Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-02 / 230. szám

i Gazdátlan negyedmilliárd Déli szerencsések A vásárhelyi panelház tárolójától a kínai elemgyárig Az öngyilkos Dallas-reklám Áruház. Elektronikai alkatrészeket forgalmazó magánvállalkozásként indult, mára egymilliárdos részvénytársaság. (Fotó: Gyenes Kálmán) Kis magyar multi lett a hódmezővásárhelyi kukatárolóból húsz év­vel ezelőtt indult magán­vállalkozásból. Persze nem olyan erős mint a nagyok, a hullámvöl­gyekből is nehezebben keveredett ki, de ma már ott van a hipermar­ketek polcain, mi több, Kínában is gyártat a szegedi központú tár­saság, az ATC-Trade Rt. Új cégközpontjukat és diszkontáruházukat hét­főn avatták a Budapesti úton. - Hogyan kezdte a vállal­kozást húsz évvel ezelőtt? - kérdeztük Gajdán Béla elnök-vezérigazgatót. - Szerényen. Hódmező­vásárhelyen, egy tízemeletes panelház kukatárolójából ki­alakított üzletben. Magyar­országon 1981. januárjában ez volt az első ilyen típusú kereskedés, a jogszabályi háltér is csak előző év no­vemberében született meg. A magánkereskedés vezetője egy személyben volt a vál­lalkozás eladója, anyagbe­szerzője, aki egy biciklivel és még telefon nélkül pró­bálta felvenni a versenyt az akkoriban „impexek" és a Ravill uralta elektronikai pi­acon. Százezer forinttal, egy erős szatyorral indult az üz­let. - Miként ment az anyag­beszerzés az „impexes" szocializmusban ? - Apám garázsmester volt a Volánnál, ő mondta meg, melyik kamion indul Buda­pestre. Erre kéredzkedtem fel hajnali háromkor. Vissza már vonattal jöttem és két teli szatyorral. - Hogyan kerüli az Au­dio bolt Szegedre? - A vevők hetven százalé­ka Szegedről érkezett, így 1984-ben már dupla garázs­boltunk volt a Dugonics ut­cában. A rendszerváltást kö­vetően elkezdtünk saját im­porttal foglalkozni, Dél-Ko­reából és Hongkongból hoz­tuk be az alkatrészeket. Cé­günk képviselte akkoriban a GP-elemeket és az SKC-ka­zettákat Magyarországon, mellesleg mienk volt a Dal­las sorozat reklámidejének uiolsó öt másodperce. - Az már akkoriban sem leheteti olcsó. - Anyagilag meg is visel­te a céget. Egy életre tanul­tunk a drága Dallas-reklám­ból. Ma már tudjuk, hogy akkor mennyivel kellett vol­na emelni az árakat, hogy ki­gazdálkodjuk a méregdrága percdíjat. A vállalkozás ké­sőbb, 1989-ben már AU­DIO-Trade Kft.-ként műkö­dött, öt év múlva ATC-Trade a név, majd 1998. tavaszán ­változatlanul saját családi tu­lajdonú - részvénytársaság­gá alakult. A céget sem ke­rülte el a piaci változásokból és a többszöri belső, kény­szerű átszervezésekből adó­dó hullámzás, mára azonban minden stabil. - Nem csupán keresked­nek, gyárlatnak is - kül­földön. - A szegedi központú ATC-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Részvénytársa­ság ma már Kínában egy há­romszáz embert foglalkozta­tó, harminc százalékos saját résztulajdonú üzemében gyártatja az elemeket. Ha­vonta ötmilliót - a mikroce­ruzától a laposelemig. Ezt saját erőből nem lehetett megvalósítani, hitelre volt szükség, szerencsére a támo­gató bankok láttak fantáziát a cégben. Magyarországon évi tizenötmillió elemet adunk el, s ezzel a hazai piac húsz-huszonöt százalékát fedjük le. Az elemek mennyiségét nézve ez piac­vezető pozíció, árbevételben számolva azonban nem. - Multik nélkül nincs nagy volumen. Hogyan sikerült bejutni a hiper­marketek polcaira? - Elemekkel sajnos csak alig-alig. Egyetlen külföldi hálózat sem vállalta a teljes saját skála átvételét. Ebben a termékkörben a szerződések külföldön, egész Európára köttetnek és természetesen előnyt élveznek a marketing­gel jól megtámogatott, Euró­pa valamennyi országában jelenlévő világmárkák. Pa­naszra persze semmi okunk, hiszen szinte valamennyi Magyarországon jelenlévő üzletlánchoz beszállítunk. Azért is kellett saját bol­tot nyitni, hogy teljes palet­tánkat egy helyen kínálhas­suk. Olyan úgynevezett non­food termékek is helyet kap­tak polcainkon, melyek ala­csony árfekvésűek és min­den háztartásban feltétlenül szükségesek. Ezzel együtt nem sima üzletnyitásról van szó a Budapesti úton, a két­százmilliós beruházásnak köszönhetően a diszkontáru­ház mellé költözik a cég új központja, s ott van a raktár­bázis is. Már régen nem csu­pán elemekről beszélünk, hi­szen forgalmunk harminc százaléka már írószer, negy­ven százaléka pedig egyéb termék. - Hogyan kezdett egy elektronikai cég ceruzát és tollal árulni? - Sokat jártam Távol-Ke­leten és láttam az ottani és a hazai árak különbségét. Be­levágtam. 1997-ben kezdtük az írószert, tavaly már több tízmillió darabot adtunk el. Az úgynevezett első áras alacsony kategóriát céloztuk meg, s ebben - valamint a minőségi követelményekben - segít a külföldi saját be­szerzési iroda is. - Ha számítógépet árul­nának, azt mondanám, jellemzően a no-name, azaz márkanév nélküli termék adja a forgalmuk zömét. - Maradjunk annyiban, hogy csak olyan terméket árulunk, aminek nincs tele­víziós reklámja. Termékein­ket a levédett ATC, BLUE Sky és Sky Art márkanéven hozzuk forgalomba. - Hány családnak ad ma megélhetést a társaság? - Közel ötvennek. Ez a szám már magában foglalja nemcsak az irodában és rak­tárban, hanem a vevőkkel közvetlenül kapcsolatot tartó kereskedelmi képviselő kol­légákat is. Kovács András Azt tartják rólunk, magya­rokról, hogy játékos nemzet vagyunk. De ezt igazán a megalakulásának tizedik év­fordulóját idén ünneplő és hazánkban számsorsjátékban, sportfogadásban és sorsje­gyek szervezésében mono­polhelyzetben lévő Szeren­csejáték Rt. üzleti eredmé­nyei támasztják alá. Az pedig egyértelmű, hiszen a közép­kelet-európai térségben - az állami játékszervezők adatait alapul véve - évek óta Ma­gyarországon a legmagasabb az egy lakosra jutó szerencse­játék árbevétel. A cég törté­netében először a tavalyi be­vétel haladta meg a 60 milli­árd forintot. Amíg eljutottak idáig, sok víz lefolyt a Ti­szán. Az elmúlt tíz esztendő eredményeiről és érdekessé­geiről Siska Andrással, a cég szegedi területi igazgatójával beszélgettük. - Tudom, hogy minden vonatkozásban régi sze­rencsejátékos, így jónak­rossznak részese volt az elmúlt tíz esztendőben. Dióhéjban hogyan tudná összefoglalni a történte­ket? - Kezdjük 1991-gyei. Ja­nuárban átvettük az OTP-től a totó-lottó értékesítési háló­zatot. A dinamikus változás 1993-tól kezdődött, amikor áttértünk a hatoslottó heti hú­zására, a lottóban a joker-, a totóban a góltotójátékra, s be­vezettük a gépi szelvényérté­kesítést. Két évvel később megszüntettük a regionális kézi feldolgozást. Aztán szin­te minden évre jutott valami új játék, mint a telemázli, a Budapest (MTI) Továbbra is a Mol Rt. ve­zeti a Figyelő TOP 200-as listáját, amelyet a 2000. évi nettó árbevétel alapján állí­tottak össze - derült ki a ki­adványt bemutató sajtótájé­koztatón. A második helyen - ugyanúgy, mint tavaly - az Audi Hungária Motor Rt. áll, míg a harmadik helyre a IBM Kft.-t megelőzve a tippmix, a skandináv lottó, kenő. Közben, 1999-ben a re­kord halmozódás (1 milliárd 59 forint) tartotta izgalomban az országot. - A területi igazgatóság­nál hogyan élték meg ezt a nagy léptékű változást? - Az induláskor Szegeden, az Arany János utcában vol­tunk egy irodaházban. Öt év­vel később költöztünk a je­lenlegi, Sziliért sugárúti szék­házba. Kezdetben három me­gye - Bács, Békés és Csong­rád - tartozott hozzánk, majd 1996-ban Jász-Nagykun­Szolnok megyét is megkap­tuk. Jelenleg 46 saját lottózót működtetünk, de 317 telepü­lésen 586 on-line terminá­lunk dolgozik. Mindössze húsz olyan kicsi falu, tanya­központ van - mindössze ötezer embert érint ahon­nan néhány kilométert el kell utaznia annak, aki játszani akar. - Végül beszéljen a nyere­ményekről Mennyire sze­rencsés ez a régió? - Boldogan mondhatom, hogy Fortuna nem kerül el bennünket. Az utóbbi néhány évben több százmillió forint nyereményt fizettünk ki. Ta­valy kiemelkedett az a hatos­lottó-telitalálat, amely 243 millió forintot ért, a nyertes szelvényt Szegeden adták fel, de valaki elfelejtette felvenni azt. Különösen a skandináv lottó kényeztette el a helyi já­tékosokat. Az akcióinkban is szép számmal értek el nyere­ményeket fogadóink, több autót, utazást, értékpapírt ad­tunk át nekik. Süli Jáxsaf Philips Magyarország lépett elő - mondta Nyomárkay Kázmér, a kiadvány felelős szerkesztője. A sajtótájékoz­tatón elhangzott, az első két­száz között a százmilliárd forintnál magasabb árbevé­telű társaságok száma 17-ről 27-re emelkedett, az átlagos nettó árbevétel egy év alatt 53 milliárd forintról 66 mil­liárd forintra nőtt. Ügyviteli szoftverbemutató szakmai nap A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara számviteli szekciója az Informatikai és Logisztikai Klub­bal közös rendezvényt szervez Ügyviteli szoftverbemu­tató szakmai nap címmel, melyre ezúton Önt is tisz­telettel meghívjuk. A szakmai napra meghívtuk a hazai piacon működő jelentősebb szoftverkészítő cégeket, melyek különböző könyvelési, bérszámfejtési, munkaügyi és egyéb szoft­verek készítésével foglalkoznak. Célunk, hogy meg­könnyítsük a rendezvényre ellátogató cégek és szám­viteli szakemberek szoftvervásárlási döntéseit, megis­merkedjenek a különböző könyvelési és nyilvántartási programok kínálta lehetőségekkel, megoldásokkal. A szakmai nap 2001. október 11-én, 10-16 között kerül megrendezésre a Csongrád Megyei Kereskedel­mi és Iparkamara épületében (Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4.) A szakmai napon a szoftverkészítő cégek bemutat­kozása mellett a témához kapcsolódóan előadásokat is meghallgathatnak az érdeklődők: 10 órától: A digitális előírások és az adóbevallások interneten történő benyújtásának szakmai és techni­kai feltételei. 14 órától: A szoftverhasználatok jogi rendezettsége, előírások, elvárások a jogtisztaság érdekében, interne­ten letölthető szoftverek felhasználásnak következ­ményei. A rendezvényen és az előadásokon való részvétel a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagjai számára térítésmentes, nem kamarai tagok számára a szakmai előadásokon való részvétel 3000 Ft/fő + áfa előadásonként. Október 8-ig várjuk az érdeklődők je­lentkezését. Kamarai hírek Mestervizsga-tanfolyamok A Délmagyarországi Gazdaságfejlesztő Kht. mes­tervizsga-előkészítő tanfolyamot indít a következő szak­mákban, októberi kezdéssel: kőműves, női szabó, au­tószerelő, fodrász, kozmetikus, asztalos, villanysze­relő, szakács, kereskedő-menedzser, szobafestő-má­zoló és tapétázó, gázvezeték- és -készülékszerelő, víz­vezeték- és központifűtés-szerelő, pincér, vendéglős­fogadós. Alkalmazottak és munkanélküliek képzési tá­mogatást igényelhetnek a munkaügyi központ kiren­deltségeinél. Bővebb felvilágosítás a 62/486-987/182-es telefon­számon kérhető. Munkaügyi rendezvény A Munka törvénykönyv - szinte minden munkálta­tót érintő - módosításai a nyár folyamán hatályba lép­tek. A módosítások természetesen kihatással vannak a munkaügyi ellenőrzések gyakorlatára is, melyekben bekövetkezett változásokról a téma egyik legilletéke­sebb szakemberétől kaphatnak tájékoztatást a Csong­rád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „A Munka tör­vénykönyv változásainak hatása a munkaügyi el­lenőrzésre" című rendezvényén, melyre ezúton tiszte­lettel meghívjuk. Időpont, helyszín: 2001. október 15. (hétfő), délelőtt 10 óra, Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkama­ra II. emeleti rendezvényterme, Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. Az előadó dr. Gáspár Imréné, az Országos Munka­védelmi és Munkaügyi Felügyelőség főosztályvezetője, akitől részletes tájékoztatást hallhatnak a munka­szerződés megkötésével kapcsolatos munkáltatói fel­adatokról; a munkaidő-beosztás, munkaidőkeret, mun­karend megállapításával kapcsolatos munkáltatói kö­telezettségekről; a rendkívüli munkavégzés, átirányítás, kirendelés, munkaerő-kölcsönzés; műszakos munka­rend; munkaszüneti napon történő munkavégzés sza­bályozásáról stb. A rendezvényen való részvétel a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes tagjai számá­ra 3000 Ft/fő + áfa, nem kamarai tagok számára 6000 FVfö + áfa. Jelentkezni október 8-ig lehet a kamaránk­nál. Munkanélküliek figyelmébe! A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara eu­rópai üzleti asszisztens (OKJ 52343501) államilag el­ismert, középfokú szakképesítésben 11 hónapos cso­portos képzést indít 2001. október végén, a Csong­rád Megyei Munkaügyi Központ 100%-os támogatá­sával. A képzés része közel 300 órás angol nyelvi mo­dul, valamint számítástechnikai képzés, melyet számí­tógép-kezelő, -használó (OKJ 33464101) bizonyít­vány megszerzése követ. A jelentkezés feltétele: középfokú iskolai végzettség A képzéssel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a CSMKIK Oktatási Igazgatóságán kérhető (telefon: 62/486-987/172) Jelentkezni a munkaügyi központ il­letékes kirendeltségén lehet. (x) MAGYAR NEMZETI BANK ^ Devizaárfolyamok Devizanem árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 406.24 Ausztrál dollár 144.58 Cseh korona 7.33 Dán korona 33.28 Kuró 247.88 Luxemburgi franki 100) 614.48 Finn márka 41.69 Francia frank 37.79 Görög drachma! 100) 72.75 Holland forint 112.48 ír font 314.74 Német márka 126.74 Olasz líra(lOOO) 128.02 Osztrák schilling 18.01 Portugál escudo! 100) 123.64 Spanvol peseta! 100) 148.98 Japán ven(100) 230.85 Kanadai dollár 185.04 Lengyel zloty 68.02 Norvég korona 31.00 Svájci frank 164.83 Svéd korona 26.66 Szlovák korona 5.80 USA-dollar 285.44 Jf E-mail: egvszaz(6idelmagyar.szeged.hu Élen a Mol - TOP 200

Next

/
Oldalképek
Tartalom