Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-06 / 31. szám
Szerda, 2002. február 6. Pótkerék 3 Mi autónk A legtöbb személygépkocsit, az előző évekhez hasonlóan, 2001-ben is a Magyar Suzuki Rt. adta el Magyarországon - mondta Tihanyi Tamás, a cég szóvivője az Esztergomban tartott márkakereskedői találkozó után. A 29 ezer autóval - amely mintegy ezerrel több a korábbi évben értékesítettnél - a hazai piacon 19,5 százalékban részesedtek. A megvásárolt gépkocsik közül 6511 volt Wagon R' típusú, azaz csaknem kétszer annyi, mint egy évvel korábban. Tavaly a társaság 56 ezer darab autót exportált, mintegy hatezerrel többet a két évvel ezelőttihez képest. Az rt. idén belföldön harmincezer járművet kíván értékesíteni, 20 ezer Swiftet és 10 ezer Wagon R-t, és exportra összesen 55 ezer darabot szánnak. Idén az esztergomi autógyár mindkét típusnál több, biztonság-, kényelem- és teljesítménynövelő korszerűsítést hajt végre. A márkakereskedői találkozón a társaság tavalyi gazdasági eredményeiről nem esett szó, azt a szokásos áprilisi éves közgyűlésen ismertetik mondta a szóvivő. Suzuki: autóknál, motoroknál is az élen végzett Dobogón az Opel és a Renault Tavaly 148,3 új személygépkocsit és terepjárót értékesítettek az autókereskedések Magyarországon, 13 százalékkal többet, mint egy esztendővel korábban - derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) adataiból. Az eladott új gépkocsik száma már tartalmazza a Suzukikat is, miután a Magyar Suzuki Rt. tagja az egyesületnek. Az MGE tagvállalatai 2000-ben 105,2 ezer személyautót, míg a Suzuki 28,1 ezer gépkocsit értékesített, összesen 133,2 ezer darabot, ami kevesebb, mint három százalékkal haladta meg az 1999. évit. A márkák között a legnagyobb, közel húszszázalékos piaci részesedéssel a Suzuki rendelkezett, a másik két legkeresettebb márka az Opel és a Renault volt, tizenöt, illetve tizenegy százalékkal. Az MGE összesítésében a járműkategóriák szerinti felosztásban a Suzukit még nem szerepeltetik. így a Suzukin kívül, a személygépjárműveken belül 44 százalékról 39 százalékra csökkent az alsóközép-kategória aránya, amiből tavaly csaknem 47 ezret értékesítettek. Ezzel szemben a kiskocsi-kategória részesedése 31 százalékról 36 százalékra nőtt: a 2000. évi 32,8 ezer darab után tavaly már 42,6 ezer ilyen kategóriájú személygépjárművet értékesítettek. A középkategóriás autókból 11,2 ezer talált gazdára a múlt évben, részesedésük 8,7 százalékról 9,4 százalékra nőtt. A márkák között még mindig a Suzuki az első 19,5 százalékkal, bár piaci részesedése három éve folyamatosan csökken. Míg 1999ben 24,5 százalékot tett ki a Suzuki részaránya, addig 2000-ben már csak 21 százalékot képviselt. A második helyen - csakúgy, mint a korábbi évben - az Opel találha tó 15,3 százalékos, némileg gyengülő piaci részaránnyal, amely 22,6 ezer autó értékesítését jelenti. A magyarországi személygépjármű-eladási statisztikában a harmadik helyre a Renault márka kapaszkodott fel 16,1 ezres eladott darabszámmal, ami 11 százalékos - javuló - piaci részarány. Az eladott Renault autók száma közel hatvan százalékkal nőtt 2000-hez képest, nem kis mértékben a Thalia sikerének köszönhetően. A dobogó után a Volkswagen következik 13,2 ezer eladott autóval, enyhe térvesztéssel, kilencszázalékos piaci részaránnyal. A Peugeot piaci részesedése hét százalékra csökkent, a Skodáé 5,5 százalékra mérséklődött, míg a hetedik helyet elfoglaló Fiaté 5 százalékra esett vissza. Motorkerékpárból 4,7 ezer darabot értékesítettek Magyarországon, ami közel hatvanszázalékos növekedést jelent 2000-hez viszonyítva. A márkák versenyét 1674 motorkerékpárral a Suzuki vezeti, amely háromnegyedével növelte az értékesítést egyetlen esztendő alatt. Ezzel megelőzte a Yamahát, amely 1637 motorkerékpárt adott el, Hondából 741, míg Apriliából 326 darab kelt el. K. A. Legnagyobb hazai importőr a Porsche Hungaria v-a» s. Modelljeink most hihetetlen árengedmennyel kaphatok! ZIXEM 2000 Kft. A Szeged. Dorozsmai ut 6. Tel.: 62/492-888 CITROËN # RENAULT Nem kerül semmibe, ha többre vágyik Renault Ráadás 2002. február 28-ig a márkakereskedésekben. Most minden Renault személygépkocsi értéktöbblettel lehet az Öné! Számos Twingo, Thalia, Clio, Mégane, Scénic, Laguna és Laguna Grandtour modell magasabb felszereltségű változatban felár nélkül, 80-400 ezer forint megtakarítással.* Részletekről és feltételekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! www.renault.hu ' A/ ajénUti* amtxn motorttícióra értrmttfc. RENAULT FEJES AUTOHAZ 6800 Hódmezővásárhely, Táncsics M. út 21. SZOMBATON IS NYITVA! • Tel.: 62/231-801 Harmincezer gépkocsi A Porsche Hungaria mintegy 160 márkakereskedése harmincezer gépkocsit értékesített tavaly, 12 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Az általuk képviselt bat márkából, az Audi 1250, a Seat 5120, a Skoda 8339, a Volkswagen személygépkocsi ágazata 13 ezer 211, a VW haszonjárművek 2150, a Porsche pedig 15 darab eladott gépkocsival szerepelt az összesítésben. Ezzel az eredménnyel a legnagyobb hazai importőr megerősítette vezető piaci pozícióját. A tavaly indult a használt gépkocsik értékesítésére szakosodott Weltauto már több mint ötszáz gépkocsit értékesített. Az országos hálózat szolgáltatási hátterének megteremtésében központi szerepet játszott a Porsche Bank és a Eurent Autókölcsönző. Az autóértékesítéshez kötődő finanszírozással az idén a vásárlók mintegy fele élt a Porsche Bank ennek mintegy hatvan százalékát folyósította. így a 2000. évi 9600 után tavaly 11 ezer hitelszerződést kötött amelynek nyolcvan százaléka új autóra szólt. A Porsche Hungaria Kft. tavaly mintegy százmilliárd forint árbevételt ért el a megelőző évi 85 milliárd forint után, míg a PH cégcsoport árbevétele 2001-ben 140-160 milliárd forint - az előzetes adatok szerint. A wotfsburgi autócsalád legnépszerűbb tagja a Volkswagen Polo, 2001 -ben 6770 átadott autót jegyez. A 2002-es év elején került a magyar piacra egy új Golf Edition, majd hamarosan bemutatkozott az új Volkswagen Polo. Az Audi 15 márkakereskedése 2001-ben ötvennel több járművet értékesített, mint 2000-ben. amikor 1200 darabot adott el. ez négyszázalékos emelkedés. Az Audi a prémium szegmensben közel 32 százalékos részesedésével továbbra is piacvezető. Az idén az első negyedévében kerül a hazai piacra a tlz év utan megújult Audi A4 Cabriolet KISTEHERAUTÓK STEYR TD EURO II. motorral licence AKCIÓ! 2 198 000 Ft-tól Nyitott, zárt, dobozos, billenős, 3, 6, 9,10 és 14 személyes kivitelben! Minden típus 4x4-ben Is! Kedvező finanszírozási lehetőség! Érdeklődni: Diász Kft. Mol Ipari Park, Algyő Tel.: 62/517-443. Mobil: 06-30/357-52-15 Nyitva: H.-P.: 7.30-15-ig EGYEDI FELÉPÍTMÉNY! Az ár az áfa értékét nem tartalmazza GAZ KISTEHERAUTÓK EXPORTJA HASZNÁLTAUTÓ-ÉRTÉKESÍTÉS! MEGÉRI A PÉNZÉT... A Seat 5120 darabos éves értékesítése a korábbihoz képest több mint hétszázalékos növekedés. A modellcsalád legnépszerűbb tagja a Seat Cordoba és Cordoba Vario 2362 eladott gépkocsival. Tavaly a negyven Skoda márkakereskedés 8339 gépkocsit adott ei, nyolc százalékkal többet mint 2000ben. Az idén áprilisban kerül a magyar piacra a Skoda új luxusautója, a Superb, míg a Pickup helyett megjelenik az év elején a SKODA Fabia Praktik. K. A. NISSAN ALMERA Kedvező hitellehetőségek. Orvosoknak és ügyvédeknek 10% kedvezmény. NISS-CARi MARKAKERESKEDES ÉS SZERVIZ ( NISSAN ) 6800 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 149/A Telefon: (62) 246-568, 241-885 MINDEN RENDBEN