Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-17 / 114. szám

Kevés rendőr volt a drogtüntetésen Felelősségre vontak négy főtisztet BUDAPEST (MTI) Kevés rendőrt vezényeltek a szükséges intézkedések végre­hajtásához a budapesti Vörös­marty térre - állapította meg az a vizsgálat, amelyet a Kendermag Egyesület által május 4-én meg­tartott, a marihuána-fogyasztás legalizációja mellett, illetve az el­len szervezett demonstrációk so­rán kialakult rendbontások és a rendőri intézkedések tisztázásá­ra indítottak. Az Országos Rend­őr-főkapitányság (ORFK) hon­lapján tegnap megjelentetett közlemény szerint a vizsgálat megállapította: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a bejelentések elbírálása során szakmai hibát nem követett el. „A szakmai mulasztás a végre­hajtási terv készítése során tör­tént, amelyben a készítők nem fordítottak megfelelő figyelmet arra a tényre, hogy a bejelentett létszámokhoz viszonyítva egy szűk területen több, egymással ellentétes célú rendezvényt tar­tanak majd meg" - mutat rá a közlemény. Hatala József rendőr vezérőrnagy, az ORFK közbiz­tonsági főigazgatója a BRFK-n dolgozó, a tervezésben és az en­gedélyezésben meghatározó sze­repet játszó négy főtisztet fegyel­mi felelősségre vonta és elma­rasztalta. Áder János kérdései Áder János 12 pontban összefoglalva intézett kérdéseket Medgyessy Pé­ter miniszterelnökhöz a kormány egyéves működésének értékelése kapcsán. A többi közt a gazdálkodók, a nyugdíjasok helyzetét, valamint az egészségügyet érintő kérdéseket a Fidesz frakcióvezetője tegnap is­mertette. Áder (ános szerint ezek a kérdések segíthetnek, hogy öntöm­jénezés helyett, illetve mellett a kabinet néhány valódi felvetésre is vá­laszt adjon. Például 3,2 millió magyar nyugdíjas vár választ arra: mit kíván tenni a kabinet annak érdekében, hogy a nyugdíjasok az uniós csatlakozásnak ne a vesztesei legyenek. Az elhangzottakra reagálva Gál /. Zoltán kormányszóvivő közölte: a Fidesz-kormánynak négy év kevés volt arra, hogy felismerje a magyar társadalmat feszítő problémákat. Meglőttek egy kisfiút Kispuskával lőttek meg egy kilencéves kisfiút a Vas megyei Hegy­falun. A lövedéket kórházban távolították el. A rendőrség a hétfőn történt esetről még nem adott ki hivatalos tájé­koztatást. A megyei napilap viszont beszámolt arról, hogy a kisfiú társaival egy csendes mellékutcában játszott, amikor úgy érezte, hogy valaki megdobta a karját egy kővel. Sérülése kicsit vérzett, ezért haza­ment, édesanyjától kért segítséget. Az anya a horzsolásnak tűnő seb­re borogatást tett, másnap reggelre azonban a gyermek karja megduz­zadt. A fiút a sárvári kórházba vitték, ahol megoperálták és egy kis­puska lövedéket távolítottak el a karjából. A rendőrség kedden kezdte vizsgálni az esetet, eddig eredménytele­nül. Egy olyan fegyver, amelyből a lövedéket kilőhették, állítólag már engedélyköteles, az eddigi információk szerint Hegyfalun ilyenre sen­kinek sincs tartási engedélye. Az ügy vizsgálatába ballisztikus szakértőt is bevontak, s ha a hivatalos szakvélemény is alátámasztja, hogy lőfegy­verrel történt visszaélés, ismeretlen tettes ellen indítanak eljárást. Átadás-átvétel az ifjúsági és a kulturális tárcánál Miniszteri staféta A Medgyessy-kormányban le­váltott ifjúsági és sportminisz­ter, valamint a kulturális tárca eddigi irányítója tegnap adta át hivatalát utódjának. BUDAPEST (MTI) Mind szakmai, mind közigazga­tási és pénzügyi szempontból jobb helyzetben adhatom át a minisztériumot, mint ahogy egy éve átvettem - mondta Jánosi György leköszönő sportminisz­ter utolsó hivatali napján. Utód­ja, Gyurcsány Ferenc kijelentet­te: lesznek változások az ifjúsági és sporttárcánál, de ezek nem érintik az eddigi munka lénye­gét, a fő irányokat. A sportminisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás korábbi minisz­ter úgy vélte: Jánosi György meg­kapta a lehető legsúlyosabb kriti­kát, ami egy tárcavezetőt érhet: a miniszterelnök annyira gyengé­nek értékelte tevékenységét, hogy leváltotta. Görgey Gábor, posztjáról távo­zó kulturális miniszter szintén tegnap adta át hivatalát utódjá­nak, Hiller Istvánnak, aki közöl­te: kulturális miniszterként hal­latni fogja hangját a tekintetben, hogy milyen legyen egy XXI. szá­zadi modern kormányzás. Ezút­tal is kijelentette: minden, ami jó volt, töretlenül folytatódik a kulturális politikában. RÖVIDEN szlovák nepszavazas Szlovákiában péntek délután kettőkor megkezdődött az or­szág EU-csatlakozásáról szóló népszavazás. A választók teg­nap este tízig, ma pedig reggel héttől délután kettőig járulhat­nak az urnák elé. A közvéle­mény-kutatások eredményei rendre kétharmados támoga­tottság körüli adatokat jeleztek, kérdés azonban, elegendően mennek-e el szavazni. hamis pénz Hamis pénz forgalmazása gya­nújával őrizetbe vettek két ma­gyar állampolgárt a román ható­ságok a nagylaki határátkelőnél. A két magyart akkor vették őri­zetbe, amikor a nagylaki vámhi­vatal közelében lévő váltónál 100 eurós bankjegyeket akartak beváltani. A román hatóságok hamis pénz forgalmazásának vádjával indítottak vizsgálatot ellenük. iövynfl>fi8éfö ovlfan!»• iA 0KÍ 'Méwérnoilé •BELFÖLD - KÜLFÖLD« SZOMBAT, 2003. MÁJUS IK ——— __J Szerdán helyezik örök nyugalomra Borsos Józsefet Az áldozatokra emlékeztek Az USA az Irak elleni büntetőintézkedések azonnali eltörlését javasolja Hadifoglyokat kínoztak a katonák? Az Amnesty International hadifoglyok megkínzásával vádolta meg az Irakot meg­szálló szövetséges erőket. Közben az ország elleni nemzetközi büntetőintézkedések azonnali eltörlését javasolja az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági lánácsában helyet foglaló országok képviselőinek. MTI-HÍRÖSSZEFOGLALÓ Hadifoglyok, köztük hadifogolyként kezelt civilek kínzásával vádolta meg az Irakot meg­szálló brit-amerikai szövetséges haderőt teg­nap az Amnesty International (AI) helyi be­számolókra hivatkozva. A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének egyik helyszínen járt szakértője londoni sajtóértekezletén kö­zölte: „legalább húsz" olyan irakit hallgatott meg, akiket a szövetségesek a háború idején hadifogolyként kezeltek és akik arról számol­tak be, hogy brit vagy amerikai katonák rend­szeresen verték és kínozták őket. Közben negyvenöt holttestet hantoltak ki Kerbelában, az iraki síiták szent városában fellelt tömegsírból. Önkéntesek alig három óra alatt ásták ki a Szaddám Húszéin által ki­végeztetett személyek földi maradványait. Az Irakot átmenetileg irányító amerikai hatóságok úgy vélik, hogy sikerült visszasze­rezni annak az egymilliárd dollárnak a legna­gyobb részét, amit a megbuktatott elnök fiai vettek ki az iraki központi bankból néhány nappal a rezsim összeomlása előtt. Az Irak elleni nemzetközi büntetőintézke­dések azonnali eltörléséről adott át módosí­tott határozati javaslatot az Egyesült Álla­mok az ENSZ Biztonsági Tanácsában képvi­selt országok képviselőinek. Az előterjesztés­ről a jövő héten tárgyal a BT. A módosított amerikai javaslat azonban nem növelné az ENSZ szerepét az új iraki kormány megala­kításában. Lamperth Mónika elhelyezi a megemlékezés virágát, a háttérben jobbra Salgó László. Fotó: MTI/Bruzák Noémi Civil szervezetek kezdeménye­zésére tegnap délután részvét­nyilvánító demonstrációt tar­tottak a Kossuth téri Rákóczi­szobornál a május 13-án szol­gálatteljesítés közben elhunyt rendőr és a többi, a közelmúlt­ban bűncselekmény áldozatává vált honfitársunk emlékére. BUDAPEST (MTI) A megemlékezésen jelen volt Lamperth Mónika belügyminisz­ter és Salgó László rendőr vezér­őrnagy, országos rendőrfőkapi­tány is. Borsos József rendőr alezredes temetésére május 21-én 14 óra­kor kerül sor a ceglédi Újvárosi Köztemetőben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-t. A rendőrség közlése szerint a kedden akció közben elhunyt rendőrtiszt te­metésén díszegység áll majd sor­falat, és a hősi halottat zenekar­ral, díszsortűzzel búcsúztatják. Salgó László országos rendőr­főkapitány intézkedésére Buda­pesten, az ORFK Teve utcai szék­házának előcsarnokában nyilvá­nos kegyeleti helyet is állítottak a napokban feladata teljesítése közben elhunyt Borsos József emlékére. Itt mindazok leróhat­ják kegyeletüket, akik együtt éreznek az áldozat családjával, és