Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-23 / 19. szám
CSÜTÖRTÖK, 2003. JANUÁR 23. Az MSZP elnöksége kongresszusra készül BUDAPEST (MTI) A március végén sorra kerülő kongresszus előkészületeiről, az európai parlamenti (EP| képviselők választásáról és a hamarosan meginduló európai uniós kampányról tárgyalt szerdai budapesti ülésén a Magyar Szocialista Párt (MSZP| elnöksége. Kovács László pártelnök sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az MSZP szervezeteiben folyik a tisztújítás, rendben zajlik a kongresszus előkészítése. Elmondta: az alapszervezetek esetében körülbelül „20 százalékos" változás várható, s úgy tűnik, a megyei elnökök közel felének lesz kihívója a tisztújítás során. A pártelnök az európai parlamenti képviselők választásával összefüggésben hangsúlyozta: az MSZP a zárt listás szavazás híve, s úgy véli, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgároknak a külképviseleteken kellene szavazniuk. Orbán Viktor, Ader János, Pokorni Zoltán Várható Fidesz-váltások BUDAPEST (MTI) A jelenlegi elképzelések szerint a Fidesz májusi kongresszusán az elnök mellett csak két alelnököt választ a plénum, de decemberig minden megalakuló platform, tagozat delegálhat egy tagot az elnökségbe - értesült az MTI. A pártnak jelenleg Áder János úgyvezető alelnökön kívül hét választott alelnöke van. Úgy tudni, Orbán Viktor volt kormányfő eldöntötte: vállalja az új párt vezetését, az elnökség átalakítására vonatkozó módosító javaslat is az ő indítványa. A Fidesz elnökségének májustól az év végéig várhatóan két választott alelnöke lenne, rajtuk és az elnökön kivid a parlamenti frakció vezetője és az országos választmány elnöke tartozna a párt ügyeit irányító testülethez. Nem zárható ki, hogy Pokorni Zoltán váltja a frakció élén Áder Jánost, de az is lehet, hogy a két alelnök közül az egyik a volt pártelnök lesz. Átadták a Márai Sándor-díjakat és a Csokonai Vitéz Mihály-elismeréseket A magyar kultúra napja GLÓBUSZ VMSZ-MDF-TARGYALASOK A kedvezménytörvény végrehajtásának kérdései, a Szerbiával szemben bevezetendő vízumkényszer problémája és a pártközi együttműködés szerepelt az MDF és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökeinek, Dávid Ibolyának és Kasza Józsefnek szabadkai tárgyalásain. CARTER TERVE Jimmy Carter amerikai exelnök Caracasban kétféle alternatívát tartalmazó tervet terjesztett Hugó Chávez venezuelai elnök és ellenfelei elé, elkeseredett politikai konfliktusuk megoldása céljából: mindkettő előrehozott választásokhoz vezethet. HORVÁT-OLASZ ELLENTÉT A horvát parti őrség tüzet nyitott egy olasz hajóra, mert az orvhalászatot folytatott az Észak-Adrián, horvát felségvizeken. Mint szerdán Zágrábban rendőrségi illetékesek közölték, a becsapódó mintegy harminc lövedék tönkretette az olasz hajó radarberendezését, de legénységének tagjai közül senkit sem sebesített meg. A fegyveres „figyelmeztetés" után az olasz hajó gyorsan távozott a horvát felségvizekről. ROBERTSON TÁVOZIK Lord Robertson NATO-főtitkár szerdán bejelentette Brüsszelben, hogy hivatali idejének végeztével, ez év végén távozik tisztségéből. A főtitkár hangoztatta, hogy számos szövetséges kormány biztatta, pályázzon egyéves hosszabbításra, ő azonban távozik. A kulturális miniszter a magyar kultúra napja alkalmából szerdán Márai Sándor-díjakat és első ízben - Csokonai Vitéz Mihályról elnevezett alkotói, illetve közösségi elismeréseket adott át Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban. BUDAPEST (MTI) Görgey Gábor köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy a magyar kultúra napján emlékezzünk és emlékeztessünk az év további napjaira, s gondoljunk azokra a szakemberekre, akik a mindennapokban a magyar kultúrát szolgálják. Márai Sándor-díjat kapott az idén Bordás Győző újvidéki író, folyóirat-szerkesztő, kiadóvezető magas szintű prózájáért, szülőfalujáról írt trilógiájának első két Fűzfasíp, illetve Csukódó zsilipek című - kötetéért. Rakovszky Zsuzsa költő, műfordító első, A kígyó pillantása című, tavaly megjelent regényéért részesült az elismerésben. Szilágyi István Kolozsvárott élő Kossuth-díjas író A kő hull apadó kútba és a Holló idő című regények szerzője életművéért kapott Márai Sándor-díjat. A Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjat a nem hivatásos színjátszás, a vers- és prózamondás, a bábjátszás, a kórus- és zeneművészet, a képző-, fotó-, film- és Négy író egy felvételen - három díjazott és az adományozó az átadás után. Balról jobbra: Szilágyi István (Kolozsvár), Rakovszky Zsuzsa (Budapest), Görgey Gábor kulturális miniszter és Bordás Győző (Újvidék). MTI Telefotó: Kovács Attila videoművészet, a táncművészet, a hagyományőrzés, a tárgyalkotó és előadó népművészet területén működő, hosszabb ideje kimagasló művészeti munkát végző egyéni alkotók, művészpedagógusok és művészeti együttesek vezetői kaphatták meg. E díjat amelynek összege személyenként kétszázezer forint - minden alkalommal heten vehetik át a magyar kultúra napján. » A magyar kultúra napja alkalmából kiemelkedő tevékenysége elismeréseként 102 pedagógus vett át kitüntetést Magyar Bálint minisztertől. Szent-Györgyi Albert-díjat kapott - többek között - Ruszoly József, a Szegedi TudoMexikói földrengés COLIMA, MEXIKÓVÁROS (MTI) A mexikói kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki a Csendes-óceán partján fekvő Colima állam öt városában a térséget sújtó súlyos földrengés miatt. A rendkívüli állapotot Colima, Villa de Alvarez, Coquimatlán, Armería és Tecomán városokban vezették be. A Richter-skála szerint 7,6 fokos földrengésben legalább 23-an vesztették életüket. Az amerikai hadsereg átlépte az elméleti felkészülési határt Ahonnan már nincs visszaút? PÁRIZS, MOSZKVA, BAGDAD (MTI) A francia parlamenti elnök szerint Washington az Irak elleni háborús felkészülésben már átlépte azt a határt, ahonnan még vissza lehetne fordulni. lean-Louis Debré az LCI hírtelevízió kedd esti adásában, úgy vélekedett, hogy ha 150 ezer embert felvonultatnak Irak térségében, fel kell tételezni, hogy az erődemonstráció mögött konkrét elképzelés van. A nemzetgyűlési elnök hangsúlyozta, kétféle megoldás lehetséges: ha az amerikai ráhatás elegendő a válság lecsendesítéséhez, akkor nem lesz háború, ha viszont Washingtonban már beindították a gépezetet, akkor meg is fogják szállni Irakot. Az orosz hadsereg vezérkarának információi szerint az Egyesült Államok és szövetségesei február második felében indítják meg a katonai műveletet Irak ellen. • Az iraki légierő szerdán lelőtt egy amerikai Predator típusú, pilóta nélküli, Kuvaitból érkezett repülőgépet - állította egy iraki katonai szóvivő. Washingtonban szerdán tagadták a kémrepülőgép lelövését. Bagdad Baladijat nevű negyedében több ezren tüntettek Szaddám Húszéin iraki államfő mellett és az USA ellen. Sok volt a felfegyverzett nő. MTI Telefotó/AP/Huszein Malla Francia-német közös minisztertanács Az Élysée-évforduló PÁRIZS (MTI) A francia-német kapcsolatokban új korszakot nyitó Élysée-szerződés 40. évfordulójának nyitó eseményeként facques Chirac francia elnök ünnepélyesen fogadta Gerhard Schröder német kancellárt a párizsi Élysée-palotában. A két vezető találkozója után Chirac és Schröder elnökletével első ízben tartott együttes minisztertanácsot a francia és a német kormány. A francia elnök az első közös kormányülés után kijelentette, hogy az iraki válságot Fran: ciaország és Németország azonosan ítéli meg. Chirac hangoztatta, hogy mindent meg kell tenni a háború elkerülése érdekében. Az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségéről Megszüntető határozat BUDAPEST (MTI) Megszűnt az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségének megbízatása - mondta ki határozatában a Legfőbb Ügyészség (LÜ). A LÜ törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva, a kuratóriumi elnökség tavaly december 5-i határozatát vizsgálva hozta meg döntését Ékes Hona, a Magyar Nők Világfóruma által a kuratóriumba delegált tag kérése kapcsán, olvasható a beadványozó által az MTI-hez eljuttatott dokumentumban. A határozat idézi a médiatörvény egy szakaszát, miszerint, ha az elnökség „nem tud az összes tag kétharmados többségével