Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-11 / 262. szám
HÉTFŐ, 2002. NOVEMBER 11. •A DÉL SPORTJA" Hárompontos Keresztúri-találat LABDARUGÓNB A labdarúgó NB I 14. fordulójában három hazai és két vendégsiker mellett egy döntetlen született. A dobogósok közül csak a Győri ETO tudott győzNem sokáig vártak a meglepetéssel a csapatok a fociélvonal legutóbbi körében. Pénteken a bajnok Zalaegerszeget verő Békéscsaba a Ferencváros otthonában is az esélytelenek nyugalmával léphetett pályára. A várakozásoknak megfelelően a zöld-fehérek végig fölényben játszottak, gólt azonban nem sikerült szerezniük. Ebben elsősorban a remekül védő Fekete volt a ludas. Garamvölgyi Lajos, a viharsarkiak mestere a szünetben jóslásra is vállalkozott: azzal biztatta tanítványait, ha gól nélkül megússzák, akár nyerhetnek is. A mester jövendölését a 71. percben (ismét) Keresztúri váltotta valóra. A lilák ennek ellenére nem mozdultak el az utolsó helyről. Jót tett a Kispestnek az edzőváltás. A vörös-feketék Szurgent Lajossal a kispadon Siófokra látogattak, s szinte maximálisan kihasználva lehetőségeiket, legyőzték az eddig remeklő Balaton-parti együttest. A bajnok ZTE ellenállhatatlan 20 perccel kezdte a Sopron elleni találkozót, ami Faragó és Egressy révén kétgólos előnyt jelentett. Ehhez a második 45 percben a Szegeden is megfordult „Faresz" tett még hozzá egyet, bebiztosítva a győzelmet és beállítva a végeredményt. A meccs képe alapján nagyobb különbséggel is diadalmaskodhattak volna a kék-fehérek. Debrecenben nagy iramú, kemény mérkőzést és hazai fölényt láthatott az 5500 főnyi szurkolóhad - gólt azonban nem. Ez pedig azt jelentette, hogy Szentes Lázár edző csapatának osztoznia kellett a pontokon a fegyelmezetten focizó MTK-val. Győrben viszont csak 800 néző volt kíváncsi az eddig remekül szereplő együttesre. A kirívó érdektelenségben lehet, hogy szerepet játszott a fagyos idő, a tévéközvetítés, s a klubelnök több mint furcsa nyilatkozata. Tarsoly Gábor annak a véleményének adott hangot, hogy Varga Zoltán szakmai irányításával előrébb tartana a csapat. Mire gondolhatott? A meccs előtt a harmadikon állt, utána pedig a második helyre lépett előre az ETO. Ennél jobbra csak a „nagypapakorúak" emlékeznek... A Magyar Kupától búcsúzó címvédő Újpest a bajnokságban vigasztalta drukkereit, ezt a Videoton bánta. Eredmények: FTC—BÉKÉSCSABA * 0-1 (0-0) Budapest, Üllői út, 6000 néző. Vezette: Hajdó. Gólszerző: Keresztúri (71.). ZTE-S0PR0N 3-0 (2-0) Zalaegerszeg, 3500 néző. Vezette: Kassai. Gólszerzők: Faragó (16., 47.), Egressy (18.) SIÓFOK-KISPEST 0-2 (0-0) Siófok, 2000 néző. Vezette: Solymosi. Gólszerzők: Bárányos (60.), Hercegfalvi (86.). DEBRECEN-MTK 0-0 Debrecen, 5500 néző. Vezette: Dubraviczky. GYŐR-DUNAFERR 1-0 (1-0) Győr, 800 néző. Vezette: Bede. Gólszerző: Szanyó (40.). ÚJPEST-VIDEOTON 2-1 (2-0) Budapest, Megyeri úti stadion, 2000 néző. Vezette: Kiss B. Gólszerzők: Kovács Z. (5., 17.), ill. Tóth N. (61.). A BAiNOKSAG ALLASA 1. MTK 14 10 2 2 30- 13 32 2. Győri ETO 14 8 3 3 26- 15 27 3. Ferencváros 13 8 2 3 24- 10 26 4. Újpest 14 8 1 5 30- 21 25 5. Debrecen 14 6 6 2 30- 23 24 6. Zalaegerszeg 14 6 3 5 27 - 23 21 7. Siófok 14 6 3 5 20- 20 21 8. Dunaferr 14 3 4 7 20 - 27 13 9. Sopron 14 3 4 7 16 - 24 13 10. Videoton 14 2 5 7 13- 24 11 11. Kispest 13 2 3 8 17- 32 9 12. Békéscsaba 14 3 - 11 19 - 40 9 A Kispest-Ferencváros mérkőzést december 6-ára halasztották. A következő forduló párosítása. November 15. (péntek): MTK Hungária-Győri ETO (18 óra, m2). November 16. (szombat): Békéscsaba-Siófok (13), Sopron-Ferencváros (13), Zalaegerszeg-Dunaferr (13), Videoton-Kispest (14), Újpest-Debrecen (18, m2). IMRE PÉTER United vagy City? LEEDS (MTI) Angol lapértesülések szerint a két manchesteri klub, a United és a City is meg akarja szerezni Robbie Fowlert, a Leeds United válogatott labdarúgóját. Mindkét érdeklődő csapat csatárgondokkal küzd, s az egykori liverpooli sztár leigazolása megoldhatná ezt a problémát, ha nem lenne szinte állandóan sérült. Ezért az elmúlt tizenegy hónapban csak ritkán állt a Leeds United rendelkezésére, s ez valószínűleg csökkenti értékét. Fowler tavaly november 29-én ötéves szerződést kötött jelenlegi együttesével, korábbi klubja 11 millió fontot kapott érte. A 27 éves támadó tíz évet játszott az FC Liverpoolban, s 330 mérkőzésen 171 gólt szerzett. Bosnich doppingolt LONDON (MTI) A News of the World című angol lap értesülései szerint a Chelsea labdarúgócsapatának kapusa, Mark Bosnich szervezetében kokain nyomait mutatta ki egy doppingellenőrzés. Az újság arról számol be, hogy jelenleg a B próba eredményét várják, és amennyiben az is pozitív lesz, a 30 éves ausztrál hálóőr hosszú eltiltásra számíthat. Az angol szövetség nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információt. Négy ponttal zárták a Csongrád megyei csapatok a nyírségi kirándulást Szegedi segítség a Makónak LABDARUGÓ NB II Négy ponttal zárta a fordulót a labdarúgó NB II keleti csoportjában a két megyei csapat. A szabolcsi túrán a Makó Nyírbátorban nyert, a Szeged pedig Nyíregyházáról tért haza egy ponttal, így most a Maros-partiak vezetik a tabellát. NYÍRBÁTOR-MAKÓ 0-2 (0-1) Nyírbátor, 100 néző. Vezette: Saskőy. Nyírbátor: Szakács - Tóth T., Czerula, Minczér, Dobi - Huszti, Szabó, Erdei Z., Bernáth - Lőrincz, Tóth A. (Erdei L.). Edző: Tóth János. Makó: Kovács K. - Görög, Magyar, Dálnaki, Kazán - Bagi, Siimeghy (Kondacs), Varga, Kis (Krucsó) - Maróti, Mádi (Brakszatórisz). Edző: Koloszvári János. Gólszerzők: Kis K., Krucsó. Kiállítva: Dobi (70.), Bernáth (75.). A jó iramú első félidőben hamar vezetéshez jutott a Makó. A hetedik percben Sümeghy indításával Kis K. a félpályáról indulva robogott végig az ellenfél térfelén, majd 14 méterről a jobb sarokba bombázott, 0-1. A gól után sem vett vissza a vendéggárda, sorozatban alakította ki a helyzeteket. A 9. percben Bagi beadását Varga alig fejelte fölé, három perc múlva pedig ugyanez volt a koreográfia, ám Varga ezúttal mellélőtt. A 32. percben Bagi szögletét Mádi tiszta helyzetben, hét méterről mellébólintotta. A kimaradt lehetőségek majdnem megbosszulták magukat, hiszen Szabó kiugrásánál Kovács önfeláldozó kivetődésére volt szükség. A 39. percben Maróti lépett ki, egyedül vezette kapura a labdát, de az utolsó pillanatban hosszan szöktette magát, Szakács mentett. A szünetet követően egyre inkább elvesztették a fejüket a hazaiak, aminek következményeként előbb Dobit, majd Bernáthot állította ki szövegelésért, második sárga lappal Saskőy játékvezető. Még így is egyenlíthetett volna a Nyírbátor, amikor Lőrincz a védők mögé bepasszolt labdát akarta átemelni Kovácson, ám a makói hálóőr bravúrral védett. A 83. percben eldőlt a meccs: a két csereember játszott össze és Brakszatórisz átadásából Krucsó 17 méterről a bal felső sarokba lőtt, 0-2. Kolozsvári János: - Korán keltünk, és nem aranyat, hanem három pontot leltünk. Jók: Minczér, ill. Bagi, Sümeghy, Kis K. NYÍREGYHÁZA-SZEGED 0-0 Nyíregyháza, 300 néző. Vezette: Fábián. Nyíregyháza: Balogh - Hegedűs, Ambrusz, Márton, Homann - Ignácz Z„ Vadicska, Bessenyei, Cipf (Dobos) - Ignácz J. (Nagy Cs.), Nagy Sz. (Paulik). Edző: Huszár Géza. Szeged: Halász - Kulacsik, Mórocz, Krausz - Rácz (Kurucsái), Csúri, Babos, Puskás (Bány), Fábián - Dóra, Bali. Edző: Szalai István. A találkozó első negyedórájának hőse kétségtelenül a Szeged kapusa, Halász Krisztián volt. Előbb a második percben Vadicska ollózását tolta ki a felső sarokból, majd Márton 20 méteres szabadrúgását védte bravúrral szögletre. A félidő további része inkább mezőnyjátékkal telt, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 31. percben Csúri szögletéből Mórocz a kapufára fejelt, ekkor áldhatták a szerencséjüket a hazaiak. A szünetet követően is teljesen egyenrangú csapatok csatáztak, amelyben a kapusok szinte dolog nélkül kisérték figyelemmel a találkozót. A hajrá megint izgalmasra sikeredett. Előbb Vadicska hagyott ki hatalmas helyzetet, amikor öt méterről fölélőtt, a kontrából pedig Bány már csak a kapussal állt szemben, ám hét méterről mellélőtt. A küzdelmes mérkőzésen megérdemelte az egy pontot a Szeged, amely így az élre segítette a Makót, ráadásul a felsőházi rájátszás szempontjából is fontos döntetlent ért el. Szalai István: - Jól látszottunk, védekezésben szerencsénk is volt, míg támadásban a balszerencse kísértett. Jók: Márton, Ambrusz, Vadicska, ill. Halász, Csúri, Babos, Mórocz, Bali. M. J. A forduló további eredmények: Ózd-Gyula 5-0, Böcs-Tiszaújváros 4-0, Mátészalka-Kazincbarcika 3-2, Baktalórántháza-Orosháza 2-2. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Makó 15 11 1 3 33- 14 34 2. Nyíregyháza 15 10 3 2 39- 13 33 3. Bécs 15 9 1 5 34- 30 28 4. Kazincbarcika 15 8 3 4 37- 19 27 5. Orosháza 15 7 4 4 29 - 23 25 6. Ózd 15 7 3 5 45- 23 24 7. Szeged 15 6 5 4 23- 19 23 8. Gyula 15 5 1 9 15 - 27 16 9. Mátészalka 15 5 1 9 22 - 35 1 6 10. Nyírbátor 15 4 2 9 19- 29 14 11. Baktalórántháza 15 1 7 7 14 - 30 1 0 12. Tiszaújváros 15 1 1 13 9- 57 4 A következő forduló párosítása, november 16. (szombati, 13 óra: Szeged-Mátészalka, Tiszaújváros-Baktalórántháza. November 17. (vasárnap), 13: Kazincbarcika-Ózd, Makó-Nyíregyháza, Orosháza-Nyirbátor, Gyula-Bőcs. Minden csapatunk örülhetett LABDARUGÓ NB III Ilyet is ritkán produkáltak a Csongrád megyei NB III-as labdarúgócsapatok: az Alföld csoportban az algyőiek, a szentesiek és a vásárhelyiek is győztesként fejezték be a mérkőzést. SZENTES-SZAJOL 4-0 (1-0) Szentes, 400 néző. Vezette: Holczimmer. Szentes: Bíró - Márics, Erdei, Kelemen - Kerepeczky, Tóth-Kovács, Kurucsái, Koncz, Pálfi (Mészáros) - Török (Pálinkó), Juhos (Nana). Edző: Bozóki Zoltán. Szajol: Fehér - Földi, Bouzekine, Papp, Pintér - Szabó (Márkus), Gergely, Bese, Vona - Farkas, Fekete. Edző: Kiss Lajos. Gólszerzők: Tóth-Kovács (2), Juhos, Nana. Hazai helyzetekkel indult a találkozó, amelyek az elején még kimaradtak. A 25. percben Tóth-Kovács futtából, közel harminc méterről hatalmas gólt ragasztott a felső sarokba, 1-0. Az 54. percben Koncz bal oldali szögletéből Tóth-Kovács fejelt a hálóba, 2-0. Az 55. percben Juhos tizenhárom méterről, a lábak között növelte a hazai előnyt, majd a 76. percben Nana egyedül lépett ki a védők vonalából, majd higgadtan a kapuba gurított, 4-0. Bozóki Zoltán: - Gyengén játszottunk, de lényeg, hogy nyertünk. Jók: Márics, Tóth-Kovács, Kurucsái, ill. Gergely, Bese, Farkas. ALGYG-RÁKÓCZIFALVA 3-0(0-0) Algyő, 200 néző. Vezette: György. Algyő: Dénes - Krisztin T., Gábor, Pécsek, Koncz - Kiszner, Kothencz (Gál), Krajczár, Varga - Erhardt (Terhes), Brinszky. Játékos-edző: Brinszky Adrián. Rákóczifalva: Ulviczki - Major, Kun (Ludasi), Bartusz, Boda - Eszes, Draskóczi (Németh), Peszekí, Kácser - Luca, D. Tóth (Nász). Edző: Gömöri Béla. Gólszerzők: Brinszky, Varga (1 l-esből), Terhes. Lehetőségek nélküli mezőnyjáték jellemezte az első félidőt, bár azért a vendégek a pontrúgásokkal mindig veszélyt jelentettek a hazai kapura, ám % O w» Sfl|B ff®, ^»í»! Wy^ii . TT .::: • * • - T I I ' '^rJí.CNi: A listavezető szentesiek négyszer örülhettek a Szajol elleni mérkőzésen. Fotó: Tésik Attila Dénes végig magabiztos volt. A szünet után is úgy tűnt, hogy tipikus egygólos meccsről van szó, de az Algyő nem így gondolta. A 70. percben Kiszner beadását Brinszky fejelte a kapuba, majd a csereként beállt Terhes két villanása következett. Előbb a 82. percben ütközött Ulviczkival, a büntetőt Varga értékesítette, majd Krisztin T. passzát helyezte a hálóba öt méterről, 3-0. Brinszky Adrián: - Egyenlő erők meccsén értékes győzelmet arattunk. Jók: Dénes, Gábor, Kiszner, Krajczár, ill. Luca, Eszes. HFC-KARCAG 2-1 (0-0) Hódmezővásárhely, 250 néző. Vezette: dr. Christián. HFC: Szabó - Marczinka, Huszár, Borbás Zs. - Kirsner (Horváth), Sipos (Király), Szűcs, Antal, Tóth I. - Juhász (Papp), Nagy L. Edzők: Rostás Károly, Antal Ferenc. Karcag: Móga - Orosz, Varga, Ramos, Tóth I. - Kemecsi (Bálint), Balogh, Trencsényi (Kardos), Békési (Nagy M.) - Fekete, Babotán. Edző: Varga Károly. Gólszerzők: Tóth I., Nagy L., ill. Babotán. A két tizenhatos közötti játékkal telt el az első félidő, enyhe vendégfölénnyel. A Karcag többet birtokolta a labdát, ám komoly helyzetet nem tudott kialakítani. A második félidőben, az 55. percben a vendég 16-oson belüli kavarodás után Tóth I. gyönyörű gólt szerzett, 1-0. A 68. percben fuhász szerzett labdát, átívelt a másik oldalra, Nagy L. pedig 15 méterről, kapásból a hálóba lőtt, 2-0. A 82. percben - karcagi szempontból talán kicsit későn - jött a szépítés, amikor jobb oldali beadásra érkezett Babotán és három méterről a kapuba helyezett, 2-1. Rostás Károly: - Végre nem arról kell beszélni, hány helyzetet hagytunk ki, hanem arról, hogy három lehetőségből kétszer eredményesek voltunk. Jók: Tóth I., Nagy L., Huszár, ill. Békési, Trencsényi, Kemecsi. A forduló további eredményei: Jamina-Gyomaendrőd 2-1, Békés-Kisújszállás 3-2, Kondoros-Jászberény 3-1, Túrkeve-Harta 3-0, Szarvas-Fegyvernek 4-3. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Szentes 2. Karcag 3. Kondoros 4. Kígyó 5. Jászberény 6. Kisújszállás 7. lamina 8. Rákóczifalva 9. Túrkeve 10. Hada 11. Szarvas 12. Szajol 13. HFC 14. Gyomaendród 15. Békés 16. Fegyvernek A következő forduló párosítása, november 16. (szombat), 13 óra: Jászberény-HFC, Rákóczifalva-Túrkeve, Fegyvernek-Jamina. November 17. (vasárnap), 13: Harta-Szarvas, Gyomaendrőd-Békés, Kisújszállás-Kondoros, Szajol-Algyő, Karcag-Szentes. 14 13 0 1 55-8 39 14 ) 2 3 30-13 29 14 7 4 3 3023 25 14 1 1 5 26-22 25 14 7 3 4 26-15 24 14 7 3 4 25-20 24 14 6 4 4 26-24 22 14 5 4 5 24-22 19 14 5 3 6 17-1711 14 4 5 5 22-28 17 14 5 2 7 24-37 17 14 4 3 7 33-38 15 14 4 3 7 19-28 15 14 2 3 9 2135 9 14 2 3 1 12-35 9 14 2 111 28-53 7