Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-26 / 121. szám

II. •A DÉL S PORTJA" HÉTFŐ, 2003. MÁJUS 26. Olivér Bierhoff három gólja is kevés volt a Stadio Delle Alpiban A Juve „B" hangolt a BL-re Dobogósok diadalai A bajnok Juventus uruguayi légiósa, Zalayeta (balról) kétszer vette be az UEFA-kupáról lemaradó Chievo kapuját az évadzárón. MTI-fotó: Massimo Pinca LABDARUGAS Gólzápor, remek hangulat. Ez volt a jellemző a Juventus-Chi­evo olasz első osztályú labda­rúgó-mérkőzésre. A Juve 4-3-ra verte a veronai együttest. A „zebrák" hetekkel ezelőtt sze­rezték meg a 27. bajnoki cí­müket. A utolsó meccsen Lippi mester pihentette a sztárokat, hiszen a torinói alakulat lélek­ben mára manchesteri BL-dön­tőre készül. MUNKATÁRSUNK TORINÓI JELENTÉSE A Szerencsejáték Rt. jóvoltából közel harminc Csongrád megyei lakos nyert az „Ötöslottóval Itá­liába" akción. Öt napot tölthet­tek, tölthetnek el a szerencsések Itáliában. A kis csapat péntek hajnalban indult útnak. A ma­gyarországi döcögős szakasz után már mindenki várta, hogy végre autópályára érjen az autó­busz. Az osztrák szakaszt pilla­natok alatt letudta a társaság. Bata Lászlónak és Dobos Árpád­nak, a Proko Travel idegenveze­tőinek köszönhetően a sógorok­ról mindent megtudtunk, sőt a már nem létező, osztrák-olasz batárhoz közeledve még egy szel­lemi totóval is megmozgatták az utazóközönséget. Az olasz oldalon havas hegy­csúcsokban gyönyörködhettünk. A „csizmaország" hihetetlen fej­lődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, kiváló úthálózat, gyönyörűen megművelt földek, új házak mindenfelé. Az útnál maradva, az biztos: egy hét alatt az olaszok több új utat építenek, mint amennyi nálunk az elmúlt harminc évben épült. Lenne mit tanulni tőlük. A szőlőültetvé­nyek végeláthatatlan sorban terí­tették be a tájat. Az első napot a hangulatos Azzanóban töltötte a társaság. Az esti borozgatás a he­lyi felejtőben történt - a sör na­gyon drága, a bor annál olcsóbb -, az Akusztika együttes koncert­jével. Szinte hihetetlen, de a helyszínen győződhettünk meg arról, hogy a legtöbb olasz férfi­nak milyen jó hangja van. Korán kellett kelni, jólesett mindenkinek a kávé. Sőt a hideg tus is. Rohamléptekkel indul­tunk Torino felé. Az ötnapos ka­landozás legnagyobb atrakciójá­ra, a Juventus-Chievo első osztá­lyú labdarúgó bajnokira utaz­tunk. Délután egy órára értünk a FOCI AZ ELETÜK Őrület. Ez veszi körül a focit Olaszországban. Könnyű nekik - ál­lapíthatják meg többen, hiszen jó csapataik vannak. Sztárok, zse­niális labdarúgók. Azonban nem csak a játékosok tesznek arról, hogy imádják a drukkerek a játékot, ha nem fordítva is. Sálak, mezek, zászlók. Ez mindenkihez hozzátartozik. Jó érzés volt néz­ni azt a több ezer (!) gyereket, akik a meccs előtt a parkolóban be­öltöztek. Mindenkin Juve-mez feszített. Nem volt nehéz megálla­pítani: Del Piero és Nedved a legnagyobb kedvenc. Nálunk ez a kultusz még nem terjedt el. Nem kell csak labdarú­gósztárokra gondolni. A többi sportágra sem jellemző, hogy a szurkolók kedvenceik mezében, csapatuk zászlajával, sáljával vo­nulnának a meccsekre. Pedig lehetne. Lehetne őket is úgy szeret­ni, mint ahogy azt az olaszok teszik. Igaz, náluk minden sport az életükhöz tartozik. Az említésre méltó, hogy szombat este négy másodosztályú meccset adtak élőben. Egy időben. Majdnem min­denhol telt ház volt, mindenkin volt mez, sál és zászló. Stadio Delle Alphiba. Ekkor még néptelen volt az aréna környéke. A szurkolók jó félóra múlva kezdtek egyre nagyobb számban gyülekezni. Fogyott a sál, a póló és a zászló rendesen. Az árusok is tudták: az ősz előtt ez az utolsó lehetőség a portékájuk értékesí­tésére. Amire lehetett számítani, az bekövetkezett. A Juve a B csapa­tával vette fel a küzdelmet a ve­ronai gárda ellen. Nedved kisfiá­val ült a lelátón, de ott volt mel­lette Del Piero, Davids és Buffon is. A francia világbajnok, Treze­guet is csak a kispadon foglalt helyett. Fél ház várta a kezdést. Meglepő, de nagyon kevés Juven­tus-meccsen van telt ház. Hiába szurkolnak Olaszországban a legtöbben a „zebráknak", Torinó­ban nem ők az első számú csa­pat, hanem a már kiesett Torino. A két kapu mögötti karéj azon­ban megtelt. Az ultrák kitettek magukért. Görögtűzzel, dobszó­lóval, vastapssal és rengeteg szurkolói dallal űzték a kedven­ceket. A Chievo hívei jó ötszázan lehettek. Olyan lelkesek voltak, mint a kedvenceik. A hazaiak hagyták ki az első helyzetet, Di Vaio ollózása centikkel zúgott el a jobb alsó sarok mellett. Tíz perc múlva állva tombolt min­denki. Az uruguayi Zalayeta húsz méterről ritkán látható, nagy gól ragasztott a hálóba. Egy kapufa, két Juve-helyzet, majd a visszavonulást fontolgató Bier­hoff-fejes jelentett említésre mél­tó eseményt az első félidőben. A második játékrész varázsla­tos focit hozott. Di Vaio - előtte egy totális ziccert rontott el - ívelt Zalayeta elé, a dél-amerikai le­vette, majd a bal felsőbe küldte a játékszert. Öt perc múlva Bier­hoff csúsztatott az addig remekül védő Chimenti hálójába. Jött a vi­lágbajnok Trezeguet, első labda­érintésből ismét kétgólosra nö­velte a Juventus előnyét. Bierhoff űzte, hajtotta a többieket, a né­met előbb harminc centiről, majd nyolc méterről szerzett gólt, 3-3. Éles lett a meccs, megjött a sárga-kék drukkerek hangja... A 85. percben a rendkívül agilis Ze­noni