javaslatot tenni a műsorszolgáltató elnökének személyére, és ugyanilyen szavazataránnyal új pályázat kiírásáról sem tud dönteni a pályázat beadási határidejétől számított harminc napon belül, megbízatása megszűnik". A vizsgálat eredményeként az Legfőbb Ügyészség felszólalást és figyelmeztetést nyújtott be az Ellenőrző Testülethez és az elnökség volt elnökéhez - olvasható a határozatban, amely szerint „a tett intézkedésekről a legfőbb ügyész az országgyűlés elnökét tájékoztatta". Jugoszlávia amerikai segítséget kér Mladics felkutatása BELGRAD (MTI) Jugoszlávia felkérte az USA-t: segítsen felkutatni az ENSZ háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéke által körözött személyeket. Gorán Szvilanovics külügyminiszter közölte a kérést fíerre-Richard Prosperrel, a washingtoni külügyminisztérium háborús bűnök ügyében illetékes megbízottjával. Prosper figyelmeztette Jugoszláviát, hogy az ország eleshet az amerikai pénzsegélyektől és más támogatásoktól, ha nem veszi őrizetbe és nem adja ki március 31-ig a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a boszniai szerbek volt katonai főparancsnokát, a háborús bűncselekményekkel és népirtással vádolt Ratko Mladics tábornokot, továbbá Veszelin Szljivancsanin őrnagyot és Miroszlav Radics kapitányt, az úgynevezett „vukovári trojka" két tagját. mányegyetem egyetemi tanára, az állam- és jogtudomány doktora. A miniszter Apáczai Csere János-díjat adományozott - többek között - Németh Józsefnek, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docensének. Németh László-díjat kapott - többek között Tóth Hona, a derekegyházi Általános Iskola tanára. RÖVIDEN ANDRÁSSY EGYETEM Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem hallgatói a tanév második szemeszterét február harmadik hetében valószínűleg már a megújult fővárosi Festetics-palotában kezdhetik el - közölte Szekér Bálint egyetemi kancellár. SZÁVA ÉS A RENDŐRÖK Tagadta bűnösségét az a volt rendőr főhadnagy, akit a Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaéléssel, két rendbeli csalással, négy rendbeli közokirat-hamisítással és lőszerrel való visszaéléssel is vádol. A vádlottak között van két rendőr is, akik a vád szerint az éjszakai életben ismert Száva Lajos megkeresésére az ő birtokába jutott nagy mennyiségű hasist akarták eladni. KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS Három évre szóló kollektív szerződést írt alá a Magyar Rádió elnöke négy reprezentatív rádiós szakszervezet képviselőivel szerdán. ÜLÉSEZÉSI REND Az MDF az országgyűlés következő házbizottsági ülésén azt javasolja, hogy a parlament plenáris üléseit hétfő délután és kedden tartsa. Ezt Herényi Károly, a képviselőcsoport vezetője jelentette ki Lakiteleken. Karsai Péter képviselő az iraki háborús készülődéssel kapcsolatos frakció-álláspontot ismertetve kijelentette: a Medgyessy-kormány idő előtti felajánlkozásával, a taszári bázis átengedésével „háborúbarát" politikát folytat, veszélybe sodorva ezzel Magyarország polgárait. MEDGYESSY IS KÖLTÖZIK Medgyessy Péter miniszterelnök és kabinetje a jelenlegi elhelyezésének megfelelő méretű irodákba, az államfői hivatal Sándor-palotába költözésével felszabaduló helyiségekbe költözik át a Parlamentben. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRF1 FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŐS SZABOLCS (meliékleteki, MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN [hír és információi, SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztóségvezetó: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dclmagyar.hu »E-mail: szerkesztőségi" delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TM./fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13,/ATel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8. Tel.: 63/401-024. Tel./lax: 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galériai Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kaadóigazgatú: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dij egy hónapra 1240 Ft (Délmagyarországl, 1130 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.