogadta a HF döntését, de erről két héttel korábban a sajtó nyilvánosságán keresztül tájékoztatnia kell az érintetteket. - A tájékoztatásra először a héten kerül majd sor, addig az akció érvényben marad - tette hozzá a sajtószóvivő. S mivel a Vivendinek csak két hét múlva kell leállítania az akcióját, sikerült elérnie, hogy „végigmenjen" az akció: a kedvezményes időszak ugyanis eredetileg augusztus 31 -ig szólt, s ha a naptárra pillantunk, akkor azt látjuk, a két hét múlva „leállított" akció akkor mindenképpen véget ért volna. Ismeretes, a Hírközlési Területi Hivatal pécsi irodája egy hónapja, az akció elindulása előtt, azonnali hatállyal megtiltotta a V-fonnak, hogy bevezesse a 45 forintos fixtarifás akcióját, mely szerint augusztus 31-ig hétvégenként - függetlenül a telefonálás hosszától - 45 forintot számláz hívásonként. Az iroda többek között azért tiltotta meg a Vivendinek - mostanra kiderült, hogy csak elméletben - az akció bevezetését, mert azokra rónak többletkötelezettséget, akik nem akarnak részt venni benne. A 1767-es előhívószámot ugyanis azoknak kell tárcsázni hétvégenként, akik az eredeti számlázási feltételekkel szeretnének telefonálni. Az akció kiterjed augusztus 20-ra is, így jövő hét szerdán is érdemes megfontolni, hogy mennyit beszélünk telefonon. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ Balogh és Lezsák ma Szabadkán találkozik a vajdasági magyarok képviselőivel Aláírások kettős állampolgárságért Az MDF szegedi szervezetének felhívását a határon túli magyarok kettős állampolgárság iránti igényének támogatására - már több mint kétezren aláírták. A kezdeményezéshez csatlakozott a KDNP és az MKDSZ helyi, valamint az MDF valamenynyi szervezete. MUNKATÁRSUNKTÓL Balogh László, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnökségének szegedi tagja és Lezsák Sándor, a párt alelnöke ma délután Szabadkán találkozik a vajdasági magyarok képviselőivel. A két országgyűlési képviselő tájékoztatja a vajdasági politikusokat az MDF szegedi szervezetének kezdeményezéséről a határon túli magyarok kettős állampolgársági igényének támogatására. A vezető fórumos politikusok egyúttal bejelentik: a Magyar Demokrata Fórum valamennyi szervezete csatlakozik az aláírásgyűjtő akcióhoz, valamint a KDNP és az MKDSZ helyi csoportjai támogatásáról. Balogh László arra a kérdésére, hogy ugyanebben az ügyben megkeresik-e legnagyobb szövetségüket, a Fidesz-MPSZ-t, kérik-e támogatásukat, azt válaszolta: nem hivatalos, úgynevezett négyszemközti beszélgetéseket már folytattak, döntés még nem született. Kalmár Ferenc, a KDNP megyei, az MKDSZ szegedi szervezetének elnöke, az MDF-MKDSZ frakcióvezető-helyettese tegnap délután azt mondta: az aláírásgyűjtés folytatják. A politikus egyúttal megjegyezte: Szegeden már több mint kétezren írták alá a Gyűlnek az aláírások. Fotó: Miskolczi Róbert kettős állampolgárságot támogató íveket. A két politikus vasárnap megismételte korábbi álláspontját: kezdeményezésükkel szolidaritást vállalnak a vajdaságiakkal, és nem titkoltan nyomást igyekeznek gyakorolni a magyar kormányra. - A Medgyessy-kabinet használja ki, hogy Szerbia és Montenegró kormánya bejelentette, nem zárkózik el a kettős állampolgárság megadásától. Fontos, hogy a határon túli magyarok érezzék az anyaország támogatását. Balogh László hangsúlyozta, a kormánypárti vádakkal ellentétben nem politikai haszonszerzés a céljuk. - Ez pártok felett álló kezdeményezés - tette hozzá a szegedi politikus.