Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-06 / 31. szám

4 Pótkerék Szerda, 2002. február 6. HÁTUL IS BECSATOLNI! Több mint 1,2 millió motor Győrből A gépkocsi hátsó ülésén utazók könnyen elejét vehetik egy súlyos baleset okozásának azzal, hogy becsatolják biztonsági öveikét. Nemcsak saját életüket védik, de az első ülésen utazók sérüléseit is ötödére csökkentik - állapították meg japán kutatók. A Tokiói Egyetem munkatársai százezer baleset elemzése nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy a legnagyobb sérülési veszélyt az jelenti a gépkocsi vezetője és az első ülésen utazó számára, ha a hátsó ülésen utazók nem csatolják be biztonsági öveiket. Ha az összes általuk vizsgált balesetben a hátsó üíésen utazók használták volna a biztonsági öveket, az első ülésen lévők elhalálozása 80 százalékban elkerülhető lett volna - mutattak rá a Lancet brit tudományos szaklapban közzétett jelentésükben a japán szakemberek. Megállapították, hogy bár számos országban régóta kötelező a biztonsági öv használata a gépkocsi hátsó ülésein is, az utasok több mint a fele egyáltalán nem él vele. Főként a férfiak nem hajlandók becsatolni a biztonsági övét. Egy óránként ötven kilométeres sebességgel haladó autó ütközésénél a hátsó ülésen ülő, becsatolatlan utasok három és fél tonna erővel zuhannak előre. Ez elegendő ahhoz, hogy agyonnyomják a gépkocsi vezetőjét és az első ülés utasát. Frontális ütközések során az első ülésen ülők számára hatszor-hétszer nagyobb a súlyos vagy halálos sérülés veszélye akkor, ha a hátsó ülésen ülők nem használják a biztonsági öveket. A legtöbb, halállal vagy súlyos sérüléssel járó balesetet az első ülésen ülők körében el lehetett volna kerülni, ha a hátsó ülésen ülők használják öveiket - írták a kutatók, és i valamennyi utasa esetében tegyék kötelezővé a biztonsági ;ok életének védelme érdekében is. jépkc BAVARIA i Szerviz • Alkatrész » Autókereskedés Y S «• 'sör? - - r 6728 Szeged. Dorozsmai ut 12., 62 443-783 Kocsis Autószerviz : Számítógép-vezérlésű autók { motortliagnosztikája. Környezetvédelmi felülvizsgálat (dízel, benzines) • Számítógépes fék- ós lengéscsillapító-vizsgálat • Katalizátorok (elszerelése ós forgalmazása reklámáron. Srőreg, S/eit u 108 Tel 6Z/S43-595. 20/961-6876 KÖVETKEZŐ MEGJELENÉS: 2002. március 6. • Termékfelelős: Végh Zsolt 06-30/925-1992 • Szerkesztette: Kovács András • DTP: Bódi János, Jacob Gábor www ratuartói r - íjCS - <• TKm <3 'A- * • * V oB Sportautó és kiskocsi Az Audi Hungaria Motor Kft. nyolcéves történetében tavaly gyártotta a legtöbb - több mint egymillió 220 ezer - motort, 15 százalékkal többet, mint egy év­vel korábban. Mint Lőre Péter kommunikációs vezető elmondta: a négyhengeres motorból több mint 930 ezret ál­lítottak elő, a hathengeres moto­rok száma meghaladta a 273 ez­ret. Az Audi motorpalettájának csúcsát képviselő nyolchengeres hajtóművek száma pedig megkö­zelítette a 16 ezret. A Győrött készült motorokat a Volkswagen-konszern járműgyá­raiba - Németországba, Belgium­ba, Csehországba, Szlovákiába, Portugáliába, Brazíliába, Dél-Afri­kába, Spanyolországba és Kínába - szállították. A hajtóműveket az Audi, a Volkswagen, a Skoda és a Seat márkák gépjárműmodelljeibe építették be. A győri társaság járműgyárában több mint 55 ezer gépkocsi készült: a TT sportautók Iránt a piaci Igény csökkent, ezért TT Coupéból és TT Roadsterböl nem egészen 40 ezret szereltek össze. A járműgyártó kapacitást azonban mégis teljesen ki tudták használni, mivel év közben elkezd­ték az Audi A3-asok összeszerelé­sét, amiből közel 16 ezer gördült le a gyártósorokról. Az A3-as modellek összeszerelése az ingolstadti és a győri gyár kooperációjában készül; az együttműködés jól bevált már a sportautók esetében - mondta a kommunikációs vezető. Lőre Péter kiemelte: az Audi AG 100 százalékos győri társasága évek óta a legnagyobb exportőr Magyarországon, és az ország egyik legnagyobb árbevétellel rendelkező vállalata. Hozzátette: az árbevétel konkrét összegét a február 28-I, Ingolstadtban tartan­dó nemzetközi sajtótájékoztatón hozza nyilvánosságra a társaság. Beszámolt arról is: az elmúlt évben folytatták a győri leányvállalat fejlesztését; elkészült a motor­fejlesztő központ ötmilliárd fo­rintos ráfordítással. Ebben az egy­ségben nyolcvanan dolgoznak, a munkatársak egyharmada kutató­fejlesztő mérnök. Milliárdos nagy­ságrendben infrastrukturális beru­házást Is végrehajtott a cég. Köz­vetlen vasúti összeköttetést épített ki a gyár és a MÁV vasúti pálya kö­zött. Az idén az elmúlt évihez ha­sonló számú motor gyártását ter­vezik, és a tavalyi szinten szándé­kozzák tartani a járműgyártást. Megvalósítják az év folyamán a modul centrumot, azt a termelő­egységet, amelynek csarnokaiban a kft. beszállítói telepednek majd le, és ott végezhetik el a komplett alkatrészek végszerelését. Jelenleg 4800-an dolgoznak a győri Audlban. Ez a létszám a tervek szerint az Idén lényegesen nem változik. A „Hófehérke és a hét törpe" című rajzfilm világsikeréről újabb bőrt lehúzva, a klasszikus mese korszerűsített változatát is elkészíti a Walt Disney stúdió. A XXI. századi történetben menedzser típusú törpék kisautókba ülve szaladnak a bányatőzsdére. A Ford gyár a szuperprodukció számára fejlesztette ki legendás T-modelljének „Tórpe" típusát. Képünkön Kuka ul a kocsiban, mögötte Szende (takarva), jobbra pedig Morgó és Tudor figyelik irigykedve társukat. Kuka, a „Ki böködi a lap topomat?" fölkiáltással ajkan. éppen a motorházra szerelt monitoron figyeli a torpeházban garázdálkodó Hófeherkét. Szöveg; Nyilas «, él vélotpitMIt választékából! KtiS CITROËN CITROËN Hódmezővásárhely, Táncsics M. u. 10. Tel.: 62/242-555 $ SUZUKI v//a­AUTÓSZALON ÉS MÁRKASZERVÍZ TAVASZI NYITÁNY Minden Swiftet és Wagon R'-t ÁRban vagy felszereltségben kedvezménnyel kínálunk, a készlet erejéig!!! Plusz biztonság! Szereltesse velünk! Defend-lock sebváltózár. Szenzációs használtakció! Egyes használt autóink minimális t, vagy „0" Ft kezdő befizetéssel is, akár 1 éves futamidejű, 0%-os kamatozású hitelre is megvásá­rolhatók. Pl.: 200 E Ft-os autó „0" Ft befizetés + 12 havi x 16 666 forintos részletek Limitált modellek: • Sport V. 3 ajtós, sötétszürke metál • Manager V. Sedan 1.3 GLX • Swift 1.3 GLX 5 ajtós, Euró III motorral • Wagon R- Sun • Swlft Sllver Hmv.-hely, Szántó K. J. u. 108. Telefon: 246-199 Makó, Aradi u. 29. Tel.: 209-002 www.suzukitakacsautoexpressz.hu RENAULT thottP V ^ zép választás! áenauk Thaha Loak. ümrtátt példányszámú modell tqiett szépérzékkel Stílus cso­mag - duplaoptikas fényszórók és ködfényszórók Sarki fény. hologramm szürke, éj kék illrl v, cseresznyepiros metálfényezés' és kOMMeges üléshuzat Lépcsőshátú forma. StO htcrrs csomagtér, vr/rtó- ék utasoidab légzsák, szervokormány. t2 évre szőlő átrozsdásodás elleni garancia. 14' kerekek, szlnr. fujt lökhárítók és Irt-a. rs lőerők motor Várjuk márkakereskedésünkben! WWW.renauit.hu fi v.jlso <**j1 Bugyi Pál és Bai Kft b»napit móriralraarnglrftflfffi tiaüü Maká, Aradi a- táá Tataba/las: (821JII-WI

Next

/
Oldalképek
Tartalom