Délmagyarország, 2001. augusztus (91. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-22 / 195. szám
SZERDA, 2001. AUGUSZTUS 22. AKTUÁLIS 3 (Az itt következő írás lehetséges konzekvenciái alapján igen kényes határon [mérlegelve] billeg, ezért minden egyes szó, mondat a saját helyi értékén, és nem azon túl olvasandó.) Amikor egy korrupciós ügyekben vizsgálódó ellenzéki politikust autóbaleset ér, és ebben a balesetben eddig tisztázatlan okokból életét veszíti, akkor a vizsgálatok befejeztéig csak a száraz tényeket hallgatja meg az ember, és azokból nem von le semmilyen következtetést, vagy: a vizsgálatok elhúzódása miatt marad idő arra, hogy azokból a száraz tényekből saját közérzete és belátása szerint vonjon le következtetéseket. Én itt nem fogom hiteltelenül informálni az olvasót saját dilemmáimmal, és nem fogok összeesküvés-elméletet gyártani Vancsik Zoltán szocialista politikus tragikus kimenetelű autóútjával kapcsolatban. Már csak azért sem, mert itt a kérdés inkább az, hogy mit gondolnak az olvasók, mit gondolnak az emberek arról, hogy az ország állapotát, és ebben az országban megélt közérzetüket figyelembe véve milyen önálló elképzelésük lehet az eset kapcsán. Már csak azért is kíváncsi lennék erre, mert hát hivatalból hiszünk a vizsgálatok eredményének, és hivatalból igaznak kell tételeznünk minden demokratikus rendszert, de éppen a demokratikus rendszeren esett, s mindmáig eltussolt számos korrupciós botrány arra enged következtetni, hogy nem csak hithű és engedelmes polgár módjára tájékozódhat az ember „otthonának" állapotáról, hanem éppen az igazságérzetét csúnyán bántó, konzekvenciák nélkül maradt, elmaszatolt ügyek okán kénytelen saját megérzései alapján önálló, hiteles képet festeni-keresni. És ez ügyben a médiumok sincsenek segítségünkre, mert ahány médium, annyi újabb részlet, s amely részletek fontossága miatt érthetetlen, hogy a másik hírközlőfigyelmét elkerülték. Ezért például értetlenül állhatunk azon rendőrségi megállapítás előtt is, hogy mivel a képviselő indulás előtt nyitva találta autóját, és mert abból semmit nem vittek el, nem tett feljelentést, s mivel nem tett feljelentést, nem hozható összefüggésbe a történtekkel. Ez teljességgel logikátlan. Vagyis újfent saját ítéletalkotásunkra vagyunk „kárhoztatva", amire azt mondom, így utóbb, hogy mégse teremtsünk élhetetlen káoszt magunkban, tehát önvédelemből: találgatni lehet, de nem szabad. Bár már önmagában ez is elég nagy és egyben jelzésértékű tehertétel. Találgatni lehet, de nem szabad Közeledik a parlagfű virágzásának csúcsa A hetes eső aranyat érne A következő hetekben várható a parlagfű virágzásának csúcsa, de a gyomnövény pollenje már augusztus eleje óta sok kellemetlenséget okoz az allergiában szenvedőknek. Ezen a helyzeten az egy-két napos eső sem javít lényegesen. Hazánkban a pollenszezont három főbb szakaszra lehet elkülöníteni. Az első tavasszal, a fák virágzásakor kezdődik, a második májustól a nyár közepéig tart, ekkor a füvek és néhány gyomnövény okoz panaszokat. a harmadik pedig a július végétől őszig tartó szakasz, amikor a parlagfű, az üröm és a libatopfélék szórják pollenjüket. Az allergiában szenvedőknek leginkább a parlagfű keseríti meg az életét. Virágzása, s levegőbe kerülő pollenjeinek hatása idén elhúzódik, mert a sok eső kedvezett a növény fejlődésének. Dr. Juhász Miklós, a Szegedi Tudományegyetem Növénytani Tanszékének docense szerint a virágzás csúcsidőszaka általában augusztus 25. és szeptember 5. közé esik. A tegnapi csapadék pollenhelyzetre gyakorolt hatásáról a szakember elmondta: ha csupán egy-két napig esik, attól még nem csökken jelentősen a levegőben szálló pollen mennyisége, sőt a csapadék felszáradása utáni napokban erősen megugrik a virágpor koncentrációja. - Legalább egy hétig tartó esőnek kell jönnie, hogy hosszabb időre kitisztuljon a levegő - mondta Juhász Miklós. A szakemberek az egy köbméternyi levegőben lebegő pollen számából tudnak köDr. Juhász Miklós és munkatársai folyamatosan mérik a levegőben szálló virágpor mennyiségét a pollencsapda segítségével. (Fotó: Karnok Csaba) vetkeztetni arra, allergológiai szempontból mennyire súlyos a helyzet. A növénytani tanszék docense szerint az allergiától szenvedő emberek hatvan százalékánál már a köbméterenkénti harminc darab virágpor tüsszögést vált ki. A hét elején közzétett jelentésből kiderül: száznál több pollent számoltak össze az egységnyi térfogatú levegőben, szélsőséges körülmények között azonban ez az érték akár a hatszázat is elérheti. A parlagfüvet az első világháború alatt hozták át Észak-Amerikából. A mai Magyarország területén az 1920-as években a dél-somogyi részeken már megtalálható volt, ahonnan az áruszállítási útvonalak mentén észak felé is elterjedt. Igénytelensége és erőteljes növekedési, szaporodási képessége révén a kedvezőtlenné váló környezeti viszonyok között könnyen kerekedik felül más növényeken. Leggyakrabban az elhanyagolt parlagterületeken és a nagyberuházások, ipartelepek, utak, lakótelepek megbolygatott talajú területein szaporodik. A parlagfű ellen a leghatékonyabban még a virágzás előtt lehet védekezni. Erre többféle módszer létezik, a kézi gyomlálástól a kaszáláson keresztül a kémiai védekezésig. Ha a parlagfűben gazdag területen természetes, zárt növényzet alakul ki, akkor a gyomnövény kettő-négy év alatt eltűnik, más fajok kiszorítják. Szakemberek szerint a gyomnövény végleges kiirtását ennek a folyamatnak a mesterséges meggyorsításával lehet elérni. A virágpor gyakran vált ki szénanáthát az emberekből. Ez a népesség 15-20 százalékát érinti. Önmagában nem okoz életveszélyes állapotot, de a mindennapi életvitelünket jelentősen korlátozza. Csökkenti a teljesítőképességet munkában és tanulásban egyaránt. Súlyosabb esetekben alvászavarhoz, kimerültséghez vezet. Tünetei a közönséges meghűléshez hasonlóak: hirtelen jelentkező, vízszerú orrfolyás láz nélkül, tüsszögési rohamokkal, szemés torokviszketéssel kísérve. Az orvosok azt tanácsolják, hogy pollenszezonban óvakodjunk a szabadtéri sportoktól, a kemény fizikai munkától, ne autózzunk nyitott ablak mellett, és gyakran mossunk hajat, hiszen pollenszemcsék ezrei tapadhatnak meg rajta. Az allergiás nátha tüneti kezelését gégész vagy allergológus szakorvos határozza meg a tünetek jellege és súlyossága alapján. Ma már tabletták, orr- és szemcseppek, orrspray-k enyhíthetik a betegek szenvedését. Hegedűs Szabolcs Erős a forint Budapest (MTI) A Monetáris Tanács a kormánnyal egyetértésben ez év október 1-jei hatállyal megszünteti a forint csúszóleértékelését közölte az MNB a keddi ülést követően. A jegybank legfőbb monetáris döntéshozó testülete megállapította, hogy nincs szükség jegybanki beavatkozásra, illetve a monetáris feltételek megváltoztatására. A forint árfolyamának utóbbi napokban bekövetkezett ingadozását a jelenlegi információk alapján átmenetinek ítélte a Monetáris Tanács, ami nem veszélyezteti a jegybank korábban kitűzött inflációs céljainak elérését. NYÁRI FELERTEKELES Lakossági megtakarítási akció a Kereskedelmi és Hitelbanknál 10,25 'Forint UkoKógi bunkvamU mrHrtti 2 tuvi IriSti esetén. • 100.000 5 000 000 forint kfleörii lekötésnél évi 10%. • S OOO OOO forint Mrtt évi 10.25% i kanul. AJ UUi mrttgyrrik j fenti Fin kamatokkal A kamatváltoztatás pfft a bank fenntartja. Ha móri nyíl tunksámUt és igénybe veszi az akciós betételhelyezést, további kedvezményeket is adunk: • ingyenes számlavezetés 2002. március 31-ig • ingyenes Cinus Maestro vagy VISA Electron bankkártya az elsó évben • ingyenes átutalások a közüzemi számlák kiegyenlítéséhez. 2002. március 31 ig Ajánlatunk Z001 augusztus Ilitől szeptember 28-igérvényes, további részletek a bankfiókokban és a Tetetenleten! A kisgazdapártnak a jobboldalon a helye Gyimóthy tíz százalékot remél m TeleCenler i 000 000, 06-40 444 444 • nww.khb.hu A független kisgazdapárt az uniós csatlakozás híve, de nem támogatja a külföldiek földszerzését hazánkban - mondta a közelmúltban Makón rendezett politikai fórumon Gyimóthy Géza, az FKGP főtitkára. Az Országgyűlés alelnökét a makói Korzó Kaszinóba Dán János parlamenti képviselő hivta meg, akit - a fórumon elhangzottak szerint - a jövő évi választásokon újra indítani szeretnének. - A kisgazdapárt mostanában mintha szembefordult volna a Fidesszel. A közelmúltban tartott rendkívüli parlamenti ülésen együtt szavazott az ellenzékkel, a napokban pedig a hazai föld megtartásáért könyörgésekkel tiltakozott a kormánypolitika ellen. Melyik oldalon állnak önök? - Az, hogy például aszály idején én, a református papgyerek ugyanúgy esőért könyörgök. mint a kommunista téeszelnök, nem jelenti azt, hogy szövetségesek vagyunk. A korrupciógyanús ügyek tisztázása, a bizottságok felállítása úgy gondolom, mindenkinek érdeke. Nekünk is, hiszen kisgazda politikusokat is gyanúsítanak. Azt szeretnénk, ha egy mércével mérnék mindegyik párt ügyeit és nem csak kisgazda politikusokat vezetnének el bilincsben, ha a hatóság vizsgálatot indít ellenük! Ami pedig a földkérdést illeti: természetesen az uniós csatlakozás hívei vagyunk, már csak a Brüsszelből várhaKJOHBBHOM : .-, : v. - --: ÍÍÍ *F ' i Gyimóthy Géza: a koalíciós szerződés a szavazótábornak fontos tó agrártámogatások miatt is. A magyar föld azonban szerintünk nem kerülhet idegen kézre. Néhány éve egyébként, az emlékezetes aláírásgyűjtő akció idején még a Fidesz is ugyanezt mondta. - Mit gondol, hogyan ér majd véget a kisgazdapárt belviszálya? - A közelmúltban Makón szeretett volna fórumot rendezni az anyapártnak hátat fordító miniszterek csoportja, ám úgy hallottam, a rendezvényen nemigen volt érdeklődő. A mi estünkre viszont eljöttek közel százan. A hasonló példákból ítélve úgy gondolom, most ugyanaz fog történni, ami már néhányszor lejátszódott: az FKGP-nek hátat fordítók előbb-utóbb eltűnnek a színről. Abban is biztos vagyok, hogy a jövőre esedékes választásokat követően ott leszünk a Parlamentben. A kisgazdapárt szavazóbázisa, a viharok ellenére, stabil. Az előző három választás alkalmával tíz százalék körüli eredményt értünk el. Azt hiszem, ez most is sikerül. - Ha így lesz, kikkel szeretnének együttműködni ? - Az MSZP-vel és az SZDSZ-szel semmiképpen, hiszen ezt pártunk tagsága kizárta és határozatban utasította el már évekkel ezelőtt egy országos gyűlésen. A jobboldalon a helyünk. Akár a Fidesszel is készek leszünk a közös kormányzásra, ám a három éve megkötött koalíciós szerződésnél jóval szigorúbbat fogunk csak elfogadni. Nem személyi kérdésekhez ragaszkodnánk, hanem a kisgazda szavazótábornak fontos elvekhez. A külső üzletrész-tulajdonosok kártalanítását vagy a zsebszerződések elleni fellépést mi például évek óta szorgalmaztuk, ám a Fidesznek csak most, néhány hónappal a választások előtt váltak fontossá ezek az ügyek. Szabó Imre Az MDF és a Fidesz szövetsége Alkut köthetnek a választásokra A héten folytatódnak az MDF és a Fidesz közötti, a 2002-es választási együttműködéséről szóló tárgyalások - értesült lapunk Balogh László országgyűlési képviselőtől. Mint ismeretes, a Magyar Demokrata Fórum országos választmánya augusztus 31-ig adott határidőt a megállapodás tető alá hozására, ellenkező esetben a párt egyedül indul a jövő évi parlamenti választásokon. Az MDF-es honatya szerint a hátralévő tíz nap elegendő lesz arra, hogy egyezséget kössenek a Fidesszel. A hét végére beharangozott, majd elmaradt pártközi tárgyalások kapcsán Balogh László elmondta: azokat az ünnepek miatt halasztották el. „Mi készen állunk a tárgyalások folytatására. A héten ismét leülünk a Fidesz-delegációval, de az már rajtuk, pontosabban a fiatal demokraták tárgyalóküldöttségét vezető Ader Jánoson múlik, hogy mely napon folytatjuk a megbeszéléseket." Lapértesülések szerint a tárgyalások legkritikusabb pontja lehet: sikerül-e tisztázni a közös lista állításával kapcsolatos jogi aggályokat, és az MDF enged-e abból a feltételből, hogy minden megyében kapjon közös egyéni jelöltet vagy listás helyet. A lapértesülésekre reagálva Balogh közölte: mivel a rendszerváltozás óta még nem volt olyan választási szövetség, amit most terveznek létrehozni a legnagyobb kormánypárttal, kétségtelen, hogy jogértelmezési kérdések merülnek fel az ügyben, ám azon vannak, hogy az együttműködési megállapodás mindenben megfeleljen a választójogi törvény előírásainak. „Túlságosan nagy a tét ahhoz, hogy hibázzunk, éppen ezért tervezzük, hogy a Fidesszel közösen kikérjük az Állami Számvevőszék és az Országos Választási Bizottság véleményét a közös listával kapcsolatos jogi kérdésekben." A jelöltállítás területi lefedettségének kérdésében közeledtek az álláspontok - közölte Balogh annak kapcsán, hogy sajtóinformációk szerint a Fidesz nem lát lehetőséget arra, hogy a Fórum minden megyében kapjon egyéni körzetet vagy listás helyet. A közös képviselőjelöltek számát illetően az MDF-es honatya, mint ahogy korábban, most sem árult el konkrétumokat. Nem erősítette meg, ugyanakkor nem is cáfolta, hogy a Fidesz 26-28 közös jelöltet és biztos befutónak számító listás helyet adhat a Magyar Demokrata Fórumnak. Balogh László véleménye szerint az nem befolyásolja a tárgyalások menetét és a választási együttműködést. hogy a Fidesz - a tervek szerint - 2002-ben elindítja azokat a képviselőket, akik jól szerepeltek a legutóbbi választásokon egyéni körzetben. Sx. C. Sz.