Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-22 / 195. szám
2 BELFOLD - KÜLFÖLD SZERDA, 2001. AUGUSZTUS 22. GLÓBUSZ Nyugati érdekütközés A NATO-tagországok közös célja a balkáni béke megteremtése, ugyanakkor erős közöttük a konkurencia a balkáni kommunikációs és energiahordozó csatornák feletti ellenőrzés területén - fejti ki keddi számúban az II Sole 24 Ore egyik kommentárja. A cikk szerzője elsősorban azt firtatja, mi lehet az oka, hogy a békefenntartó hadműveletek olyan alacsony hatásfokkal működtek a térségben az elmúlt két esztendőben. Amikor a KFOR erői 1999-ben Koszovóba érkeztek, joggal lehetett várni, hogy a felvonultatott csaknem negyvenezer ember képes lesz ellenőrzése alatt tartani a Szerbia és Macedónia közé ékelődő területet. Azon a helyen keresztezik ugyanis egymást az észak-keleti és a kelet-nyugati irányú kommunikációs vonalak. Amit a gerillák is ugyanolyan jól tudnak - ezért működik együtt nagyobb hatásfokkal a koszovói és a macedóniai albán gerillahadsereg. P. S. FELROBBANTOTTAK EGY ORTODOX TEMPLOMOT. Az albán felkelők kedden felrobbantottak egy XIII. századi ortodox templomot Macedónia északnyugati részében - állította a macedóniai védelmi minisztérium. Marjan Gyurovszki, a minisztérium szóvivője szerint a támadás a Tetovótól nyolc kilométerre fekvő Leszok városban történt, amelyet a lakosság a felkelők rendszeres támadásai miatt elhagyott. RAKÉTAVÉDELEM. A Pentagon megadta az engedélyt ahhoz, hogy elkezdjék a tervezett rakétavédelmi rendszer telepítésének helyszínéül kiszemelt alaszkai térség terepelőkészítését - jelentette a The Washington Times. A heteken belül induló munkák során a szóban forgó területen kivágják a fákat, utakat és kiszolgáló létesítményeket építenek. Az amerikai védelmi minisztérium által megrendelt munkálatok mintegy 9 millió dollárba kerülnek, vagyis a védelmi rendszer telepítésének összköltségéhez képest még elenyésző hányadot képviselnek. ÜGYÉSZI VIZSGÁLAT. A Szlovák Köztársaság Legfőbb Ügyészsége „azonnali lépéseket" tesz a Magyarok Világszövetsége szlovákiai országos tanácsa tevékenységének megfigyelésére és ebbe a titkosszolgálatot (SIS) is bevonja - jelentette kedden a TASR hírügynökség. A Legfőbb Ügyészség azok után szánta rá magát a Soóky Gál László vezette országos tanács tevékenységének megfigyelésére, hogy a parlamenti ellenzékhez tartozó Szlovák Nemzeti Párt ezt hetekkel ezelőtt elkezdte szorgalmazni. MEGGYILKOLTAK ÖT ALBÁNT. Koszovóban meggyilkolták egy albán család 5 tagját. Andrea Agnelli szóvivő elmondta, hogy az ötvenéves Hamsa Hajra feleségével és négy gyermekével utazott autóján hétfő este a Pristinától 20 kilométerre nyugatra fekvő Glogovác környékén. amikor ismeretlenek megállították és automata fegyverekből tüzet nyitottak rájuk. A támadásban a házaspár és három gyermek életét vesztette, míg a negyedik, 16 éves lányuk sértetlenül került ki belőle. A mészárlás alatt halottnak tetette magát, és még sokáig nem mert kimozdulni a szitává lőtt járműből, ő most sokkos állapotban fekszik a pristinai kórházban. NÉGYES CSÜCS? Arab lapértesülés szerint az Egyesült Államok olyan négyes közel-keleti csúcsot tervez, amelyre George Bush elnök Jasszer Arafat palesztin vezetőt, valamint Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt és II. Abdalláh jordániai királyt hívná meg. A tervezett csúcs arab résztvevői először körvonalaznák álláspontjukat, s ezeket az amerikai kormány továbbítaná Ariel Sáron izraeli miniszterelnöknek. Arafat, Mubarak és Abdalláh csak ezután utazna Washingtonba. ÜJABB MERÉNYLET KORZIKÁN. Négy nappal a korábbi hónapok viszonylagos nyugalmát felbolygató Santoni-gyilkosság után, kedden újabb véres merénylet történt Korzikán, ezúttal két ember lelte halálát ismeretlen lesipuskások golyóitól. A felső-korzikai Bastia közelében lévő Mori;tniban már csak az áldozatok felismerhetetlenné szeneseden holttestét találták meg egy kiégett gépkocsiban a riasztásra érkező csendőrök. A kormány újabb 3,7 milliárdot szán a sportra Olimpia: nagy az egyetértés Schmitt Pál MOB-elnök és NOB-alelnök (balról) Orbán Viktorral beszélget a BS-építkezés bejárásán. (MTI Telefotó: Kovács Tamás) Budapest (MTI) A kormány keddi, a Népstadionba kihelyezett ülésén arról döntött, hogy 3,68 milliárd forintos plusz támogatásban részesíti a magyar sportot az előtte álló feladatok megvalósítása érdekében. A kormányülést követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: „példátlan egyetértés alakult ki" azzal kapcsolatban, hogy - teljes kormánygaranciával mindenképpen érdemes pályázni a 2012-es nyári játékok megrendezésére. A kormány úgy döntött, hogy az Olimpiai Pályázat Előkészítő Bizottság rendelkezésére bocsát 620 millió forintot, amely elsősorban a megvalósíthatósági tanulmány előkészítésére szolgál. Döntés született arról is, hogy a kormány támogatja a Magyar Labdarúgó Szövetség azon elhatározását, mely szerint egyedül pályázik a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére. - A rendszerváltozás óta nem, de talán azelőtt sem volt olyan kormányülés, amelyen a magyar sport helyzetével ilyen mélységben foglalkoztak volna - hangsúlyozta Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. • Demszky Gábor azt javasolja a kormánynak, hogy kezdeményezzen ügydöntő népszavazást a 2012-es nyári olimpia megrendezése ügyében. A főpolgármester, aki részt vett a kormány kedd délelőtti e témakörben megtartott ülésén, beszámolója szerint úgy vélte: megfelelő feltételek teljesülése esetén támogatja azt a gondolatot, hogy Budapest nyári olimpiát rendezzen. Jelezte azt is, hogy a főváros augusztus 30-i közgyűlése elé javaslatot tetjeszt az olimpiai pályázat támogatására. Budapest (MTI) Tudatában vagyok annak, hogy voltak Magyarországon bizonyos antiszemita megnyilvánulások, de olyanok is voltak, amelyek elítélték ezeket - jelentette ki Simon Peresz kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A magyarországi látogatáson tartózkodó izraeli külügyminiszter azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet Martonyi János külügyminiszterrel közösen, megbeszélésük után tartottak. Mindkét külügyminiszter barátinak nevezte Magyarország és Izrael viszonyát. - A legfontosabb az a mély rokonszenv, ami a két ország lakosságát összefűzi. Az izraeli külügyminiszter Budapesten Baráti viszony Magyarország Izrael barátja, az is marad és minden segítséget felajánl ahhoz, hogy a jelenlegi nehéz helyzet enyhíthető legyen - hangsúlyozta Martonyi János. • A közel-keleti rendezés érdekében mindenekelőtt politikai megoldást kell találni, nem szükségképpen katonait, ugyanakkor érdemi tárgyalásokra van szükség a valódi tűzszünet eléréséhez - mondta Simon Peresz izraeli külügyminiszter kedden Budapesten. Az izraeli diplomácia 78 éves vezetője, korábbi kormányfő azt követően nyilatkozott a nemzeti hírügynökségnek, hogy megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel. Simon Peresz a találkozón rövid történeti áttekintést adott Orbán Viktornak arról, mi vezetett el a jelenlegi közel-keleti helyzethez. A nagytekintélyű politikus utalt arra, hogy nagyra értékeli a magyar békefenntartók szerepét a Sínai-félszigeten, mert ezzel - mint fogalmazott - Magyarország hozzájárul a térség békefolyamatához. - A miniszterelnök azt mondta, igen korlátozott az antiszemitizmus Magyarországon, ugyanakkor egyetértettünk abban, hogy az ahhoz köthető jelenségek igen szerencsétlenek. A kérdést úgy kell kezelni, hogy ne fejlődhessen igazi problémává fejtette ki Simon Peresz. A magyar-izraeli kapcsolatokról szólva Simon Peresz úgy vélekedett, hogy azok jól fejlődnek. Simon Pereszt kedden délután Mádi Ferenc köztársasági elnök is fogadta hivatalában. RÖVIDEN NEMETH MARADT. Az Alkotmánybíróság újraválasztotta Németh Jánost a testület elnökévé. Holló Andrást pedig helyettes elnökké - tudatta az AB. Az AB elnökét és helyettes elnökét az alkotmánybírák maguk közül, titkos szavazással, jelölés nélkül választották meg. Az Alkotmánybíróság 1998. november 24-én választotta meg legutóbb Németh Jánost a testület elnökévé, Holló Andrást pedig helyettes elnökké. A tisztújítást - az Alkotmánybíróság 1993ban elfogadott határozata szerint - három hónappal a megbízatás lejárta előtt kell megtartani, ezért került sor a teljes ülésen a vezetőválasztásra. BEFEJEZTÉK A BÚZAARATÁST. Az országban gyakorlatilag végeztek a kalászosok aratásával - közölte az FVM. Az őszi búza aratásával százszázalékosan végeztek a gazdák, így az össztermés országosan 5,1 millió tonna lett, mintegy 1,3 millió tonnával több a tavalyinál. A hektáronkénti termésátlag 4,3 tonna volt, ami kedvezőbb a tavalyi 3,6 tonnánál. NETTÓ ADÓSSÁG. A Magyar Nemzeti Bank keddi tájékoztatása szerint ez év júniusában az ország tulajdonosi hitelek nélküli nettó devizaadóssága 4,6 milliárd euró volt, szemben a május végi 4,3 milliárd euróval. Tavaly júniusban a hasonlóan számított nettó devizaadósság 6,49 milliárd eurót ért el. Az ország bruttó devizaadóssága - tulajdonosi hitelek nélkül - 2001 júniusában 29,8 milliárd euróra rúgott, szemben a május végi 28,9 milliárd euróval. Tavaly júniusban a tulajdonosi hitelek nélkül az ország devizában fennálló bruttó adóssága 25,3 milliárd eurót tett ki. EURÓPA SZABADEGYETEM. Az Európai Uniónak akkor van értelme, ha segíti tagállamainak versenyképességét a kibontakozó világméretű gazdasági integrációban - hangoztatta Glatz Ferenc, az MTA elnöke a Lakitelki Népfőiskola által szervezett Európa Szabadegyetem nyitóelőadásában. Európa olyanná lesz, amilyenné mi alakítjuk - hangsúlyozta Magyarország esetében sok múlik azon, mennyire tudja egy ilyen kis állam adminisztrációja népének, nemzetiségeinek, illetőleg az állam területén kívül élő nemzetrészeinek érdekeit megfogalmazni, érvényesíteni. Kolozsvár (MTI) Kedden a Kolozsváron megjelenő Szabadság című napilap - az aznapi Népszabadsághoz hasonlóan - arról számolt be, hogy az RMDSZ egyik platformjaként működő Reform Tömörülés elnökségének június 30-án és július l-én Székelyudvarhelyen megtartott „titkos „Puccstörekvés" az RMDSZ-ben? ülésén" „az RMDSZ-en belüli puccstörekvésekről" árulkodó stratégiát tárgyaltak meg. A lapközlések szerint részleteiben megvitatott „stratégia célja a politikai hatalom megszerzése az RMDSZ-ben", Markó Béla szövetségi elnök leváltása és helyébe Tőkés László református püspök megválasztása. A Reform Tömörülés elnökségének kedd délután az MTI bukaresti irodájába eljuttatott nyilatkozata a két lapközlésben szereplő állításokat Jégből kapottaknak" nevezte, amelyek „a leghalványabb összefüggésben sincsenek a valósággal". Az OVB hitelesítette az MSZP népszavazási kezdeményezéseit Négy kérdés a lakossághoz Budapest (MTI) Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén úgy döntött, hogy támogatja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) aláírásgyűjtő mintapéldányainak hitelesítését a testülethez benyújtott négy kérdésben. Az MSZP a munkaidő megszervezése, a nyugdíjemelés módja, a hivatásos hadseregre való áttérés, valamint a közoktatásban megszerezhető ingyenes középfokú nyelvvizsga tárgyában kezdeményezett népszavazást. A bizottság az első három kérdésben 5:4-es. az utolsóban pedig 7:2-es szavazati aránnyal hozta meg döntését. Az ülésen jelen volt Vastagh Pál (MSZP) egykori igazságügy-miniszter, aki úgy nyilatkozott: az OVB konzekvens volt, tulajdonképpen májusi döntését erősítette meg. Komoly politikai és szakmai sikernek tekintette Vastagh Pál. hogy a szocialista párt által kezdeményezett kérdések immáron az OVB negyedik ülésén szakmai támogatást kaptak. Az OVB már május 21-ei határozatával hitelesítette az MSZP által a népszavazás kérdésében benyújtott aláírásgyűjtő mintapéldányt, ám az ellen több kifogást nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz, amely július 9-ei döntésével megsemmisítette az OVB határozatát és új eljárás lefolytatására kötelezte a testületet. TŐZSDE Éves minimumon az index Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 40,04 pontos csökkenéssel, 6365,17 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,62 százalékos gyengülés. A keddi záróérték a BUX éves minimuma, az előző legalacsonyabb éves záró BUX-érték az idén április 4-én volt, akkor az index 6389,07 ponton állt. A részvénypiac forgalma 1,9 milliárd forint volt. A vezető részvények vegyesen fejezték be a napot. AMatáv 1,12 százalékkal 718 forintra, a RichterO,53 százalékkal 16 ezer forintra drágult. A Mol 2,61 százalékkal 4090 forintra, az OTP 1,11 százalékkal 14 ezer 625 forintra gyengült. A BorsodChem 4780 forinton zárt, ez 0,41 százalékos gyengülés az utolsó, pénteki kereskedési naphoz viszonyítva. A TVK jelentős, 6,10 százalékos gyengüléssel fejezte be a napot, záróértéke 2920 forint lett. Bácsi Sándor, a Buda-Cash Brókerház Rt. szakértője elmondta, hogy az alacsony forgalom egyebek között a kivárás miatt volt kedden, a nagybefektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedd délutáni kamatdöntésére vártak. - A gyengülő nagy részvényekben a domináns vevők hiánya csökkentette az árakat - tette hozzá. A határidős indexpiacon a BUX idei decemberi lejáratának elszámoló értéke 5 ponttal 6661 pontra esett. A kárpótlási jegyek ára 435 forint volt, ez stagnálás a pénteki záráshoz képest. ff»J ConCorde Tel.: (62) 484-222 Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12., www.cd.hu A Concorde Értékpapír Rt. szolgáltatása 2(XX). 1999, 1998 „Az év brókercége" (Budapesti Értéktőzsde) DÉLMARORSZÁG DÉLVILÁG Főszerkeazló: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS. SZÁVAY ISTVÁN. V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, melléklelekl. M1SKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ). SÜLI JÓZSEF (sport> • Délvilág szerkesztőségvezetőt ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged. Stefánia 10.. Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged. Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. E-mail: szerkcsztoscg@dclmagyar.szegcd.hu • 6800 Hódmezővásárhely. Szegfő u. 1-3. Tel./íax: 62/241-905. Hirdetési let/fax: 62/242-419. 6900 Makó. Deák F. u. 6. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. 66(8) Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838 6640 Csongrád. Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. Hirdetés: Fő u. 20-24. Tel./fax: 63/483-656 • KIADJA A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. • Ügyvezető igazgató: RÁSKAI-KISS ZSOLT. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Kereskedelmi Igazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Hirdetésfelvétel: 62/567-832. 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztést vezető: KÖTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864 Terjesztési zöldszám 06-80/821-821 • Előfizetésben terjeszti a Délmagyarország Kft • Előfizetési dfj egy hónapra 1059 (Délmagyarország), 940 Fl (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0I33-O25X (Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kft. a Kisalföld Lapkiadó Társaság lagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.