Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-25 / 197. szám
A Munkáspárt lényegretörő kérdése . . \ "_B E L F 0 L D - K U L F 0 L 0 HÉTFŐ, 2003. AUGUSZTUS 25. A Budapest Parádé és a szervezők megérdemelt profitja A tömeg szponzorált jókedve BUDAPEST (MTI) A Munkáspárt elvárja az Alkotmánybíróságtól, hogy soron kívül, már a jövő héten tárgyalja és utasítsa cl a Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesületének beadványát, amely arra Mind több részlet szivárog ki a brókerbotrány részleteiről. A K és H Bank, valamint az egykor Medgycssy Péter vezette Intcr-Eurőpa Bank után az OTP és a Volksbank is pénzmosás gyanújába keveredett. BUDAPEST (MTI) Törvénytisztelő és jogkövető intézményként, a vonatkozó szabályozási keretek között nyilvánosságra hozható tényekről és tartalmakról, illetve a társaság által ismert eseményekről hétfőn ad tájékoztatást az OTP Bank mondta Emódi Annamária, az OTP Bank sajtófőnöke az MTI-nek szombaton, azokra a sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint hamm bank, közöttük az OTP is érintett a Pannonplast Rt. részvényeinek felvásárlásával kapcsolatos pénzmosás-gyanús tranzakciókban. A Magyar Nemzet, valamint az Index internetes lap információi szerint Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke feljelentést juttatott el az Országos Rcndür-fökapitányság Szervezett Búnözés Elleni Igazgatóságához, meri a Pannonplast-ügybcn kezdett PSZÁF-vizsgálat szerint több mint 6 milliárd forint jutott el két szíriai állampolgár magyarországi bankoknál vezetett számláira. A laphírek szerint a irányult, hogy a taláros testület semmisítse meg az Országos Választási Bizottság döntését a Munkáspárt és más szervezetek kórháztörvénnyel kapcsolatos népszavazási kezdeményezéséről - mondta Thürmer Gyula (felvételünkön), a Munkáspárt elnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten. A Munkáspárt a Baloldali Front Munkás Ifjúsági Szövetséggel és a Társadalmi Demokráciáért Mozgalommal közösen benyújtott kezdeményezését, és az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát augusztus 5-én hitelesítette az Országos Választási Bizottság. Az íven az a kérdés szerepelt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?" két magánszemély számláira a K and H Equities-ügyből már ismert offshore cégektől több tízmilliós, esetenként százmilliós tételek érkeztek, amit ők aztán készpénzben vettek fel, majd devizára váltottak. • A Fidesz és az MDF parlamenti frakciója felkéri Medgyessy Pétert, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének leváltásával ne hátráltassa az általa korábban vezetett bankkal szemben folyó törvényességi vizsgálatot - jelentette be Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke beszámolt arról, hogy a PSZÁF 2003. július 28-án célvizsgálatot kezdett pénzmosás gyanúja miatt az Inter-Európa Banknál, amelynek elnöki székét 1999. tavaszán foglalta el Medgyessy Péter. A pénzügyi felügyelet a vizsgálat nyomán augusztus 18-án pénzmosás büntette miatt feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, amelyben név szerint említi Giuseppe Piait, a bank ügyvezető igazgatóját, Medgyessy Péter bankvezető társát. „Még aznap délután a miniszterelnök egy interjúban arról beszélt, hogy elfogyott a türelmünk, le kell váltani a PSZÁF elnökét" - tette hozzá Pokorni, aki összefüggést lát a miniszterelnök kijelentése és a banknál kezdett nyomozás között. Az idei Budapest Parádén mintegy 600 ezren vettek részt, ezzel a fesztivál az egyszerre legnagyobb tömeget megmozgató rendezvény Magyarországon mondta Vető Viktória, a szervező Sziget Kft. sajtófőnöke. Hozzátette, hogy tavaly 550 ezren vonultak fel a parádén. BUDAPEST (MTI) Vető Viktória tájékoztatása szerint a Budapest Parádé teljes költségvetése meghaladta a 100 millió forintot. Ebből 31 millió forintot reklámra, 6,5 millió forintot a tömegközlekedésre és a forgalom elterelésére, 15 milliót biztonsági intézkedésekre és egészségügyi szolgálatra költöttek. A takarítás 3 millió forintba, a különböző engedélyek beszerzése szintén 3 millióba, a szervezési munkák 4 millió forintba kerültek. A dekorációkra és a látványra 15 millió, a technikai előkészületekre és az infrastruktúrára 25 millió forintot fordítottak. Egy évvel korábban a fesztivál költségvetése szinte megegyezett az idei büdzsével. A szervező Sziget Kft. számára elsősorban a felvonulás utáni úgynevezett bónuszparti hozott bevételt. Az 50 millió forint költségvetésű parti az előre váltott belépők száma alapján mintegy W * 10 millió forintos nyereséget hozott, ami megegyezik az egy évvel korábbi profittal. Tavaly 19-20 ezren vettek részt a bonusz-partin, az idei rendezvényen hasonló számú látogatóra számítanak a rendezők. A Budapest Parádé immár negyedik alkalommal indult útjára az Erzsébet térről; a központi ünnepség a Hősök tere, a Felvonulási tér illetve az Andrássy út egy részének 44 pontján zajlott. A parádé csaknem félszáz mozgó színpadán több száz lemezlovas és zenekar mutatkozott be. A Budapest Parádét 22 órakor tűzijáték zárta, azt követően pedig a város szinte valamennyi nagyobb klubjában úgynevezett afterparty-kat tartottak. A kormányzó szocialisták a polgári és népi baloldalról Tisztázni a múlthoz való viszonyt A demokratikus baloldal, mint kormányzó erő, az egész magyar nemzet, benne a vidéki Magyarország, az egész társadalom polgárosodásának ügyét kell, hogy képviselje - mondta Géczi József országgyűlési képviselő, a Reformkörök Alapítvány elnöke szombaton, az alapítvány és a XXI. Század Társaság által szervezett Polgári cs ncpi baloldal című konferencián Dcbreccnbcn. DEBRECEN (MTI) A szocialista képviselő szerint: „nem elég a jobboldali vádak cáfolata, a magyar szocialistáknak is változniuk kell". fuhászné Lévai Katalin országgyűlési képviselő, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke megnyitójában emlékeztetett rá, hogy már 1998-1999-ben is megfogalmazták a ma is időszerű kérdést: mikor lesz modern baloldal Magyarországon. A politikus megítélése szerint az MSZP-ben késnek a válaszok az ezzel összefüggő kérdésekre, bár keresik őket. Juhászné Lévai Katalin fontosnak nevezte a fiatalítást a szocialista pártban. Az a legfontosabb kérdés, hogy tudunk-e tizenhat év után európai jellegű, modem pártot csinálni az MSZP-ből - mondta Ágh Attila egyetemi tanár (felvételünkön). Szerinte „az MSZP története tele van arrogáns hatalomtechnikusok ténykedésével". Előadásában Agh Attila sérelmezte a baloldali értelmiség magára hagyatottságát, és kérdésként tette fel azt is: fel van-e készülve az MSZP arra, hogy közpolitikai kérdéseket megvitasson? Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter szerint ősszel politikai hangsúlymódosításra lesz szükség, mert a baloldali politizálásban „nem kommunikációs hibák vannak, hanem valódi politikai kihívások". A konferencia résztvevőit türelemre intette, mert megítélése szerint: „félő, ha a szellem embereinek nem lesz ideje végigbeszélni, mi a szerepe a magyar baloldalnak, akkor ugyanolyan vesszőfutásban lesz részük, mint a kormány egyik miniszterének jelenleg". Hiller István kulturális miniszter szerint a nemzet és a szociáldemokrácia viszonyának, a szociáldemokrácia államfelfogásának a legnagyobb nyilvánosság mellett történő tisztázása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy 2006-ban újra baloldali kormánya legyen Magyarországnak. Szólt arról, hogy foglalkozni kell a nemzet kérdésével, amivel „a magyar baloldal története során nem vagy csak felületesen foglalkozott". A politikus szerint a baloldalnak nem a jobboldalhoz, az MSZP-nek pedig nem a Fideszhez kell viszonyítania magát, hanem a magyar társadalomhoz. „A szocialista pártnak a múlthoz való viszonyát is meg kell válaszolnia" - tette hozzá. A brókerbotrány következménye kiszámíthatatlan Hatmilliárd forint két szír számláján Az amerikaiak iraki titkosszolgálati embereket toboroznak Utcára vonultak a nők Új helyet talált a világszervezet bagdadi központja számára az al-Kanal hotelben működött s a múlt keddi merénylet során elpusztított főhadiszállás helyett, miközben megérkezett New Yorkból a keddi vérfürdő hátterének kivizsgálására küldött bizottság. BAGDAD, HÍT. NEDZSEE (MTI) Az új bagdadi ENSZ-székház néhány nap múlva fogadökész állapotba kerül, addig az iraki fővárosban dolgozó alkalmazottak egy része a régi ENSZ-központ mellett sebtiben felállított sátrakban dolgozik. Az amerikaiak Irakban elkezdték a megdöntött elnök, Szaddam Huszcin rettegett titkosszolgálatainak embereit toborozni, hogy azok segítsék őket a szövetségesek elleni támadások végrehajtóinak felkutatásában - jelentette vasárnapi számában a The Washington Post. Az akcióról az amerikai közigazgatás emberei nem közöltek számadatokat, de a tekintélyes amerikai lap iraki vezetők közlése alapján úgy tudja, hogy az így igénybe vett ügynökök vannak vagy százan. A megszálló amerikai erők vasárnap elfogták az iraki hadsereg egyik volt tábornokát, Szobhi Kamal Erzejeket. A körözése elől bujkáló tábornokot a Bagdadtól 175 kilométerre fekvő Hit városában, egy barátja házában vették őrizetbe - közölte a főtiszt unokaöccse. Pokolgép robbant, és megölt három embert vasárnap Irakban egy vezető iraki síita papi méltóság nedzsefi házánál - közölték a főpaphoz közelálló források. Mohammcd Szaíd al-Hakím nagyajatollah künynyebben megsérült a robbanástól, amely megölte két testőrét és egy sofőrt. A merényletben megsebesült Szaíd al-Hakím családjának legalább tíz tagja is. Szaddám Húszéin volt iraki diktátor rezsimjének megdöntése óta első ízben vonultak az utcára a nők Bagdadban. A város központjában tartott tüntetésen jog- és esélyegyenlőséget, és a nők elleni erőszak azonnali megfékezését követelték. Veronai, új keletű barátkozás VERONA (MTI) Németország és Olaszország politikai kapcsolatait nem érintették a nyár elején történtek - állapította meg az eredeti tervekhez képest egy nappal később, szombat délelőtt tartott veronai találkozóján Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és Gerhard Schróder német kancellár. A mostani megbeszélést Schröder nagyon barátinak nevezte. A két politikus a fényképészek előtt hosszas kézfogással köszöntötte egymást. Schröder csodálatos országnak nevezte Olaszországot, és nagyon jónak a kapcsolatokat gazdasági és kulturális téren is. Szóba került a veronai találkozón a készülő EU-alkotmány kérdése is. Mindketten állást foglaltak egy gyors, súrlódásmentes, lényegretörő vita mellett. Silvio Berlusconi olasz kormányfő „mosolyát" mutatja egy tüntető Veronában. MTI Telefotó/AP/Gregorio Borgia Maxerkcsztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÚRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), M1SKOLCZ1 RÓBERI (fotój, OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SlILI JÓZSEF (sporll • Délvilág szérkesztóségvezető: ÚISZÁSZ! ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153 Telefon: 62/567-888. Szctkcsztóségí titkárság 62/567-800 Fan: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: wwwdelmattvar hu • E-mail szerkesztőségit dclmagyar szeged hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1-3 Tcl./íax: 62/241-905 Hirdetési tcl./fáx: 62/242-419. 6900 MakO, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel cs előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tcl./fax 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u 8 Tel 63/401-024. Tel /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel /fax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax 62/442 9S8 Hirdetésfelvétel' 62/567-832, 62/567 83S Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847 »Terjesztési vezető KÓTI ZOLTÁN Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési díi egy hónapra 1240 Ft IDélmagyamrszág), 1130 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhir Rt • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarorszig Kiádó a Lápcom Kit tagia. Ügyvezető igazgató SZAMMER ISTVÁN. A Budapest Parádé egy jellemző pillanata. MTI Telefotó: Takáts Péter