Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-17 / 63. szám
HÉTFŐ, 2003. MÁRCIUS 17. • A DÉL SPORTJA» III. Javított a Fradi LABDARUGÓ NB I A labdarúgó NB I 20. fordulójában - a Győr elleni magabiztos győzelmével - egy pontra megközelítette a Fradi a hatalmas meglepetésre Békéscsabán csak döntetlent elért MTK-t. Amióta Bicskei Bertalan leült a Videoton kispadjára, a fehérváriak még százszázalékosak. Hét közben Debrecenben vereséget szenvedett a Ferencváros. A Garami-legénység mindenképpen javítani akart az Üllői úton a tavaszt gyatrán kezdő Győrrel szemben. így is történt, Tököliék gólgazdag mérkőzésen, 5-2-re győzték le a Rába-partiakat. Amióta Varga Zoltán másfél éves „száműzetés" után újra visszatért Szanyóékhoz, a megszerezhető kilenc pontból csak egyet kaparintottak meg. Ha létezett papírforma-eredmény, akkor az MTK-nak a békéscsabai kirándulása feltétlen ebbe a sorba tartozott. Előzetesen ugyanis nehezen volt elképzelhető, hogy a listavezető a tavasszal rúgott gól nélküli két kiadós verést kapott Csaba otthonából ne három ponttal gazdagabban térjen majd haza. Illésék a 24. percben már 2-0-ra vezettek, a maguk részéről befejezettnek gondolták a meccset. Ráfáztak a nagyképűségükre, ugyanis a sereghajtó viharsarkiak az első játékrész hajrájában előbb szépítettek, majd a 91. percben az egyenlítés is összejött számukra. Most már nyugodt szívvel kijelenthető: Bicskei Bertalan leigazolásával jó vásárt csinált a Videoton. Az egykori szövetségi kapitány vezetésével a fehérváriak immár a harmadik meccsüket Győr, Sopron, Zalaegerszeg - is megnyerték, messzire kerülve ezzel a kiesőzónától. Sopronban általános megdöbbenést keltett, hogy a junior korú játékosokkal telerakott Dunaferr az első negyedóra végén vezetésre tett szert. Kis időnek el kellett telnie, mire a hazaiak magukhoz térnek, majd amikor ez megtörtént, már nem volt kegyelem. A folytatásban aztán már minden a vártnak megfelelően történt, a két csapat közötti meglévő jókora tudásbeli különbség gólok formájában is megmutatkozott. Az ezer sebből vérző Siófok a Debrecen ellen bebizonyította, akármekkora bajban is van anyagilag, ellene még a legjobbak sem mehetnek biztosra. A forduló záró találkozóján a tavasszal eddig csak egy pontot begyűjtő Újpest végre tudásához méltón futballozott a téli szünetben jelentősen megerősödött Honvéd ellen. FERENCVÁROS-GYŐR 5-2 (2-1) Budapest, Üllői út, 6170 néző. Vezette: Kiss B. Gólszerzők: Tököli (16., 65.), Bognár Zs. (40.), Leandro (48.), Keller (81.), ill. Bajevszki (45.), Szanyó (47.). BÉKÉSCSABA-MTK 2-2 (1-2) Békéscsaba, 3 ezer néző. Vezette: Bede. Gólszerzők: Tóth Gy. (40.), Hoffmann (91.), III. Czvitkovics (20), W. Silva (24.). ZTE-VIDE0T0N 0-3 (0-0) Zalaegerszeg, 5 ezer néző. Vezette: Drucskó. Gólszerzők: Pomper (47.), Ovérl (70.), Tóth N. (80.