Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-20 / 92. szám
SZOMBAT, 2002. ÁPRILIS 20. •AKTUÁLIS3 A balástyaiak szerint újabb és újabb bűncselekmények derülhetnek ki Gyilkosságok és olajügyek Tanya a tükörben. Visszapillantva egyre szörnyűbb. Fotó: Schmidt Andrea A karaván halad KOVÁCS ANDRÁS Vmrié a Picket tőzsdéről a többségi tulajdonos Arago, de az aranyrészvényes nem engedi. Tegnapi, első fokú ítéletében a szegedi bíróság is az ÁPV Rt.-nek adott igazat, vagyis kimondta azt, amit azért elég sokan tudtak és gazdasági szempontból is meglehetősen logikus volt. Nevezetesen azt, hogy a tőzsdei kivezetés alapvető üzletpobtikai döntés, így ahhoz az aranyrészvényes egyetértése is szükséges. A vesztes jogászai természetesen ezt másképp látják. Az Arago és az ÁPV intenzív harca körülbelül fél éve tart, az más kérdés, hogy az aranyrészvényes végigasszisztálta a többségi tulajdonos „hatalomátvételét", például az ötszázalékos szavazati korlát eltörlését. Mire felemelte szavát, már olyan tulajdonrésszel bírt az Arago, hogy már csupán lassítani tudja a végkifejletet, a Pick papírjainak kivezetését a tőzsdéről. Ráadásul hasonló lesz a végeredmény akkor is, ha a folyamatban levő pertől függetlenül a vesztes valószínűleg fellebbez -, a többségi tulajdonos kilencven százalék fölé kerül, s elindítja a kiszorítási folyamatot. Az aranyrészvényes már tavaly novemberben meglepte a simának ígérkező Pick-közgyűlést azzal, hogy szabálytalannak minősítette összehívását. A formai ok az volt, hogy a módosított Papirendű meghívó közzététele után nem telt el a kötelező harminc nap. Akkor nem mert szembe menni az árral az Arago, a közgyűlés így eredménytelenül zárult. Vétózott az aranyrészvényes február elején is, a tegnapi elsőfokú ítélet érvrendszerére hivatkozva minősítette alapvető üzletpobtikai döntésnek a tőzsdei kivezetést. A többségi tulajdonos akkor sem húzott újat az ÁPV Rt.-vei. Második nekifutásra viszont már döntött a közgyűlés a tőzsdei kivezetésről, ráadásul március 11-én ezt már a szegedi városi bíróság felfüggesztése ellenében lépte meg. Ezt a „közbenső ítéletet" véglegesítették tegnap első fokon Szegeden. A karaván és persze az Arago halad, a Pick tőzsdei kivezetése csupán idő, esetleg némi felügyeleti bírság kérdése. Jogszabályt sértett a közgyűlés határozata A Pick-részvények a tőzsdén maradnak Folytatás az 1. oldalról A polgárőrök vezetőjét némi erőszakkal megállító férfi csak mosolyog, majd traktora nyergébe pattan, és elhajt. Egy arrajáró azt mondja: korábban munkatársak voltak, még akkor vesztek össze. Balástya fortyog. Mióta megtalálták Szanka Hajnalka, majd egy hónap múlva Jéga Szabó Bernadett és Józsa Róbertné holttestét, a faluban mindenki prostitúcióról, olajról, gyilkosságról beszél. Akárhol is kapargatják meg a mázat, a békés kép alól előbukkan Balástya valóságos arca. A falu több pártra szakadt. Egyben azonban szinte mindenki egyetért: nincs vége a letartóztatásoknak Balástyán. A holttestek megtalálása tehát csak a kezdet. A sebet felszakították, és most megállíthatatlanul bugyognak elő az évek óta elhallgatott ügyek, amelyekről maguk a balástyaiak sem voltak hajlandóak tudomást venni. Sokan a rendőrök, a polgárőrök és a bűnözők összefonódásáról beszélnek. Tény: miután megtalálták az első holttestet, más, évek óta zajló bűncselekmények elkövetői hirtelen rendőrkézre kerültek. Néhány nappal ezelőtt két társával együtt előzetes letartóztatásba helyezték a helyi polgárőrség egyik tagját, F. Pétert. A fiatalembert azzal gyanúsítják, hogy a tanyájától száz méternyire futó Mol kőolajvezetéket megcsapolta. F. Péter nem kispályán játszott: a rendőrök szerint a háza melletti Folytatás az 1. oldalról A további hat Csongrád megyei választókerületben (Szeged l-es, 2-es és 3-as, Csongrád, Szentes és Makó) azonban még nem dőlt el az egyéni mandátum sorsa. Ezekben az az induló lesz a képviselő, aki a még talpon maradt jelöltek - számuk legfeljebb három lehet - közül a legtöbb szavazatot kapja, feltéve, hogy a választók legalább negyede leadja voksát. A hatályos jogszabályok szerint a második fordulóról nem kell a választópolgárokat személyre szólóan értesíteni. így mindenkinek magának kell tájékozódnia, hogy lakóhelyén lesz-e újabb szavazás. Bobvos Pálné, a Csongrád Megyei Területi Választási Iroda vezetőhelyettese lapunknak elmondta: jóllehet személyre szóló tájékoztatást már nem kapnak a választásra jogosultak, a helyi válaszautószerelő műhely autóroncsai alá, a földbe süllyesztett egy 8 ezer literes tartályt, ahová az olaj vezetéken ömlött. A kár tízmillió forint. Bárkányi Flórián korábban sem nyilatkozott egykori munkatársáról, akit az eset kipattanása után ki is zártak a polgárőrségből. Hogy tegnap mondott volna valamit, nem tudni, hiszen haragosa beléfojtotta a szót. Magyari Béla, a polgárőrök tási irodák a helyben szokásos módon felhívják a választópolgárok figyelmét a második fordulós szavazásra. Bobvosné hangsúlyozta, érdemes ügyelni arra, hogy ezúttal mindenki csak az állandó lakcíme szerinti választókerületben és a számára kijelölt szavazókörben voksolhat. Arra tehát nincs mód, hogy a választás napján másutt tartózkodók igazolást kérjenek, és tartózkodási helyükön szavazzanak. Aki viszont az első forduló előtt kapott igazolást, a második fordulóban is a megjelölt helyen adhatja le voksát, de az igazolás felmutatásával a szavazásra a lakóhelyén szintén lehetőséget kell biztosítani. A választásra jogosultaknak igazolniuk kell személyazonosságukat és lakcímüket. A személyi igazolvánnyal, az útlevéllel, a 2001. január elseje után kiállított gépjármű-vezetői engedélylyel, a katonai igazolvánnyal, ilCsongrád megyei parancsnoka nem tud részleteket. - Van még más polgárőr is ebben az ügyben, ilyet nem lehet észrevétlenül csinálni. A vezetéket rendszeresen ellenőrizték a polgárőrök, pénzt is kaptak érte a Móltól, nem létezik, hogy ne vették volna észre a csapolást mondja a falubeli férfi, aki elmagyarázza, hogyan juthatunk el F. Péter tanyájára. Balástyától jó öt kilométerre már messziről látletve a lakcímigazolvánnyal mindez megtehető. Bobvos Pálné elmondta: ha valaki magával viszi a voksolásra februárban kézhez kapott értesítőjét, akkor az megkönnyíti a szavazási procedúrát, ugyanis a bizottság tagjai gyorsabban megtalálják a névjegyzékben a választópolgárt. Akinek lejárt a személyi igazolványa, vagy elveszítette régi típusú személyi igazolványát, s mondjuk útlevéllel akar szavazni, de nem tudja igazolni a lakcímét, mert nincs lakcímigazolványa, az nem szavazhat - hangsúlyozta a területi választási iroda vezetőhelyettese. Az a választópolgár, aki mozgásában korlátozott, vagy más egészségügyi ok akadályoz a szavazásban, mozgóurnát igényelhet szombaton a helyi választási irodáknál, illetve a szavazás napján a saját szavazókörének szavazatszámláló bizottságánál. SZ. c. sz. szik a földútról a roncsautók halma a tanya mellett. Az udvaron egy idős asszony eteti a tyúkokat: F. Péter édesanyja. - Nem fotózhatnak, azonnal rakják el a gépet, különben öszszetöröm - támad az asszony a kollégámra. - Takarodjanak innen, beperelem a lapjukat, mert hazugságot írtak a fiamról - kiabálta, de arra nem adott választ, miért tartóztatták le a fiát. Nem nézhetjük meg a tartály helyét sem a földben, határozottan megtiltja. A legújabb balástyai hír: hat év börtönre ítélték azt a faluból származó férfit, Gombos Józsefet, aki húszéves szabadságvesztéséből szabadulva, egymillió forintot ajánlott volt cellatársának, hogy ölje meg feleségét és lányát. Gombos 1981-ben édesapját és szomszédját gyilkolta meg. Hosszú időbe telik, míg Balástya maga mögött hagyhatja fekete múltját, amelyről az ország csak néhány hete szerzett tudomást. K.B. A délvidék jövőképe A szegedi Esély a Stabilitásra Közalapítvány támogatásával és a VMDK szegedi tagozatának szervezésében rendezik meg szombaton A délvidéki magyarság jövőképe elnevezésű konferenciát. Az Eko-parki rendezvényen az oktatásban, a kultúrában, a gazdaságban, az önkormányzati szférában, a médiában és az egészségügyben dolgozók vesznek részt. A Pick Szeged Rt. részvényeit nem vezethetik ki a tőzsdéről mondta ki tegnap megszületett, nem jogerős ítéletében a Szegedi Városi Bíróság. A Pick Szeged Rt. március 11-i zárt közgyűlésén csaknem százszázalékos szavazati aránnyal határozatot hozott arról, hogy kivezetik a társaság részvényeit a Budapesti Értéktőzsdéről. Mivel ezzel az elsőbbségi, más néven aranyrészvényes ÁPV Rt. nem értett egyet, a határozatot megtámadva, bírósághoz fordult. A Szegedi Városi Bíróság március 26-i dátummal az ítélet meghozataláig a határozat végrehajtását felfüggesztette. Az elsőbbségi részvényes privatizációs szervezet, a felperes egy másik keresetében azt is kifogásolta, hogy a közgyűlés egyáltalán napirendjére tűzte a részvények tőzsdéről való kivezetését anélkül, hogy ő azt jóváhagyta volna. A két keresetet a bíróság összevonta, tegnap mindkét ügyben ítélet született. Simonné Gombos Katalin bíró az ítélet indoklásában előadta, a március 11-i közgyűlés jogszerűen vette fel napirendjére a részvények kivezetését a felperes ÁPV Rt. egyetértése nélkül. Ezt a gazdasági társaságokról szóló törvényben szereplő kisebbségvédelmi szabályok teszik lehetővé. A GT leírja, hogy már a szavazatok egytizedével rendelkező kisebbségi részvényes felvetését is tárgyalnia kell a közgyűlésnek. A bíróság az ÁPV Rt. ezen kérdésben beadott keresetét elutasította. Ugyanakkor a bíróság nem jogerős ítélete szerint jogszabályt sértett a március 11-i közgyűlés azon határozata, amely a részvények tőzsdei kivezetéséről szólt. Az indoklásban elhangzott, hogy a tőzsdéről való kivezetés stratégiai szempontból fontosnak minősül, s ennek eldöntésében az elsőbbségi részvény tulajdonosának, az ÁPV Rt.-nek vétójoga van. Vagyis: a közgyűlés a kérdésről érdemben csak az aranyrészvényes hozzájárulásával dönthetett volna. A bíróság a jogszabálysértő határozatot hatályon kívül helyezte. F. K. Több a megyei munkanélküli Február végére 511 fővel emelkedett a munkanélküliek száma Csongrád megyében. A Csongrád Megyei Munkaügyi Központban még csak a február végi adatokat tudják, ezek szerint pedig egy hónap alatt 511 fővel, 15 ezer 363-ra emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma. Ez 3,4 százalékos növekedést jelent. Egy kicsivel jobb hír, hogy a mostani emelkedés kisebb a januári, 10 százalékoshoz képest. A megyei munkanélküliségi ráta is 0,2 százalékkal magasabb, vagyis február végén 8,6 százalék. A regisztrációban szereplő pályakezdő munkanélküliek száma a februári zárónapon 1288 fő, tíz százalékkal nagyobb, mint januárban. Az állás nélküliek tábora leginkább Szegeden gyarapodott, itt közel 400-zal többen álltak kapcsolatban a munkaügyi központtal, mint januárban. Hódmezővásárhelyen 120, Szentesen 96, Csongrádon 11 fős a növekedés. A kisvárosokban, Kisteleken, Mórahalmon, továbbá Makón néhány fővel kevesebb munkanélkülit tartottak nyilván. F. K. TTIT DELMAGYARORSZAG Valami Amerika, valami nagy siker. Magyar film vezeti a mozikban a toplistát. Macskasimogatás közben igyunk vörösbort! Ősi páros játék. Miért nem árulják el a nők szeretőik számát? Túlió titkai. Az Újpest brazil sztárja, a bográcsgulyás és a gyúrópad. < Gyógyszerháború. Sok vagy kevés gyógyszert fogyasztunk Európához képest? <~ Beszélgetés a Barátok közt Hoffer Misijével, Halász Gáborral. Utt CSONGRÁD MEGYEI MEGCSAPOLT CSÖVEK Több százmillió forint kárt okoznak a Mol Rt.-nek évente a vezetékcsapolók. Tavaly Csongrád megyében tizenkét alkalommal fúrták meg a föld alatt futó olaj-, gazolin-, vagy mezökondenzátum-vezetékeket. A tapasztalatok szerint szervezett bűnbandák csapolják meg és értékesítik az olajat vagy a gazolint. Olykor rendőrök is részt vesznek az akciókban, a Szegedi Rendőrkapitányság három járőre ellen indult eljárás, mert segédkeztek abban, hogy az elkövetők nyugodt körülmények között szállíthassanak. A térségben a legnagyobb, a termeléskiesésből és a környezetszennyezésből eredő mintegy 200 millió forintos kár akkor keletkezett, amikor Orosháza mellett a megfúrt vezetékből 200 tonna gazolin került a talajba. Legutóbb március 17-én az algyői olajmezőt a százhalombattai finomítóval összekötő vezetéket csapolták meg Kistelek mellett. A szakszerűtlenül felszerelt nyomáscsökkentő miatt a 30 bar nyomás alatt lévő vezetékből 50 köbméternyi nyersolaj ömlött ki. Az anyagi mellett a környezeti kár is jelentős volt. A Mol Rt. egy átfogó, vezetékfigyelő rendszer kiépítésén dolgozik, amely azonnal jelzi, ha fúrás miatt valahol megváltozik a nyomás. Vasárnap reggel 6 órától 19 óráig lehet szavazni Hat egyéni körzet sorsa dől el