Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-29 / 302. szám

S* t mim: m ^tmmM Napos oldal DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG KUI fURÁLIS MAGAZINJA • SZERKESZTI: HOLLÜSI ZSOLT Ramadán idején a keresztények is együtt böjtölnek a muzulmánokkal Egyiptom - az árnyalatok földj e 3 iftsssfttil^P . I - .TÍ+&5 m EGYIPTOMBAN OLYKOR KUDARCOT VALL A KEPZELET. MÁSKOR MEG ÉPPEN ELLENKEZŐLEG: MEGLÓDUL, ÉS JELENTÉKTELENNÉ VÁLIK MINDEN, AMIT AZ EMBER OTTHON HAGYOTT VAGY - AKARVA-AKARATLAN - MAGÁVAL CIPELT. Nehéz azt elképzelni, milyen lehetett, amikor elkészült a luxori és a karnaki templom, és az őket négy kilométeren át összekötő út, melyet két oldalt véges végig szfinxek szegélyeznek. Ezek a hatalmas építmények, melyeket a világ legnagyobb vallási célú épületegyütteseként tartanak számon, kétezer éven át folyamatosan épültek. A karnaki templom legnagyobb, hatezer négyzetméteres csarnokában kényelmesen elférne egymás mellett a római Szent Péter- és a londoni Szent Pál-székesegyház. Az ember, amikor megáll a hatalmas falak előtt, természetéhez híven először a részleteken akad fenn. Hogyan készítették és álk'tották fel azt a 134 darab, 23 méter magas oszlopot, melyeket csak hat kitárt karú ember ér körül? Vagy a világ legmagasabb obehszkjét, a 30 méter magas, egy tömbből faragott vörös gránittűt, melyet Hatsepszut királynő emeltetett az időszámítás előtti 15. században? Milyen hit, merészség, tudás? Ugyanaz a kérdés mindenütt: a gízai piramisoknál, a szfinxeknél, Abu Szimbel kolosszális ülő szobrainál. Milyen elmék milyen képzelőerő, merészség, hit és tudás birtokában tervezték meg és vitték véghez azokat az alkotásokat, melyekhez hasonló legközelebb a gótikus katedráhsok korában született? Karnak nyolc emelet magas oszlopai között azután arra gondol az ember, miért van az, hogy a hatalmas templomépületben alázat helyett inkább valamiféle könnyedséget érez. Ott, helyben nehéz megtalálni a választ, és lehet, hogy az utólag lelt magyarázat is merő okoskodás. Mégis, Luxort, Karnakot, Kom Ombót, Philae-t és a többi ókori templomot, az istenek és az őket támogató feleség-istennők szép, békés arcvonásait látva az ember megnyugszik abban, hogy az a vallás a harmónián alapult, és bár állatokat imádtak istenként - a harmóniának az ember is része volt. Az idegenvezető történetei Anubisz, Amon, Hatbor, Thot, írisz, Ozirisz és Hómsz istenekről tündérmesék. A szenvedéstörténet előtti időkből valók. Azért a későbbi vallások nyomai is ott vannak ezekben a templomokban: az ókori isteneknek és fáraóknak hol ember arcát, hol fedetlen testrészeit roncsolták szét a dogma és a bűntudat éber őrei. Amikor az ember kifelé sétál a templomból, megáll és visszanéz, megpróbálja elképzelni a napot, amikor a nagy mű befejeztetett. De még szavakat is hiába keres az ünnepre egy olyan kultúrában, amely évről évre újjászületett, amikor kiáradt az életet jelentő Nílus, és amelynek égi istennője, Nut esténként elnyelte a Napot, hogy az, testén áthaladva, reggelenként életadó istenként, megifjodva kelhessen fel újra. Ez a nép úgy tudhatott ünnepelni, ahogyan mi biztosan nem tudunk. Ha az ember szerencsés, és a ramadán utolsó napjaiban érkezik Egyiptomba, láthatja, hogyan tudnak ünnepelni ma is. A hit nélkül élő ember nem érzi, mit tesz a lélekkel a böjt, étel-ital, testi szerelem megtagadása napkeltétől napnyugtáig egy álló hónapon át, hogyan gyötör meg és emel fel mégis a sorsközösség jelképes vállalása a nincstelenekkel. A ramadánvég azonban mindenkit magával ragad, hitetlent, idegent egyaránt. Mondják, minden ünnepben a várakozás a legszebb. Talán ezért van, hogy egy jól kiszámítható világból érkező embert zavarba ejt, de egyben le is nyűgöz az a tény, hogy a muzulmánok maguk sem tudják pontosan, mikor ér véget a böjt. így hát napokig készülnek és várakoznak, készítik az ételt-italt, új mhát, hogy amikor a hold a megfelelő állásba ér, elkezdődjön az ünnep. Ezekben a napokban jóval sötétedés után is a városokban hömpölyög a tömeg, tele a bazár, a turistáknak mégsem kell félteniük a pénztárcájukat a tolvajoktól, hiszen ramadán van, a bűnöktől való megtisztulás ideje. Az asszonyok kelméket tapogatnak, alkudoznak, a férfiak az utcai asztaloknál szívják a vízipipát. Különösen Kairóban varázslatos ez, ahol 17 milhó ember él együtt. Az ünnep első napján azután kiürülnek az utcák, talán még a bazár is t Kopt keresztények Kairóban • Kheopsz piramisa és a szfinx Gízában bezár, az emberek a temetőbe mennek ünnepelni, élő és holt szeretteikkel. Három nap múlva az élet visszatér a rendes kerékvágásba, mely egy Európából érkező ember szemében azért leginkább hatalmas káosznak tűnik. 5 mint ilyen, egyszerre vonz és taszít. Megmerítkezésre csábít és távolságtartásra int. Aki azt mondja, Egyiptom bizarr ország, igaza van. Az utcán zacskóba mérik az italt, szamárháton viszik a kenyeret, a boltajtóba akasztva árulják a nyers húst. Áll az idő? A járdákon hatalmas tömeg, de nem rohan senki. Nehéz megállapítani, ki az, aki egyáltalán tart valahova. Áll az idő. Vagy mégsem? Arab feliratú Coca-Cola reklám villog egy lepusztult tömbház tetején. Angolul szinte mindenki beszél. Az emberek egyik fele még hagyományos egyiptomi viseletben jár, kendővel és turbánnal a fején, a másik fele már farmerben és edzőcipőben. De meglehet, hogy a „még"-nek és a „már"-nak itt, ebben az országban, ahol az ókori kultúrára épült a keleti bazár és a . modern nagyváros, nincs is értelme. Kairó olyan, mint a legtöbb nagyváros: éjszaka szép. Nappal a kiteregetett ruhák tömegétől, a légkodicionálóktól és a hozzájuk vezető kábel-szövevénytől szinte nem látszik a házak fala. A nyomor és a csillogás szépen megfér egymás mellett: Kairó belvárosában nem messze az ötcsillagos szállodáktól (Sheratonból például négy is van Kairóban) városnyi koldus él egy elhagyott temetőben. Úgy hívják, a Holtak Városa. Nem messze, egy luxusbérházban saját liftek viszik a lakók autóját az ajtajuk elé, az ötödik emeletre. Egyetlen lakás 6 milhó dollárba kerül itt. Kairó peremén, a gízai piramisok felé hatalmas lakótelep épült, tele befejezetlen, mégis lakott házakkal. Az épületek tetején folytatásra készen meredeznek az acélrudak, a cserepet levágott növényszárral helyettesítik. Tehetik: Egyiptomban évekig nem esik az eső. Az épületeket azért nem fejezik be, mert a félkész házak után nem kell adót fizetni. Az egy-két szintes családi házak is folytatásra várnak: ha a gyerek felnő és családot alapít, jöhet a következő emelet. A szemetet sok helyen egyszerűen kiöntik az ablakon, két ház között térdig gázolnak a mocsokban a gyerekek. Mégis ott fociznak, nem mennek odébb. Nem is küldi őket senki. A közlekedési szabályokat senki nem tartja be, talán nincsenek is. Irányjelzőt nem használnak, a piros lámpánál egyetlen autó sem áll meg. Tájékozódni csak a dudaszó alapján lehet; a „szeretlek"-nek állítólag éppúgy megvan a hangjele, mint az ellenkezőjének. Egyiptom tükre: a bazár. Az idegenvezető előre figyelmeztet: a kereskedő elsőre legalább kétszeres árat kér Szemérmes européereknek itt nem terem babér. A 60 fontra taksált, valódi teveszőrből készült kendőt 10 perces alkudozás után valóban meg lehet kapni 30-ért, persze, csak azután, hogy az ember eljátssza a kötelező rituálét: vásárlás nélkül távozik, majd hagyja magát visszarángatni a sarokról. Miután az üzlet megköttetett, a kereskedő-aki egyébként az angol nyelv professzoraként mutatkozik bemég mindig próbálkozik: vegyünk papiruszt, gránitmacskát, kerámia szkarabeuszt, de ha mégsem, legalább adjunk egy dollárt a fiának. A kulcsszó: baksis. Jaj annak, aki lefényképezteti magát egy „bennszülöttel", netán enged az unszolásnak, és felül egy földön fekvő teve hátára. Arab idegenvezetőnk szerint a vallás az, ami összetartja ezt a társadalmat. A mohamedánokat, a kopt keresztényeket és a zsidókat in• Egyiptom tükre: a bazár kább összeköti, mint elválasztja a hit. Meséli: ramadán idején a munkahelyén a keresztények vele együtt böjtölnek. Azt mondja: az egyiptomiak közvetlen, barátságos nép, az emberek szegények, de boldogok. Ha valaki ide jön, nincs mitől tartania. Erről szól az országos propaganda is: Egyiptom békés és biztonságos. Különösen a New York-i terrortámadás óta, ami drasztikusan visszavetette Egyiptom korábban 4,5 milbárd dollárt hozó idegenforgalmát. Pedig azóta, hogy terroristák mészárolták le egy német turistabusz utasait a gízai piramisoknál, valóban mindent megtesznek a beutazók biztonsága érdekében. Kinek ki az ellensége? Létrehozták a turisztikai rendőrséget, felfegyverzett őrök vannak minden idegenforgalmi látványosság helyszínén, a forgalmasabb utcákon. Minden turistacsoportot fegyveres őr kísér buszon, hajón, utcán, mindenütt. Szábodába, nagyobb étterembe, hajóra, múzeumba csak ebenőrző kapun át lehet belépni, a táskákat, csomagokat átvizsgálják. Az ember otthon egész életében nem lát annyi fegyvert, mint itt, néhány nap alatt. A járőrkocsi ablakán kidugott géppisztoly látványával nem könnyű megbarátkozni. Egy idegen országban, a magunkkal hurcolt előítéletekkel erre egy hét nem is elég. Ennyi idő alatt nem lehet leszokni arról, hogy az ember minduntalan a rendőrök arcát fürkéssze: vajon, kinek ki az ebenség? Az arcok, persze, nem árulnak el semmit. De szeptember 11. óta talán ezt is másképpen gondolja az ember Addig azt hittük, biztonság ott van, ahol nincs szükség fegyverekre. Az egyiptomi országimázs arra épül, hogy ebben az országban mindent megtalál a látogató. Az ókor és a természet csodáit, sivatagot, tengert, luxust és a kelet varázsát. Egypt has it ab - írják a kiadványok Én meg azt mondom, azért érdemes oda menni, mert az ember új szempontokat talál ahhoz, mit is gondoljon a világról. Meg új árnyalatokat. KECZER GABRIELLA