Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-12 / 187. szám

HÉTFŐ, 2002. AUGUSZTUS 12. • KAPCSOLATOK" 7 CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Fock Saroltával oszthatják meg, aki 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehe­tik közzé mondandójukat. ZOLD SZŐNYEG A közhiedelemmel ellentétben a Tiszán „nem nő" békalencse ­reagált a lapunkban megjelent információra Pikali Sándor, a vá­sárhelyi horgász egyesület elnö­ke (20/9428-397). A Hortobágy környéki rizsföldekről lecsapolt víz a Berettyón és a Körösön ke­resztül érkezik a Tiszába - a „zöld szőnyeget", vagyis béka­lencsét és békatutajt szállítva. E két védett növény csak a szőke folyóba, pontosabban annak holtágaiba kerülve okoz bajt, rontja a víz minőségét. PAD ÉS BUSZMEGÁLLÓ A Tisza Lajos körút 62. alatti tár­sasházból telefonált olvasónk. Gondja: a körforgalom megépítése után házuk elé helyezték a busz­megállót és egy padot. Az ablaka alacsonyan van, nem tud szellőz­tetni sem, mert ott cigarettáznak és beszélgetnek az emberek. A köz­terület-kezelő kht. válasza: busz­megállót forgalmi szempontból csak itt lehetett kialakítani, a kör­forgalom és a mentők által hasz­nált, fogldinika előtti parkoló kö­zött. Ha a padot elvinnék a megál­lóból, az is sokak felháborodását váltaná ki. Sajnos a buszmegálló mindig valaki háza előtt van. TOMPÁI KAPU A Tompái kapu út 3. előtt gázve zetéket helyeztek el, ezt az eső be mosta. Hogy lehetne a hibát hely rehozni - kérdezte olvasónk. A közterület-fenntartási kht. vála sza: a Dégáz 2001-ben végzett iti munkát, azonnal felszólítják őkei a garanciális helyreállítási kötele zettségük teljesítésére. PARLAGFŰ HELYETT USZODÁT A SZEOL-pálya melletti üres tel ken (a volt Hafner-fatelepen) em bermagasságú a parlagfű, jeleztí olvasónk a 324-529-es számról A hét végén a kérdés megoldó­dott, a tulajdonos rendbe tetette a területet. Másik olvasónk azt kér­di: miért nem lehet itt uszodái építeni? A terület önkormányzati képviselője, Tímárné Horváti Magdolna egyetért a felvetéssel hiszen ez nagyszerű lenne. A te­lek magántulajdonban van, előbt azt kellene a városnak megvásá rolnia, illetve az építkezéshe; szükséges hatalmas összeget elő teremtenie. PANNON TTfvv Az élvonal. MEGKERDEZTUKAZOLVASOT • POSTABONTAS Idegenvezetés-felsőfokon A minap érkeztünk meg egy olaszországi utazásról. A hallatlan dús programot a csaknem elviselhetetlen meleg mellett mindenki Ilikéje, vagyis dr. Kamarás Gáborné rendkívül emlékezetessé varázsolta. Idegenvezetőnk nyelvtudása, helyismerete, kommunikációs kész­sége olyan magas szintű, amilyennel 30 éves világjárásom során még nem találkoztam! Mindenkihez volt egy-egy szép szava, ha merültek fel problémák, azokat rugalmasan megoldotta. Az előre meghirdetett programokat kiegészítette, és így olyan helyekre is eljutottunk, amik­ről az eredeti útitervben nem esett szó. A magas rangú esztétikai él­mény az ő tolmácsolásával vált teljessé, így a szobrok, a freskók szin­te hozzánk szóltak, és képessé váltunk évszázadokat visszamenni az időben. Ki Ilike valójában? A Tömörkény István gimnázium tanára. Elő­adásai közben azon tűnődtünk, hogy nagy szerencséje van annak az osztálynak, amelynek ő az osztályfőnöke, hiszen emberi méltóságból, bölcsességből, erkölcsből a maximumot kaphatják diákjai. Ő idegen­vezetőként is és pedagógusként is etalon. Komfortérzetünket a két buszsofőr (Kopjás Zoltán és Fekete Ferenc) segítőkészsége, előzékenysége, kitűnő helyismerete még csak fokoz­ta. Köszönjük a kitűnő programot, és a megvalósítást elősegítő sze­mélyzet optimális egybeesését. DR. PIGLER LÁSZLÓ Nyugdíjasok bérlete Kedves nyugdíjas társaim! Felhívom figyelmüket, hogy a Vo­lán-SZKV utazási bérletigazolványok kiváltásakor feltétlenül nézzék meg az igazolvány érvényességének idejét! Én 2000. szeptember 26-án mentem nyugdíjba, és az erről szóló határozattal - mely öreg­ségi teljes nyugdíjról szólt - a szükséges igazolvány és kép kiegészíté­sével utazási igazolványt váltottam a Bartók téri Volán-irodában. Nyugdíjasként utaztam 2002. július 15-én a villamoson, a bérlet el­lenőrzésekor az ellenőr ezerötszáz forintra megbüntetett, mert nyug­díjas-igazolványom érvényességi ideje lejárt. Igaza volt, valóban le­járt, de álmomban sem gondoltam, hogy évenként új igazolványt kell csináltatnom. A Bartók téri ügyintéző azt válaszolta, hogy ez önkormányzati ren­delet, a Víztorony téri pedig kormányrendeletre hivatkozott. Tisztelt illetékesek! Kérem szíveskedjenek tájékoztatni, mi az igaz ezzel kap­csolatban! Ismerőseim, családom körében idén nyugdíjba vonulnak többen is, és nem szeretném ha ők, vagy bárki más a helytelen ügyin­tézés vagy a kellően közhírré nem tett rendeletek miatt anyagilag ká­rosodnának. Szerintem nem egy évre kellene érvényesíteni az igazol­ványt, mert például én azóta is nyugdíjas vagyok. FAZEKAS KÁROLYNÉ, SZEGED Villamossal Budapestre Megszokott mozdulatokkal, gyorsasággal, frissességgel szálltam fel a már régen megszokott, de mégis új, felújított szegedi villamosra, be­felé, a város felé. Robogott, száguldott, talán futott is, szerintem igen. Miért - mert boldog volt - azt hiszem eltaláltam, úgy éreztem. Majd bent leszáll­tam, hirtelen elcsodálkoztam, s jaj - hiszen én Budapesten vagyok! Lehetetlen, de ott éreztem magam. Fejemet jobbra, balra forgattam, merre is induljak el hirtelen célom felé. Úgy éreztem, bent vagyok a budapesti forgalomban a hatos villamos megállójában, ahol egy kis bizonytalansággal keresgéltem, merre is induljak el a Margit híd felé. Ennyi volt csak, se több, se kevesebb. Elmondhatom, illetve leírha­tom, igen csodálatos érzés volt. Nem tudom, másoknak mit jelent az új út, vagy mit érez ha felszáll rá és leszáll, de én úgy érzem, ez a vál­toztatás mindenkiben új érzéseket ébreszt. Megérte. -skoff­Lesz még Körös-toroki nap; 7 KOCSIS CSABA vállalkozó (Csongrád): - Elképzelhetetlennek tartom, hogy megszűnjön a tizenkét éve tartó rendezvény, amely a legje­lentősebb programsorozat a csongrádi üdülőterületen. Ha az idegenforgalmi kft. nem vállalja fel a feladatot, szerintem gyorsan lehet találni szervezőket, akik hajlandóak folytatni a hagyo­mányt. DOBOS VIKTÓRIA tanuló (Sopron): - Idén negyedszer is csak azért jöttem Csongrádra az ország má­sik végéből, mert a Körös-torok­ban ilyenkor jó buli van. Sokkal jobb, mint például a Balatonnál, ahol elsősorban a pénz a fontos. Nagyon sajnálnám, ha jövőre el­maradna a rendezvény. Nem za­var, hogy néha esik, néha fúj, mert az időjárás másodlagos. SMS-UZENETEK Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a le­velek, a telefonhívások mellett szívesen fo­gadja a 06-30/218-1 Ill-es számra az sms-üzeneteket is! Észrevételeiket, véle­ményeiket köszönjük! NAGYMÁGOCSI VÁLASZ Nagymágocs jegyzője, Brusz­nyiczkyné Varga Ilona a kérdés­re, miszerint ki engedélyezi bir­kák legeltetését a gyerekek ját­szóhelyéül szolgáló laposon a következőt válaszolta: a telepü­lésen három játszótér is van e lapos területen kívül, ahová a tulajdonos engedély nélkül hajt­ja ki állatait. Ám várható, hogy az illető nemsokára elköltözteti a nyájat. GÖDÖR A KÁLVÁRIÁN A Kálvária sugárúton a Bolyai ut­cánál van egy gödör a villamossí­nek mellett. Ideje lenne kijavíta­ni az úthibát, mielőtt más len­géscsillapítója is áldozatul esik. (70/272-7286) A sínek közelé­ben lévő útpálya nem a közútke­zelő kht.-hoz, hanem az SZKT-hoz tartozik. A hibát, ígé­rik, hamarosan kijavítják, egy fi­gyelmeztető bóját már elhelyez­tek a helyszínen. PARLAGON Mikor vágják le a tápéi búcsúté­ren és a Majakovszkij téren a parlagfüvet? (30/344-4777) Az időjárástól is függ, de a kht. gépei leghamarabb augusztus végén jutnak el ide. A panasz jogos, de a kht. erőforrásai végesek - vála­szolta a szegedi Közterület-fenn­tartó Kht. illetékese. KÁTYÚS UTCA A Pálfy utca a Csonka utcától ki­felé kátyús, még idejében ki kel­lene javítani - írta olvasónk. A kht. válasza: a panasz jogos, de a kohósalakos utat inkább aszfal­tozni kellene teljes hosszában, nem éri meg javítgatni, mert ha­mar kátyús lesz ismét. Az idei tervben nem szerepel az útsza­kasz aszfaltozása. Iilesiel a Kapcsolat MEGJÖTTÜNK SZEGED SZIROVIC21A GERGŐ Augusztus 10., 5 óra 50 perc, 3710 g. Sz.: Szekeres Márta és Szirovicza Dávid (Kübek­háza). MONOSTORI DORINA Augusztus 9., 8 óra 50 perc, 2850 g. Sz.: Tóth Izabella és Monostori Péter (Zsombó). HARANGOZÓ DÁVID Augusztus 10., 15 óra 55 perc, 3180 g. Sz.: Csorba Sára és Harangozó László (Szeged). SZEKERES RÉKA Augusztus 9., 18 óra 54 perc, 3530 g. Sz.: Csehák Ágnes és Szekeres Károly (Deszk). RAJ RÉKA Augusztus 11,3 óra 5 perc, 3620 g. Sz.: Kepenyes Katalin és Raj Pál (Szeged). VÁSÁRHELY TÖRÖK GERGŐ Augusztus 10., 17 óra 55 perc, 3450 g. Sz.: Szűcs Anikó és Török Imre (Hódmezővásár­hely). MAKÓ ' VARGA RÉKA Augusztus 10., 10 óra 5 perc, 3300 g. Sz.: Kardos Erika és Varga Sándor (Makó). VÍGH DÁVID Augusztus 10., 22 óra 20 perc, 3450 g. Sz.: Imre Katalin és Vígh Markó (Királyhegyes). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK SZEGEDEN BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az SZTE Tra­umatológiai Klinika (az új klini­kai tömbben, Semmelweis u. 6.) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai fel­vételi ügyeletet a II. kórház (Kál­vária sgt. 57.) tart. A gyermeksé­rültek és gyermeksebészeti bete­gek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán tör­ténik. KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órá­tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munka­szüneti napokon reggel 7.30 órá­tól másnap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés: Szeged, Kos­suth L. sgt. 15-17. (Szilágyi utca felől). Ügyeleti kihívás telefon­száma: 474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton és mun­kaszüneti napokon pedig reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 órá­ig. Ambuláns rendelés a teljes ügyeleti időszak alatt: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Elérhetőségi telefon­szám: 474-374, vagy 104. S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Tel.: 06-80-820-111. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Tel.: 547-174. Csak sürgős eset­ben! TARAPCSIKALEX tanuló (Budapest): - Nagyon király a Körös-torok. A bátyámmal az unokatestvé­remnél nyaralunk, velük vol­tam a hét végén a buliban. Nagy volt a tömeg, tetszett a tűzijáték, csak az a baj, hogy eléggé rossz volt az idő. Szeret­nék jövőre is jönni, ugyanis jobb a Körös-torokban, mint más, hasonló helyeken. DR. RÉTFALVI ARPAD állatorvos (Szentes): - A Körös-toroki napokra szük­ség van, hiszen a fiatalság igény­li. Lehet, hogy az idősebbek nem tartják fontosnak a hasonló programok szervezését, de en­gem például egyáltalán nem za­var. A napok idején is szivesen ellátogatnék az üdülőterületre, ha például működne minőségi vendéglátóhely. • CIKKÜNK VISSZHANGJA Levelek Szentesre Úgy érezzük, védve cégünk jó hírnevét és 50 üzletkötő kollégánk ön­érzetét, válaszolnunk kell Halmai László úrnak cégünkkel kapcsola­tos, többségében nem indokolt, kritikus hozzászólására. Meg kívánjuk jegyezni, hogy nem vagyunk elkötelezve egyetlen pártnak sem. Mi minden településen az önkormányzat érdekében já­runk el. Cégünk minden munkatársa tudásának legjavát adja annak érdekében, hogy tevékenységünkkel a megrendelő elégedett lehessen. Elismerjük azt, hogy a társulatokba szervezett több mint 40 ezer in­gatlantulajdonos mindegyike nem fog dicshimnuszt zengeni mun­kánkról, de mégis megalakulhatott 21 közműtársulat. Cégünket nem a Halmai László képviselő úr által megkeresett önkormányzatoknál nyilatkozó személyek bízták meg a társulat szervezésével, hanem a társulat létrehozásáért felelős tisztségviselők. Éppen ezért csak ők az illetékesek cégünk tevékenységét értékelni. A fentiek igazolására mellékeljük a negatív példaként említett önkormányzatok illetéke­seinek írásbeli véleményét, válaszul a cégünket ért „kritikára". NAGYSÁNDOR, N-ALEXANDER KFT. ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ Levelek Szirbik Imrének : „Az N-Alexander Kft. a mezőtúr-újvárosi szennyvízhálózat bővítésénél működött közre ... Önkormányzatunk az általuk végzett munkával teljes mértékben elégedett volt. ... Mező­túr, 2002. július 2., dr. Bagdán Piroska polgármester." „Tisztelt Polgármester Úr! ...az N-Alexander Kft ... a szerződésben vállaltaknak teljes körűen eleget tett, az előre rögzített határidőket maradéktalanul betartotta. Tevékenységüket a jó felkészültség jel­lemzi. Bizalommal ajánljuk szíves figyelmükbe. Szigetvár, 2002. 07. Tisztelettel: Maretics József társulati elnök." „Városunkban az N-Alexander Kft. közreműködésével jött létre a csatornaberuházáshoz szükséges közműtársulás.... hatékonyan, ala­csony hibaszázalékkal és lakossági panasszal végezte a szervezőmun­kát. A kft. alkalmas közműtársulás előkészítésére, lakáspénztári szer­vezőmunkáinak elvégzésére. Kisújszállás, 2002. július 3., Tóth Gyu­la, a társulás elnöke és Palágyi Gábor polgármester." HOROSZKÓP Qr KOS: Gyorsan rápirít másokra, s HL a legtöbb emberről azt gondolja, hogy buta. Türelmetlen, és elereszti a füle mellett mások tanácsait. Nagyon jól ért ah­hoz, hogy mindenkit kiborítson. BIKA: Gyakorlatias és kitartó. Ren­Llfgeteget dolgozik, a legtöbben azt gondolják önről, hogy kissé csökönyös, bi­zonyos kérdésekben befolyásolhatatlan. Fi­gyeljen kissé jobban a környezetére. | IKREK: Jó eszű és intelligens. Önt I azért szereti sok ember, mert ön is figyelmes és előzékeny mindenkivel. Moso­lyog a világra, és az visszamosolyog önre. Azért ne akarjon mindenkit megnevettetni. : RÁK: Utálja a rendezetlenséget, I akadékoskodó szőrszálhasogatása kiborítja barátait. Hideg, érzelmei nem heví­tik fel bensőjét. Elalszik, miközben az este sok izgalmas kalandot ígérne. , OROSZLÁN: Nem bír megbirkózni a I valósággal, ezért fordul a művésze­tek felé, ott keresi a válaszokat. Ez a hozzáál­lás pedig nem segíti sem jobb álláshoz, sem meggazdagodáshoz, de élete nyugodt. SZŰZ: Sunyi, ravasz és egy csep­pet sem megbízható. A csúcsra azért érhet fel, mert egy grammnyi tartás és erkölcs sem szorult önbe. De legalább jól érzi magát a bőrében, sikeres. MÉRLEG: Lelkes és optimista. Á; Csökönyösen elutasítja a tudatos­ságot, legtöbbször a szerencsére hagyatko­zik. Még fel sem fedezte, mihez van tehet­sége. A csillagok egy ideig még segítik. ] SKORPIÓ: Konzervatív és fél a wLif kockázattól. Próbál ügyeskedni va­lamit, de a mai nap ebben nem hoz előrelé­pést. Legalább adósságai nem növekednek az elkövetkező Időszakban, s ez Is valami. I NYILAS: Hajlamos arra, hogy túl sokat várjon vissza a semmiért. így pedig egyetlen üzlet és kapcsolat sem mű­ködik. Valamit önnek is be kell fektetnie, nem pedig csak várni a szüretre. BAK: Úgy gondolja, született veze­[3Mltő, a többieknek azonban egészen más a véleménye. Néha erőszakos és köte­kedő. Hiú, nem bírja elviselni az őszinte kri­tikát, aroganciája vérforraló. ^rjj. VÍZÖNTŐ: Együttérző és megértő 4Hii mások problémáival kapcsolato­san. Néha már-már túlzásba is viszi, s ezt mások kihasználják, palimadárként kezelik. Saját érdekeit nem védi kellőképpen. « HALAK: Ma virágeső hullik önre! I Már nagyon rég nem figyelt arra, hogy környezetében legyen egy-két élő vagy vágott virág, pedig ezek közelsége megszé­píti napjait, s ezzel együtt önt is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom