Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-16 / 63. szám

SZOMBAT, 2002. MÁRCIUS 215. • NAPOS OLDALII. Sipos Judit varázslatos hangulatú festményeiből nyílik kiállítás a Szegedi Nemzeti Színházban Az indonéz kultúra szegedi nagykövete SIPOS JUDIT (KÉPÜNKÖN) EGYEDI HANGULATU FESTMENYEINEK LEGTÖBBJÉT AZ INDONÉZIÁBAN TÖLTÖTT HÓNAPOK IHLETTÉK: KÉPEIT FIGYELVE JELLEGZETES INDONÉZ ARCOKAT, GAZDAG SZÍNVILÁGÚ TÁJKÉPEKET ÉS CSENDÉLETEKET, A RENESZÁNSZ ÉS A BAROKK KORT MEGIDÉZŐ KOSZTÜMÖS FIGURÁKAT LÁTHAT A BEFOGADÓ. A HUSZONHAT ÉVES SZEGEDI LÁNY FESTMÉNYEIBŐL YOGYAKARTA, JAKARTA ÉS BUDAPEST UTÁN MÁRCIUS 18ÁN, HÉFŐN DÉLUTÁN FÉL HATKOR A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ ELSŐ EMELETI TÁRSALGÓJÁBAN NYÍLIK KIÁLLÍTÁS. Mai hajszolt, pénzcentrikus világunkban nyugalmat, feltöltődést keresve egyre többen fordulnak a keleti kultúrák harmóniája és szépsége felé. A távoli ország megismerésének vágya hajtotta a szegedi Sipos Juditot is, amikor pár éve rajz-művelődésszervező szakos főiskolásként a tizenhétezer szigetből álló Indonéziába utazott. Az egzotikus ország akkoriban európai és amerikai fiataloknak hirdetett művészeti és nyelvészeti ösztöndíjakat, hogy megismerjék, majd népszerűsítsék Indonézia gazdag kultúráját. Judit előbb tíz, nem sokkal utána hat hónapot töltött Jáva szigetén, ahol üvegfestést, batikolást és festészetet tanult. Majd elsajátította az ottani nyelvet is. Lukiszánnak nevezik a helybéliek a festményeket, melyekből a szegedi lány eddig közel negyvenet készített. Bár tehetségét felismerve édesapja, Sipos István festőművész is bátorította, később a Tömörkény István szakközépiskola kerámia szakát végezte el, majd a főiskola rajz szakán tanult: komolyabban azonban csak Ázsiában nyúlt az ecsethez, ott találta meg színvilágát, fedezte fel a festészeti technikában rejlő lehetőségeket. Elmondása szerint a két ország eltérő oktatási módszerében lehet a titok nyitja, ugyanis a mi fogalmaink szerint Indonéziában nem tanítják a fiatalokat festeni, hanem hagyják kibontakozni és kísérletezni. Mint a még zöld gyümölcsöt - finoman érlelik. Elsősorban nem a szabályszerűségekre helyezik a hangsúlyt, hanem engedik, hogy a mélyben szunnyadó tehetség és egyéniség megtalálja kifejezési formáját. Juditot kezdetben a trópusi táj szépsége, a rizsföldek, a pálmafák és a tenger ihlette meg, később a portréfestés felé fordult. Azóta rátalált stílusára és nevet választott: sokan egyszerűen csak Nono-ként ismerik, így is szignózza festményeit. A magyar lány képeire felfigyeltek a helybéliek és több bemutatkozási lehetőséget biztosítottak számára. A magyar nagykövetség támogatásával Yogyakartában két kiállítást is rendeztek festményeiből, a másodikat a yogyakartai szultán ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Egy évvel később, 2000-ben Jakartában is bemutatták a műveit. Tavalyi hazaérkezése után sem szakadt meg az indonéz nagykövetséggel a kapcsolata: közösen szervezték meg a budapesti állatkertben és az indonéz nagykövetségen a szegedi lány tárlatait. Ugyanebben az évben Judit közbenjárásával szervezték meg a nagy sikerű indonézestet a Szegedi Nemzeti Színházban. Míg a múlt héten a budapesti Grand Café közönsége láthatta képeit, hétfőtől pedig Harmónia címmel a szegedi teátrumban áhítják ki festményeit. Képein század eleji hangulatot árasztó, sejtelmes női aktokat, reneszánsz kosztümbe öltöztetett hölgyeket és urakat, különböző csendéleteket és portrékat láthatunk. A portrék egy része a velencei maszkabálok világát idézi, a többiről pedig jellegzetes indonéz arcok tekintenek ránk Judit a képek készítéséről elmondja, a festmények hátterét és a főbb kontúrokat ecsettel festi, a finomabb részleteket pedig ujjal és különböző rongyokkal viszi fel a farostra. Ezt az úgynevezett kitörléses technikát nagyon kevesen alkalmazzák Magyarországon. Aki Sipos Juditról többet szeretne megtudni, az a www.nonogaleria.hu internetes honlapon az életrajza mellett a képeit is megtekintheti. LÉVAY GIZELLA Vásárhelyi Mária szociológus a hazai médiumok helyzetéről Mi a baj nálunk ma a szabad sajtóval? SZIGORÚAN JOGI ÉRTELEMBEN VÉVE MAGYARORSZÁGON SZABAD A SAJTÓ, NEM KORLÁTOZZÁK JOGSZABÁLYOK A VÉLEMÉNYEK NYILVÁNOSSÁGÁT-SZÖGEZI LE VÁSÁRHELYI MÁRIA MÉDIASZOCIOLÓGUS. A SAJTÓ BELSŐ VISZONYAINAK VIZSGÁLATA VISZONT ALAPOS OKOT AD AZ AGGODALOMRA. - A jogi szabályozás mellett mitől függ, hogy valóban szabad-e a sajtó1 - Tisztában kell lennünk azzal, hogy nemcsak a külső - jogi - körülmények átalakításával lehet befolyásolni a nyilvánosságot. Egyébként ilyen eset állt volna elő, ha a Lex Répássy életbe lép, hiszen a vélemény-helyreigazítás intézménye önmagában ellentétes a demokráciával. De a törvényi korlátozásnak ezen a kísérletén túl mindenféle indirekt módszerrel, illetve az újságírók egzisztenciális függőségének szorításával igyekszik a hatalom növelni a befolyását. - Egyensúlyt ldván teremteni, hivatalosan ez a törekvés. - Strukturálisan már régen nem egyensúly, hanem hatalmi túlsúly van a médiában. Ezt részben a tulajdonosi szerkezet megváltoztatásával, másrészt a hirdetések manipulálásával, harmadrészt a baloldali és liberális sajtóra gyakorolt folyamatos és intenzív nyomással érték el. Más kérdés, hogy hiába szerez befolyást a hatalom a média nagy részében, a pénz és az erőszakosság nem pótolja a hiteles, szakmailag felkészült és tehetséges újságírást. Ezt bizonyítják a kormányoldal által meghódított médiumok sorozatos piaci kudarcai. Minél egyoldalúbbak és elfogultabbak a közszolgálati médiumokban megjelenő tartalmak, annál inkább csökken a közönség érdeklődése ezek iránt. A Magyar Televízió mára marginális fórummá vált. Piaci részesedése mára 10 százalék alá esett, a reklámozók szempontjából mértékadónak tartott 18-49 éves korosztály körében pedig 6 százalék körül mozog ez az arány. Csak idő kérdése, és a közszolgálati rádióra ugyanez a sors vár, hiszen ott ugyanúgy megindult a politikai tisztogatás, ugyanúgy kiirtják a sikeres műsorokat, ugyanúgy nem a közönségről szól a műsorpolitika, hanem a hatalmi elvárásoknak való megfelelésről, mint ahogyan a tévében. -A liberális és baloldali véleményeknek ott vannak a nyilvánosság magánkézben lévő fórumai hangoztatja a konzervatív oldal. - Először is ez nem érv, másodsorban pedig nem is igaz. A közszolgálati médiumokat nem a kormánypárti, hanem az összes adófizető állampolgár pénzéből tartják fenn, így működésüknek az egész közösség javát kell szolgálni. Normális esetben egyébként azt sem gondolhatjuk, hogy a jobboldali szavazóknak az lenne az érdeke, hogy elfogultan tájékoztassák őket. Ráadásul az sem felel meg a valóságnak, hogy a magánkézben lévő médiumok az ellenzék befolyása alatt állnának. Ezek között egyaránt vannak baloldali, liberális, jobboldali orgánumok. A különbség csak annyi, hogy a jobboldali orgánumokat annak ellenére, hogy magánkézben vannak, közpénzekből tartják fenn. Ami az elektronikus médiát illeti, a kereskedelmi tévékre nehezedő ORTTnyomás mellett erősen szűkíti mozgásterüket, hogy az általában külföldi tulajdonosokat, akik nem szakmai, hanem pénzügyi befektetők, érthető módon nem annyira a magyar sajtószabadság, a tájékoztatás minősége motiválja, hanem a profit maximalizálása. Ezeknek a fórumoknak a magyar vezetői elég hamar rájöttek arra, ha meg akarják tartani a pozíciójukat, egy esélyük van: menekülni a politikából. Hiszen abból csak problémáik származnak. Következésképpen a hírműsoraiknak legalább a fele egyértelműen bulváranyag, eklatáns példa erre a közelmúl tbeli alföldi párducüldözés. A másik következmény, hogy igyekeznek háttérbe szorítani azokat az újságírókat, akik bármifajta szuverenitásra vagy önálló véleményformálásra törekednek, erre legjobb példa Bárdos András esete, vagy mostanában a TV2-nél Svábyék visszaszorítása. Ugyanakkor a demokratikus újságírás történetében példátlan módon a magukat jobboldalinak nevező, de szerintem szélsőjobboldali médiaszereplők rendszeresen kipécéznek újságírókat, akik ellen szabályos hajtóvadászatokat indítanak. A szélsőjobb uszítás áldozatai többnyire azok a tisztességes, tehetséges és hiteles újságírók, akik szeretnének korrekt munkát végezni. - A kölcsönös vádak hallatán hogyan döntse el a közönség, hogy melyik oldalon az igazság? - Vegye a tényeket. Ez nem szubjektív megítélés kérdése. Annyira azért még nem élünk posztmodern világban, hogy ne lenne esélyünk az igazság és hazugság elválasztására. Ha nem veszünk mást, mint hogy hány esetben marasztalta el valótlan tényállítás, személyiségi jogok megsértése vagy a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megszegése miatt az ORTT vagy bírósági ítélet a kormány közeli orgánumokat, már ez is elég meggyőző tényeket szolgáltat arra vonatkozóan, hogy hogyan próbálják félrevezetni, manipulálni közönségüket ezek az orgánumok. A Magyar Nemzet SZDSZ-es politikusok ellen indított lejárató kampányai egytől egyig úgy végződtek, hogy az újság elvesztette a pereket. Úgyhogy ez nem olyan dolog, hogy én azt gondolom, ő uszít, ő meg az gondolja, hogy én uszítok... Hanem a leírtakat szembesíteni kell a valósággal. Nekem sok szakmai kifogásom van a liberális, és a baloldali újságírással kapcsolatban is, mert gyakran felületes, nem jár utána a dolgoknak, cenzúrázza önmagát, az azonban biztos, hogy tudatosan nem hazudnak, nem uszítanak, nem szerveznek célszemélyek ellen lejárató kampányokat. Erre nincs példa. - Mi a véleménye, mennyire tükrözi a mai magyar sajtó a mai magyar valóságot ? - Félig-meddig. A kutatási adatok szerint a közönség 53 százaléka, az újságíróknak majdnem a háromnegyede azt mondja, hogy ma is vannak tabu témák. Ahhoz persze, hogy az emberek többsége ma is elégedetlen a sajtó tájékoztató tevékenységével, nemcsak belső szakmai problémák járulnak hozzá, hanem például a bűnüldözés és igazságszolgáltatás tapasztalható anomáliái is. Például: nem vicces, hogy a Postabank ügyében eddig kizárólag a sajtót elmarasztaló ítélet született, vagy hogy az olajügyekben eddig egyedül Pallag Lászlót találták bűnösnek? Hasonlóan nehéz magyarázatot találni a napokban Keller Lászlót elmarasztaló ítéletre is. Keller képviselőként egy kérdést intézett a miniszterelnökhöz, arra vonatkozóan, hogy a titokminisztert munkája végzése során nem befolyásolta-e, hogy esetleg családilag érintett egy ügyben. És ezért a kérdésért marasztalta el a bíróság, és büntette 700 ezer forint nem vagyoni kár megtérítésére. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, ha az újságíró fél a túl nagy kockázatot rejtő ügyektől, hiszen nem lehet biztos benne, hogy a rendőrség, ügyészség megteszi a szükséges lépéseket. Ráadásul nincs is megfizetve a munkája, hiszen sem a tulajdonos, sem a szerkesztőség vezetője nem érdekelt abban, hogy ellentételezze, amit anyagiakban, időben, ; energiában be kell fektetni egy ilyen történetbe. Ráadásul egyáltalán nem jár olyan szakmai presztízsemelkedéssel, ami miatt megérné vállalni. Az újságíró nemhogy nem lesz kelendőbb a piacon, ellenkezőleg, a szerkesztőségek többsége inkább szabadulna azoktól a munkatársaktól, akiknek a tevé; kenysége „sok bajjal jár". - Mi a hatása annak, hogy a nyilvánosság nem a valóság „történeteivel" foglalkozik ? - Dezorientálódás és értékvesztés. Nagy gyakorlatunk van a civil technikák megtanulásában, negyj venévnyi. A Kádár-rendszerről mindenki tudta, hogyan működik, de az emberek úgy gondolták, : ez van, egy életem van, itt kell boldogulnom. Megtanulták, hogy az adott körülmények között hogyan lehet megtalálni a saját normáik szerinti optimumot, elfogadták a hatalom által kínált üzletet, amelynek során a jogaikat anyagi javakra váltották. És a többség olyan sikeresen alkalmazkodott, hogy keveseknek hiányoztak az emberi jogok, a demokratikus jogállam. Ha a nyilvánosság és a demokrácia : más kellékei, intézményei és eljá; rásai a hatalom abszolút tudatos ténykedése következtében lejáratódnak és kiüresednek, ha az emberek elhiszik, hogy például parlamenti kontroll nélkül is működik a kormány, a gazdaság, a nyilvánosság pedig a bajkeverők fóruma, akik a kákán is csomót keresnek, ha elhiszik, hogy a közbeszerzés hívja elő a korrupciót, akkor előbbutóbb azt is hiszik, hogy jobb, ha ezek egyáltalán nincsenek. Majd a hatalom megmondja, mit kell tenni, és így megszabadítja az embereket a szabadság és a választás által rájuk rótt felelősség terhétől. És talán észre sem veszik, vagy túl későn eszmélnek rá, hogy amit demokráciának neveznek, annak már nincsen tényleges tartalma, és csupán díszletként szolgál egy valójában autoriter hatalom álcázásához. SULYOK ERZSÉBET