Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-05 / 54. szám
Egy százalék A DELMAGYARORSZAG ES A DÉLVILÁG GAZDASAGI MELLEKLETE • SZERKESZTI: FEKETE KLARA Szakképzett munkaerőt keres a külföldi befektető Kevesebb a tanóra az „életben" Asztalostanonc a Baustúdium Kft.-nél. Romlott a szakképzett fiatalok felkészültsége az utóbbi években, elsősorban azért, mert jelentősen csökkent a gyakorlati oktatásra szánt idő. Több területen kevés a jól képzett szakmunkás, ami gátolja a külföldi tőke beáramlását, s a helyzet tovább romolhat a jövőben. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara egy nemrég közzétett jelentésében kritikusnak nevezte a szakképzett munkaerő hiányát hazánkban. A szervezet azt írta tanulmányában, hogy a kialakult helyzetért a szakképzés rendszere és gyakorlata okolható, mivel a szakmai oktatásban nem veszik figyelembe a vállalatok igényeit. Az értékelés szerint ez már ma is gátolja a külföldi cégek magyarországi beruházásait, s a jövőben romolhat a helyzet, mivel a vállalatok szakemberigénye tovább nó. - A szakképzett fiatalok felkészültsége visszaesett az utóbbi években, mert a tanulók kevesebb ideig vesznek részt gyakorlati oktatásban, mint korábban - mondta lapunknak Szilágyi János, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara oktatási igazgatója. Míg például az épület- és bútorasztalosnak készülő fiatalok néhány évvel ezelőtt az Országos Szakképzési Jegyzék szerint 4340 tanórát töltöttek gyakorlati felkészüléssel, addig jelenleg az OKJ szerint a két szakma összevonását követően a gyakorlati képzésre fordított idő 1824 órával csökkent. A kőműves- és a szobafestő-tanulóknak, vagy az élelmiszer-eladónak készülő diákoknak 2400 helyett 1596 tanóra alatt kell megszerezniük a gyakorlati tudást. Még szembetűnőbb a különbség, ha például a német és a magyar szakképzést hasonlítjuk össze. A már említett kőműves vagy élelmiszer-eladó szakmákban Németországban két és félszer több idót, 4288 órát fordítanak a gyakorlati ismeretek elsajátítására. A két ország oktatási rendszere abban is eltér egymástól, hogy míg a német fiatalokat a vállalatoknál vértezik fel gyakorlati tudással, addig a magyar diákoknak gyakran meg kell elégedniük az iskolai tanműhelyekben szerzett tapasztalatokkal, amelyek azonban nem pótolják a termelőüzemek nyújtotta praktikákat. Az iparkamara felmérése szerint Csongrád megyében a szakképző intézményekbe járó diákok 62,5 százaléka vesz részt gyakorlati képzésben a gazdálkodó szervezeteknél, ami 10-15 százalékkal magasabb az országos átlagnál. - Az iskolai tanműhelyek azért nem helyettesíthetik a vállalatoknál töltött gyakorlatot, mert készségszintű gyakorlati és technológiai ismereteket, az önálló munkavégzéshez szükséges munkatapasztalatot csak a gazdaságban lehet igazán elsajátítani. Azt is mondhatnám, hogy a legfontosabb tantárgy maga az élet, amire a tanműhelyben nem lehet felkészíteni a fiatalokat, ezért azok, akik csupán az iskolában szereznek gyakorlatot, kisebb eséllyel tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon - fejtette ki véleményét Szilágyi János. Az oktatási igazgató szerint a probléma gyökere a rendszerváltásig nyúlik vissza, amikor a szocialista nagyvállalatok csődje miatt az iskolák kénytelenek voltak tanműhelyeket kialakítani, hogy megoldják a tanulók gyakorlati felkészítését. A diákokat azonban a Kezes és fedezet nélkül Könnyen, gyorsan, egyszerűen Az új, sávos kamatozásnak köszönhetően most még kedvezőbbek a kamatok. A felvett hitelösszegtől függően akár 5%-ot is megtakaríthat. * •Pl. 3 millió Ft Mell az éves kamolláb 17,95%. A kölcsönigénylés részletes feltételeiről és kondícióiról érdeklődjön a 06 40 48 48 48-as telefonszámon! THM: 29,06%-35,97% a kivolt hitelösszeg nagyságától függően. Valamennyi igénylést egyedileg bírálunk el. A lödeszlörészlet pontos összegét a folyósítás napján állapítjuk meg. Szeged, Kossuth Lajos sugárút 9-13. Szentes, Kossuth Lajos u 13. Rfefl Raiffeisen VELÜNK KÖNNYEBB BANK Fotó: Gyenes Kálmán gazdaság talpra állását követően sem helyezték vissza a gazdaságba gyakorlatra. Az alulfinanszírozott oktatási intézmények ugyanis nem akartak lemondani a gyakorlati képzésért járó állami támogatásról. A vállalatok és az iskolák közötti érdekellentét ma is fennáll. A szakemberek attól tartanak, hogy a jól képzett, készségszintű gyakorlati ismeretekkel rendelkező munkaerő hiánya, valamint a minimálbér megemelése miatt a külföldi tőke beáramlása megtorpanhat, mert tőlünk keletebbre eső országokban olcsóbb munkaerőt talál. - A textiliparba már most is inkább Romániában fektetnek be a külföldi cégek, és ha ez a tendencia nem változik, Magyarország pozíciója romolhat a jövőben mondta Szilágyi János. Hozzátette: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hároméves programot dolgozott ki a szakképzés fejlesztésére, és javaslataikat az oktatási minisztériumnak is elküldték. A tárca egyébként most dolgozik a szakképzési törvény módosításán. HEGEDŰS SZABOLCS Névjegyzék A Szegedi Ügyvédi Kamarától kapott tájékoztatás szerint Vajdáné dr. Csiszár Mária ügyvédet lemondás útján 2001. december 31-i hatállyal törölték az ügyvédi névjegyzékből. Benzinár Szerdán 4 forinttal emelkedik a motorbenzin és 3 forinttal a gázolaj ára. Az áremelést követően a 9l-es ólmozatlan benzin literje 206,50 forint, a 9l-es keveréké 209,50 forint lesz. A 95 motorbenzinért 209,50 forintot, míg a 98-ért 218,50 forintot kell fizetni. A gázolaj ára szerdától literenként 194,00 forint lesz. Az autógáz ára nem változik, továbbra is 125,00 forintot kell fizetni literjéért. Adóforintok bankszámláról? MUNKATÁRSUNKTÓL Bankszámláról átutalással, vagy postai csekken kell-e teljesíteni adófizetési kötelezettségünket? Bankszámlára érkezik, vagy a postás hozza házhoz az adó-visszatérítés összegét? A legtöbben ezekben a hetekben, a személyi jövedelemadó bevallások szezonjában teszik fel a kérdést az APEH-nek. A kővetkező válaszokat az adóhatóság Csongrád megyei igazgatóságától kaptuk. Az adózással kapcsolatos eljárási, technikai kérdésekről az adózás rendjéről szóló többszörösen módosított 1990. évi XCI. törvény igazít el bennünket. Eszerint az adófizetési kötelezettséget belföldi bankszámláról, forintban kell teljesíteni az azzal rendelkező adózónak. Ha valaki mégis külföldi bankszámláról utal forintban, akkor a fizetés teljesítésének időpontja nem a terhelés napja, mint a belföldi számlák esetében, hanem az a nap, amikor az összeg az adóhatóság bankszámlájára érkezik. Akinek nincs bankszámlája, az átutalási postautalvánnyal rendezi tartozását. A kiutalás módja is ugyanez, az adóhivatal csak akkor teljesíthet postai úton, ha az adózó nem köteles bankszámlát nyitni. De kit terhel a bankszámlanyitás kötelezettsége? Erre a választ egy újabb jogszabály fellapozásával kapjuk meg. A pénzforgalomról szóló 232/2001.(XII. 10.) Korm. rend. 3. § (e) bekezdése szerint bankszámlát kell nyitni a belföldi jogi személyeknek, a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságoknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek Utóbbiak az egyéni vállalkozók és az adószámos magánszemélyek ha áfafizetőként jelentkeztek be adóalanyként az APEH-nél. Esetükben igaz, hogy pénzforgalmukat az adóhatósággal bankszámlán kötelesek bonyolítani, ezen utalnak, és ide kaphatják vissza túlfizetett adójukat, vagy igényelhetik a költségvetési támogatásokat. A jogban járatos polgár ilyenkor azonnal azt kérdezi, jó-jó, ez a fő szabály, de mely esetek a kivételek? Természetesen van néhány. Nézzük előbb a magánszemélyeket! Azok, akik az áfában alanyi, vagy tárgyi adómentességet választottak, nem kötelesek bankszámlát nyitni. Az adószámmal nem rendelkező magánszemélyek, akik adóazonosítójuk feltüntetésével személyi jövedelemadójuk bevallásának önadózóként tesznek eleget (0153), szintén nem kötelesek számlát nyitni, postán fizetnek és részükre a visszatérítést is a postai úton teljesítik, "természetesen ők is utalhatnak belföldi, lakossági bankszámlájukról és kérhetik ide az adóvisszatérítés összegét is. A nem természetes személy adózói kört is érintik a kivételek. Itt az egyszerűbb szervezetek mentesülnek a kötelezettség alól. Gazdálkodási formakódra utalással határozható meg az érintett kör. Megyénk működő adóalanyai közül ilyenek: a társasházak (225), az építőközösségek (224), a művészeti alkotóközösségek (222), a polgári jogi társaságok (221), a vadászati jogközösségek (229), a külföldiek kereskedelmi képviseletei, információs és szervizirodái (223), a külföldi diplomáciai konzuli testületek (941), az egyéb jogi személyiség nélküli nonprofit szervezetek (691) és a külföldi székhelyű vállalkozások kereskedelmi képviseletei (611). A számlanyitásra nem kötelezettek a befizetéshez szükséges átutalási postautalványt az APEH ügyfélszolgálatain szerezhetik be ingyeneTovább gyengélkedő hazai tőzsde A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elmúlt heti forgalma és a részvények árfolyamának alakulása sajnos, nem okozott kellemes meglepetéseket azoknak a hazai befektetőknek, akik a fellendülésben bíztak. A forgalom - alig több mint 24 milliárd forint - szinte ugyanakkora volt, mint egy héttel korábban, a kereskedés ráadásul komolyabb külföldi befektetői érdeklődés nélkül zajlott. A BUX záróértéke a nyolcezres álomhatár alatt maradt, 7940en állt a múlt pénteki záráskor, ami viszont mindössze 0,01 százalékos csökkenést jelent az elmúlt héthez képest. A négy blouchip - OTP Richter, Mol, Matáv - közül két papír árfolyama emelkedett, kettőé süllyedt. A bankpapír 5 százalékot eiösödött és záróára megközelítette a 21 ezer forintot, ezzel újabb történelmi csúcsot döntött. Az OTP-t erősödésben a Richter követte, a 3 százalékos drágulással árfolyama 17 ezer 400 forintra emelkedett. A többi papír azonban gyengült, köztük a két blouchip, a Mol és a Matáv árfolyama is. Mindkettő vezető papír kicsivel 1 százalék feletti esést könyvelhetett el, a Mol múlt heti záróára 5350, a Matávé 915 forint volt. Elemzők szerint az olajpapír árfolyama azért nem tud elszakadni attól a sávtól, amelyben az utolsó hetekben mozgott, mert még mindig bizonytalan a gázüzletág sorsa. A kisebb papírok közül a Danubius 3, a Prímagáz 4 százalékot gyengült. A kárpótlási jegy értéke nulla konkrétum, kevés ígéret, de hatalmas remények által hajtva kerek 10 százalékkal emelkedett és pénteki záróára elérte 770 forintot. F.K, Vállalkozások 2002 A Kálvária Ipari Park Egyesület nemrégiben a vállalkozások 2002. évi fejlesztési lehetőségeiről rendezett szakmai délutánt. Az ipari park területén működő vállalkozások képet kaphattak arról, hogyan kapcsolódhatnak a Széchenyi-terv pályázataihoz, miként biztosít számukra forrásokat a Duna-Tisza regionális Fejlesztési Rt., milyen foglalkoztatási támogatásokat nyújt számukra a kormány a minimálbér-kompenzációval, s hogyan foglalkoztathatnak hátrányos helyzetűeket egy Phare-pályázat segítségével.