Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-23 / 170. szám

SZERDA, 2002. JÚLIUS 24. "AKTUÁLIS" 5 Kamionnal kezdte az apátfalvi csirkés 200 ezres Lada Niva és egyforintos tranzisztor Rabszállítót vegyenek! A jobb állapotú, olcsóbb autókért gyakran lendültek magasba a tárcsák. Fotó: Gyenes Kálmán Keményen dolgozik az apátfalvi [uracsek János, aki csirkéket nevel nagy tételben faluszéli te­lepén. Juracsek János a kamionoséletet azért cserélte fel a gazdálkodás­sal, mert gyermekkorában ezt látta otthon. Az egykori szövet­kezeti birkatelepet hat éve vásá­rolta meg. Azért éppen a csirke mellett döntött, mert azt mond­ták: viszonylag kevés gonddal jár, van benne pénz. Ma már nem sajnálja, hogy a gazdaság kedvé­ért el kellett adnia a kamiont. A legnehezebb az indulás, a te­lep rendbetétele volt. Az első nagy csirkeól 1997 januárjában készült el. Ebben három évig ne­velte a brojlercsirkét, aztán elké­szült a második is. Fontosnak tartja, hogy a telep körülményei mindenben megfeleljenek a leg­kényesebb előírásoknak is. Az Evita vasárnapi előadásának megtekintésével kezdte szegedi programját a világhírű olasz ze­neszerző, Ennio Morricone, aki szombaton a filmslágereit ját­szó szegedi szimfonikusokat ve­zényli majd a Dóm téren. Ennio Morricone feleségével, fiá­val és két menedzserével a vasár­napi menetrendszerinti járattal repült Rómából Budapestre, és késő este már a Dóm téren nézte az Evitát. A musical és a szegedi szabadtéri is elnyerte a tetszését, de nagyon fáradt volt, ezért a szünetben visszatért szálláshe­lyére, a Novotel Hotelbe. A világ­hírű komponista a szálloda egyik legszebb lakosztályát kapta, egyébként nem voltak különle­ges igényei. Egyetlen határozott kívánsága volt: finom, magyaros libasültet kívánt enni. Morricone legalább olyan nép­szerű világszerte, mint a legme­nőbb filmsztárok. Elő legendá­nak számít, filmzenéit tartalma­zó lemezeit milliószámra adják el. 1928. november 10-én Rómá­ban született zenész családban. Apja trombitaművész volt, aki jazzt éppúgy játszott, mint ope­rát és filmzenét. A kis Ennio ko­A gazda azt mondja, eddig szinte minden jövedelmét visz­szaforgatta a telepbe, mert a mi­nőségi termelésre törekszik. Másként - vallja - nem is szabad csinálni: aki azonnal meg akar gazdagodni, előbb-utóbb rajta­veszt. Most összesen tizenötezer szárnyasnak van hely a falu ha­tárában lévő gazdaságban. Az ál­latokat a vele hosszabb ideje szerződésben lévő mihályteleki társaságtól naposcsibeként kapja a táppal együtt. A szárnyasokat hat heti bérnevelés után adja le, általában két kiló körüli súllyal. Juracsek János úgy látja, gazda­sága most már jól működik. Két dolgot szeretne még megvalósí­tani: kicserélni az ólak tetőzetét és beszerezni mindkettőbe egy légkondicionáló berendezést. A csirkének jelenleg biztos a piaca, a bevétel kiszámítható. SZABÓ IMRE rán kezdett zenét tanulni, hat­éves korában már kisebb kompo­zíciókat is készített. A római Santa Cecília Zeneakadémián harsona, zeneszerzés, hangszere­A puttonyfecskendőtől és vér­nyomásmérőtől kezdve a szö­vetfüggönyön és csavarhúzón át a használt rendőrségi Lada Ni­váig és Volkswagen Golfig le­hetett licitálni hétfőn a rend­őrség Sándorfalvi úti telepén. - Ha tudom, hogy ilyen lassan haladunk, hozok egy láda sört, meg egy pakli kártyát. Éppen ele­gen vagyunk az ultipartihoz ­mondta egy fa árnyékába húzód­va az egyik licitáló tegnap a déli melegben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Sándorfal­vi úti telepén. Itt, az úgynevezett baktói objektumban ugyanis a rendőrség „levetett ruháit", va­gyis használt, leselejtezett tár­gyait és gépkocsijait bocsátották licitre a közeli sertéshizlalda sa­játos „illatfelhőjébe" burkolózva. Akadt itt minden, csak legyen, aki elviszi. Ha ugyanis a többnyi­re agyonhasznált bútorok nem találnak új gazdára, szétszedik és elégetik őket. Mivel azonban a telephez vezető út mellett hosz­szú kocsisor kígyózott, ez a ve­szély nem fenyegette az árverésre váró tárgyakat. - A ruhafogasok között talán még olyan is akad, amelyik meg­áll a lábán, sőt ruhákkal együtt egész értékes lehet - viccelődött mellettem az egyik rendőr, aki­nek kollégája bútort szeretett volna vásárolni. - Nagy sóher, még a lakását is itt vette: egy alig használt cellát - tréfálkoztak egymással a munkatársak. Lada Nivára már 200 ezer fo­rinttól lehetett licitálni. - Meg­veszi a kereskedő, kipofozza, té­lés, kórus- és zenekarvezetés szakon 1956-ban szerzett diplo­mát. Pályája kezdetén színdarab­okhoz írt kísérőzenét, dolgozott rádióknak is. 1961-óta több len meg eladja félmillióért - be­szélték egymás közt a résztve­vők. Jóllehet kis pénzért kínálták a gépkocsikat, de mint titkos in­formátorom megsúgta, ezek a járgányok általában csak kívülről mutatnak jól, a motor és a futó­mű gyakran erősen lestrapált. Ezeket inkább alkatrészként le: het továbbértékesíteni. A jobb állapotban lévő autók­nál egymás után lendültek ma­gasba a tárcsák. Kezdetben a Ba­mint négyszáz film aratott sikert a muzsikáival, többek között A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egy­szer egy vadnyugat, az Őrült nők ketrece, a Volt egyszer egy Ame­járól érkezett autószerelő, Albert József is emelte a tétet, de a 200 ezerre tartott Nivára túl sokan li­citáltak. - Nem éri meg. Sokkal többet nem szabad érte adni. Utána még legalább 100-150 ez­ret kell rá áldozni - magyarázta. (A Niva 330 ezerért kelt el végül. Egy rabszállító Ford Transitért, amelyben még a bilincsrögzítők is benne voltak, 700 ezer forintot adtak.) A vállalkozó rendszeresen jár rika és A misszió. Művészetét számos díjjal ismerték el, meg­kapta a velencei fesztivál életmű­díját, az Európai Életmű-filmdí­jat, az Arany Glóbusz-díjat. Mint nyilatkozta, imádja a sakkot, és korábban nagyon sze­retett volna játszani egy partit Polgár Judittal, de ma már attól tart, a magyar nagymester hamar leiskolázná. Tegnap délelőtt a Szegedi Nemzeti Színházban kezdődött a szombati koncert első próbája. A Maestro először az énekkar egy részével vette át fia közreműkö­désével a kórustételeket. A Volt egyszer egy Amerika és Az óce­ánjáró zongorista legendájára épül a kétrészes, közel kétórányi produkció, de a többi népszerű Morricone-melódia is elhangzik, miközben a színpadi vetítővász­non filmes bejátszásokat is lát­hat a közönség. Ma délelőttől már a több mint száz főre duz­zasztott Szegedi Szimfonikus Zenekarral folytatódnak a nagy­színházban a próbák. Annak el­lenére, hogy meglehetősen bor­sos áron, azaz 3-15 ezer forintért kínálták a koncertbelépőket, már az összes belépő elfogyott. HOLLÓSI ZSOLT árverésekre Győrbe és a budapes­ti Csepel-szigetre. Most is felké­szült, hozott kis kempingszékén ülve követte az eseményeket. „A selejtté válás oka: elhaszná­lódás" - ezt olvashatták az érdek­lődők a tételes listán. Am, hogy mit lehet kezdeni egy elhaszná­lódott diódával, potméterrel, vagy tranzisztorral - még akkor is, ha csak egy forintért kiáltot­ták ki -, nem tudtam rájönni. ARANYT. JÁNOS Czigner professzor kitüntetése Czigner Jenő neves szegedi pro­fesszor nemrégiben vehette át a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületétől a Bárczi Gusz­táv-emlékérmet, amely rangos elismerés. Az egyesület annak a két ma­gyarországi centrumnak a veze­tőjét tüntette ki, ahol siketen született, vagy erősen nagyothal­ló betegeknek adják vissza a hal­lás élményét implantátum beül­tetésével. A szegedi fül-orr-gégészeti kli­nikán Czigner fenő végzett elő­ször olyan műtétet, amelynek során hallásjavító készüléket ül­tettek be egy beteg fülébe. Az em­berbe ültetett készülékek közül ez az első, mely egy érzékszerv működését pótolja. Az Országos Egészségbiztosítá­si Pénztár támogatásával 1997 óta végzik nagyobb számban az ilyen jellegű beavatkozásokat Szegeden. Míg a fővárosban fel­nőtteket, Szegeden az ország egész területéről érkező gyereke­ket kezelnek. Eddig összesen 60 fiatalnál végeztek implantációt. Főleg gyermekeknek igyekeznek lehetőséget biztosítani, hogy még az arra fogékony életkorban, társaikkal szinte egy időben előbb megtanulhassanak halla­ni, majd érteni, végül ami fon­tos, beszélni is. Évente több mint tíz műtétet végeznek Szegeden, az igénylők száma ennél lényegeseb maga­sabb lenne. Az orvosok, Czigner Jenő, /őri József és Torkos Attila munkáját fizikus, logopédus, pszichológus, pszichiáter, neurológus, radioló­gus és számos gyógypedagógus segíti. Külön öröm Czigner profesz­szor számára, hogy a gyógypeda­gógusok egyesülete a fogyatékos oktatás 200. évfordulóján tün­tette ki az emlékéremmel. W.A. Koczka Ferenc, Andrea és Ennio Morricone, valamint Gyüdi Sándor a Szegedi Nemzeti Színházban böngészte a kottát. Fotó: Schmidt Andrea Kétezren kérnek fagykárenyhítést A jelentős fagykárokat szenvedett szőlő- és gyümölcsös ültetvények tulajdonosai múlt szombatig nyújthatták be kárenyhítő támogatás iránti igényüket. A kétezer megyei bejelentésből nyolcszáz Csong­rádról érkezett. A tavaly télen és idén tavasszal ötvenszázalékos vagy annál nagyobb mértékű fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcsös ültetvények tulaj­donosai közül Csongrád megyében mintegy kétezren éltek a káreny­hítésről szóló miniszteri rendelet adta lehetőséggel. A legtöbb kérel­met csongrádiak, s elsősorban szőlősgazdák nyújtották be a megyei földművelésügyi hivatalhoz. A Csongrádi Hegyközségnél nem össze­sítették még a kérelmezői igényeket, ám Kis István hegybíró szerint mintegy nyolcszázán szombaton postára adták az igénybejelentő la­pokat. A bejelentett kár mértéke átlagosan 70-80 százalék. A miniszteri rendelet értelmében a július 20-i határidő jogvesztő, így a hibásan kitöltött igénylőlapok utólagos javítására sincs lehető­ség. A hegybírótól megtudtuk: az igények feldolgozását végző földmű­velésügyi hivatal munkatársai csupán a hivatal által kiadott, s az igénylőlapról esetlegesen lefelejtett regisztrációs számot pótolják. Szőlőtermelők esetében a hegyközségi kódszám, illetve a hegybíró aláírásának hiányában az ültetvénytulajdonosok elvesztik a káreny­hítési jogosultságukat. A fagykárosultak az igénybejelentéstől számított harminc napon belül igazolást kapnak a hivataltól, mely tartalmazza a területnagy­ság arányában nyújtandó - hektáronkénti 30 ezer forintos - művelési előleg összegét. A támogatottak az APEH 0211 -es számú nyomtatvá­nyának kitöltésével, az igazolás másolatának csatolásával kérhetik az adóhatóságtól a kárenyhítési támogatás első részletének átutalását. Kis István hangsúlyozta: az előleget növény-egészségügyi és talajvé­delmi munkákra lehet fordítani. A vegyszerekre és az esetleges bér­munkákra fordított kiadásokat minden esetben számlával kell igazol­ni. A miniszteri rendelet értelmében azok, akik az ültetvényeiken a szükséges művelési feladatokat nem végezték el maradéktalanul, vissza kell fizetniük a támogatási előleg teljes összegét, s a második részlettől is elesnek. M. SZ. J. Füstbe ment szavazócédulák Folytatás az 1. oldalról Többnyire családostul jöttek a szigetiek. Az idősek­nek fiatalabb hozzátartozóik segítettek. - A kicsik voltak a legaranyosabbak. Élvezték, hogy apuval vagy anyuval bemehettek a függöny mögé. Néhá­nyan kikönyörögték, hogy ők dobhassák be az ur­nába a borítékot - mesélte Molnár Antalné. A választási bizottsághoz, illetve a jegyzőhöz semmiféle panasz, észrevétel nem érkezett a vá­lasztásokkal kapcsolatban. így nyugodtan meg­semmisíthették tegnap délelőtt a szavazólapokat. Az asszonyok kicipelték a papírdobozokat a hivatal udvarába. Előbb kisebb gúlát raktak a lapokból, plakátokból és meggyújtották. Ezután folyamato­san dobálták rá a többi papírt. - Az üres borítéko­kat ne égessétek el, spórolunk - figyelmeztette tár­sait a jegyző. A lángok röpke óra alatt bekebelezték a lapokat, plakátokat, névjegyzékeket. A teljes megsemmisülés érdekében még az egyik asszony vasvillával megforgatta a halmot. - Egyetlen fecni sem maradhat, mert még valaki szóvá tenné - je­gyezte meg. K.T. • Szegeden csaknem 300 ezer szavazócédulát kell megsemmisíteni. - A bezúzás mellett döntöttünk, a több tonnányi papírhulladékot pedig újrahaszno­sítjuk - tudtuk meg Mezey Róbert jegyzőtől. A munkát tegnap elkezdték, de a felhasznált és fel nem használt, az érvényes és érvénytelen szavazó­lapok, valamint a névjegyzékek megsemmisítése nem egyszerű feladat. A választási jegyzőkönyvek viszont a levéltárba kerülnek. A világhírű olasz zeneszerző szombati koncertjére minden jegy elkelt Ennio Morricone libasültet rendelt

Next

/
Oldalképek
Tartalom