keveredett a chievói kapu előterébe, majd egy „kispályás" mozdulattal a hálóba gurított, 4—3. A hátralévő időben négy to­tális gólhelyzete adódott a vendé­geknek, azonban ezeket mind el­puskázták, így nyert a Juve „B". Meccs közben többször is fel­harsant a taps a lelátón, ez a Mi­lán piacenzai vereségének (4-2) szólt. Pedig a piros-feketék is a második csapatukat küldték pá­lyára. A Juventus második sora tehát jobb, a szimpatizánsaik azt mondják, hogy az első is. Szer­dán meggyőződhetünk, hogy iga­zuk van-e, hiszen Manchester­ben a két együttes a Bajnoki Ligá­ja döntőjében csatázik. A lefújás után csak kis ünnepség volt a stadionban, a focisták egy tiszteletkört futottak. Balhé nem volt, a rendőrök legnagyobb mun­kájának az maradt, hogy irányít­sák a forgalmat. A buszunk Torino utcáin haladt a szállóig, s a legtöbb ház ablakában ott feszített a Ju­ventus-zászló. Sokan büszkék a zebracsíkosokra, hiszen idén a 27. bajnoki címet ünnepelhették. Nagy csapatuk van és ők ezt tud­ják. Ja, és végére egy átigazolási hír: az olasz sajtó szerint Seedorf jövőre a Milán mezét a Juventusé­racseréh. SÜLI RÓBERT LABDARUGÓ MEGYEI 1.0. A labdarúgó megyei' I. osztály­ban a három dobogós, a Maros­dömper Deszk, a Kiszombor és a Gyálarét idegenből rabolta el mindhárom pontot és ezzel őr­zik pozíciójukat. Vendégként győzött még Balástya, míg a má­sik négy mérkőzésen hazai siker született. TUDÓSÍTÓINKTÓL MÓRAHALOM-GYÁLARÉT 1-3 (0-0) Mórahalom, 150 néző. Vezette: Juhász. Mórahalom: Adok - Berkó, Ábrahám, Nagy Zs. (Békési), Sádt, Király, Márki (Tí­már), Farkas, Mányi, Tombácz (Huszár), Nagy S. Játékos-edző: Márki Ferenc. Gyálarét: Kadnár- Rabi, Vér, Tóth, Be­leznai (Kátai), Illés A., Ambrus (Szűcs), Siha (Farkas), Varga, Zsikó, Illés T. Edző: Takó Ferenc. Gólszerzők: Sádt (11-esbóT), III. Zsikó (2), Békési (öngól). Jók: Berkó, Ábrahám, ill. Kadnár, Rabi, Vér, Zsikó, Illés A. Ifjúságiak: Mórahalom-Gyálarét 4-2 ÚJSZENTIVÁN-MAROSDÖMPER DESZK 1-3 (1-0) Újszentiván, 300 néző. Vezette: Földi. Újszentiván: Apró - Hajnal (Berta), Hol­ló R„ Dékány, Katona, Tóth G., Molnár, Hriczkó, Jaksa, Petrovics (Holló J.), Szé­kely (Sándor). Edzők: Himer István, Kán­tor Ferenc. Marosdömper Deszk: Irsevics - Marja­nuez (Pataki), Szabó, Kovács, Zámbori, Papp, Kalmár, Tóth L. (Dobó), dr. Szőke, Fődi, Horváth. Játékos-edző: Csák Zol­tán. Gólszerzők: Petrovics, ill., Papp (2), Do­bó. Jók: Apró, Holló R„ Tóth G„ Hriczkó, ill. Szabó, Kovács, Fődi, Papp. Ifjúságiak: (Jjszentiván-Marosdömper­Deszk 5-2 MINDSZENT-BALASTYA 0-1 (0-1) Mindszent, 300 néző. Vezette: Bálint. Mindszent: Nemes - Kardos (Gyovai), Dóda (Németh), Tóth, Köblös, Borsodi, Sebestyén, Muscha, Oláh, Mucsi, Répás (Dakó). Edző: Jelenti István. Balástya: Döme Z. - Sejben (Kiss), Ma­joros, Lippai, Bozó, Döme I., Szélpál (SzéliJ.),Keller,K.Tóth (Szűcs), Pataki, Gémes. Játékos-edző: Szabó Zsolt. Gólszerző: Gémes. Jók: Nemes, Tóth, Dóda, ¡11. Döme, Majo­ros, Keller, Pataki. Ifjúságiak: Mindszent-Balástya 2-3 BORDÁNY-SZVSE 4-1 (l-l) Bordány, 300 néző. Vezette: Galambost Bordány: Horváth R. - Mihálffy, Deák, Soós, Paksi, Fischer, Fodor (Horváth I.), Vastagh, Boros (Gábor), Kádár, Vass (Püspöki). Edző: Vitális Imre. SZVSE: Köröm - Forgó (Imre), Magyar, Bosánszki Zs., Mracskó, Bubor, dr. Raskó Z„ Raskó T„ Bosánszki M., Luczás, Szé­csényi (Szilágyi) (Szűcs). Edző: Laczkó István. Gólszerzők: Vastagh (2), Deák, Gábor, ¡11. Szécsényi. Jók: Vastagh (a mezőny legjobbja), Ká­dár, Paksi, ¡11. senki. Ifjúságiak: Bordány—SZVSE 2-2 KISTELEK—KISZOMBOR 1-7 A találkozóról nem érkezett tudósítás RÖSZKE-TISZASZIGET 3-2 (l-l) Röszke, 200 néző. Vezette: Suck. Röszke: Boga - Papp, Fodor (Kemenes), Kovács, Szügyi, Takács, Szécsényi, Ta­nács A., Tóth (Gercz), Pipicz (Tanács R.), Süli. Edző: Gusztos Gábor. Tiszasziget: Kispéter - Sándor (Szél B.), Kovács Z., Vajda, Szentesi (Ács), Szél T, Kovács R (Puskás Gy.), Szirovicza, Pod­maniczki, Miksi, Puskás I. Edző: Puskás Tibor. Gólszerzők: Kovács, Takács, Tóth G„ ill. Puskás I. (2). Jók: mindenki, Kovács (a mezőny leg­jobbja), ill. Kispéter, Puskás I. Ifjúságiak: Röszke—Tiszasziget 3-7 SZOREG-SANDORFALVA 3-1 (1-0) Szőreg, 200 néző. Vezette: Madácsi. Szőreg: Varga Z. - Tóth A., Horváth, Var­ga G„ Batik, Tóth Tibor (Király), Péczeli, Móra, Tóth Tamás (Szlobodnyik), Bos­nyák, Lengyel (Tóth J.). Megbízott-edző: Csigér László. Sándorfalva: Virágh - Erdei, Bóka, Nagy, Kószó, Hódi, Körmendi, Gulyás, Kiss (Horváth), Révész, Szabó (Miklós). Edző: Czibere László. Gólszerzők: Tóth Tamás, Tóth J., Batik, ill. Gulyás. Jók: Horváth, Varga G„ Batik, ill. Nagy, Gulyás. Ifjúságiak: Szőreg-Sá ndorfa I va 0-8 FERROCOLOR-TÁPÉ-KISKUNDOROZSMA 3-2(1-0) Tápé, 300 néző. Vezette: Bálint. Ferrocolor-Tápé: Bagdi - Papp, Me­szes, Gyárfás (Kurucsai), Gyimesi R„ Lantos, Csonka, Ábrahám, Fejsze, Ju­hász, Bacsa. Edző: Kozma György. Kiskundorozsma: Bubori - Kiss, Mé­száros, Makra, Cseh, Csányi, Tóth, Bar­na, Palotás, Fazekas, Geleta. Edző: Ottlik Sándor. Gólszerzők: Ábrahám (2), Fejsze, ill. Ge­leta, Tóth. Kiállítva: Juhász. Jók: mindenki, ¡11. Cseh, Tóth, Barna. Ifjúságiak: Tápé-Kiskundorozsma 2-3 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Marosdömper Deszk 27 25 0 2 110- 25 75 2. Kiszombor 27 20 2 5 77 - 36 62 3. Gyálarét 27 16 3 8 60- 33 51 4. Tiszasziget 27 15 3 9 53- 36 48 5. Röszke 26 14 5 7 56- 46 47 6. Kiskundorozsma 27 14 3 10 68- 45 45 7. SZVSE 26 11 5 10 37- 49 38 8. Mórahalom 27 10 5 12 52- 62 35 9. Ferrocolor-Tápé 27 11 1 15 48 - 61 34 10. Mindszent 26 7 8 11 36- 48 29 11. Balástya 27 8 3 16 43 - 61 27 12. Bordány 27 8 3 16 43 - 71 27 13. Sándortalva 27 6 7 14 20- 40 25 14. Kistelek 27 6 6 15 44 - 91 24 15. Újszentiván 27 6 4 17 41- 60 22 16. Szóreg 26 6 4 16 44- 69 22 Taroltak az otthon játszók LABDARUGÓ MEGYEI II. 0. A labdarúgó megyei II. osztály hétvégi fordulójában szinte csak a hazai együtteseknek ter­mett babér. Otthon nyert a Szi­káncs, a Csnádpalota, az Ásott­halom, a Szatymaz, az FK Spar­tacus Makó és a Fábiánsebes­tyén. TUDÓSÍTÓINKTÓL CSANYTELEK-USE-TANÁRKÉPZŐ 0-1 (0-0) Csanytelek, 200 néző. Vezette: Mózes. Csanytelek: Tóth - Kormányos, Mészá­ros D., Varga, Urbácsik, Kovács Sz., So­modi, Mészáros R. (Németh), Lajkó, Ko­vács Z., Szeri. Edző: Kálmán Róbert. USE-Tanárképző: Seres (Tihanyi) - Ka­liczka, Sípos, Bán, Antal, Lukács, Szél­pál, Papp, Bernáth, Terjéki (Cserenkó), Körtvélyesi. Edző: dr. Miskolczi József. Gólszerző: Bernáth. Jók: mindenki, ¡11. Sipos, Tihanyi, Ber­náth. Ifjúságiak: Csanytelek-Baktó 0-0 CSANÁDPALOTA-UTC 6-1 (1-0) Csanádpalota, 150 néző. Vezette: Avra­mut. Csanádpalota: Gulyás - Zlelbauer, Bíró, Gyuris, TóthZ. (Halász), Nagy S., Cseh (Balogh), Molnár, Erdélyi, Bognár, Nede­lea. Edzők: Molnár László, Putárik György. UTC: Pálfi - Halász, Szántó, Jójárt, Rup­pert, Tóth, Farkas, Csúcs (Joó), Fülöp, Bokányi, Nagy R Edző: Kiss Ferenc. Gólszerzők: Nedelea (4), Molnár, Tóth Z„ ¡11. Fülöp. Jók: Zielbauer, Bíró, Molnár, Joó, ill. Fü­löp, Farkas, Halász, Ifjúságiak: Csanádpalota-UTC 3-1 ÁSOTTHALOM-TÖMÖRKÉNY 3-1 (1-0) Ásotthalom, 200 néző. Vezette: Fodor. Ásotthalom: Vasuth - Szabó, Koncz (Csehó), Börcsök, Barbócz, Pipicz, Heve­si (Vér), Szaniszló, Tóth-Szeles, G„ Csi­szár, Juhász (Hajdú). Játékos-edzők: Hevesi Tibor, Tóth-Szeles Gábor. Tömörkény: Sallai Sz. - Kormos, Felföl­di, Tóth, Horváth (Gémes), Orovecz (Sze­ri), Kasza, Nagy, Sallai R. (Toldi), Jaksa (Bartucz), Túri. Edző: Fehér László. Gólszerzők: Szaniszló, Csiszár, Csehó, ill. Túri. Jók: Börcsök (a mezőny legjobbja), Va­suth, Hevesi, Csehó, Barbócz, ill. Nagy, Felföldi, Túri, Kormos. Ifjúságiak: Ásotthalom-Tömörkény 3-4 FK SPARTACUS MAKÓ-SZEGVÁR 4-0(1-0) Makó, 200 néző. Vezette: Kalacsán. FK Spartacus Makó: Benyó (Mészáros) - Dömötör, Békési (Dancsi), Ravasz, Zá­dori (Gyenge), Szebehelyi, Bojeczán, Sza­bó, Varga (Rakity), Patkós, Gabnai (Bencze). Edző: Frank Csaba. Szegvár: Verők - Stráma, Szűcs S„ Szűcs L., Bujdosó, Kanalas, Terbán, Buda (Joó), Márton, Toldai (Hérág), Vígh. Edző: Vadász Béla Gólszerzők: Bojeczán (2), Szebehelyi, Patkós. Jók: Bojeczán, Dömötör, Ravasz, Szebe­helyi, ill. Szűcs S., Terbán, Stráma, Vígh. Ifjúságiak: Makó-Szegvár 3-2 SZATYMAZ-DOMASZÉK 3-2 (1-0) Szatymaz, 100 néző. Vezette: Tanács L. Szatymaz: Szabó - Zsemberi S„ Zsem­beri J., Kiss, Csíkos, Csipai, Polgár, Posta D„ Posta Zs., Illyés, Németh. Edző: Bá­rányi Péter. Domaszék: Baranyás - Cs. Kovács, Ba­logh, Oláh, Veress, Szekeres, Száraz, Csányi, Kertész, Tanács, Kiss. Játé­kos-edző: Tanács Róbert. Gólszerzők: Illyés, Polgár, Csipai, ill. Ta­nács (2). Jók: a hazaiaktól mindenki, ill. Tanács, Baranyás, Csányi. Ifjúságiak: Szatymaz-Domaszék 1-4 SZIKÁNCS-SZENTMIHÁLY 3-1 (2-0) Szikáncs, 50 néző. Vezette: Varga Z. Szikáncs: Magony - Gulyás, Czuczi, Benkő (Fejes), Bánfi, Orgovány, Szél, Medve, Újvári (Horváth), Csávás (Perei), Kalmár. Edző: dr. Bálint László. Szentmihály: Szekeres - Tóth, Csúcs, Terhes, Valkó, Handler, Becsei, Pálfi, Kuti, Kaszab, Kávai. Edző: Szőke József. Gólszerzők: Medve (2), Szél, ill Pálfi. Jók: Medve, Benkő, Orgovány, Bánfi, ill. Szekeres, Pálfi, Csúcs. Kiállítások: Szél, Perei, ill. Terhes. Ifjúságiak: Szikáncs-Szentmihály 1-7 FÁBIÁNSEBESTYÉN-APÁTFALVA 3-0(3-0) Fábiánsebestyén, 300 néző. Vezette: Si­pos T. Fábiánsebestyén: Révész - Horváth, Si­mái, Harkai T., Györgyi Cs. (Varjas), Ist­ván, Rózsa, Rúzs Molnár, Verők (Bene­dek), Harkai t, Györgyi T. (Kuli). Edző: Kiss Zoltán. Apátfalva: Varga - Kolompár, Faragó, Nagy (Károlyi), Sóki A., Tóth (Varga), Pé­csi (Horváth), Mátó (Sóki T.), Keresztúri, Madránszki, Köteles (Jánosi). Játé­kos-edző: Madránszki Zoltán. Gólszerzők: Rúzs Molnár (2), Györgyin Cs. Kiállítva: Keresztúri. Jók: Révész, Harkai T„ Rúzs Molnár, Györgyi Cs., ill. Mátó, Varga, Pécsi. Ifjúságiak: a vendégcsapat nem jelent meg. Szabadnapos: Üllés A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Makói Spartacus 2. Ásotthalom 3. Tanárképző 4. Üllés 5. Csanádpalota 6. Tömörkény 7. Fábiánsebestyén 8. Szikáncs 9. Apátfalva 10. Csanytelek 11. Szegvár 12. Szentmihály 13. Domaszék 14. UTC 15. Szatymaz 18 4 3 17 4 4 15 5 6 16 2 7 12 7 6 12 7 7 11 8 6 7 10 8 8 7 10 7 7 11 6 811 5 614 3 8 15 2 8 15 3 319 52- 19 58 59- 2155 69- 32 58 49 - 27 50 48 - 33 43 35 - 28 43 43 - 33 41 40 - 44 31 35 - 43 31 29 - 47 28 32 - 45 26 33- 51 21 24 - 47 17 30 - 68 14 29 - 68 12 A következő forduló párosítá­sa. Május 31 (szombat), 17 óra: Ujszegedi TC-FK Spartacus Ma­kó, Apátfalva-Csanádpalota, Ül­lés—Szikáncs, Tömörkény-Szaty­maz, USE-Tanárképző-Ásottha­lom, Szegvár-Csanytelek, Szent­mihály-Fábiánsebestyén. Sza­badnapos: Domaszék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom