Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-18 / 140. szám

SZERDA, 2003. JÚNIUS 18. • SPORT" 15 Elhunyt Knézy Jenő BUDAPEST (MTI) Kedd este 18 óra 40 perckor, 59 éves korában elhunyt Knézy Jenő - közölte az MTI-vel Csorba Má­ria, a közszolgálati televízió saj­tóreferense. Knézy fenő 1944. augusztus 19-én született Nagyváradon. Az Agrártudományi Egyetem Mező­gazdasági Gépészmérnöki Karán 1969-ben szerzett diplomát, majd 1971-ig üzemmérnökként dolgozott. Ezután választotta a sportújságírást, a Magyar Televí­zió sportosztályán riporterként, majd főmunkatársként, rovatve­zetőként dolgozott. Neve az utóbbi harminc évben egybefor­rott a televíziós sportközvetíté­sekkel, állandó kommentátora volt a nyári, illetve téli olimpia eseményeinek, labdarúgó világ­és Európa-bajnokságoknak, válo­gatott és nemzetközi kupamér­kőzéseknek csakúgy, mint szám­talan hazai bajnoki összecsapás­nak. A Telesport szerdán, 20.08-tól az MTV l-es csatornáján külön műsorban emlékezik a kedden elhunyt Knézy Jenőre. A súlyos betegségével április elejétől küz­dő riporternek, a Magyar Televí­zió főmunkatársának Mádl Fe­renc köztársasági elnök Med­gyessy Péter kormányfő javasla­tára a Magyar Köztársasági Ér­demrend Tisztikeresztje kitünte­tést adományozta május 20-án. Büntetéstől tartanak VÍZILABDA A Horvát Olimpiai Bizottság at­tól fél, hogy a férfi vízilabda-vá­logatott issza majd meg a levét a horvát drukkerek vandalizmu­sának, amelynek következtében vasárnap valóságos csatatérré változott a férfi pólósok Euró­pa-bajnokságának otthont adó szlovén város, Kranj uszodája és környéke. ZAGRAB (MTI) A szerb-montenegrói együttestől elszenvedett döntőbeli vereséget (8-9) elviselni képtelen horvát ultrák az Eb zárónapján, az arany­éremért zajló mérkőzést követően rátámadtak a szerb szurkolókra, játékosokra, sőt a kivezényelt szlovén rohamosztagosokra is, és az összecsapásokban mindkét ol­dalon sokan megsebesültek. A Horvátország és Szer­bia-Montenegró közötti kapcsola­tokra is árnyékot vető incidensek miatt a Horvát Ohmpiai Bizottság attól tart, hogy a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA nagyon súlyos szankciókkal fogja büntet­ni a horvát vízilabda-válogatottat, amelyet akár ki is zárhatnak a júliusi világbajnokság résztvevői közül, mi több: a jövő évi athéni olimpiáról is száműzhetik akár. Az ebbéli zágrábi félelmeknek a bizottság elnöke, Zlatko Matesa adott hangot a spanyol hírügynök­ségnek nyilatkozva, eb'télvén a szélsőséges szurkolói megnyilvá­nulást, minek következtében még az ünnepélyes eredményhirdetést, a hagyományos éremátadási cere­móniát sem lehetett megtartani a kranji uszodában. - Attól félek, hogy a LEN felje­lent bennünket a FINA-nál. Úgy tűnik, nagyon közel vagyunk ah­hoz, hogy drasztikus büntetőin­tézkedésekkel sújtsák a horvát vízilabdát azok miatt, akiknek ténykedése következtében jó ide­je eleve igen negatív a megítélé­sünk külföldön - jelentette ki Matesa, aki szerint ugyanarról a 300-1000 fősre tehető csoportról van szó, amely Horvátországból eleve a zavarkeltés szándékával utazik a különböző sportesemé­nyekre. A horvát vízilabda-szövetség elnöke, Nikola Grabic azt hang­súlyozta, hogy a játékosok nem tehetnek semmiről, egyszer­smind a szélsőséges drukkereket és az Eb „kudarcot vallott han­goskodó szervezőit" okolta a le­hetséges következményekért. Buday nélkül KÉZILABDA ALS00RS (MTI) Ma lágyéksérvvel megműtik Bu­day Dánielt, így a magyar férfi kézilabda-válogatott nélküle lép pályára pénteken, a macedónok elleni Európa-bajnoki selejtező visszavágóján. A klasszis irányító, aki eddig a Pick Szegedben szerepelt és a kö­vetkező idényben már a bajnok Fotex KC Veszprémet erősíti, az első, 33-3l-es hazai sikerrel zá­rult bitolai mérkőzésen négyszer volt eredményes. Nem volt rossz formában, ezt az is bizonyítja, hogy a másfél héttel ezelőtti ran­gos párizsi tornán ő lett a gólki­rály. Skaliczki László szövetségi kapitány nem kíván senkit sem behívni a kerethez Buday pótlá­sára. A visszavágót pénteken 18 óra­kor rendezik Veszprémben, s a párharc győítese vesz részt a 2004. január 22. és február 1. kö­zött sorra kerülő szlovéniai kon­tinensviadalon. Megyeiek Vk-sikerei MUNKATÁRSUNKTÓL Húsz ország közel hétszáz ver­senyzőjének részvételével Debre­cen 9. alkalommal adott otthont a WAKO kick-box Világkupának, melyen remekeltek a Csongrád megyeiek. A három szegedi egye­sület mellett hódmezővásárhelyi és makói sportoló szintén felállha­tott a dobogó valamelyik fokára. A megyei versenyzők eredmé­nyei, gyermekek, semi-contact, lányok, -28 kg: 2. Busa Andrea, -32 kg: 1. Tombácz Tímea. Fiúk, -32 kg: 3. Kovács Ádám (mind­három Tigers SE Szeged). Serdülők, semi-contact, fiúk, -47 kg: 1. Hencz Gergő (Vásárhely). +52kg: 3. Bódi Balázs (Tigers). Ifjúságiak, semi-contact, lányok, -50 kg: 2. Busa Gabriella (Tigers). Fiúk, -45 kg: 2. Rácz András (Combat D SC, Szeged), -69 kg: 1. Szekeres Tamás (Combat). Felnőttek, semi-contact, nők, -55 kg: 3. Miklós Anikó és Bör­csök Gabriella, -60 kg: 3. Kónya Katalin, -65 kg: 3. Vidóczy Vero­nika (mind Combat). Férfiak, -69 kg: 3. Gyuris Gábor (Com­bat), -74 kg: 1. Rakó Dávid, 5. Székely Dániel (mindkettő Com­bat). 84 kg: 1. Dancsó Zoltán (Combat). -89 kg: 3. Huttora Zoltán (Combat). Light-contact, férfiak, -74 kg: 1. Striez Olivér, -84 kg: 3. Perneki Tibor, -89 kg: 1. Sánta Vilmos (mindhárom Ti­gers), 3. Huttora. Nők, -55 kg: 3. Miklós és Ábel Ildikó (Makó). -60 kg: 2. Szabó Anita (Budo SE, Makó). Full-contact, nők, -56 kg: 3. Karsai Magdolna (Univer­sitas SE, Szeged). A versenyzőket Máté Zoltán, Kecskés Tibor, Kovács Sándor, Perneki Mihály, Striez Richárd, Tóth Gábor Szabó Gábor és Zsö­gön Miklós készítette fel. Szülővárosában pihen a válogatott szegedi gólvágója Szabics, a közönségkedvenc A szegedi Szabics Imre (világos mezben) sok gondot okoz védőinek. MTI-fotó: Illyés Tibor LABDARUGAS A szegedi Szabics Imre gyorsan az ország kedvence lett. Nem kellett mást tennie a közei­múltban Stuttgartba igazoló labdarúgónak, mint rugdosnia, fejelnie a gólokat. A Tisza Volán Focisuli neveltje három felnőtt válogatottmeccsen ötször re­zegtette meg a hálót. Nem semmi. Amit a szegedi szü­letésű Szabics Imre produkált a magyar labdarúgó-válogatott­ban, az több mint szenzációs. A Tisza Volán Focisuli neveltje há­rom meccsen öt gólt szerzett. Lu­xemburgnak és Lettországnak kettőt-kettőt vágott, míg San Marinónak egyszer köszönt be. A közönség nagy kedvence lett. Igaz, már hónapok óta a felnőtt válogatottba követelték a szurko­lók a csatárt. A svéd utánpót­lás-együttesnek hintett négy „dugója" után már Geilei Imre szövetségi kapitány sem sokat gondolkozott, pályára küldte a 22 éves játékost. - így utólag - kezdte a beszélge­tést a Szegeden pihenő focista -, jól jött ki, hogy idén mutatkoz­tam be a nemzeti együttesben. Elképzelhető, hogy ha hamarabb jutok szóhoz, akkor egyszer sem találtam volna még a kapuba, nem volna ilyen a statisztikám. Csodálatosan indult a váloga­tottbeli pályafutásom, azonban tudom, a neheze csak ezután kö­vetkezik, hiszen most már min­denki tőlem várja a gólokat. Na­gyon jó a nemzeti gárdában, együtt van a társaság. Már csak két meccs van hátra az Euró­pa-bajnoki selejtezőből, úgy ér­zem, hogy sikerülhet a második helyet megcsípnünk. Heteken keresztül mindenki ta­lálgatott: melyik csapatba igazol Szabics Imre? Sokan azt gondol­ták, hogy a Bayer Leverkusen lesz a befutó, hiszen Klaus Augentha­ier irányítja az egykori BL-ezüs­térmes munkáját. Az a tréner, aki tavasszal még a Nünberg kispad­ján ült és akkor a bajor klub elő­szerződést kötött a magyar játé­kossal. Szabics végül a Stuttgart invitálást fogadta el. - Nagy titokban tartottam ­mondta a csatár - , hogy a Bun­desliga ezüstérmese szeretne szerződtetni. Szüleim is az utolsó pillanatban tudták meg, hogy Fé­lix Magath csapatához szerző­dőm. Édesapámnak is csak múlt hét csütörtökön, a repülőtéren mondtam mindezt el. Még a té­len keresett meg az egyesület, már akkor tapogatóztak nálam. Sokat köszönhettek egykori grazi csapattársamnak, Horst Heldt­nek, aki jó dolgokat mesélt el Magathnak rólam. A tréner ezt nagyra értékelte, így a Nürnberg kiesése után megnyílt az út előt­tem. Magyarországon elterjedt az a hír, hogy a Stuttgart edzője nem kedveli a magyar játékosokat. Személyesen győződhettem meg, hogy ez nem igaz. Heldt nagyon korrekt volt velem, lehet, hogy ez néhány sörömbe is kerül, hiszen nekem adta az általa viselt 19-es számú mezt. Nagy kihívás lesz számomra a németországi sze­replés, ráadásul a VfB Stuttgarttal a Bajnokok Ligájában is rajthoz állunk. Mely együttesektől volt még ajánlatom? Spanyolország­ból keresett néhány csapat, pél­dául a Betis, vagy a Mallorca, il­letve az orosz Szpartak Moszkva is csábított. A válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt nem sok ideje maradt a szegedi születésű lab­darúgónak a pihenésre. Új csapa­ta június 27-én kezdi a felkészü­lést. - Nem utazom sehova - jelen­tette ki a futballista -, Szegeden a szüleimmel és a barátaimmal pi­henek. Szerencsére jó erőállapot­ban vagyok, a Fradinál több hé­ten keresztül edzhettem. A jövő hét elején még bekapcsolódok a nevemet viselő, általam kezde­ményezett Szabics-edzőtábor munkájába. Az újszegedi Kissta­dionban jó néhány cselt szeret­nék megtanítani a srácoknak. SÜLI RÓBERT A záróforduló döntött a Rapcsák-emlékversenyen Tatár Kiss Szabolcs elsősége SAKK A vásárhelyi Tatár Kiss Szabolcs győzelmével fejeződött be Hód­mezővásárhelyen a dr. Rapcsák András nemzetközi sakkemlék­verseny. A viadal csak a befejező fordulóban dőlt el. MUNKATÁRSUNKTÓL Immár második alkalommal rendezték meg Hódmezővásár­helyen a néhai polgármester­ről, dr. Rapcsák Andrásról el­nevezett emlékversenyt. A névadó nemcsak neves politi­kus, hanem ponterős csapatjá­tékos volt, a 64 fekete-fehér mező titkait jól ismerte, s be­hatóan tanulmányozta a sakk szakirodalmát, székházat ala­pított, s ha kellett, szponzorál­ta egyesületét. A színhely ezút­tal is a patinás Fekete Sas kö­zösségi ház bálterme volt. Csorba Mihály alpolgármester megnyitójában méltatta dr. Rap­csák András életútját és sakko­zói pályafutását. Mivel szenve­délyesen szeretett sakkozni, e szellemi sport iránti elkötele­zettségét sporttársai máig nagy­ra értékelik. Napjainkban egyre népsze­rűbb rapid tornát rendeztek Hódmezővásárhelyen. A játék­időt fordulónként 15-15 perc­ben korlátozták. Mindez gyor­sított sakkjátszmákra nyújt le­hetőséget, amely egyúttal a né­zők számára is különleges szó­rakozást biztosít. A tornát ki­lencfordulós svájci rendszer­ben bonyolították le. Az ország minden tájáról, sőt határain­kon kívülről is érkeztek ver­senyzők. Az 52 induló között négy nemzetközi mester, ugyanennyi FIDE-mester küz­dött az értékes díjakért. Az el­sőség kérdése csak az utolsó fordulóban dőlt el, amikor is a végig vezető Szabó Zsolt fózsef nemzetközi mester vereséget szenvedett a vásárhelyiek él­táblásától, Tatár Kiss Szabolcs­tói. Az azonos pontszámot szer­zett versenyzők helyezését fon­tossági sorrendben a Buchholz, a Berger-Sonneborn számítási módszerek, majd a progresszív mutatók alapján állapították meg. A hazai sikerrel befejeződött tornán remekeltek a Csongrád megyei sakkozók. Adok Jánós a bronzérmet szerezte meg, míg az NB I A csoportba feljutott Makói SVSE játékosa, ifjabb Farkas Ti­bor a hatodik lett. A végeredmény: 1. Tatár Kiss Szabolcs (Hódmezővásárhelyi Sakk SE), 2. Binder Tamás (Va­sas), 3. Ádók János (Hódmező­vásárhelyi Sakk SE) 7-7 pont, 6. ifj. Farkas Tibor (Makói SVSE) 6,5. Különdíjak: Zakariás Dávid (Csongrád megyei), Horváth László (hódmezővásárhelyi). Ifjúságiak: Csúri Máté és Er­dős Péter (mindkettő Hódmező­vásárhelyi Sakk SE), Domány Zsófia (Makói SVSE), Papp László (Hódmezővásárhelyi Sakk SE). REFLEKTOR ERDEKES TELEPHELYEK A 2003/2004-es szezonra az NB I-be 14, a NB I/B-be pedig 19 csapat adta le a nevezését a Magyar Labdarúgó Ligához. Az MLL néhány napon belül elbí­rálja a jelentkezéseket. Az él­vonalból kiesett Kispest-Hon­véd FC mindkét osztályra ne­vezett, hiszen előfordulhat, hogy - mint legjobb kieső ­mégis szerephez juthat az NB I-ben. A másodosztályú lista érdekessége, hogy több csapat is más telephelyet adott meg, mint az a klub nevéből követ­kezne, így például a Kecskemét tervei szerint az NB I/B-ből idény közben kizárt Vasas Fáy utcai pályáján játszaná mérkő­zéseit. A nevezett klubok, NB I: Debrecen, Békéscsaba, Győr, Ferencváros, Sopron, MTK, Siófok, Újpest, Videoton, ZTE; Pécs (feljutóként), Bük (esetle­ges feljutóként), Haladás (eset­leges feljutóként), Kispest (az NB I legjobb kiesőjeként). NB I/B: Nyírség Spartacus, REAC, Tatabánya, Haladás, Fót (a du­naújvárosi pályán), Kecskemét (a Fáy utcai pályán), Kaposvár, Hévíz, BKV Előre, Pápa, Szol­nok, Balassagyarmat, Diósgyőr, Monor (az NB I/B legjobb ki­esőjeként), Dabas (feljutóként), Bodajk (feljutóként), Nyíregy­házi Kertváros (feljutóként), Szeged (a három NB Il-es cso­port legjobb másodikjaként), Kispest. TORNAGYŐZTES VOLÁN Orosházán ötödik alkalommal rendezték meg a nemzetközi sza­badtéri utánpótlás labdarúgóku­pát. Az 1995-ös és a 1996-os gyerekek tornáját is a szegedi Ti­sza Volán nyerte meg. Eredmé­nyek, 1995-ösök: Tisza Volán SC A-Szokolay FS Békéscsaba 3-0, -Szentes 10-0, -Orosháza 6-0. Tisza Volán FS B-Tótkomlós 3-2, -Békéscsabai Madách 1-0. A döntőben: Tisza Volán FS A­Tisza Volán FS B 6-1. A gólki­rálynak Leindler Domonkost, a legjobb játékosnak Laczkó Zsol­tot választották, míg különdíjat kapott Szil Tünde (mind Tisza Volán FS A). A győztes csapatban játszott: Kelender Memet, Szu­nyi Máté, Keresztúri Márton, Szil, Forgács Dávid, Szabó Zol­tán, Leindler, Laczkó, Németh Viktor, edző: Bóka Ferenc. 1996-osok: Tisza Volán FS­Orosháza 3-1, -Tótkomlós 6-1, -Szokolay FS Békéscsaba 2-1. A győzelmet a Tisza Volán FS (Csonka Balázs, Király Márton, Szántó Dániel, Molnár Csaba, Sipos Akos, Szenes Bíró Tamás, Giba Ágoston, Tímár Zoltán, edző: Molnár Tiborné) szerezte meg, a legjobb mezőnyjátékos Si­pos lett. GYORSASÁGI ÉRMEK A szegedi Cora Áruház parkolója adott otthont a 3. Szeged-kupa rövid pályás gyorskorcsolyaver­senynek, amely egyben a Magyar Kupa első fordulója volt. A házi­gazda Szegedi KE sportolói az alábbi eredményeket érték el. Igazoltak, juniorok, lányok: 2. Lajtos Szandra, fiúk: 2. Tutrai Ta­más. Kadettek, lányok: 5. Szalóky Dzsenni. Serdülők, lányok: 3. Ka­lapács Anett, 4. Szalóky Daniella, 5. Fekete Szeréna, fiúk: 2. Dobay Péter Gábor, 3. Tranger Milán. Gyerekek, I. korcsoport, lányok: 2. Gonda Lujza, II. kcs., lányok: 2. Sasvári Tamara, fiúk: 2. Kovács Dániel, 4. Szalóky Benjámin. Mi­nik, fiúk: 1. Tamás Tibor. Amatőrök, 1985-ben, vagy előtte születettek, lányok: 1. Tóth Katalin, 3. Fekete Mária, fi­úk: 1. Lavner Endre, 2. Sasvári Tivadar. 1986-88-ban születet­tek, fiúk: 1 Tranger Zsolt. 1992-94-ben születettek, lá­nyok: 1. Sasvári Annabella, 2. Kiss Diana, 3. Bartucz Mónika. 1995 után születettek, lányok: 2. Boris Vanessza, 3. Svitelj Szonja, fiúk: 1. Illyés Marcell, 2. Hege­dűs Ákos, 4. Bokros Martin, 6. Czakó Dávid, 8. Németh Gábor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom