Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-02 / 52. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG ES A DÉLVILÁG KULTURÁLIS MAGAZIN \ • SZERKESZTI: HOLLOS1 ZSOLT Cserhalmi György főszereplésével Budapesten, a Radnóti Színházban mutatják be Darvasi László darabját Störr kapitány, avagy A feleségem története • Cserhalmi György (Störr Kapitány) és Kováts Adél (Lizzy) (MTI-fotó: Sándor Katalin) MUNKATÁRSUNK, DARVAS LÁSZLÓ STÖRR KAPITÁNY CÍMŰ DARABJÁT VASÁRNAP MUTATJÁK BE BUDAPESTEN, A RADNÓTI SZÍNHÁZBAN. A SZÍNMŰ FÜST MILÁN 1942-BEN MEGJELENT VILÁGHÍRŰ REGÉNYE, A FELESEGEM TÖRTENETE ALAPJÁN KÉSZÜLT. AZ ELŐADÁST A FILMRENDEZŐKÉNT IS ELISMERT OEM HHSZTWA JEGYZI, A CÍMSZEREPET CSERHALMI GYÖRGY ALAKÍTJA. Az örök talányokról: a szerelemről és a szerelemféltésröl szól Füst Milán különös regénye, amelyből lapunk munkatársa, Darvasi László ötödik darabját írta. A Störr kapitányt néhány hónapja már Kaposvárott bemutatták, most a budapesti Radnóti Színházban kisebb változtatásokkal állította színpadra Deák Krisztina. A szereposztás parádés: Störr kapitányt Cserhalmi György, feleségét, Lizzyt Kováts Adél játssza. A további főbb szerepekben Szávai Viktória, Jordán Tamás, Széles Tamás és Hámori Gabriella lép színpadra. - Csütörtökön éjjel tartották a főpróbát, zsúfolásig tele volt a színház, és nagyon hálás volt a közönség, végig vette a poénokat - meséli Darvasi László. - A darab megírásakor az alapanyagul szolgáló Füst Milán-regényt meglehetősen szabadon kezeltem, új figurákat is kitaláltam. A regény Störr hajóskapitány belső világát tárja az olvasó elé, tulajdonképpen egy nagy monológ, mégis hihetetlenül erős drámai töltést éreztem a szövegben. A darab először nem nyerte el a Füst Milán Kuratórium tagjainak tetszését, mert úgy érezték, túlzottan eltér az eredeti szövegtől, végül azonban a Bálint András vezetésével működő Radnóti Színháznak sikerült elnyernie a hozzájárulásukat. A próbákon hihetetlen odaadással dolgoztak a színészek. Cserhalmi György nagyszerű lesz, illik hozzá Störr, Kovács Adél pedig vele egyenrangú szereplővé teszi Lizzy figuráját. Amikor a beteg hajómágnást fantasztikus kifejezőerővel alakító Jordán Tamás lép színpadra, egy másik világ teremtődik. A Radnóti egy pici, családias hangulatú színház, a büfében szokott összegyűlni a társulat. A színészek úgy fogadtak, mintha évek óta ismertük volna egymást, többen mondták, hogy olvasni szokták Szív Ernő írásait. Volt, aki csodálkozott azon, hogy élő drámaíró vagyok. Itt hosszú idők óta ez az első darab, amelynek a bemutatóján a szerző is jelen lehet. H.ZS. • Cserhalmi György és Szávai Viktória (Maria, a szolgálólány). Szív Ernő Hogy lesz A közvélekedés szerint egy színházi előadás úgy lesz, hogy szerző megírja a darabot, a színészek megtanulják a szöveget, a rendező megrendezi, a közönség pedig tapsol. Vizsgáljuk meg, hogy néz ki a folyamat egy élő szerző aspektusából. Amikor tehát az élő szerző először botorkál be a színházba, úgy néznek rá, mint egy földönkívülire. Bámul rád a társulat, és ámul. Lélegzel, szagod van, többnyire sörszag, egy élő szerző, nocsak, nocsak. Tényleg ilyen egy szerző, ez írta? Nóra néni az idős, drága színésznő megtapogat, és elsírja magát. - Shakespeare is ilyen volt? - kérdezi a segédszínész, mire úgy néznek rá, mint aki káromkodott. Megjön a direktor úr, nem tud halkan beszélni. Ha a direktortól nem félnek a színházban, akkor az nem jó színház. A direktor a társulat elé lökdösi az élő szerzőt, a válladra teszi a kezét, és szózatot intéz. - Kedves barátaim, tisztelt kollégák! Nóra néninek, adjatok, legyetek szívesek, széket. Köszönöm. Szóval. íme, a szerző, s mint látjátok, él. Sebaj, néhány év múlva elpatkol ő is, hehe. Ne izguljatok miatta, kedves ember és szerény, mint egy vajas kenyér. Látjátok, bólint. Nem kell félni tőle, nem harap, és ami a legfontosabb, segít nekünk. A darab, amit tőle választottunk, jó darab, de nem tökéletes. S mivel él, hát át tudja írni nekünk. És át is írja, azt garantálom. A társulati ülés után az élő szerző karját megfogja a rendező. Bezárkóznak egy öltöztető szobába. A rendező suttog. - Két hete a daraboddal kelek és fekszem. Nagyon jó alapanyag. Átírtam a kezdő sorokat, a kettő per kettes jelenetet, kihúztam az egy per hatost, és amikor a házmester meghal, akkor nálam nem hal meg. A kis Vera lehet púpos, hm? Ez jó ötlet, nem? Kösz, ezt megoldjuk valahogy, rendezői kérdés. Nagyon gondolkodom egy helikopteren, valahogy behozom a nézők fölött. Eddig minden stimm? Jól van, most akkor a színészekről. Hallgasd meg őket, de legyél óvatos. Amikor rendezel, a színész ellenség. Kövület. Szikla. Neked kell belőle élő anyagot faragni, pontosabban nekem. Mindig résen kell lenni. Ha odajön hozzád a színész, hogy nem érti, akkor te csak rizsázz, mint egy kínai patikus. Oké? És mindent velem beszélj meg először! És ha eszedbe jut valami, ne mondd el rögtön. Gondold át még egyszer, hátha hülyeség. Különben tetszel nekem, szimpatikus vagy. Már mennek a próbák. Az egyik szünetben odalép hozzád egy kardigános díszletmunkás, akkora, mint egy hegy. De egyáltalán nem díszletmunkás. Fogja a karodat, mint egy barátságos jeti. - Én vagyok a súgó - hunyorít barátságosan. - Érted ugye? - Értem - mondod, és tényleg érted. Vagyis nem egészen, mert a súgók általában nők, mert a nők valahogy jobban tudnak súgni. - És baromi erős vagyok - mondja még a súgó, és elmegy. Több íeladatod van. Például memorizálni kell a színészek nevét, valahogy ki kell jönnöd a portárssal, aki soha nem ismer meg, ezért rendszeresen visszatart a bejáratnál, és menekülni kell a takarító néni elől, akinek a fia ötfelvonásos királydrámát írt, amit el kellene olvasni, és a gazdasági osztályon szerződést írsz alá arról, hogy az általad megtekintett előadásokon végig mosolyogsz és bólogatsz majd. A keddi próbanapon az egyik mellékfőszereplő ránt be a toalettbe. Befogja a szádat, ne hogy kiálts. O is suttog. - Figyelj, énnekem mindig vitáim vannak ezzel a rendezővel. Már a főiskolán ki akart csinálni. Állandóan az én szövegemből húz, nézd, itt is és itt is. Kérlek szépen, ragaszkodj hozzá, hogy mégis mondhassam: „Szabadon engedtem a kutyákat, Miszter Bogdanov!" Ez egy alapvető mondat, hát nem?! Én tudom, hogy rajtam áll vagy bukik az egész előadás. De én azt a mondatot átírnám, hogy: „Repüljünk, Mária!" Inkább azt mondanám, mert az érthetőbb, hogy: „Fussunk, Fussunk! Hozd a koffert is!" Repüljünk Mária, hm, ezt, hm, ezt olyan nehéz eljátszani. A próbaidőszak harmadik hete. A büfében egyre nagyobbak a szendvicsek, a sör olcsóbb, a kávén több a hab, és egy próba után mindenki összegyűlik, a szereplők, a direktor úr, a rendező, a súgó, az asszisztens, a sminkes, a színház idős orvosa és egy régi pártoló. - Van itt ez a kettő per ötös jelenet, kérlek. Nem értjük - mondja a direktor úr, és néz rád. - De milyen jó, hogy itt van körünkben a szerző, és most el tudja mondani, hogy mit is akart kifejezni ezzel a jelenettel. Főképpen a lelki indítékok érdekelnének bennünket. Téssék, parancsolj. Nézed a jelenetet. - Direktor úr, ezt a jelenetet nem én írtam - mondod. - De darabot te írtad, nem? - Többnyire én, direktor úr, de... - Akkor te írtad ? - fordul a rendező felé, de az csak rázza a fejét. - Én az egy per kettest, meg a kettő per egyest írtam bele, meg a... meg a végét cseréltem meg az elejével. Ennyi - lapozgat a szövegkönyven a rendező. A direktor úr viszont nem azért direktor, hogy meghátráljon a probléma előtt. Újból rád pillant. - Attól még kielemezheted nekünk, hogy nem te írtad. Hát te vagy az író, nem?! Az egyik reggel rájössz, hogy beleszerettél a színésznőbe. Nem olyan szerelem ez, hogy lehetne realitása, nem is akarnád, még csak el sem képzeled őt hajmosás közben, csak valahogy jólesik ránézned. Nagyon jólesik. Az asszisztens segít rajtad, amikor észreveszi, hogy túl soká melegítetted a színésznő nyakát a tekinteteddel. Hozzád hajol, mint egy titkos ügynök. - Nagyon vigyázz! Tüdőd, négy éve a súgóval jár. És a súgó még vadászni is elviszi. Hidod, mit lőtt a múltkor? Kan vaddisznót! Egy kétmázsás kant, hm? És múlt héten beiratkoztak ejtőernyős tanfolyamra is. Nézed a kicsi, finom színésznőt, aki két hete vaddisznót lőtt ki, és ejtőernyős tanfolyamra is jár. Olyan bonyolult a világ. Vészesen közeledik a premier napja. Van még egy hét, minden széteső, sírógörcsök, ingerültségek, mint amikor egy erdőben izzik az avat A portás idős ember, de egy reggel neki is ki van sírva a szeme. Az asszisztens megragadja a karodat. - Figyelj, a főszereplőnek beteg a kutyája. Ttljesen kivan, a Lajos. Most inkább ne is szólj hozzá. Hidd, hogy a rendező összeveszett a direktorral, ja, és keresett a takarítónő fia is. A büfében aztán megtudod, hogy a főszerepelőnek minden premier előtt beteg lesz a kutyája, öreg tacskó, tizenhét éves, kicsi kerekes kocsin sétáltatják. Hivat a direktor. Ül az íróasztalánál, egy régi plakát alatt, az ő rendezése volt. Néz rád, hunyorog. - Állati nagy az érdeklődés, gratulálok. Tüdtam én, hogy így lesz, van itt szimat, vén színházi róka vagyok. Szóval, ha írnál valami újat, elolvasnám. Ja igen, és van itt ez a premier is. Hm, hm. Biztos, hogy ott akarsz lenni? Kell az neked? Tfe már úgyis ismered a darabot, végül is te írtad. Nem néznéd meg később? Na, na, na, csak ne idegeskedj. Akkor legyen két pótszék, esetleg egy, te tudnál állni is, olyan fiatal vagy még. A főpróba fantasztikusan sikerült, aminek senki sem örül, mert ez köztudottan rosszat jelent. A főszereplő csak úgy hajlandó játszani, ha a színházban van a kutyája is, Rezsőke, a tizenhét éves tacskó. Az ebre a színház házi orvosa vigyáz. A súgó az ejtőernyős tanfolyamon eltörte a kezét. Három színész influenzás, Nóra néninek elment a hangja, a színésznőnek migrénje van. A direktor és a rendező kibékültek. Az asszisztens megfogja a karod, jól van, siker lesz. Az előadás előtt tíz perccel nyur- • ga fiatalember áll eléd. - Jenő vagyok, tetszik tudni, a takarító néni fia és átad egy hatalmas paksamétát. Premier, csupa ismerős, a kritikusoknak foszíoreszkál a feje, megszólal egy mobil, valaki köhögőrohamot kap, csönd lesz, sötét. Fölmegy a függöny. k