Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-14 / 162. szám
Magyarok, ruszinok a közös szabadságról Saját szívével játszik A szívátültetésen átesett 12 éves kanadai Shane Bowman saját régi, eredeti szívével játszik Edmontonban. A fiú a szívizomgyulladás egyik, vírus okozta fajtájában szenvedett, amelynek következtében az egészségesen mintegy 200 grammnyi szerv 500 grammosra duzzadt. MTI Telefotó/AP/Perry Mah A brókerbotrány hosszabb távon bizalmatlanságot szül a magyar bankrendszer iránt. Ezért érdekes, hogy a két szemben álló párt mintha húzná az időt - bár a mindenkori hatalom, a rendelkezésérc álló eszközökkel, rövidre tudná zárni a vitát... BUDAPEST (MTI) „A valóság egyértelmű s úgy néz ki, hogy a brókergate ügy szálai a szocialista kormány, a szocialista párt irányába mutatnak" - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese rendkívüli sajtótájékoztatón szombaton Budapesten. Kiemelte: a Kereskedelmi és Hitelbank csoport brókercége, a K and H Equities pályáztatás nélkül 13 milliárd forintnyi közpénzt kapott vagyonkezelésre. Véleménye szerint nem a kedvező ajánlat, hanem a jelenlegi pénzügyminiszter, László Csaba személye az egyetlen ok, amiért a K and H brókercégére esett a választás. A pénzügyminiszter korábBaján a halászlét ünnepelték •BELFOLD - KÜLFÖLD« HETFO, 2003. JUWUS 14. Baloldali konferencia Londonban a „haladó kormányzásról" Megújulás, korszerűsödés Medgyessy Péter és Adrián Nastasc román kormányfő a konferencián a kedvezménytörvényről is tárgyalt. MTI Telefotó: Illyés Tibor őt hatalmon" - mondta a brit szociáldemokrácián belül rendkívüli befolyással bíró politikus. Mandclson szerint a jobboldal nem azért akarta „kiirtani" Bili Clinton volt amerikai elnököt, és tatja Rogán Antal i takargatnivalója? i bizalmatlanír iránt. Ezért 9 párt mintha >ri hatalom, a rövidre tudná hogy a brókeríy, a szocialista Rogán Antal, a Jkívüli sajtótáelbank csoport yáztatás nélkül >tt vagyonkezcedvező ajánlat, r, László Csaba . and H brókerüniszter korábban a bank vezérigazgató-helyettese volt. Rogán Antal elmondta: „a 13 milliárd forint közpénzből 500 milliót Pannonplast részvények vásárlására használtak fel. A Britton-csoport 500 millió forint hitelhez jutott az államtól azért, hogy azon Pannonplast részvényeket vásároljon, azon nyerészkedjen, majd ezt az összeget később az államnak visszajuttassa". Rogán Antal jelezte: tisztázásra vár fegesy András ügyvéd, valamint Gáldi György bankár szerepe a tranzakcióban. • Rogán Antal ma sem mondott igazat, úgy hiszem, hogy egyetlen szocialista politikus sem érintett a K and H brókercége körüli botrányban" mondta Gy. Németh Erzsébet, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese szombaton az MTI-nek. „Amikor észlelte a problémát, a kormány azonnal vizsgálatot indított és ezt követően gondatlanság miatt menesztette az Állami Autópályakezelő Rt. vezérigazgatóját" - tette hozzá. Rendhagyó könyvpusztulás Irakban A kormányzó tanács a nemzeti ünnepről Tiszaújlakon több ezer fő részvételével tartottak ünnepséget vasárnap abból az alkalomból, hogy 300 evvel ezelőtt, 1703. július 14-én a falu határában zajlott le a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatája. TISZAÚJLAK (MTI) A megemlékezés helyszíne az a domb volt, amelyet Magyarország 38 megyéjének földjéből emeltek 1906-ban, Rákóczi hamvainak Törökországból történt hazahozatalakor, s amelyen Hirul-emlékművet állítottak fel. Az ünnepségen az ukrán és a magyar kormány képviselőin kívül részt vett Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és fínmogáts Béla, az Ilylyés Közalapítvány elnöke is. Az egybegyűltek előtt Orbán Viktor BAJA (MTI) Immár nyolcadik alkalommal rendeztek halünnepet Baján; a rendezvényen az idén több mint 2 ezer bográcsban rotyogOtt a halászlé. Széli Péter, Baja polgármestere az MTI-nek elmondta: a bográcsokban mintegy 20 tonna bírálta a státustörvényt, mondván, hogy kivették belőle a mindenkori legkedvezőbb határátlépésre, a mindenkori legkedvezőbb elbánásra vonatkozó paszszust. „Az önök anyaországhoz való kapcsolódásának törvényi garanciáját a magyar parlament kitörölte a törvényből. Új szelek fújnak manapság odahaza: arról beszélnek nekünk, hogy tanuljunk meg kicsinek lenni" - tette hozzá. A Kárpáti Ruszinok Társasága nevében felszólaló Vladiszlav Lecovics elnök a Rákóczi-szabadságharcban való közös részvételre utalva éltette az 1100 éves ruszin-magyar békés együttélést és barátságot. Hangsúlyozta, hogy most is vállvetve, összefogással kell kiharcolni a szabadságot. hal főtt, amihez 15 ezer kilogramm pirospaprikát és több tonna hagymát használtak fel. A rendezvényen a kormány több tagja is megjelent, így Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter és Németh Imre, a mezőgazdasági tárca vezetőet is. A szervezők tájékoztatása szeA baloldal megújításának elkerülhetetlenségét, egyben a megújult baloldal vonzerejét hangoztató következtetésekkel ért véget vasárnap este annak a londoni rendezvénysorozatnak a konferenciaszakasza, amelyen a balközép erők több száz vezető politikusa és szakértője keresett válaszokat a baloldallal szembeni új kihívásokra. LONDON (MTI) A péntek este kezdődött, „Haladó kormányzás" címmel összehívott elméleti konferenciát amelyen szombat délutántól Medgyessy Péter miniszterelnök is részt vett - Petet Mandelson, a fő szervező brit baloldali agytröszt, a Policy Network elnöke, többszörös volt kabinettag azzal a megállapítással zárta be, hogy a baloldal megújítása „rettegéssel tölti el" a jobboldali erőket. A jobboldalt kizárólag a korszerűsített baloldal foszthatja meg a hatalomtól; a jobboldal „imádja, ha a régi vágású baloldallal kell szembeszállnia ... mert ez tartja László Csaba szerepé; Kinek va rint mintegy 50 ezer ember érkezett a Duna-parti városba, és próbálta meg saját maga elkészíteni a kedvenc halié fajtáját. Ezzel egy időben két színpadon kulturális műsorok szórakoztatták a közönséget, éjfélkor pedig tűzijátékkal zárult a nyolcadik halászlé-fesztivál. Nemzeti ünneppé nyilvánította április 9-ét, Szaddám Húszéin bukásának napját az iraki kormányzó tanács, amely vasárnap tartotta alakuló ülését. BAGDAD, MADRID (MTI) A testület, amelynek komoly szerepet szánnak az ország demokratizálásában, 25 tagú - 13 síita és 5 szunnita muzulmánból, 5 kurdból, 1 keresztényből és 1 (türkmén nemzetiséghez tartozó) nőből áll. A tanács többségét kevéssé ismert, Szaddám Húszéin 23 évig tartó uralma alatt is Irakban maradt személyek alkotják. Ismertebb tagjai között van Ahmed Csalabi, az Iraki Nemzeti Kongresszus vezetője, Abdelaziz al-Hakim, az iraki síiták legjelentősebb politikai szervezetének, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsának vezetője - mindketten Szaddám Húszéin emigrációban működő ellenzékének kiemelkedő tagjai -, Maszud Barzani és Dzsalal Talabani kurd vezetők, és a nagy tekintélynek örvendő Adnán Pa csacsi egykori külügyminiszter. Az iraki amerikai közigazgatást irányító Paul Bremer és vezető iraki politikusok, közéleti személyiségek több mint kéthónapos tárgyalásai eredményeként létrejött tanács az első azoknak az iraki intézményeknek a sorában, amelyek feladata az ország demokratikus belső rendjének kialakítása. • Csaknem teljesen elpusztult a bagdadi nemzeti könyvtár és a többi nagyobb iraki gyűjtemény. Több mint egymillió könyvet raboltak el vagy semmisítettek meg - mondja Fernando Baez, aki könyvtártudománnyal foglalkozik és jövőre publikálja A könyvpusztítás története című munkáját. Baez az UNESCO megbízásából járt Irakban, hogy a helyszínen tájékozódjon. „Jártam Koszovóban, Szarajevóban, Kolumbiában, ahol láttam, hogyan pusztultak el a népkönyvtárak a merényletek során. Los Angelesben voltam, amikor leégett a könyvtár 400 ezer könyvével, de semmi sem készített fel arra a döbbenetre, amivel Bagdadban találkoztam" - mondta Baez. nem azért próbálja lejáratni Tony Blair brit kormányfőt, mert ezek a politikusok kudarcot vallottak, hanem azért, mert sikeresek, és választásokat nyertek. A rendezvény konferenciaszakaszának vasárnap esti záró szimpóziumán, amelyen elsősorban Európa és az Egyesült Államok viszonyáról volt szó, Medgyessy Péter miniszterelnök azt mondta: a világnak olyan Egyesült Államokra van szüksége, amely tudatában van az erejéből fakadó felelősségének. A kormányfő szerint ugyanakkor Európának is elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy partnere lehessen Amerikának. Medgyessy Péter szerint ez óriási kihívás, mert egyszerre kell a bővítést és az integráció elmélyítését végrehajtani, és e partneri viszonyt kialakítani. A baloldali konferencia hétfőn egy Londontól nyugatra lévő kisvárosban szűkebb körű csúcstalálkozóval folytatódik - ezen szintén jelen lesz a magyar kormányfő -, és ugyanaznap, közös közleménnyel, be is fejeződik. Aranymosó fesztivál A hazai aranymosás hagyományait elevenítették fel Rajkán egynapos fesztivál keretében. A Csallóközben már a rómaiak is keresték a nemesfémet. Ambrus Attila aranymosó mester az első adag aranyszemcséket mutatja be. MTI Telefotó: Kincses Attila A vezénylőzászlós BUDAPEST (MTI) A Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolában végzett 362 őrmester tett esküt a budapesti Hősök terén rendezett avatási ünnepségen. A tiszthelyetteseket - köztük 44 nőt - Szenes Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke és Iváncsik Imre, a HM politikai államtitkára köszöntötte. Az ünnepélyes eskütétel után Szenes Zoltán hangsúlyozta: a közeljövőben kiválasztják a honvédség vezénylő-zászlósát. „Ez a poszt a tiszthelyettes karrier csúcsa lesz, és az ezt betöltő személy a vezérkari főnök mellett dolgozva az összes tiszthelyettes felelős vezetője és képviselője lesz" - tette hozzá. A csapatoknál a tiszthelyettesek fokozatosan átveszik a napi élet irányítását, a kiképzést és a szervező munkát. Baja főterén a halnak az ízesített leve volt az úr. MTI Telefotó: Kúlmdndy Ferenc Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÖRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZ1 RÓBERT (fotói, OLAH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág »zcrkcsztóségvezctft: Ú1SZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház Levélcím: 6740 Szeged, Pi: 153 Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail szerkesztőségé/ delmagyar szeged hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3 Ttl/fax: 62/241-905 Hirdetési tel/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Ibi.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel /fax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u 8. IFI 63/401 024 Tel./fax: 63/314-83$. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tél/fax: 63/481 010. • K1ADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgaló: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági iax: 62/442 958 Hirdetésfelvétel 62/567 832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. "felelőn: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864 Urjcsztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dl; egy hónapra 1240 Ft (Délmagyarország), 1130 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 IDélvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcoin Kft tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.