Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-08 / 106. szám

KEDD, 2001. MÁJUS 8. HANGSÚLY 7 Interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel Az állam építi tovább az M5-öst A

Fidesz-Magyar Polgári Párt a hét végén Szegeden tartotta tisztújító kongresszusát. Az eseményen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki ez alkalomból exkluzív interjút adott a Délmagyarországnak és a Délvilágnak. - Miniszterelnök úr, milyen szempontok alapján döntötte el a Fidesz vezetősége, hogy a párt Szegeden tartja tisztújító kongresszusát, és mit jelent önnek személy szerint ez a város? - Több tényező is szólt Szeged mellett. Először is a történelem - szívesen megy az ember olyan helyre, amelynek nemcsak jelene és jövője, de múltja is van. A városnak egyszerűen tekintélye van az országban. Jómagam 16-17 éves koromig egyáltalán nem jártam errefelé, de azt mindig tudtam, hogy Szeged komoly város. Ráadásul szép is. Szépek az épületei, terei, parkjai, szökőkútjai, szép a megújuló belvárosa is. Kedvesek és mosolygósak itt az emberek, a belváros pedig zsong a fiataloktól, az egyetemi ifjúságtól. Persze, a kongresszusi helyszínek kiválasztásakor azt is mérlegeljük, hol, melyik városban, milyen munkát sikerült elvégezni. Úgy láttuk. Szegeden sok minden történt az elmúlt három évben, s a tervek alapján ez a jövőben sem lesz másképp. -Ahogy Magyarország miniszterelnöke, Szeged vezetői is mernek álmodni. Két éve megálmodták például, hogy 2002. március 15-én autópályát avatnak. Nem lesz belőle semmi... Most új Tisza-hídról meg kongresszusi központról beszélnek, miközben Csongrád megye gazdasági mutatói évek óta elmaradnak az országos átlagtól. A kormányfő hogyan látja e térség fejlődési lehetőségeit? - Valóban, miközben a városban virágzik a kulturális élet, a tudományban, az oktatásban pedig nemzetközi eredmények születnek. a gazdaság nem tud lépést tartani a város szellemi fejlődésével. De azért ne legyünk igazságtalanok: a repteret például visszaadtuk a városnak, s ennek érzékelhető hatása lesz a gazdaságban is. Az új Tisza-híd pedig nemcsak a szegediek, hanem a kormány terveiben is szerepel. A híd, de már maga az építési nagyberuházás is, szintén lökést adhat a térség fejlődésének; s a kongresszusi központ terve sem került le a napirendről. A döntő kérdés azonban valóban az autópálya. Tény, amíg egy akkora város, mint Szeged nem érhető el gyorsforgalmi úton, addig a gazdasága soha nem tud lépést tartani az előnyösebb közlekedési infrastruktúrával rendelkező térségekkel. A régió fejlődése előtti legfontosabb akadály azonban elhárult, hiszen a jugoszláv válság véget ért. A gazdasági tevékenység újra megélénkült Délkelet-Európa irányába, az utak pedig Szegeden keresztül vezetnek. - Akkor jöhet az autópálya? - Erre sajnos még két-három évet várni kell. Az ok egyszerű: Nem akarunk a szegedieknek olyan autópályát adni, amelyet nem tudnának majd használni - mert egyszerűen megfizethetetlen lenne számukra. A kormány elhatározta, hogy Magyarországnak egységes autópálya-rendszere lesz, kizárólagos állami tulajdonban, kapuk nélkül, matricás formában. Egyedül az M 5-öst nem tudtuk bevonni ebbe a rendszerbe, mert az előző kormány Magyarország számára egy olyan megalázó szerződést hagyott ránk, amitől ez idáig a tárgyalások ellenére sem tudtunk megszabadulni. Olyan jogi konstrukcióról van szó, amely 2003-ig megtiltja, hogy mi magunk építhessük tovább az utat. A határidő lejárta után azonban rögtön hozzálátunk az építkezéshez. - És mi történik, ha a koncessziós társaság közben mégis megkezdi az autópálya folytatását? - Állami hozzájárulás nélkül erre nincs lehetősége. Amint a jogok visszaszállnak az államra, egy-másfél éven belül autópályája lesz Csongrád megyének. És van még egy jó hír a hódmezővásárhelyiek számára is. A helyiek szerint csak halálútnak nevezett 47-es út kiszélesítése még ebben az évben elkezdődik, s hamarosan sor kerül - a város igénye szerint - a települést elkerülő szakasz megépítésére is. És ha már a térség közlekedéséről beszélünk, ne felejtsük el, hogy a kormány vasűtfejlesztési programjában hídépítés is szerepel, ami a román-magyar forgalomban rendkívül fontos fejlesztésnek ígérkezik. - Témát váltva, sokat változott a Fidesz stílusa az utóbbi időben. Szándékosan kerülik az élesebb konfrontálódásokat, vagy éppen a konfliktusok okai vannak minden jelentősebb politikai erő volt már kormányon Magyarországon, azt kell csupán megnézni, hogy a kormányzásuk alatt mit tettek. A megítéléshez ki-ki építsen a saját személyes tapasztalatára. Egy bizonyos: az MSZP-SZDSZ időszakában Bokroscsomag volt, a polgári kormány idején pedig Széchenyi-terv van. A választási kampány előszelét időnként én is érzékelem, igyekszem magamat azonban attól a lehető legtovább távol tartani. Az előttünk álló egy esztendőt is kormányzati munkával szeretném tölteni, kihasználva azt a lehetőséget, ami miniszterelnökként a kezemben van. - A polgárok egy része jól érzi magát a bőrében, mások nem, vannak nyertesek és vesztesek. Ön hogyan magyarázza, illetve árnyalja e képet? - Valóban nagyon különbözően élnek ma Magyarországon az emberek. Az elmúlt tíz évben voltak, akik előbbre jutottak, és voltak, akik hátrább csúsztak. Ez kétségtelen tény, mint ahogy az is, hogy legkevésbé sem az igazságosság, az előző rendszerben elvégzett tisztességes munka döntötte el, hogy ki mire vitte. Itt vannak például a nyugdíjasok, akikre hiába köszöntött rá a rendszerváltozás - még ha a szabadságot nyilván ők is élvezik. 1998-ban. amikor átvettük a kormányzást, a nyugdíjak reálértéke jóval alacsonyabb volt, mint 1994-ben. Most háromévnyi polgári kormányzás kellett ahhoz, hogy először „visszaemeljük" a nyugdíjakat arra a szintre, ahol 1994-ben voltak, majd ez év január elsejétől, további emelésre, hogy elérjük a tíz évvel ezelőtti értéket. Tizenegy évnek kellett tehát eltelnie ahhoz, hogy a mai nyugdíjak vásárlóértékében elérjék a rendszerváltozás előtti szintet. Hasonló a helyzet a gyermekes családoknál is: akik a kilencvenes években gyermeket vállaltak, azok egyben vállalták a szegénység kockázatát is. És akkor jött a Bokros-csomag, amely a fiatal házasokról még a bőrt is lehúzta. Innen kellett '98-ban elindulni. A fiatalok helyzete ma már nem kilátástalan, sőt: perspektívát találhatnak boldogulásukhoz. De más társadalmi csoportokat is említhetnék. 1998-ban például az a képtelen helyzet állt elő Magyarországon, hogy a munkanélküli-segély és a minimálbér között alig volt különbség, azaz az alacsony bérért végzett tisztességes munka ugyanolyan életszínvonalat tett lehetővé, mint a munkanélküli segély. Félreértés ne essék, tudom, hogy a legtöbben nem azért veszítették el munkájukat, mert nem akartak dolgozni. De azért az mégsem járja, hogy munkából ne lehessen érezhetően jobban megélni, mint segélyből. Ez volt a döntő ok, hogy minden belső és külső vita közepette is sziklaszilárdan kitartottunk a minimálbérek radikális emelése mellett. - Miniszterelnök Úr, az európai uniós csatlakozás előtt áll az ország. Hogyan áll a bizonyítványunk Brüsszelben, és milyen érdemjegyekre számíthat az Ed itthon, Magyarországon? - A magyar közvélemény nagyon nehezen tudja maga elé képzelni ezeknek a tárgyalásoknak a valóságos tartalmát és hangulatát. A 20. század ugyanis arra tanított bennünket, hogy vannak barátaink, meg ellenségeink. Az Európai Unió viszont se nem barátunk, se nem ellenségünk. Mindig kifejezésre juttatja, s ezt komolyan is gondolja, hogy örömmel lát bennünket partnerként a jövőben, de kőkeményen védi az érdekeit akkor, amikor a tárgyalóasztalnál ülünk. Európa ereje a sokszínűségben van, minden újabb befogadott nép a saját erejével és kultúrájával a közösség értékeit gazdagítja. A magyar kultúrát elismerik, és nem felejtették el ötvenhatot sem. Tisztában vannak azzal is, hogy a magyar gazdaság dinamikus pályán van. amely nagy lehetőségeket tartogat az egész közösség számára. Az Európai Unió a bővítéssel ugyanakkor keletre tolja határait, tehermentesítve ezzel magát egy sor olyan problémától, amit a határain kívüli országokból érkező bevándorlók, munkavállalók jelentenek. Ami pedig minket illet, bár az uniós csatlakozás önmagában semmilyen problémánkat nem oldja meg, lehetőséget és megfelelő keretet teremt arra, hogy a nyugat-európai államok gazdaságához gyorsabban és eredményesebben zárkózhassunk fel. A csatlakozás első egy-két évében bizonyára lesznek olyanok, akiknek nehézséget okoz az alkalmazkodás, másoknak kevésbé, abban azonban biztos vagyok: az európai uniós tagság összességében mindannyiunk felemelkedéséhez vezet. őrli Ferenc megszűnőben? - A kormányzást azzal kezdtük, hogy belevágtunk a munkába. Természetes azonban, hogy bizonyos területeken az eredmények nem láthatóak azonnal, ebhez némi időre, van amikor egy, van amikor kettő, akár három esztendőre is szükség lehet. Kezdetben az eredményeket a politikai küzdelemben való erőteljes részvétellel lehetett csak pótolni. Az ellenzék támadására most már azonban szükségtelen visszatámadnunk. Megszülettek az eredmények, elég, ha rámutatunk Szegedre vagy Debrecenre, az új autópályákra, a hamarosan elkészülő Nemzeti Színházra, vagy éppen a gyermekes családok helyzetére. Nem mondom, hogy hibátlanul dolgoztunk, és azt sem állítom, hogy mindent maradéktalanul teljesítettünk, de megtettük a tőlünk telhető maximumot annak érdekében, hogy elvégezzük azt, amire 1998-ban vállalkoztunk. - Kongresszusi beszédében ismerősen csengett vissza a fülemben két kifejezés: közmegegyezés, és 15 millió magyar. Nagy nyilvánosság előtt az előbbit Pozsgay Imrétől hallottam először 1989ben, az utóbbit pedig Antall Józseftől, egy évvel később. Van értelme a visszacsatolásnak? - A nyolcvanas évek közepén, végén Pozsgay Imrének több olyan progresszív döntése és megnyilatkozása is volt, amit a későbbi politikai viták ellenére sem szabad elfelejteni. Ráadásul, bizonyára az olvasók is emlékeznek még rá, micsoda érthetetlen, borzalmas politikai bükkfanyelv honolt nálunk akkor még! Pozsgay egyegy megfogalmazásával valóban értelmet és színt tudott vinni a mondandójába. Jómagam pedig abban az összefüggésben beszéltem közmegegyezésről, hogy Magyarország előtt olyan jövő áll, amelyben mindenkinek helye van. Ami pedig a 15 milliós magyarság kérdését illeti, Magyarország ma már önbecsülésében, és nemzeti öntudatában is elég erős ahhoz, hogy ebbe a közmegegyezésbe beemeljük a Kárpát-medencében élő, a magyar államhatárokon kívül lévő honfitársainkat is. Ők is benne vannak Szent István álmában, s a mi álmainkban is. Ilyen értelemben tehát mind Pozsgay Imre, mind pedig Antall József miniszterelnök úr gondolatai visszaköszönnek a mi szóhasználatunkban is. - E két politikus nevének közös említése is azt jelzi, hogy Önnek igaza lehet akkor, amikor a hagyományos pártideológiai megközelítések amortizációjáról beszélt. Lehet, hogy megszületett már az a nemzedék, amelyik a pártok bal,jobb, balközép, jobbközép skatulyáit csak a politikatörténeti tankönyvekből fogja ismerni? - Azért szeretném, ha erről később is olvasnának a fiatalok, hiszen ez az európai fejlődés részét képezi. Enélkül nehéz lenne megérteni, hogy az emberek képviseletére szerveződött nagy intézmények, szakszervezetek, pártok, mozgalmak hogyan alakultak ki, és milyen alakváltozásokon mentek keresztül a 19. század második felétől a 20. század végéig. Tehát nem szemétkosárba dobandó tudásról és tapasztalatról van szó, jóllehet most már valóban másidőket élünk. Ma már elképzelhetetlen, hogy valamelyik párt lefoglaljon magának egy kedvenc teriiletet, amit aztán húsz éven keresztül farigcsálgat, fényesítget, miközben a többiek ezt tétlenül nézik. A modem korban problémák vannak, melyekre megalapozott, határozott, de gyors válaszokat kell adni. Értelmetlen lenne a problémát balról vagy jobbról megoldani. Ezért köszöntött be az ideologikus alapú pártok alkonya mindenütt a világban. Ami persze nem jelenti azt, hogy az adott problémákra adandó válaszok mögött meghúzódó értékek, filozófiák, elvi meggyőződések ne lennének fontosak, csak nem alkotnak már olyan merev képleteket, mint az elmúlt száz évben. Gyorsabban változnak, rugalmasabban alkalmazkodnak az új helyzetekhez, fogékonyabbak a kihívásokra. Éppen ezért, a pártok mögött álló eszmerendszerek összehangoltságának vizsgálata ma már csak egy szúk tudományos kör sajátja, nem pedig a mindennapi élet témája. - Kimondva vagy kimondatlanul, megkezdődött a választási kampány - szegény választópolgárnak nem lesz könnyű eligazodnia az igazmondók, a nagyotmondók, a blöffölök, s a hazugok között. Miniszterelnök úr milyen szempontokat javasol az eligazodáshoz? - Ha az ember a józan paraszti eszére támaszkodik, akkor a feladat egyszerű. A túlságosa:. Körmönfont, csúrt-csavart okoskodásokkal nem érdemes foglalkozni. A dolgok persze sohasem csak feketék vagy fehérek, de sohasem olyan bonyolultak, mint amilyennek első hallásra a különböző kampánygyúléseken sokszor tűnnek. A választópolgároknak egyébként óriási előnyük van a korábbi évekhez képest. Nem kell figyelniük arra, hogy mit ígérnek a pártok, lényegtelen, akár zárójelbe is tehetik. Mivel A döntő kérdés azonban valóban az autópálya. Tény, amíg egy akkora város, mint Szeged nem érhető el gyorsforgalmi úton, addig a gazdasága soha nem tud lépést tartani az előnyösebb közlekedési infrastruktúrával rendelkező térségekkel. Orbán Viktor: Azt tartják rólunk, hogy a magyar bátor és tehetséges nép. (Fotó: Schmidt Andrea)