-1 l-esből). SOPRON-DUNAFERR 4-1 (2-1) Sopron, 2400 néző. Vezette: Szabó R. Gólszerzők: Somogyi (34. -1 l-esből, 83). Balaskó (38.), Javrujan (57.), ill. Nikolov (17.). SIÓFOK-DEBRECEN l-l (0-1) Siófok, 1500 néző. Vezette: Arany. Gólszerzők: Fülöp (70.), ill. Bajzát (14.). KISPEST-ÚJPEST 1-4 (0-2) Budapest, Bozsik-stadlon, 3 ezer néző. Vezette: Kassal. Gólszerzők: Torghelle (83.), ill. Kovács Z. (21., 90.), Tokody (42.), Rósa H. (61.). A BAJNOKSAG ALLASA 1. MTK 2. FTC 3. Újpest 4. Debrecen 5. ZTE 6. Siótok I. Győr 8. Videoton 9. Sopron 10. Dunaferr II. Kispest 12. Békéscsaba 2014 2014 2010 4 10 511 313 214 39- 18 45 39- 16 44 42- 29 34 38- 28 33 36 - 34 29 25- 25 28 31- 33 28 26- 29 24 33- 35 22 25 - 37 17 25 - 46 15 25 - 54 14 SZÉLPÁL LÁSZLÓ Rangerssiker GLASGOW (MTI) A címvédő Glasgow Rangers 23. alkalommal nyerte meg a skót labdarúgó ligakupát, miután a fináléban nagy küzdelemben legyőzte a városi rivális Celtic együttesét. CELTIC—RANGERS 1-2 (0-2) Vitézkedő hokisok MUNKATÁRSUNKTÓL Tbtó BUDAPEST (MTI) A totó 11. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: L Ferencváros-Gyén ET0 5-2 1 2. Kispest-Honvéd—Újpest 1-4 2 3. Bochum-Bayern Münchcn 1-4 2 4. Cottbus-Kaiserslautem 1-3 2 5. Hamburg-Schalke 04 3-1 1 6. Leverkusen-WoHsbnrg l-l J 7. Rostock-Oromén 1-0 1 8. Númberg-Heittia BSC 0-3 2 9. Reggina-Milan 0-0 X 10. Botogna-lldinese 1-0 1 11. Brescia-loríiKi 1-0 1 11 Cklevo-Parma 0-4 2 13. Penrgia-Roma 1-0 1 +1 14.1860 München-VTB Stuttgart 0-1 2 Két utánpótlás jégkorongtorna házi gazdája is volt Szeged, amelyen remekül szerepeltek a Tisza Volán korosztályos csapatai. Kalocsa László tanítványai egy első és egy harmadik helyezést értek el. Az előkészítősök igazán kitettek magukért, hiszen a Kazincbarcikát 5-2-re verték, majd a döntőben a Budapest Stars ellen 5-l-re nyertek. A Volánnak eddig egyetlen korosztályban sem sikerült legyőznie hazánk jelenlegi legjobb utánpótlást nevelő együttesét. A mini korcsoportnak megrendezett viadalon a bronzérem jutott a Volánnak. A szegedi gyerekek megverték a Dunaferrt, az Alba Volánt és MAC-ot, míg a Budapest Starstól és az UTE-től vereséget szenvedtek. Az OB Il-es felnőttcsapat jól áll a bajnokságban, éppen a napokban érkezett a szövetségből az értesítés, hogy a bajnoki döntőt, amelyet a Tisza Volán és Debrecen játssza: semleges helyszínen, Dunaújvárosban, vagy Székesfehérváron rendezik. A Szeged nehezen győzte le a Gyulát Rajt, gólfesztivállal Makón LABDARUGÓ NB II Mindkét megyei NB Il-es labdarúgócsapat győzelemmel zárt. Az éllovas Makó gólfesztivált rendezett az utolsó Tiszaújváros ellen, míg a Szeged legyőzte a Gyulát. FC SZEGED-GYULA 1-0 (0-0) Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 150 néző. Vezette: Vad. Szeged: Halász - Kulacsik, Mórocz, Gelbmann, Kiss - Bali (Csűri), Babos, Bány, Puskás-Dóra, Kurucsai. Edző: Szalai István. Gyula: Steigerwald - Papp, Socaciu, Géczl, Semjényi, Czlfrák - Lázok (Borúzs), Tamási, Gajdács - Árgyelán (Döbrey), Tóth (Hóbel). Edző: Gólszerző: Babos. Kiállítva: Semjényi (58.), Papp (85.) A szegedi tréner, Szalai István azt az elvet vallotta, hogy győztes csapaton nem változtat, így ugyanaz a kezdő tizenegy futott ki a Gyula elleni meccsen a pályára, amelyik sikeresen vette az első akadályt Tiszaújvárosban. Hiába épült fel tehát az influenzából Csúri, csak a kispadon kapott helyet. Az első negyedórában igazi, veszélyes helyzet csak a hazai támadó, Kurucsai néhány szöglete után alakult ki. A 20. percben Bány 19 méteres szabadrúgásból egy méterrel tévesztett célt. A 28. percben Kulacsik passzából Kurucsai lépett ki a bal oldalon, elhúzta a labdát a kapus Steigerwald mellett, ám kisodródott, a hálóőr pedig visszaért. Dóra előtt is adódott egy lehetőség, de a hálóőr kezéből kipattanó labdát gyengén gurította az üres kapura, egy védő pedig a gólvonal előtt mentett. A vendégek nem nagyon akartak támadni, inkább a szigorú védekezést tartották fontosabbnak. A második félidő első félórájában nem sok minden történt. A napos, de hideg, szeles időben a szurkolók fagyoskodtak, a pályán pedig inkább a szegediek iparkodtak. Aztán a végén felgyorsultak az események. Előbb az 58. percben a gyulai Semjényit második sárga lappal kiállították, majd a 77. percben megszületett a várt hazai gól. Bány jobb oldali szögletét Babos a rövid saroknál megcsúsztatta, a A gyulai kapu előtt sokszor volt ehhez hasonló tömegjelenet. Fotó: Gyenes Kálmán labda pedig egy védőről a hálóba pattant, 1-0. A 85. percben a vendégektől Papp is piros lappal gazdagodott, az utolsó percek pedig pontos szegedi passzolgatással teltek. Szalai István: - Nincs csúnya győzelem, vagy szép vereség, csak siker. Mi nyertünk. Jók: Kulacsik, Babos, Mórocz, ill. Czifrák, Steigerwald. MAKÓ-TISZAÚJVÁROS 7-2 (4-0) Makó, 300 néző. Vezette: Benőik. Makó: Ménesi - Görög (Sümeghy), Dálnaki (Krucsó), Magyar, Kazán - Bagi, Kondacs, Brakszatórisz (Mádi), Kis K. Maróti, Varga. Edző: Kolozsvári János. Tiszaújváros: Juhász - Gaskó, Kazár, Orosz, Szabó - Németi (Gulácsi), Járai, Szilágyi, Osváth - Pap, Vicickó (Szegedi). Edző: Szabó Attila. Gólszerzők: Maróti (3), Varga (2), Dálnaki, Krucsó. Alaposan beszorította az első percekben az utolsó helyezett ellenfelét a hazai gárda, ám ekkor még nem sikerült a hálóba találniuk. A félidő közepén elég volt öt perc újvárosi rövidzárlat, és a Makó eldöntötte a találkozót. Ebben az időszakban három gól született. Bagi szabadrúgása után Dálnaki fejelte a kapu előtt keresztbe a labdát, Varga pedig közelről a ghálóba stukkóit, majd Magyar önzetlen passzából ismét Varga volt eredményes. A periódus végén Bagi szögletét Dálnaki bólintotta a kapuba, 3-0. A szünet előtti pillanatokban Kis beadását a házi gólkirály Maróti fejelte Juhász mögé, 4-0. A második játékrészt góllal kezdte a Makó: Varga emelt a védők mögé, Maróti pedig ballal lőtt a hálóba, 5-0. A vendégek Pap révén hiába szépítettek, Bagi, Mádi és Krucsó kombinációját követően, utóbbi révén ismét a gólvonal mögött táncolt a labda, 6-1. A csereként beállt Gulácsi megszerezte csapata második gólját, majd Maróti harmadszor csapta be az egyébként többször is remeklő Juhászt, 7-2. A hazaiak a találatok mellett még számtalan lehetőségek is elhibáztak a nagyon gyenge játékerőt képvisleő Tiszaújváros ellen. Kolozsvári János: - Örülök a sikernek, remélem, maradt még bennünk szerdára is gól. Jók: Maróti, Varga, Bagi, Dálnaki, ill. Szilágyi. Tbvábbi eredmények: Nyírbátor-Ózd 0-2, Nyíregyháza-Mátészalka 1-2, Orosháza-Bőcs 2-0, Kazincbarcika-Baktalórántháza 1-0. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Makó 1813 1 4 41- 2140 2. Nyíregyháza 19 11 4 4 43- 18 37 3. Kazincbarcika 18 10 3 5 48 - 21 33 4. Szeged 19 9 5 5 31- 22 32 5. Bocs 18 10 1 7 36- 37 31 6. Ózd 18 9 3 6 50- 34 30 7. Orosháza 18 8 4 6 32 - 27 28 8. Gyula 18 7 1 10 21- 28 22 9. Mátészalka 18 7 1 10 29 - 37 22 10. Nyírbátor 18 5 3 10 22- 32 18 11. Baktalórántháza 19 2 9 8 17 - 33 15 12. Tiszaújváros 19 1 117 11- 71 4 A Makó szerdán, 15 órakor elhalasztott mérkőzésen Bőcsön lép pályára. A következő forduló párosítása, március 22. (szombat), 15 óra: Baktalórántháza-Mátészalka, Ózd-Nyíregyházi Kertváros, Bőcs-Nyírbátor, TiszaújvárosOrosháza. Március 23. (vasárnap), 15: Gyula-Makó, Kazincbarcika-Szeged. M. J. Megyei divateredmény: kettő-egy LABDARUGÓ NB III A labdarúgó NB III tavaszi nyitó fordulójában a 2-1 volt a divateredmény: ennyire nyert a Szentesi TE és a HFC is, míg Algyőn a vendég Jászberény rúgott két gólt, és a hazaiak egyet. SZENTESI TE-KISÚJSZÁLLÁS 2-1 (0-0) Szentes, 400 néző. Vezette: Scsitovics. Szentesi TE: Bíró - Márlcs, Tóth-Kovács, Kerepeczkl, Tóth Cs. - Szarvas, Kelemen (Kurucsai), Koncz, Pálfi - Török (Nana), Juhos (Pálinkó). Edző: Bozóki Zoltán. Kisújszállás: Kui - Kása, Hegedűs, Kállai, Szűcs - Csillag, Sólyom, Tamás, Rácz -Antal, Seres (Gubucz). Edző: Csillag László. Gólszerzők: Török, Tóth Cs., ill. Antal. Az első félidőben kiegyenlített mezőnyjáték alakult ki, az eseményt egy-két hazai helyzet jelentette. A második játékrészre felpörögtek az események. A hazai együttes az 52. percben szerzett vezetést, ekkor a hazatért Szarvas beadását Török fejelte mintegy 3 méterről a hálóba, 1-0. Az egyenlítő találat tíz perc elteltével érkezett: Antal vezette fel a labdát, a Kurca-partiak nem ügyeltek rá és 18 méterről bombagólt helyezett el Bíió kapujában, l-l. A vendéglátók több helyzetet is kialakítottak, ezekből egyet sikerült még gólra váltani. A 70. percben Tóth Cs. egy szép csel után 18 méterről a hosszú sarokba lőtt, 2-1. Bozóki Zoltán: - Nehezen született meg a tavaszi nyitányon a győzelem. HFC-GYOMAENDRŐD 2-1 (1-0) Hódmezővásárhely, városi stadion, 200 néző. Vezette: Káli. HFC: Erdei - Marczinka, Kovács, Papp, Balogh - Sipos, Tóth (Dani), Borbás, Antal (Horváth) - Nagy, Szűcs. Edző: Rostás Károly. Gyomaendrőd: Kiss - Katona, Hídvégi, Dánó (Béni), Kondacs - Szabó, Farkasinszki (llyés), Kéri, Mester (Belnschróth) - Osan, Göblyös. Edző: Paulik János. Gólszerzők: Szűcs (2), ill. Beinschróth. Végig a hazai gárda akarata érvényesült, s ez a fölény először a 32. percben érett góllá. Ekkor Szűcs viharzott el a jobb szélen, betört a tizenhatoson belülre és a bal felső sarokba bombázott, 1-0. A szünet után, a 68. percben növelte előnyét a kék-sárga együttes, ismét Szűcs volt a főszereplő: beadásszerű lövése amelyet 18 méterről eresztett meg - becspata a vendégek kapusát Kisst és a „bőr" a hálóban landolt, 2-0. A szépítő találat a 88. percben érkezett. A Gyomaendrőd jobb oldalról végezhetett el szabadrúgást, a csereként beállt Beinschróth levette a labdát, és jobbal 13 méterről a rövid sarokba bombázott, 2-1. Rostás Károly: - Ezúttal az idény eleji forma is elég volt a biztos sikerhez. ALGYŐ-JÁSZBERÉNY1-2 (0-0) Algyő, 150 néző. Vezette: Iványl. Algyő: Dénes - Krisztin T., Pécsek, Gábor, Koncz - Kiszner, Krajczár, Erhardt (Podonyl), Kothencz (Varga) - Brinszky (Terhes), Miklós. Játékos-edző: Brinszky Adrián. Jászberény: Bak - Oláh, Kónya, Luca, Nagy - Lukács, Vígh, Tasi, Balázs Nagy, Kádár (Gulyás). Edző: Vígh Tibor. Gólszerzők: Miklós, ill. Balázs, Gulyás. A szél által is támogatott vendégek több nagy helyzetet dolgoztak ki az első félidőben, de mindkét kapu érintetlen maradt. A második játékrészt remekül kezdte az Algyő, már a pihenőt követő második percben Miklós megszerezte a vezetést, 1-0. Az előnynek a 60. percig örülhettek a házigazdák, ekkor Balázs találatával egyenlítettek a Szolnok megyeiek. A hazai drukkerek már elkönyvelték a pontszerzést, a vendégek azonban másként gondolkodtak: a 91. percben Gyulyás tette fel az i-re a pontot, s így a Jászberény túlórában szerzett góllal 2-1 -re győzött. Brinszky Adrián: - Kis szerencsével az egyik pontot itthon tarthattuk volna. A forduló további eredményei: Szarvas-Szajol 2-1, Kondoros-Jamina 5-1, Harta-Rákóczfalva 0-1. A Túrkeve-Karcag és a Békés-Fegyvernek találkozó elmaradt. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Szentes 16 14 1 1 58- 10 43 2. Karcag 15 9 3 3 31- 14 30 3. Jászberény 16 9 3 4 31- 16 30 4. Kondoros 16 8 5 3 37 - 26 29 5. Kígyó 16 9 1 6 32- 25 28 6. Kisújszállás 16 7 4 5 28 - 24 25 7. Jamina 16 7 4 5 28 - 29 25 8. Rákóczifalva 16 6 5 5 25 - 22 23 9. Harta 16 5 5 6 28- 29 20 10. Szarvas 16 6 2 8 26- 44 20 11. Túrkeve 15 5 4 6 17- 17 19 12. HFC 16 5 3 8 21- 32 18 13. Szajol 16 4 3 9 35- 45 15 14. Gyomaendrőd 16 3 3 10 25 - 38 12 15. Békés 15 2 3 10 13 - 38 9 16. Fegyvernek 15 2 1 12 28 - 54 7 A következő forduló párosítása. Március 22. (szombat), 15 óra: Jászbeiény-Túrkeve, JaminaHFC, Rákóczifalva-Fegyvernek; március 23. (vasárnap), 15 óra: Szajol-Harta, Karcag-Szarvas, Kisújszállás-Algyő, Gyomaendrőd-Szentes, Békés-Kondoros. I.P.