Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-29 / 175. szám

EGÉSZSÉG, ÉLETMÓD, TÁPLÁLKOZÁS MINDEN KEDDEN Mellékletünket a ^RICHTER GEDEON RT.J támogatja GYOGY-IR •••i i • • '• ••••••• -11111111181111^ SZERKESZTI: DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA • 2003. JÚLIUS 29. AZ ARPALENEK KEVES KÖZE VAN A P0CAK0S0DASH0Z A sörhasért is a gének felelősek? A sörhas legtöbbször magas vérnyomást, magas vérzsírszintet, illetve cukorbetegséget jelez. ILLUSZTRÁCIÓ: KARNOK CSABA Olasz kutatók nemrég bejelentették, sikerült megállapítaniuk, kik hajlamosak sörhas növesztésére. A férfiasnak mondott pocakra hízásért szerintük egy meghatározott gén a felelős. Noha az érintettek eddig is védekezhettek azzal, hogy őket sajátos testalkattal áldotta meg a sors, most már tudományos alapon is kikélhetik maguknak a becsmérlő megjegyzéseket. A nápolyi egyetem orvosai ­Pasquale Strazzulo vezetésé­vel - húsz évig kísérték figye­lemmel az Olivetti gyár helyi üzemében dolgozók egészsé­gi állapotának alakulását, s egyúttal a közel ezer férfi hasi kiterjedtségét. Megállapítot­ták, hogy egy jellegzetes gén­típussal rendelkező férficso­portnak sokkal több háj rakó­dott a hastájára, mint azok­nak, akiknél ez a génfajta nem volt kimutatható. Az említett génről már eddig is tudták, hogy valamilyen for­mában szerepet játszik a vér­nyomás emelkedésében, ám most tűnt fel először, milyen gyakran van jelen azok szer­vezetében is, akik hajlamosak a zsírszövet hastáji felszapo­rítására. Ezzel együtt egyre inkább beigazolódik: a mindennapo­sán sörhasnak becézett elhí­zásnak viszonylag kevés köze van a férfiak kedvelt italához. Az viszont tény, hogy ez a gyomortáj alatt koncentráló­dó, alma formájú gyarapodás valóban inkább férfisajátos­ság, szemben a körte formájú elhízással, ami inkább a nőket boldogtalanítja. A „körtét" a farpofákon és a combokon le­rakódott zsírszövet, s az olykor leomló has formázza. Míg az alma formájú pocakosodás esetében főleg a hasi zsige­rekben - például a belek kö­zött - halmozódik fel a zsír, addig a körtésnél inkább a bőr alatt. Az már mintegy húsz éve bizonyított - derül ki Pados Gyula belgyógyászprofesszor e tárgyban írt tanulmányából -, hogy az alma formájú po­cakosodás legtöbbször ma­gas vérnyomást, magas vér­zsírszintet, illetve cukorbe­tegséget jelez. Mindez pedig nemegyszer végzetes szív- és érrendszeri zavarokhoz ve­zethet. Ez is magyarázza, hogy már régen keresik a sör­has kialakulásának okait. Bár végleges eredmény még nincs, számos elképzelés van forgalomban. Ezek között a legújabb az olasz kutatók magyarázata. Azt azért ők is hangsúlyozzák, hogy a gene­tikai alapú elhízás inkább idős korban elkerülhetetlen, és akkor is csak abban az esetben, ha korábban kevés­bé egészséges életmódot folytatott az érintett férfisze­mély. Egyelőre az a kérdés is meg­válaszolatlan, hogy a sörhast inkább „elkapni" vagy örököl­ni lehet. Mindenesetre tény, hogy a statisztikák szerint megfigyelhető bizonyos regio­nális gyakoriság: Közép-Euró­pában például gyakori jelen­ség a hasi elhízás, míg a délke­let-ázsiai országokban kifeje­zetten ritka. Ennek egyik oka­ként emlegetik, hogy a távoli térségben általánosnak mond­ható a növényi eredetű táplá­lékok túlsúlya, és az állati zsi­radékok viszonylag elenyésző ÉTVÁGYGERJESZTŐ Bár a sör és a sörhas a köztudatban összetartozó fo­galmak, a sör voltaképp ka­lóriaszegény italnak számít. Az árpalében körülbelül harmad­annyi kalória van, mint a tej­ben, negyedannyi, mint a so­vány marhahúsban, a burgo­nyában, vagy a borban, és tizedannyi, mint a kenyérben. A sör viszont jó étvágyat csi­nál, s ezért a sörkedvelők szí­vesen csipegetnek valamit a habos nedű mellé. A sörhas tehát egyes vélemények sze­rint az ital helyett inkább a sörkocsonyáknak a következ­ménye. mértékű fogyasztása. A sörhas lehetséges kiváltó okaként em­legetik még a stresszérzékeny­séget, valamint a szociális kö­rülményeket. Ami a megoldást illeti, egy­előre marad az életmód és a táplálkozás megváltoztatásá­nak sok mindenre kedvezően ható csodaszere. Persze sör­hasügyben korántsem biztos megoldás a fogyókúra. Az ala­csony kalóriájú diéta ugyanis adott esetben azt is eredmé­nyezheti, hogy az illető min­denhol fogyatkozik, csak ép­pen a hasán nem. Az egyetlen célravezető módnak tehát azt mondják, ha az érintettek hasi hájaikat a kalóriaelvonást testmozgással kombinálva izommá igyekeznek átalakíta­ni. HEGEDŰS SZABOLCS Súlyos kérdések MTI A túltápláltság nemcsak egészségtelen, hanem sokba is kerül. Nemcsak az egyénnek, hanem az államnak is. Az Egyesült Államokban például csaknem 100 milliárd dollár­nyi egészségügyi kiadást fa­raghatnának le a büdzséből, ha a polgárok lefogynának. Az elhízás mostanra világmé­retű járvánnyá vált, amely 250 millió felnőttet érint. A helyzet csak rosszabbodni fog - jelen­tette ki a kérdés egyik legneve­sebb specialistája, Mikael Fo­gelholm, az elhízással foglalko­zó 12. európai kongresszuson. Fogelholm szerint az jelenti az igazi veszélyt, hogy a kövérség egyre jobban terjed a fiatalok között is, azaz a következő ge­neráció még elhízottabb lesz, mint a mostani. - A legtöbb je­lenlegi elhízott ember gyerek­korában még nem volt ilyen: 25-30 éves kora után szedte magára a fölösleges kilókat. Most viszont egyre több az olyan fiatal, aki már 10-15-20 éves korában komoly túlsúllyal küzd - mondta. Ennek legfőbb oka: a gyorséttermek zsíros, il­letve kalóriával teli ételei, a mozgásszegény életmód, a té­vék és számítógépek előtt töl­tött órák. A kövérség manapság népbetegség Az elhízás népbetegség: megnövekedett lágy tömeget próbá­lunk palástolni a deréktájon. A nagy has nemcsak kényel­metlen, de egészségtelen is. A háttérben a táplálkozásról rögzült minták húzódnak meg: a többség étrendje messze áll attól, amit a has valóban kíván. A has a legvédtelenebb része a testnek, alkotórészei lágyak, sérülékenyek. A puha, eleven alagutak rendkívül érzéke­nyen reagálnak arra, ha nem a számukra legmegfelelőbbet kapják. Az ókori filozófus, Platón megállapította, hogy az érzel­mek, az érzékek otthona e testtáj, s úgy vélte, hogy ennek egyensúlya nélkülözhetetlen feltétele a szellem frissessé­gének. Sajnos, nagyon keve­sen mondhatják el magukról, hogy elsősorban a hasuk szempontjai szerint táplálkoz­nak, jóval nagyobb hangsúlyt kap a megszokás. Még mindig kevés szó esik arról, hogy min­den bevitt élelemben jelen van egy olyan tápanyag, mely meghatározott emésztóenzim termelődését váltja ki. Táp­lálkozási szokásaink szerint általában egyidejűleg olyan ételeket eszünk, melyek emésztésére termelődő enzi­mek blokkolják egymást: en­nek eredménye már a gyo­morban az erjedés: toxinok keletkeznek és káros bakté­riumok szaporodnak. Tipikus esete ennek a rántott hús sült krumplival, de ide tartoznak a húsfélék, a pajt, a tojás egy­idejű fogyasztása tésztával, gabonával, kenyérrel. Ezekből az ételekből készítünk egy rendes vasárnapi ebédet, amit aztán rendszerint édességgel fejezünk be, miután elkerül­hetetlen a tespedés a dívá­nyon... A bevitt táplálék ilyen körülmények között nem energiaforrás, hanem nehezék lesz: a szervezet elraktározza a fel nem dolgozott anyagot zsír és víz formájában, s kész a megnövekedett lágy tömeg. Kövesdi Natália makrobio­tikus táplálkozási szakértő szerint tanácsos a főétkezés előtt fél órával fogyasztani gyümölcsöt, mely mintegy előkészíti a gyomrot, s nem utána, hiszen akkor már nem tudja megelőzni a hosszabb ideig emésztődő ételeket, rothadás indul el. Úgy véli, a hús a vadállatok tápláléka. A húskedvelőknek nem tésztá­val vagy krumplival, hanem zöldséggel együtt érdemes azt fogyasztani, a tápanyag így könnyebben felszívódik, az emésztés ideje is rövidebb. A tésztákra, krumplira taná­csos illatos olajos szószokat önteni, s a halat természete­sen citrommal fogyasztani. Fontos, hogy étkezés előtt igyunk, s ne utána, mert a ké­sőbb bevitt folyadék felhígítja az emésztőnedveket, s a táp­lálék rosszul emésztetten ha­lad a belekben. Bár köztu­dott, hogy ahány ember, any­Az elhízott felnőtt lakosok aránya a világ egyes országaiban 40% <1 30% 30% 10% 0% Forrás: MTI 24 22 21 • 13 13 12 1-4 i " " 10 10 * - - ­111 1 I I IV. V v V nyi bélflóra, mégis, néhány alapszabály betartása hosszú távon meglepő eredmények­kel jár: a jóllakottságérzés ha­marosan nem azt jelenti, hogy „teli vagyok", hanem azt, hogy „nem vagyok éhes". A test lassanként visszatér gyökereihez, a hasból energi­ák szabadulnak fel, melyek az érzések, a szellem kibontako­zását szolgálják. A terebélyes, tekintélyes has tulajdonosa alapvetően raktá­roz, a nagy has az anyagi jö­vőbe vetett bizalomról árul­kodik. Nem véletlen, hogy a zsírral, vízzel körbebástyázott has viselése a jóléti társadal­makra jellemző, s a világnak ezen a tájain általában úgy vélik, az evésről nem lehet eleget beszélni... BLAHÓGABI

Next

/
Oldalképek
Tartalom