Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-21 / 93. szám

Podmaniczky Szilárd: élhetőbb világot akartam rajzolni • Sziráky uram bicskái Korognai Károly otthonában Háromévesen már szaltózott Farsangéle fia A kisteleki utcaművész A breakbajnok „...Három hónapot dolgoztam asztalosként, kaptam 11 ezer 700forintot, akkor elhatároztam: más munka után nézek. Valójában nem érdekelt a pénz, az ösztöneimre hallgattam. Hároméves koromban megcsináltam a hátraszaltót, érdekelt minden, ami a mozgással volt,jártam karatézni, abban persze nem ismertek el, mert szétszórt volt a gondolkodásom. Breaket először a tévében láttam, mint mindenki akkor. A Ki Mit Tud?on volt az elektrobugis szegedi gyerek, aki azóta már kint él Amerikában, elkezdtünk mi is az utcán brékelni. Előbb a csajoknak, aztán az embereknek..., odakallódtam egy csapathoz, akik helyrerázták az agyamat. Elmondták, mert én nem tudtam, hogy körülbelül 30 éve van ez a breaktánc, ennek van mentalitása és technikája, mint minden sportnak, mozgásnak. Három évbe tartott míg bekerültem... Nem mindegy, ha öt ember tíz évig együtt táncol, nem mindegy, hogy milyen emberekkel van együtt. Becsületbeli dolgok, összetartás, kitartás, emberség, ezek juttatják előre a csapatot... Angol nevünk Öngyilkos Életstílus, ez tízéves név, külföldön jól ismerik, ott, ahol a breaktáncot már iskolában órarend szerint tanítják. Nem matekóra helyett, hanem délutáni szakkörben. Ók egy generációval előttünk járnak, mert ott van egy brékes apuka, aki a fiát már ilyen iskolába íratja... Kaptunk videokazettákat külföldről, Farsang Zoltán láttuk az új mozzanatokat, kiválasztottuk a legnehezebbeket és azokat gyakoroltuk. Kimentünk Németországba, láttuk, hogy jobbak vagyunk, mint ők... Még jobban edzettünk, mert a magyarok a világbajnokságokon már tíz éve szerepelnek... Húszezren tapsoltak nekünk, mikor 99-ben nyertünk... Ez a kultúra Amerikából terjedt. Több ága, a brék, a rep, a grefiti, a dídzsé például azért lett kitalálva, hogy az utca gyerekei lássák: nem csak az erőszak, meg a fegyver, ami sikert hozhat..." Grecsó Krisztián Sefeg #es#, ücfe lélek M

ásodszorra kellett lehanyatlanom idén, mire rákaptam az ízére. Előzőleg, még rögtön az év elején csak háborogni tudtam rajta, csattogás elégedetlenség uralta a kedvem folyton, hogy már megint tüszős a mandula, enged az orr, a homlok is teli valami visszataszító és nehéz anyaggal, ami nem az agyam, persze, és igen-igen fáj, szóval semmi értelmét nem láttam ennek az egésznek. Újabb istenverése a télben, erre gondoltam, és ezzel a legkevesebbet mondom. Most, hogy a tavaszi hullámnak is részese lehetek, hogy tíz vagy száz, ki tudja, mennyi felebarátommal együtt többnyire ágyból szemlézem a tavaszi napjátékot, egészen másképpen gondolom. Valamin rajtakaptam magam. Egy koncertről kullogtam hazafelé éppen, spanyolból végre egy kis szimfónia is jutott, nem csak nátha, mikor megsejtettem a lábadozás utánozhatatlan gyönyörét, hogy mi végre ez az egész üresjárat, ez az esélytelen harc konok, csökönyös testemmel. Afféle virágzással kezdődött, kicsiny lelkemben olyasmi történt, ami igen ritkán szokott: engesztelődtem. Rámosolyogtam a cipőmre, például, nem baj, te kis huncut, mondtam neki, hogy félhavi fizetésembe kerültél, megbocsátok, aztán visszafütyöltem néhány feketerigónak, csúnyák vagytok, kiáltottam oda nekik, de az éneketek az gyönyörű. Annyira naiv örömmel szemlélődtem, hogy a második rácsodálkozásom már maga a szemlélődés fölötti öröm volt, tagadhatatlanul körbelengett valami jó szagú béke, ami még otthon is, a forró kamillagőzön is keresztülhatolt, azt is elnyomta. Pedig egyébként igen nehezen viselem az egészség útjára való visszakanyarodás gyötrelmeit, de most meg sem kottyant, drága finn testvéreink jutottak eszembe, ahogyan a szaunába ránk, magyar testvérekre gondolnak, a lepedő alatt én is rájuk gondoltam. meg arra, hogy milyen jó ez az összetartozás. Aztán igen megörültem, mikor rájöttem, hogy ezen merengtem már a koncert alatt is, az összetartozáson, míg táncoltak a fürge Kosztándi ujjak, hogy vajon látja-e most a mama Kosztándi Pityukát, most, amint öt tételen át úgy csiklandozza a hegedűt, hogy kimenne belőlem még a torokgyík is, nemhogy ez a fél kezű, fél lábú nátha, és hogy a régi cimborák, ha itt ámulnának, összeszaladva a szűkszavú Székelyföldről, talán még a viszontlátás örömében sem, öt száraz nagyfröccs után sem mernék neki azt mondani, amit régen talán nagyon is sokszor: Pista, azt húzzad, hogy Akácos út.... rt ffélék kavarogtam bennem, jólesett, nem mondom, MIj oda is szóltam magamnak, no lám, nem is vagy te olyan rossz ember, de azt hozzátehetem, nem értettem, mitől van ez a hirtelen támadt szeretet, halvány sejtésem volt csak, egészen addig, míg újra erőt nem vett rajtam a hidegrázás, szálkánként vissza nem ütött fejembe a fájdalom. Akkor aztán teljesen megvilágosodtam: a test miatt, hát persze, a fájdalom miatt van ez, gondolj csak a barátaidra, mondtam magamnak, amíg az egyikkel haragban vagy, a másikat jobban szereted, így van ez a testtel is, meg a lélekkel, ha az előbbi megharagít, a másikat jobban szereted, ha az egyik nem dolgozik, másiké a dupla műszak, és betegen csupa lélek az ember, a test meg, mintha nem is lett volna sosem, elpárolog a kamillával. Farsang Zoltán utcaművész szaltózilc a Farsang család fölött. Balról jobbra: Mária, Antal, Erika, llia Krisztián és Zsolt. (Fotók: Gyenes Kálmán) Gyenes Kálmán: Ifjúság Ki émlékszik már rá, hogy hetvenben Ficser egy percen belül úszta a százat a kisteleki strandon. Nem hivatalos versenyen, csak úgy. A haverok kedvéért. Bevallom, onnétjut eszembe, hogy a neveaett maga mondta a minap, amikor világbajnok fiáról mesélt. Miután sorra vettük a világjáró ifjú világi mozdulásait, Farsang Antal ifjúkorához kanyarodtunk vissza, amikor még Ficserként ismerték a faluban. és megúszta, amit megúszott. Farsang Antal sohasem lett gyorsúszó, se más sportban igazi bajnok. A szegedi nasisuliból épületlakatosként szabadult, dolgozott bányában, gyárban, vasútnál; lett matróz, vadász, úszómester és mára Kistelek fő parképítője, virágültetője. És két másik gyermek mellett a szegedi világbajnok breaktáncos édesapja. Huszadik házassági évfordulójukra saját kezével formált gyönyörű, faborítású konyhát feleségének, személy szerint Szabó Máriának. Mikor a világbajnok fiú dolgait megbeszélni mentünk a Damjanich utcai otthonba, Farsang papa épp a fóliaágyak valamelyikében kapált, s mi sem természetesebb, hogy abban a fóliasátorban, amelynek vasvázát, könnyűbúváros múlttal, úszómesterként maga hegesztette. Világfíak Nem is nagyon csodálkoztunk, a múlt dolgait kutatva, vajon, honnét örökölhette Zoltán fiú azt a hallatlan mozgékonyságot, amivel hátrafelé szaltózva ugrál át embereket, társa fején pörögve öltözik, vetkőzik a világ utcaszínpadain, amikor a szegedi csapattal, mint breaktánc-világbajnokok turnéznak valahol az európai városrengetegben. Mint hallottuk, biztos nem a postástól örökölt, mert Farsang nagyapa is igazi világfiállnak, röpködnek, forognakpörögnek egymás fején, vagyis megcsinálnak mindent, amitől ámulnak, fergeteges tapsban törnek ki az emberek. Főleg az amerikai és a német csapatok viszik a prímet, közülük is a négerek, törökök. A táncos utcaművészet nem igényel nagy fölhajtást: magnó, pár ügyes figura - máris indulhat a „mandula". A versenyek szigorú szabályokkal zajlanak. Farsang Zoltán szegedi csapata - akikkel a kisteleki srác már több éve jóban-rosszban összetart legutóbb Svájcban zsűri is volt. Szakmai siker, hogy taníthatnak másokat. Szinte a „fű alatt" lett több milliós az utcaművészek tábora. Tudnak egymásról, rajta vannak az interneten is. A szegediek évtizedes munkájának gyümölcse érik most be. Nem Szilveszter lett! Rákérdeztem a Farsang szülőkre, könnyen engedték-e fiukat „világjáróvá válni", miután tudjuk, hogy Antal apa se volt otthonülős. - A fiamnak ez jött, s a többi meg ment! - jött a felelet. Merthogy mindig táncolt. Zoltán az iskolában tornából hármas volt a tornacuccok rendszertelen használata miatt, de amikor később a diszkóból hazaért, sokszor ráerősített az éjszakára, „brékelt néha virradatig". Mária elárulta, hogy a reggelikérés se volt mindig hagyományos, néha egy-két kitekert mozdulat, földön való „magyarvándorozás" gyakorta tarkította annak megszokott menetét. Zoltán kicsi gyermekkora óta rengeteget gyakorolta a tánc elemeit. Betonon, kövön, füvön. Mint jó szülők világbajnok fiuk miatt csupán azért bánkódnak, hogy Farsang Zoltán, ahogy születésekor akarták: nem lett Szilveszter! Majoros Tibor ként élt Kisteleken. Autója volt, sofőrrel. (Az már más lapra tartozik, hogy Farsang Antal, Péter bátyja, több találmány birtokosa). A mostani Farsangok otthonába a világbajnok fiú miatt érkeztünk Kistelekre. Mária anya kimondottan az újság kedvéért tartotta még együtt húsvét után a családot. Erikát és udvarlóját (llia Krisztiánt) Szegedről, Zoltánt valahonnét Európából. (A legifjabb Farsang, Zsolt, velük él.) - Négy-ötezer embert tanítottam meg úszni, köztük 500600 felnőttet - mondja Antal, mintegy összegezésül, hogy legyen sejtésem: ennyi munka között, amelynek sűrűjébe bele-bele vetette az élet, van olyan is, ami kedvesebb a többinél. - Tanítottam Félegyházán, Kisteleken, Majsán. Egyszer a Dunát is át akartam úszni, de olyan sodrásba kerültem, hogy vissza kellett fordulnom. Tán akkor volt először az életemben, hogy megijedtem valamitől. Másba mindig bátran belefogtam. Hegeszteni például negyven forintos órabérért tanultam meg Bányai Karcsitól. Röpködnek a városnevek A világbajnok fiúnak életbajnok az édesapja. Köröttük minden virág. Erika díjazott fodrász. A 24 éves Zoltán igazi utcaművész, a németországi breaktáncvilágbajnok magyar csapat kisteleki tagja. Szegedi csapatukkal járják a világot. Röpködnek a városnevek Londontól Bécsig, Oslótól Párizsig, Marseille-től Izmírig-Tokióig mintha Csengeléről, Balástyáról, Pusztaszerről lenne csupán szó. Zoltán ott áll fejre ahol kívánják, ott ugrik át szaltózva 12 embert, ahol ezért fizetnek. A munkájáról mondja, hogy sokan, főleg gazdag emberek, nagy üzletet látnak benne. A londoni versenyen 3 millió dollár a fődíj. Huszonhét csapat verseng érte, 14—15 tévéállomás közvetíti. Az utcaművészet lényege a tánc, amelyben a versengők párbajoznak; pattognak, fejre