tiszteletüket akarják kifejezni a rendőrség hősi halottjának emlé­ke előtt. Lamperth Mónika belügymi­niszter kedden nyilvánította hősi halottá és léptette elő posztu­musz rendőr alezredessé az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának kiemelt főnyo­mozóját, akit az aznap reggeli akció közben halálosan megse­besített egy bűnöző. A 40 évesen elhunyt rendőrtisztet özvegye mellett 15 és 11 éves fiai gyászol­ják. A rendőrség hivatásos állomá­nyában teljesített 21 évnyi szol­gálat alatt Borsos lózsef 16 alka­lommal részesült dicséretben és jutalomban, megkapta a Közbiz­tonsági Érem bronz fokozatát, ötször soron kívül léptették elő. A belügyminiszter törvény­módosítást is kezdeményezett annak érdekében, hogy a szolgá­latteljesítés közben elhunyt rendőrök hozzátartozói a mos­taninál kedvezőbb ellátásban ré­szesülhessenek. Ennek értelmé­ben tárca egy évig negyedévente 250 ezer forintot, majd négy éven keresztül negyedévente 300 ezer forintot folyósít a csa­ládnak. Közeledett a német és amerikai álláspont Irak ügyében Feloldanák a szankciókat Irak és Afganisztán kérdésében Németország közeledett az Egyesült Államok álláspontjá­hoz - vált világossá Colin Po­well amerikai külügyminiszter tegnapi berlini látogatása után. BERLIN (MTI) Cohn Powell tárgyalt Gerhard Schröder kancellárral, Joschka Fischer külügyminiszterrel és ta­lálkozott Angéla Merkellel, az el­lenzéki kereszténypártok parla­menti frakciójának vezetőjével, a kereszténydemokrata unió elnö­kével. Powell személyében elő­ször látogatott magas rangú amerikai politikus Berlinbe az­óta, hogy az iraki kérdés megol­dásának eltérő megítélése éket vert a két ország közé. Schröder szerint „a fejlemé­nyek után" nincs tovább értelme a kilencvenes években Irak ellen elrendelt ENSZ-szankciók fenn­tartásának. Hírmagyarázók sze­rint a német kancellár a bejelen­téssel eltávolodott Franciaor­szágtól és Oroszországtól, ame­lyek egyebek között az ENSZ fegyverellenőreinek visszatérésé­től teszik függővé a szankciók feloldásának támogatását. Schröder azonban érzékeltette, hogy Berlin nem ért egyet az Irakkal kapcsolatos új, az embar­gó- feloldását is szankcionáló amerikai ENSZ-határozatterve­zet minden pontjával, még to­vábbi egyeztetéseket tart kívána­tosnak. A tervezet egyebek kö­zött kilátásba helyezi egy alap létrehozását, amelyben az olaj el­adásából származó bevételeket tárolnák, s az alapot az Irakban győztes hatalmak ellenőriznék. Powell egy tévéinterjúban szük­ségtelennek nevezte a fegyverel­lenőrök visszatérését Irakba. Az amerikai diplomácia vezetője azt hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek fontos szerepet szánnak a háború utáni Irakban, de konkrét elképze­lésekkel adós maradt. Hírmagya­rázók szerint a német-amerikai kapcsolatokat ért károk kijavítása hosszabb időt vesz igénybe, s nem látszik javulás Bush amerikai el­nök és Schröder viszonyában. Gerhard Schröder kancellár, Colin Powell amerikai és Joschka Fischer német külügyminiszter a ber­lini kancellária kertjében. Fotó: MTI/AP/Herben Knosowski Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS | mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hit és információi, SÜL! IÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető ÚISZÁSZt ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800 Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségin delmagyar szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1-3. TfcL/fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tél.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./lax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u. 8 Tel 63/401-024. Tél /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. IVárosi Galéria) Tel /fax: 63/481-010. • KIAD)A ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadőigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági tax 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466 847 • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési d(| egy hónapra 1240 Ft (Délmagyárurszágl, 1130 Ft (Délvilág! • Árus terjesztés Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom