Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-07 / 32. szám

CSÜTÖRTÖK, 2002. FEBRUÁR 7. • SPORT« 19 Holnap, 18 órakor: Duneferr-Pick Szeged Kilencgólos előny KÉZILABDA Holnap 18 órakor Dunaújváros­ban folytatja alapszakaszbeli sze­replését a Pick Szeged NB l-es fér­fi kézilabdacsapata. A találkozó iránti elvárásáról kérdeztük Kővá­ri Árpád klubelnököt. - Az őszi találkozón 32-23-ra nyert a Szeged. Most milyen ered­ménnyel lenne elégedett ? - A legboldogabb természetesen Pick-győzelem esetén lennék. De egy kisebb mértékű vereséggel is ki­egyeznék. Ha kikapunk, akkor sem mindegy, hogyan, és az egymás el­leni eredmény szempontjából mennyire. - Véleménye szerint most me­lyik arcát mutatja a Pick Szeged i Ugyanis a tavalyi szegedi első ta­lálkozón magabiztosan játszott a csapat. Ugyanakkor a veszpré­mi rangadón elsősorban a félénk­ség dominált. - Azt várom, hogy a csapat a fel­készültségének és tudásának meg­felelő teljesítményt nyújtson. Min­den játékos az első perctől az utol­sóig küzdjön. Bizonyítva, hogy ko­KULDOK Az országos szövetség játék­vezető-küldő bizottsága meg­lepetésre a dunaújvárosi rangadóra a veszprémi Hor­váth, Márton bírópárost jelöl­te. Ennyire etikátlan, sport­szerűtlen döntéssel eddig nem igen találkoztunk. Talán lel­kiismeretesebben is végezhet­né a munkáját a bizottság! moly ellenféllel szemben is megáll­ják a helyüket. - Milyen a csapat felkészültsé­ge? - A klubvezetés most is minden feltételt biztosított ahhoz, hogy nyugodt és maximálisan ideális feltételek között készüljenek a já­tékosok a bajnoki folytatásra. Úgy tapasztalom, hogy morálisan és fi­zikálisan is jó a csapat. Csak a ké­zilabdásainknak el kell hinniük, hogy képesek ugyanarra a teljesít­ményre, mint amivel október he­tedikén meglepték a Dunaferrt. S.J. Nincs favorit ATLÉTIKA BERLIN (MTI) Lamine Diack, a Nemzetközi At­létikai Szövetség elnöke szerint minden pályázó egyformán esélyes a 2005-ös szabadtéri világbajnok­ság megrendezésére. - Senki nem élvez előnyt, csak április 14-én Nairobiban döntünk arról, hogy ki lesz a győztes - jelen­tette ki a szenegáli sportdiploma­ta, cáfolva, hogy az IAAF minden­képpen szeretné elérni: világváros legyen a házigazda. - Én sohasem tettem ilyen kate­gorikus kijelentést. Az a kandidá­ló nyer, amelyik jobb ajánlattal áll elő. Nem kell feltétlenül főváros­nak lennie. Korábban Gyulai István, az IA­AF főtitkára azt mondta: a néme­tek esélyesebbek, mivel már az eredeti pályázatra is szándékuk­ban állt jelentkezni. A vb-re Lon­donban került volna sor, de a nem­zetközi szövetség a megfelelő sta­dion hiánya miatt elvette az ango­loktól a rendezés jogát. Budapest mellett Brüsszel, Hel­sinki, Moszkva és Róma, vala­mint Berlin, Stuttgart, illetve München jelezte, hogy szívesen adna otthont az eseménynek. A pályázatokat február 28-áig kell benyújtani. Totómonológ Szekeres Éva. Fotó: Miskolczi Róbert A Szeged Városi Sportigazgató­ság munkatársa, Szekeres Éva eddig csak kíváncsiságból pró­bálta ki a totót. Szakközépis­kolásként néhány heti tippelge­tés után már tízest ért el, ám ezt az eredményt azóta sem sikerült felülmúlnia. Négy társával együtt mostanában inkább a IME, A TIPPJEIM lottónak hódolnak, főleg azért vonzó ez a szerencsejáték, mert milliárdos nyeremény halmozó­dik fel. - Hátha egyszer mi is úgy járunk, mint a paksi kosa­rasok, akik milliomosok lettek - vallják a sportigazgatóságon. Amióta a magyar foci ilyen szo­morú helyzetben van, azóta az iránta érzett vonzalom is egyre süllyedt. Ám Szekeres Éva a nyári vb-t már várja, és a kül­földi rangadókat, mint például a hét végén a Roma-Juventus meccset is, szívesen figyelem­mel követi. - A német Bundesligában ta­lán csak a Kaiserslauternnek és a Stuttgartnak van idegenben esélye a győzelemre - kezdte a monológot Szekeres Éva. ­Nürnbergben meglepetésre szá­mítok, míg a Bayern és a Dort­mund meccse döntetlen lesz. Az olaszoknál menetel tovább a Chievo, az Atalanta, a Vero­na és a Milan is nyer, a római rangadón a bajnok megszerzi a három pontot. 1. Bayern (4.(-Dortmund (1.) X 2. Hertha (7.)-Stuttgait (8.) X 2 3. Rostock (13.)-Freiburg (12.) 1 4. Bremen (5.)-K'lautern (3.) X 2 5. Leverkusen (2.)-M'gladbach (14.) 1 X 6. Nürnberg (16.)-1860 München (9.) 1 2 7. Hamburg (ll.)-Köln (17.) 1 8. Chievo |4.)-Udinese (10.) 1 9. Atalanta (12.)-Brescia (15.) 1 10. Bologna (6.)-Inter (3.) X 2 11. Lecce (16.)-Verona (7.) 2 12. Milan (5.)-Perugia (11.) 1 13. Parma (13.)-Lazio (8.) X 2 pluszmerközes: 14. Roma (l.)-Juventus (2.) 1 Salt Lake City: holnap rajt SALT LAKE CITY (MTI) Holnap az Amerikai Egyesült Ál­lamokbeli Salt Lake Cityben meg­kezdődik a téli olimpia. Azt még nem lehet megjósolni, hogy a spor­tolók, a különböző nemzetek ho­gyan szerepelnek majd az ötkari­kás játékokon, az viszont már biz­tos, hogy a szervezők nem fizetnek rá. Mitt Romney, a szervezőbizott­ság elnöke ugyanis bejelentette, hogy az 1,6 millió jegy 90 száza­lékát eladták. A havas-jeges olim­piák történetében az eddigi csú­csot Lillehammer tartotta: 1994­ben a belépők 89 százalékát érté­kesítették. Romney szerint - szintén rekor­dot érő - 177 millió dollár bevételt könyvelhettek el a jegyeladásból, ez több mint a duplája az 1998-as naganói olimpiáénak. Először fordul elő a téli olimpi­ák történetében, hogy a női lesiklók hosszabb pályán verse­nyeznek egymással, mint a férfi­ak. A hölgyeknek 3140, a férfiak­nak 3016 métert kell teljesíteni­ük. - Az erősebb nem képviselőire sokkal meredekebb lejtők várnak - mondta Herwig Demschar, az alpesi versenyek igazgatója. A leg­nagyobb különbséget 1956-ban, Cortina d'Ampezzóban mérték: a nők pályája 1909 méterrel volt rövidebb. • A doppingolás miatt eltiltott Sandis Prusis lett bobos indul-hat a versenyen - így határozott a nemzetközi Sportdöntőbíró­ság. A 36 éves versenyzőt november 9-én, a Salt Laké City-i játékok fu­tamainak otthont adó Park City-i pályán ellenőrizték, és a vizsgálat nandrolon jelenlétét mutatta ki a szervezetében. A nemzetközi szö­vetség visszamenőleg három hó­napos eltiltással sújtotta öt, így még időben, február 9-én lejár a büntetése, a NOB viszont nem járult hozzá, hogy részt vegyen az olimpián. Mi, Csongrád megyeiek a leg­nagyobb izgalommal a női rövid pályás gyorskorcsolyázást (short track) várjuk. Ebben indul ugyan­is a Szegedi Korcsolyázó Egyesület tehetsége, Lajtos Szandra is. A Ti­sza-parti város első téli olimpikon­ja, február 14-én, 17-én, 21-én és 24-én áll rajthoz az 500, az 1000, az 1500, valamint a 3000 méteres váltóban, feltéve, ha bizalmat sza­vaz neki a szakvezetés. Labdaéhes makói focisták Sümeghy (balról) és Magyar (jobbról) nemcsak a futballpályán, hanem az ausztriai Murau-Lachtal lankás lejtőin is bizonyított. Fotó: Miskolczi Róbert LABDARUGAS Elérte célját az edzőtábor - ezt Ko­lozsvári fános, a Makó FC vezető­edzője válaszolta arra a kérdésre, hogy miként sikerült az NB II Sza­bolcs-Gabona csoportjában máso­dik helyen álló labdarúgócsapat osztrák „kirándulása". A Maros­partiak az 1650 méter magasban fekvő Murau-Lachtalban töltöttek hat kellemes napot. - Elsősorban nem az edzéseken volt a hangsúly, hanem a csa­pategység, a közösség erősödésén. Lakva ismeri meg legjobban az ember a másikat; szerencsére egyik játékosomban sem csalódtam. A tréner elmondta, a tizennyolc fős keretből egyedül Gyenes fános hiányzott családi gyász miatt. Bár a küldöttség természetesen vitt magával labdát - futballcsapatnál ez így dukál -, azokat végül nem használta. - A szállásunk környékén nem volt lehetőségünk labdás gyakorla­tokvégrehajtására, így be kellett ér­nünk az alap-állóképesség fejlesz­tésével. Rengeteg futás, lejtőre fel, majd vissza, és síelés szerepelt a programban. A sípályák koronázatlan királya címet Dálnaki Csanád érdemelte ki, de a szakvezető arról is szólt, hogy Papp Róbert, Kondacs fános, Kis Krisztián, Sümeghy Balázs és Kmcsó Ákos sem jött zavarba, ha szembe találta magát egy éles ka­nyarral. Említést érdemel még, an­nak ellenére, hogy most volt először síléc Magyar György, Gö­rög Zsolt, Szegedi Ferenc, valamint Ferenczy Attila lábán, egész ügye­sen siklottak a havas lejtőn. Velük ellentétben Bagi Istvánra és Mádi Józsefre ráfér még a gyakorlás; töb­bet voltak vízszintes, mint függő­leges helyzetben... Szép volt, jó volt Murau-Lachtal­ban, de már nagyon várta a társa­ság, hogy hazai környezetben, lab­dás gyakorlatokkal, edzőmérkőzé­sekkel folytassa a felkészülést. Nem felejtettek el futballozni Var­ga Róberték, ezt a megyeegy éllo­vasa, a Kiskundorozsma (5-1) el­len is bebizonyították. - Ki voltak éhezve a búk a játék­ra, a körülményekhez képest elég jól mozogtak. Nem egy szép tá­madást vezettek, annak meg külö­nösen örültem, hogy az első félidő­ben a kapu előtt is feltalálták ma­gukat. Szerencsére volt még egy második játékrész is, így legalább a játékosok nem fognak elszállni maguktól... Az MLSZ amatőr versenybizott­sága döntése értelmében a bajnok­ság tavaszi folytatása két héttel, március 23-ára kitolódott. A ma­kóiak ezt üdvözölték, lévén hogy az első három fordulóban kivétel nél­kül az Erdei Ferenc sporttelepen lépnek pályára. Márpedig egy, a támadójátékot erőltető alakulat könnyebben boldogul jó játékté­ren. Bár az átigazolási időszak feb­ruár 15-éig tart, ez hidegen hagy­ja a sárga-zöldeket. A tegnapi el­nökségi ülésen ugyanis eldőlt, hogy tavasszal nem találkozhatnak új futballistával a szurkolók. A klub­vezetés jónak értékelte a csapat őszi szereplését, ezért úgy döntött, senkit sem igazolnak. A jelenlegi állományt, úgy ahogy van, képes­nek tartja az egyik dobogós hely megszerzésére. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Visszacsábítani a nézőket KOSARLABDA Biztos bentmaradást tűzte ki célul a Vásárhely NB I B csoportos fér­fi kosárlabdacsapata a bajnokság kezdete előtt. Ezt simán sikerült el­érniük dr. Borbáthéknak. Az alap­szakaszt a hetedik helyen zárták, s péntektől a középszakasz ráját­szásában kezdik meg a küzdelmet. Ebben jelenleg a hatodikok Buzá­sék, mivel három győzelmet és há­rom vereséget vittek magukkal. A jelenlegi éllovas Veszprémnek négy győzelme és két veresége van. Mit vár a csapattól és hogyan értékel­te az alapszakaszban mutatott pro­dukciót? - kérdeztük a vezető­edzőt, Valaczkay Győzőt. - Ami a leglényegesebb volt, azt sikerült teljesítenünk: továbbra is életben maradt a vásárhelyi ko­sárlabda. Az alapszakaszt vára­kozáson felül teljesítette az együt­tes, hazai környezetben kilenc meccsből nyolcat megnyert. Sze­retnénk ősztől még jobb csapatot kialakítani, egy esetleges névadó szponzor felbukkanásának a segít­ségével pedig erősíteni. Az önkor­mányzat eddig is sokat segített, re­méljük, a következő idényre na­gyobb támogatást sikerül kap­nunk. Ami igazán fájó, hogy a közönség elfordult tőlünk, keve­sen jöttek bennünket biztatni. Úgy érzem, a fiúk mindent meg­tettek a szurkolók kiszolgálásá­ért, a hazai meccseken küzdöt­tek, a győzelemre törekedtek. Hol­nap 18 órakor Vásárhelyen a Pá­pával csapunk össze. A vendégek sorait több A csoportot is megjárt kosaras erősíti, elég csak Hencsey és Nagy Zsolt nevét megemlíteni. A csapatomból egyedül Jáhni nem lép pályára, sérülés miatt kényte­len kihagyni a bajnokit. S.R. REFLEKTOR EDZŐMECCS Ma, 15.30-tól Deszken a házigaz­da megyei I. osztályú focicsapat az NB Il-es FC Szegeddel játszik edzőmérkőzést. HORGÁSZKÖZGYŰLÉS Éves beszámoló közgyűlést tart a hódmezővásárhelyi Dobó Ferenc Horgászegyesület február 9-én, szombaton reggel 8-tól a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A vezetőség beszámol a 2001 -ben végzett munkáról, az egyesület fel­ügyelő-, és fegyelmi bizottságának jelentése után hozzászólásokra, indítványokra, válaszadásra, hatá­rozathozatalra kerül sor. Ha a köz­gyűlés a megjelentek létszáma mi­att nem tekinthető határozatké­pesnek, ugyanazon a napon, dél­előtt fél 9-re ismételten összehív­ják, s ez már a megjelentek számá­tól függetlenül határozatképes lesz. PÓSFAI BRONZÉRMES Az ATSK Szeged asztaliteniszezői Budapesten, a Molnár János nem­zetközi emlékversenyen szerepel­tek, amelyen 14 ország sportolói, közte több nemzeti válogatott pingpongos vett részt. Az esemé­nyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott Pósfai Gergely, aki az újoncok mezőnyében harmadik lett. Az ATSK-sok közül Szelei Szabolcs, Mészáros Péter, Kormá­nyos Tamás és Márki Róbert ke­rült még fel a főtáblára. SINDELFINGENBEN KÜZDÖTTEK A németországi Sindelfingenben a világ egyik legnagyobb gyermek nemzetközi WTF tékvandóbaj­nokságát rendezték meg a 12-13 éves korosztályban. A hódmezővá­sárhelyi Hwarang-do válogatott versenyzői közül az A kategóriá­ban Néma Norbert (-35 kg) és Bu­sa Tamás (-50 kg) harmadik helye­zést ért el a küzdelemben. Mind­ketten csak a későbbi bajnoktól szenvedtek vereséget, Néma pél­dául úgy, hogy 1:1 -nél bírói dön­téssel bukott el, míg Busát sérülés is zavarta az elődöntőben. TEREMKÉZILABDA-KUPA Az újszegedi sportcsarnokban a második fordulóval folytatódott a Teremkézilabda-kupa. Eredmé­nyek, nők, megyei-városi: Al­győ-Deszk 10-18, Deszk-Zsom­bó 25-12, kiemelt: Algyő KE I.-Sándorfalva 25-10. Férfiak, me­gyei-városi A: Volán ifi-serdülö-Al­győ SK 18-16, Sándorfalva-Do­maszék II. 23-21, megyei-városi B: Szekahőszer-Dorozsma ifi-Vo­lán ifi-serdülő 20-28, kiemelt: Soltvadkert-Domaszék I. 22-25, Szegedi Hatputtony-Kecel 26-21. HÁROM HIBÁTLAN A negyedik fordulót rendezték meg Hódmezővásárhelyen, a Hódtói sportcsarnokban a Toti-Lancast­kupa kispályás labdarúgó-bajnok­ságban. Eredmények, Kék csoport: Cirio-Lánglovagok 7-1, Bar­Bár-Argentin Tangó 0-0, 3B Secu­rity-T-Boy 3-2, Toti-Róta-HFC ifi 6-1, Csaó FC-T+M Sport F. 1-0. Az élcsoport állása: 1. Cirio 12 (31-5), 2. Csaó 12 (10-2), 3. T+M Sport F. 7, 4. Argentin Tan­gó 6 ponttal. Sárga csoport: Sils­tar-Penna Club 7-2, Padló­gáz-Boby 2-1, V-Tabak-Viktória 2-1, Kék Hilipán-Fém-Vill 7-2, Boby Security-Balek 3-1. Az élcso­port állása: 1. V-Tabak 12, 2. Sils­tar 9 (16-6), 3. Viktória 9(12-7), 4. Boby Security 9 (7-3) ponttal. TOLLASLABDÁSOK HELYEZÉSEI Az újonc, 13 éves kategóriában tollaslabda országos bajnokság­nak adott otthont Pápa. A nemrég megalakult szegedi Ságvári DSE versenyzőinek az eredményei, fi­úk, egyes: ...5. Tóth Péter. Leá­nyok, egyes: ...5. Tary Eszter. Pá­ros: ...2. Tary Eszter, Horváth Zsó­fia (Szeged, Pápa). Tóth Péter ez­zel a teljesítménnyel megerősítet­te a ranglista ötödik helyét, Tary Eszter pedig a nyolc közé került. A fiatalok edzője Tary Gábor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom