Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-31 / 203. szám

has Az otthon melléklete a Délmagyarországban és a Délvilágban Szerkeszti: Keozer Gabriella #f Csúfolnak a többiek!" Elálló fül, négy-öt kiló súlyfelesleg, fogszabályzó, pápaszem - bármelyik elég ahhoz, hogy egy kisfiú vagy kislány a többiek gúnyolódásának céltáblája legyen. Szeptemberben sokan kerülnek új közösségbe, ezért nem árt felkészülni az új konfliktusokra. A gyerekek gyakran kíméletlenek egymással. Még jó barátok között is gyakori a vita, veszekedés; melyek egyik „fegyverneme" a csúfolódás. Ilyenkor meglepő kegyellenséggel találnak rá egymás fogyatékosságaira: az elálló fülekre, a négy-öt kiló súlyfeleslegre, de még a fogszabályzó vagy a pápaszem is a gúnyolódás célpontja lehet. Az első, amire a pszichológusok ezzel kapcsolatban figyelmeztetnek, hogy nem kell, sőt: nem is szabad azonnal beavatkozni, meri előbb-utóbb a gyerekeknek is meg kell tanulniuk kezelni a konfliktusokat. De az már mindenképpen a szülő dolga, hogy segítsen megvédenie magát, ha iskolatársai vagy barátai gúnyos megjegyzései már túllépik a határt, ha a „tréfálkozás" már megaláztatásba megy át és lelki válságot, tanulási nehézségeket okoz. „Nem akarok iskolába menni, utálom az iskolát!" közli reggelente a csemete. Ilyenkor feltétlenül ki kell deríteni, valóban az iskolával, vagy inkább az iskolatársakkal van a baj. A megalázott, megsebzett gyerek ugyanis általában szégyelli magát, nem szívesen beszél megpróbáltatásairól sem otthon, sem az iskolában. Ha a kisiskolás elzárkózik a beszélgetés elől, magába mélyed, az már önmagábanjelzés értékű. Az iskolában a csúfolódás, gúnyolódás, megalázás sokszor észrevétlen marad, hiszen általában nem a pedagógus jelenlétében történik. Ha viszont aggályainkat megosztjuk a pedagógussal, fokozottabban figyelheti, mi történik a gyerekek között. Nem véletlenül Szív Ernő A gyerekek néha kegyetlenek Nem kell azonnal beavatkozni A megalázás rejtve marad Lelkileg kell felkészülni Nem jó, ha árulkodik Gyerekek között a veszekedés egyik „fegyverneme" a csúfolódás hangsúlyozzák az osztályfőnökök a szülőkkel való folyamatos kapcsolattartást és együttműködést. Az első hetek után érdemes megkérdezni a tanító nénit, osztályfőnököt, sikerült-e a gyereknek beilleszkednie a közösségbe, nem félénk-e, elszigeteli-e magát a többiektől vagy vannak már barátai. Ha a pedagógus leleplezi a gúnyolódókat, büntetést szabhat ki rájuk. Ha tehetjük, mindennap várjuk a gyermeket az iskola kijáratánál. Ha egy bandától vagy nagyobb csapattól szenved és fél, feltétlenül közbe kell avatkozni. Elég, ha elkapjuk őket az iskola kijáratánál és figyelmeztetjük őket. így a gyerek visszanyerheti önbizalmát, mert tudja, hogy számíthat a szüleire. Ez azonban csak félmegoldás - ebben a pszichológusok és a pedagógusok is egyetértenek. Ugyanilyen fontos, hogy magát az érintett gyermeket készítsük fel lélekben a konfliktusok kezelésére. A leglényegesebb, hogy megnyugtassuk a gyereket. Ha szemüveget vagy fogszabályozót hord, magyarázzuk el neki, hogy nem csak neki találták ki ezeket a szerkezeteket, és hogy a későbbiekben milyen előnyei származhatnak például a fogszabályzásból. Bármilyen meglepő, már ebben a korban fontos, hogy a gyerek ne tűnjön ki öltözködésével a többiek közül. Könnyebben boldogul és jobban elfogadják, ha belesimul a közösségbe - ne próbáljuk meg kövérségét vagy más előnytelen tulajdonságait azzal kompenzálni, hogy divatbábut csinálunk belőle. Otthon vegyük körül a gyermeket jó barátokkal - így a gúnyolódok „hatalma" csökken, esetleg éppen ők válnak kirekesztetté. Gyakran hangsúlyozzuk a gyermek előnyös tulajdonságait, igyekezzünk megfelelő hobbit, sportot találni neki: ha ő a labda ördöge, elhallgatnak a rossznyelvek, még irigyelni is fogják a többiek. A gyermekneveléssel kapcsolatos könyvek azonban arra is figyelmeztetnek, nehogy a gyermek visszaéljen a helyzetével, és ok nélkül is állandóan megsértődjön. Nincs rosszabb, mint az az önállótlan kisgyerek, aki mindenért az édesanyjához vagy a tanító nénihez rohan, mindig árulkodik, és - nem elsősorban előnytelen külseje, hanem rossz természete miatt - esélye sincs arra, hogy befogadja a közösség. K. G. Vackor iskolába megy Nem igaz, hogy hamar elment ez a hét év. Nem ment el hamar, éppen csak arra a napra emlékszem percről percre, amikor megjött, idejött közénk, csak azért is Pomogáts Béla írását olvasgattam a szülészeti klinika éji folyosóján, amikor szóltak, haladjon hé a helységbe az úr, mert a gyermek a kijáratnál toporog, és úgy is volt, belépett a világba, mint Clint Eastwood El Pasánál a Diabol Restaurantba, kiprüszkölte a vért, és azt kiáltotta, Einsteinnek igaza volt. Vagy azt mondta, ötszáz millió év múlva a Földön nem lehet élni. Vagy azt suttogta. Puskás öcsi, pszt, pszt. Mindegy, valamit mondott, nem értettük pontosan, és azóta eltelt hét év. Nem volt különösebben izgatott. Az évnyitót kedd délután tartották, úgy két órával ennek előtte még mulatott a garázssornál egy elhunyt egeret, fölmászott egy diófa legmagasabb ágára, lenyomott egy nálánál kisebb utcabeli apacsot, majd pedig legyűrhetetlen késztetést érzett arra nézvést, hogy megtudja, lehet-e egy kézzel vezetni a rollert. Nem lehet. Köpd ki a vért, kisfiam, köpjed, ne lacafacázz. Megyünk az évnyitóra, izgulsz, kisfiam? Igen, mondta, hogy megnyugtasson. Arra már az évnyitó első perceiben fölfigyeltem, hogy az idei nyár iszonyatosan jót tett az édesanyáknak. Tavaly nem néztek ki ilyen jól, ennyi barnaság, a lágyan hullámzó idomok, győzelem a divatdiktátum fölött. Volt élőzene, Balázs Akos klarinétozott, én meg azon tűnődtem közben, megtanulja-e majd itten a gyerek, hogy az élet olyan, mint ahogy a Füst a víz felett című Deep Purple számban belép a basszus. Vagy ahogy Podmaniczky kolléga írta volt, az élet olyan, mint a nagy barna medve, folyton a málnásba jár. Az is nagyon tetszett, hogy annak a Demjén Rózsinak a dala csendült föl az évnyitón - ó, de nehéz az iskola táska - aki titokzatos betegségben szenved, mert már a második koncertjén nem tudott énekelni. Tudod, kisfiam, itt majd megtanulsz írni. Mikor, már holnap? Szép, színes tanterem, és Judit néni. Szerdán reggel negyed kilenckor kezdődött az első óra, sportlappal a kezemben tébláboltam az iskola kapujában, meghalt egy ukrán kapus, huhh, huhh, ez a gyerek első napja, az enyém milyen volt, kaptam egy homokozó fölszerelést, mert nem sírtam. Selmeci Esztike, ő is kiselsős, például nem aludt éjszaka az izgalomtól. Olyan színesen érkezett az iskolába, mint egy margaréta, amelynek mindegyik szirma más színben pompázik. Szilasi Fanni nyugodt volt, mint mindig, csak az édesapja dohányzott reggel fél hat óta. Nyelte, csak nyelte az iskola kapuja azt a sok emberi színt, szép édesanyák nagy dobozokkal, felhevült nagymamák és csöndes, már árréseken és kamatlábakon tűnődő apák, azon se lepődtem volna meg, ha belibegett volna az ajtón egy űrhajós, Gobbi Hilda vagy Dózsa György maga. A gimnázium udvarán a mindig visszafogott Bárok tanár úr egy elsős nagykamasz pattanásos arcába duruzsolta éppen, melyik a balkeze. Jut eszembe, milyen ember a tanár. Aki tízszer mondja el. Es aztán újra, tizenegyedjére is. Különben Isten is csak egyszer mondta el, melyik fa a bibis, ah, egyszer elmondani, az olyan, mintha el se mondanánk. Szervusz kisfiam, legyél jó, és, és, izé. Jól van, menjél csak, menjetek.. Még mondanék még valamit zárásként, hogy bölcsőde, óvoda, dadák és óvó nénik, rólatok sincs elfeledkezve. Aranka néni, Ildikó, Katalin, Judit, kedves Maja, kösz szépen. Danke schön, merci bien, multumesc. Judit néninek, Anikó néninek és a többieknek meg szerte a városban: jó kívánság. Ne legyen könnyű, de legyen jó velük. Maradjon meg a bocs is, a málna, a vadász is. f mmvmeb Különleges holtág A Tisza-völgy természet- és tájvédelmi területeinek egyik legszebbike a körtvélyesi holtág. A biciklivel kirándulók könnyedén elérhetik, hiszen Hódmezővásárhelytől kiépített, védett kerékpárút vezet Mártélyra, ahonnan a töltésen mindössze három kilométernyi tekerés után valóságos csodákat kínál a táj. Sok-sok látnivalóját természetes szerénységgel, nagy csendben kínálja, pedig szépséges fűz- és nyárfái századépítő évtizedek óta vigyázzák az árteret. Azt a területet, ahol az iszapban a kérészek, a tiszavirágok lárvái (a keliszek) készülnek rövid életű, ám páratlan látványosságú násztáncukra. Azt a Körtvélyes-szigetet, ahol a fekete gólyák gyülekeznek, s a gémtelepen kócsagok és üstökös gémek nyugalmára vigyáznak a természetvédők. Az ecsetpázsitos mocsárrétet, ahol mesebeli gondolatokat kelt a tündérrózsa, a békatutaj, a susogó nád. Az árhagyta horgászparadicsomokat. A vízivilág, az ártéri erdő és a rét különleges együttesét. A hosszú hétvégére kirándulók könnyedén találnak szállást, ellátást a közeli Mártélyon. Vagy Mindszenten, ahonnan a tiszai réven átkompolva Ópusztaszer mindössze tizenhat kilométer. Sz. M. Kispapák könyve (7.) Kispapák, feltűrt gatyában Hat részen keresztül bogoztuk a kispapák lelkivilágát, s azokat a megpróbáltatásokat, melyeken át kell esniük, gyermekük világrajötte előtt. Pedig ezek eltörpülnek azok mellett, melyek a szüléssel kezdődnek... A kispapaság legszebb és talán legizgalmasabb része az, amikor megszűnik. Azaz az emberből apa lesz. A probléma a vajúdás kezdetekor, még otthon kezdődik, amikor izgalmunkban a mentők helyett háromszor is a rendőrséget tárcsázzuk. Aztán csak sikerül, hogy a mentőben jusson az eszünkbe, elfelejtettünk friss elemet tenni a fényképezőgépünkbe. Amikor végre megvan a baba, az új élet napvilágra hozatalának (szépsége?) sokkja a papa számára néhány óráig csak érdekességnek számít. Egy idő után, már a rokonok értesítése idején válik valódi apai érzéssé. Melyet még az is tetéz, hogy mégiscsak sikerült a néhány perces újszülöttről kiváló képeket készíteni. Igaz, ezeken a még kékes-lilás színben játszó trónörökös még nem nyerne szépségversenyt, de hát ez így szokott lenni ilyenkor. A kispapára, aki tényleg felgyűrheti a gatyaszárat, ekkor teljesen rászakad az otthoni munka: takarítás, főzés, mosás. Ha valaki azt hiszi, hogy hamarosan végre nyugalma lesz, az súlyosan téved. A pici az első hat hétben egyáltalán nem reagál se rá, se az édesanyjára. Kétóránként azonban éjjel-nappal hangos ébresztőt fúj, hogy éhes, fáj a hasa, s egyebek, így aztán egy pár nap után mindenki egyszerre alszik a babával, s kóvályog (szó szerint) a fáradtságtól. S bár azt hiszi, hogy ha kibírja a kezdeteket: a gyűjtőből hordott anyatej éjszakai melegítését, az elveszett cuclik boldog megtalálását, s a pelenkázás apróbb, nagyobb örömeit, hamarosan minden jobbra fordul, téved. Ahogy nő gyermeke, annál jobban igénybe veszi a türelmét. Mert a legszebb, legaranyosabb kisbaba is hosszú órákat tud pokollá változtatni azzal, hogy a saját órarendje szerint eszik, alszik, ébred, és főleg ordít. Bár a babakocsiban ártatlanul mosolygó, fürtös fejét billegető csöppség láttán mindenki elolvad, a szülők jól tudják: ez csak a látszat. Gyermekük odahaza mutatja ki a (még nem létező) foga fehérjét. S ahogy nő, a helyzet - állítólag - egyre rosszabb lesz... (Vége.) Ka Az emberből apa lesz