Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-28 / 73. szám
6 •VÁLASZTÁS 2 0 0 2 CSÜTÖRTÖK, 2002. MÁRCIUS 28. Bemutatkoznak a képviselőjelöltek Az áprilisi országgyűlési választások közeledtével szeretnénk segítséget nyújtani olvasóinknak azzal, hogy bemutatjuk a Csongrád megyei hét választási körzetében induló képviselőjelölteket. Egyszersmind fórumot is kívánunk biztosítani a jelölteknek, hogy lapunk közreműködésével megismertethessék választási programjuk legfontosabb alaptételeit a szavazókkal. Lapjaink, a Délmagyarország és a Délvilág hasábjain a pártatlan tájékoztatás jegyében erre lehetőséget adunk, választókörönként mutatva be a jelölteket. Erről egyébként a pártokkal a kampány kezdete előtt megállapodtunk. A parlamentbe készülő politikusok egyenlő feltételek mellett, közel azonos terjedelemben, szabadon beszélhetnek saját célkitűzéseikről, és pártjuk programjáról. természetesen csak azok kapnak megszólalási lehetőséget, akik a törvényben megszabott határidőig, március 15-éig összegyűjtötték az induláshoz szükséges legalább 750 ajánlószelvényt, és a választási bizottság nyilvántartásba vette őket mint egyéni képviselőjelölteket. A két választási forduló, április 7. és április 21. között a versenyben maradt képviselőjelöltek újra nyilvánosságot kapnak lapjainkban. Ma a Csongrád megye 5. számú választókörzetében induló nyolc jelöltet mutatjuk be. DEMETER ATTILA (Magyar Szocialista Párt) - Minden emberi lény szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van - vallja Demeter Attila. Azért vállalta a jelöltséget, mert a Magyar Szocialista Párt jóléti rendszerváltás programját alkalmasnak tartja arra, hogy azt - a körzetben tapasztalható problémákkal kiegészítve - közös erővel megoldják. Közéleti tevékenysége során megismerte az embereket foglalkoztató kérdéseket. A választókerületet járva Demeter Attila azt tapasztalta, hogy Árpádhalom és Eperjes lakossága számára a munkahelyteremtés számít létkérdésnek. Nagymágocson a munkahelyek megtartásáért és a kihasználatlan termálkincs hasznosításáért küzdenek. A beszélgetések során azt hallotta, hogy Szegvár és Fábiánsebestyén gazdálkodói az agrártámogatási rendszerben és az agrárpiaci rendtartásban várnak előrelépést. Magyartésen, Nagytőkén és Derekegyházon azt kérték Demeter Attilától: kövessen cl mindent azért, hogy szűnjön meg az őstermelők, az egyéni- és társas vállalkozók, valamint a szövetkezetek megkülönböztetése. A képviselőjelölt azt is elmondta, hogy Szentcsen a közalkalmazottak a tisztességes megélhetést nyújtó jövedelemért, a vállalkozók a járulék és adóterhek csökkentéséért emeltek szót. - Egyetértést tapasztaltam abban a kérdésben, hogy városunk és községeink lakosságmegtartó képessége csak úgy biztosítható, ha a munkavállalás feltételei javulnak, a fiatalok lakástámogatási rendszere kedvezően változik, az infrastruktúra pedig fejlődik. Mára kétségtelenné vált, hogy a jövedelmekben szélsőségek vannak, ezért szándékomban áll azokon az embereken segíteni, akik önhibájukon kívül NEVJEGY Demeter Attila Nyíregyházán született 1951-ben. Szentesen harminc éve él családjával, felesége iskolaigazgató, két felnőtt lányuk van. Üzemmérnöki és jogi diplomát, valamint környezetvédelmi szakjogászoklevclet szerzett. Ügyvédként 1993 óta praktizál. A Magyar Szocialista Pártnak alapító tagja, 1996-98 között az Országos Választmányba is bekerült. Szentesen 1998-ban lett önkormányzati képviselő és a jogi és ügyrendi bizottság elnöke. lettek szegények. Fontosnak tartom továbbá, hogy mérséklődjenek az esélykülönbségek a közoktatásban, senki ne betegedjen meg azért, mert szegény, és senki ne szegényedjen el azért, mert beteg - hangsúlyozta Demeter Attila. A képviselőjelölt szerint a családok támogatásra számítanak létfeltételeik javulása érdekében, a nyugdíjas korosztály megértést és életkörülménye jobbra fordulását várja. Szentesen és a környező településeken kiszámíthatóságot és nyugalmat kívánnak az emberek. A megoldandó feladatok ismeretében Demeter Attila társadalmi párbeszédet szorgalmaz, vállalja a munkát, és bízik a sikerben. Az 5. számú Csongrád megyei választókörzet (Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Nagytőke, Szegvár, Szentes) jelöltjei Akikre szavazhatunk 1. Dr. Demeter Attila (Magyar Szocialista Párt) 2. Farkas Sándor (Fidesz-MPP, MDF) 3. Dr. Gombos András (SZDSZ) 4. Komjáti Sándor (MIÉP) 5. Kurucz Márton (független) 6. Orbán István (Centrum Párt) 7. Pap Imre (Munkáspárt) 8. Dr. Varga László (Független Kisgazdapárt) FARKAS SÁNDOR (Fidesz-Magyar Polgári Párt, Magyar Demokrata Fórum) - Ha egy országgyűlési képviselő mindent egyetlen, négyéves ciklus alatt szeretne megvalósítani, az kapkodó erőlködésbe fullad - állítja Farkas Sándor. - Mivel hiszek a szeretet és az összefogás erejében, becsülöm az itt élők szorgalmát és tenni akarását, vallom, hogy az új évezred küszöbén a családok boldogulása jelenti az ország és a nemzet kiszámítható jövőjét. Megtisztelő számomra, hogy a polgári összefogás jelöltjeként indulhatok a XXI. század első választásán is. Április 7én lesz az első igazi alkalom arra, hogy a választók ne valami ellen, hanem valami mellett voksoljanak. Kezükben az elkezdődött jövő folytatásának a lehetősége. Annak a fejlődésnek az állandósítása, amely az elmúlt négy esztendőben Szentesen és térségében a kórházi diagnosztikai központ kialakításától a községi óvoda szépítéséig több mint tízmilliárd forint kormányzati támogatásból valósulhatott meg. Örülök, hogy mindezekhez országgyűlési képviselőként magam is hozzájárulhattam csakúgy, mint a magyar mezőgazdaság fejlődését szolgáló törvények megalkotásához. Szándékaim és álmaim továbbra is azokéval azonosulnak, akiknek jogos igénye, hogy a képviselőjük közülük való, értük élő ember legyen. így a GOMBOS ANDRÁS (Szabad Demokraták Szövetsége) - Magyarország április 7-én döntő választások elé néz - állítja Gombos András. Mint mondja: a lakosság akkor dönti el, hogy egy Fidesz vezette, múltba révedő, polgárait félelemben tartó, fcudalisztikus vagy egy nyugatos, modern, félelemmentes, szabad, polgárait szolgáló demokratikus államot és országot akar - Mi, szabad demokraták ez utóbbit akarjuk: egészséges, felszabadult, alkotó polgárok hazájául szolgáló országot, ami korszakváltással érhető el. E célok megvalósulása érdekében Gombos András szerint rendbe kell tenni az egészségügyet, ami évente nyolcvanmilliárd forint pluszforrást igényel. Azt tervezik, hogy a szakdolgozók (például ápolónők, műtősök, laboránsok) munkáját bérük jelentős emelésével és négyévenként egyéves fizetéssel egyenlő hűségjutalommal ismerik el. A közszférában dolgozó értelmiségiek számára bevezetik a diplomás minimálbért, amely a mindenkori minimálbér kétszerese lenne. A képviselőjelölt az adök csökkentését is fontosnak tartja. Mint mondja: a mindenkori minimálbér négyszereNEVJEGY Gombos András 1943-ban született Csanádalbertin, protestáns kisparaszti családban. Nős, felesége tanár, két felnőtt lánya és egy unokája van. Képzettsége állatorvos, a szentesi kerület főállatorvosa. Az 1990-94-es ciklusban helyhatósági képviselő, 1998-ig a megyei önkormányzat tagja. 1994-98 között a szentesi választókerület egyéni országgyűlési képviselője, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja, albizottsági elnök. séig az adókulcs 18 százalékos, annál magasabb keresetnél 36 százalékos lesz. A tb-járulékot 5 százalékkal szándékoznak mérsékelni. így mindenki egyhavi pluszbérrel számolhat évente. - Megszüntetjük az állami korrupciót, a közpénzek herdálását, lopását. A törvények megszegőit akár visszamenőleg is felelősségre vonjuk. Az agrárgazdaságot versenyképessé teszik majd. Átlátható, hatékony támogatási rendszer bevezetésével, a jövedelmezőség feltételeinek megteremtésével tisztes megélhetést biztosítanak az agrárgazdálkodóknak. - A választókerületben az elmúlt négy évben megtorpantak azok a fejlesztések, amelyeknek 1994-98 között országgyűlési képviselőként a részese lehettem. Ezek újraindítását nagyon fontos feladatomnak tekintem - hangsúlyozza Gombos András. A szabad demokraták képviselőjelöltje a helyi tennivalók között említi a Kurva teljes rehabilitálását, az egykori megyeháza és a Petőfi Szálló rendbetételét, a modern termálhő-energia hasznosítási programjának elindítását, valamint a választókerület közútjainak felújítását. KOMJÁTI SÁNDOR (Magyar Igazság és Élet Pártja) Megmaradni, gyarapodni, és visszaszerezni! - vallja Komjáti Sándor. Hozzáteszi: a MIÉP 12 pontban foglalta össze politikai téziseit, amelyek megmutatják a nemzet felemelkedésének és gyarapodásának útját. Az országgyűlési képviselőjelölt szerint a MIÉP a-választási versenyfutásban harmadikként ér a célba, és meghatározó politikai erőként vállalja a parlamenti tevékenységet. Harmadik útnak nevezi a párt programját, amelyből a baloldali értékek közé sorolja a széles körű, állami szociális gondozást, a munkavállalók érdekeinek képviseletét, a munka megbecsülését, a tisztességes bért, valamint a nyugdíjasok biztonságos megélhetését. Komjáti Sándor azt is elmondja: a MIÉPnek jobboldali céljai is vannak, amelyek megvalósítása érdekében fontosnak tartják a magántulajdon szentségét, a vállalkozás szabadságát, a magyar középosztály és a nemzeti polgárság megerősítését. A képviselőjelölt kitér a népességfogyás megállításának programjára is, amelyet a MIÉP fogalmazott meg egyértelműen. Ennek végrehajtását szolgálja a főállású anyaság intézményének bevezetése. - Ez azt jelenti, hogy minden anya, aki vállalja, hogy három gyermeket szül és fölnevel, az fizetést és ötvenöt éves kora után nyugdíjat kap, függetlenül attól, hogy előzőleg volt-e munkahelye - magyarázza Komjáti Sándor. Kifejti továbbá: a MIÉP szociális piacgazdaságot akar, szolid, de biztonságos és folyamatos gyarapodást mindenki számára, aki becsületesen dolgozik, vállalkozik és alkot. A képviselőjelölt azt is elmondja: az oktatást azért támogatja a MIÉI) hogy a diákok hasznosítható, piacképes tudást szerezzenek. A feladatok között említi Komjáti Sándor az egészségügy működési feltételeinek javítását és az ágazati dolgozók bérének igazságos rendezését. Az agrárium fejlődése érdekében a beszerzés, a termelés és az értékesítés kapcsolódási rendszerét akarják kiépíteni. Komjáti Sándor fontosnak tartja a tiszta, tárgyilagos és igazságos tájékoztatást is. Ugyanilyen lényeges tennivaló szerinte a létbiztonság, a vagyon- és közbiztonság javítása NEVJEGY Komjáti Sándor mérnök, 1932-ben született Pándon. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1957-ben vegyész szakon végzett, 1974-ben a műszaki egyetem építőmérnöki karán vízellátási, csatornázási és egészségügyi szakmérnöki diplomát szerzett. Nős, felesége középiskolai tanár. 1957-től a vízellátás területén dolgozik. 1967-ben Ghánában, 1973-ban pedig Szíriában irányította azt a csapatot, amely folyóvízből ivóvizet állított elő. 1990 óta egyéni vállalkozó. volt megyeháza megmentését olyan formában tudom elképzelni, amely megfelelő intézménycsoport elhelyezésével járna együtt. A Petőfi Szálló és a református nagytemplom rekonstrukciójának sem csupán az épületek régi polgári fénybe való visszaállítását kellene szolgálnia, hanem azok a meglévő értékeinkre (a termálhőre épülő kertészetekre, a vizekre, az erdőkre, a lovakra, a halakra, a kastélyokra, a tiszta levegőre és a sportra) alapuló turizmust is erősíthetnék. A térség uniós elvárásnak megfelelő szennyvízkezelése, út- és vasúthálózatának fejlesztése, a Széchenyi-terv nyújtotta lehetőségekkel a vállalkozások erősítése, fedett uszoda építése, a közép- és felsőfokú oktatás kiszélesítése, valamint Szentes megyei jogú városi rangiának visszaszerzése egyaránt a fejlett régiókhoz való felzárkózást szolgálhatná. Reményeim szerint négy év múlva mindezek megvalósulását közös sikerként könyvelhetjük majd el Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Nagytőke, Szegvár és Szentes polgáraival, akik továbbra is megtisztelnek bizalmukkal. NEVJEGY Farkas Sándor agrármérnök, országgyűlési képviselő 1953-ban született Szentesen. Nős, két leány, Amanda és Lilla édesapja. A Fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Rt. vezérigazgatója. A Magyar Lovasszövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. A Fidesz-Magyar Polgári Párt országos választmányának tagja, megyei és Szentes városi elnöke. A szentesi református egyházközség presbitere. KURUCZ MÁRTON (független) Azt mondja Kumcz Márton, hogy a választópolgárok bizalmának birtokában indul a parlamenti választásokon. Független jelöltként úgy gondolja: a képviselői tevékenység nem merülhet ki abban, hogy csak egyes csoportok, pártok programját támogassa. - Hitem az, hogy a körzet mintegy harminchétezer választópolgárának akaratát, valamint a körzetben élő összes állampolgár érdekeit kell minél hatékonyabban érvényesíteni, figyelembe véve a környezeti és a helyi adottságokat fogalmaz. A képviselőjelölt abból indul ki, hogy az ország jövőjét azok a fiatalok fogják alakítani, akik most még tanulnak. Ezért szükségesnek tartja a rászoruló diákok fokozott szociális támogatását, a pedagógusok anyagi, erkölcsi megbecsülését, valamint a sportolás feltételeinek javítását. A mezőgazdaságból élőknek, az agrártámogatás jelenlegi rendszerén kívül, a képviselőjelölt szerint termelési és értékesítési segítséget is kell nyújtani. Azt mondja: nem tudja elfogadni, hogy a termőföldet külföldiek béreljék, illetve a mlajdonukba kerüljön. - A munkanélküliség csökkentése, a negyvenöt év feletti korosztály megélhetése érdekében az induló vállalkozások támogatását szorgalmazom, és a szakmai átképzések díjmentességét javaslom bevezetni - mondja Kumcz Márton. A nyugdíjminimumot szerinte úgy kellene meghatározni, hogy az értékmegőrző legyen, vagyis a mindenkori minimálbér hetvenöt százalékát kapják meg a nyugállományba vonult emberek. Fontosnak tartja továbbá az állami kezelésben lévő, idősek ellátását szolgáló otthonokban és egyéb intézményekben a színvonal emelését, valamint a fogyatékos emberek életfeltételeinek a javítását. - Az említett feladatok ellátásában az önkormányzatoknak is jelentős szerepük van - mondja. Ezért Kumcz Márton szerint a helyhatóságoknak nem a pályázatokból, hanem az állami költségvetésből kell annyi bevételhez jutniuk, hogy tervezhetően, elképzeléseiknek megfelelően tudjanak fejlődni. A képviselőjelölt azt vallja: a feladatok megoldása érdekében a választókerület önkormányzatainak szükséges összefogniuk. NEVJEGY Kumcz Márton Szentesen született 1954-hen, és azóta is ott él. Tizenévesen autószerelő szakmunkásként kezdett dolgozni, később gépésztechnikus lett az iparban. Az 1980-as évek közepétől a Szentes Városi Tanács városgondnokságának csoportvezetője, majd az önkormányzat részben önálló intézményének irányításával bízták meg. Az élvonalbeli Szentesi Vízmű vízilabdacsapatában mintegy két évtizedig sportolt. Két gyermeke van: Viktor és Anikó.