Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-21 / 93. szám

„Ha baj fenyegetett, csak zsebembe nyúltam" Híres szegedi bicskák Hát persze, hogy Sziráky József (1829-1899) uramé volt a leghíresebb, mert az ő keze munkája volt - többek között - a halbicska, amit halasbicskának is neveztek. A náderbicska, náderes bicska is nevezetes zsebre való kés volt, de mára igencsak elfelejtődött. Nem sokan tudják, hogy Náder Alajos mester uram készítette a 19. század hatvanas, hetvenes éveiben. Tisza Lajos, a Víz utáni újjáépítést irányító királyi biztos megirigyelte a szegedi bicskacsinálói tisztet, és maga is fölcsapott tervezőnek (tiszabicska). Mikszáth Kálmán írta (1882) „saját maga csinált mintát, egy nagy harcsaalakú nyelet rajzolván meg, mely aztán olyan művészi alakot öltött Sziráky uram ügyes kezei közt, hogy gyönyörűség megnézni. A kész díszbicska igazi fúrórét csinált. Mint raritást mutogatta Tisza Lajos mindenkinek. És mindenkinek az a véleménye, hogy Budapesten méregdrágán vennék meg az ilyen ízléses stílszerű késeket, s okos ember meggazdagodna belőlük -,csak éppen Sziráky uram nem talál az új formátumon semmi különöset. Némely ember néha megkívánja, s rendel nála egyet személyesen. Ha Sziráky uramat véletlenül jó kedvében találja, hát az akkor gondolkozik egy kicsit, azután nyájas gráciával megígéri, hogy mihelyt ráér, hát csinál még egyet - úgy a jövő hónap vége felé." Ilyen élhetetlen a magyar iparos -, csóválta a fejét Mikszáth, az egykori szegedi újságíró. Mert ha a kukoricát kell megkapálni, vagy épp a szénát begyűjteni, akkor a legényeit oda parancsolja, hogy megtakarítsa a 80 krajcáros napszámot. Eszébe sem jut, hogy tíz kemény forintokat is előteremthetnének a műhelyben... De hát van az úgy, bölcselkedik az alsóvárosi nemzet, hogy forintos gyertyával keresik a fillért... • Bitó János (1859-1932) nagyfisér, a tiszai halászmesterség legismertebb alakja, fölhagyván a vízenjáró élettel, vendéglőt nyitott a Kossuth Lajos sugárút elején. Szűcs aikapitány házában. Híres Göre-szobájában neves írók élték a szegedi paprikáshalat, és küldték utána a jófajta buckáit. Talán tőlük kapta Bitó bátyánk a gusztust, hogy megírja az életét (Az én kiskirályságom, 1930). Ebből idézek: „Volt nekem egy nagyon szép nagy halasbicskám... az öreg Sziráky készítette remekbe, 16 pengő forintért, és az egyik oldalára rá volt vésve Nepomuki Szent János, a vizek védőszentje, a másik oldalon pedig egy ponty és az én monogramom... Ettől a bicskától meg nem váltam volna a világért..., a fölsővárosi plébános úr, Orbán Jácint szentelte fel, és úgy ragaszkodtam ehhez a bicskámhoz. mint egy talizmánhoz. Ha baj fenyegetett, csak a zsebembe nyúltam, megmarkoltam, és mindjárt éreztem, hogy könnyebb a lelkem, velem van az én védőszentem a bicskára vésve." Történt, hogy Bitóék a Dunáról hoztak föl 400 mázsa halat. Már bejött a december, kuruc idők jártak. Újból idézek, sajnos kevés a helyem: „Különösen a kosovai széltől féltünk, mert az olyan különös természetű volt, hogy felhajtotta a Dunát a szulinai torkolattól egészen Bécs városáig, és irgalmatlanul elbánt minden hajóval..." A karlócai „sarok" után érte őket utol a „kosovai szél, teljes erővel, akárha az ördögök maguk fújnák... Itt már... nem használ az emberi erő semmit... Azt a parancsot adom csak az embereknek, hogy az legyen minden, de minden gondjuk, a nagy evezőkkel úgy dirigálni a hajót, hogy a hullám oldalba ne kaphassa, mert akkor végünk, fölfordít, elveszünk. Én meg fordulok, megyek le a gulibába... térdre borultam, kivettem az én megszentelt bicskámat, megcsókoltam rajta a védőszentem képét, és az összekulcsolt két kezembe szorítva könnyek közt kértem a mi Atyánkat odafent, hogy segítsen, segítsen, mert elveszünk!... Éreztem, hogy a jó Isten lát, hall engem, és a keze nyúl felém, hogy segítsen... Megcsókoltam még egyszer az én Nepomuki Szent Jánosomat ott az acélpengén, keresztet vetettem, és kiléptem az emberek közé... - A szél megállt!... - kiáltozták. Aztán kérdezték csak, hogy hol is voltam... - Imádkoztam, emberek... És az én hajósaim... letették, ami a kezükben volt, csendben térdre ereszkedtek, és mint a templomban, egyszerre kezdték el: Miatyánk, ki vagy a mennyekben..." Apró Ferenc művelődéstörténész Róbert Merle a díszvendég Róbert Merle. népszerű francia író is ellátogat Magyarországra. a VIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából. A 93. évében járó, gyengélkedő Róbert Merle, a Két nap az élet. a Védett férfiak vagy az Állati elmék világsikerű szerzőjével április 26-án. csütörtökön, a fesztivál nyitónapján rendeznek találkozót a kongresszusi központ Bartók Termében. A díszvendég mellett a nemzetköziséget, egyebek mellett az orosz középgenerációhoz tariozó 1 'iktor Pelevin jelenléte biztosítja, akinek már két regénye jelent meg magyarul. A Generation P a magyar olvasóközönség számára sem érdektelen: a költő főhős, miután megszűnik a Szovjetunió, reklámszakemberként lép a remélt meggazdagodás útjára. Új foglalkozása során rájön, hogy Jelcin, Lebegy, és a többi orosz politikus valójában virtuális lény; multinacionális cégek reklámfiguráiként számítógépen születtek. Pelevin magyarul megjelent legújabb regénye az Omon Ré hasonlóan jó szórakozást ígér. A szerzővel a jövő hét vasárnapján találkozhatnak az érdeklődők. Két szegedi író is a könyvfesztivál vendége lesz. Podmankzky Szilárd a Palatínus kiadónál megjelenő regényét, a Két kézzel búcsúzik a leopárd címűt mutatja be olvasóinak vasárnap 10 órakor a Lehár III. teremben. Ugyancsak a hét utolsó napján találkozhatnak az irodalombarátok a Magyar Lettre International tavaszi számának alkotógárdájával. Az egykori Jugoszlávia íróinak társaságában Dan-asi László is a meghívottak asztalánál foglal majd helyet, szintén a jövő hét utolsó napján, délután fél 3-kor.. A könyvfesztivál részletes programja a www.ujkonyvpi ac.hu internetoldalon tölthető le. Töth-S»n*sl Attila 8 GYÁSZHÍREK SZOMBAT, 2001. ÁPRILIS 21. „Két kézzel búcsúzik a leopárd" címmel a napokban új regénye jelenik meg Podmaniczky Szilárd irónak, lapunk publicistájának. A budapesti nemzetközi könyvfesztivál alkalmával a Palatínus Kiadónál napvilágot látó regény az életsors és az emberi környezet összefüggéseit feszegeti. - Egy körkérdésre, amely arról szólt, hogy mi neked Szeged, nemrég azt felelted, erre a következő regényed válaszol majd. A regény hamarosan kapható: milyen szerepet játszik benne a szegedi környezet? - Egyáltalán, bármilyen környezetnek az írásműbe való beemelése többnyire esetleges. Attól függ, mit kíván meg az anyag, a képzelet milyen helyszínnel tudja azonosítani, vagy milyen helyszínre tudja rekonstruálni az illető epizódot. A most megjelenő regényt kettős regénynek terveztem, ennek egyik része lett volna a Nyakam Szeged (beszélő) című rész, ami kimondottan erre a városra építette volna élményalapját. De amint elkészültem az első regénnyel, láttam, hogy ez a második rész már csak az első túlbeszélt változata lenne. így az első regény egyedül maradt, de számomra benne van mindaz, amit a világról, az országról és erről a városról gondolok, csak épp nincs nevesítve. Ilyenképp bárki a saját tapasztalatai alatt értheti a regény bármely vonatkoztatható részét És azt hiszem, jobb is így, tágabb a tér bármilyen igényű olvasói értelmezésre. s így vált elkerülhetővé az is, hogy bizonyos dokumentarista igazságszintek átkerülhessenek „egy" regény igazságszintjére, megőrizve az írás-játék lényegét, elkerülve a „beolvasás" nem túl szimpatikus, hisztis attitűdjét. - Amikor a Pompeji című irodalmi lapot 1990-ben elindították, szerkesztői a „ városát szeretőpolgárról beszéltek benne. Évek múlva a lap a városát szerető polgár kitartó közönye mellett szűnt meg. Neked milyen szellemi környezet Szeged? - Abszolút üres halmaz, ahogy az egész ország is az. Most akkor nem ecsetelném, hogy ez a piacgazdaságnak nevezett rablógazdálkodás, ami itt folyik, hogyan alakítótPodmaniczky Szilárd új könyve A regény: élhetőbb világ ÉHÉI Podmaniczky Szilárd iró: „Ott ér véget az élet, mikor már nem történhet meg veled bármi". (Fotó: Schmidt Andrea) ta ki kontraszelektív úton az ő saját emberi értékeit, amely értékek viszonyában fölemel és eldob embereket. Ilyen eldobott cucc lett az alternatív, de úgy általában is a szellemi termék. És ez meg is látszik az embereken, ahogyan beszélnek, viselkednek, és viszonyulnak egymáshoz. És ebbe a trendbe illeszkedik Szeged is. Meg hát milyen szellemi vonatkozásai lehetnek annak, amikor szegény embereken dressztrozzák a piacgazdaságot? Ugyanakkor meg nem is tudom, mire számíthatnék, mert azért a mű alapjában fejben születik, igaz. menthetetlen a külső viszonyok beépülése. Úgyhogy alapvetően semmilyen szellemi környezet nem támogat itt: süket fülek. mintha csak lebegnék, sokszor már azt sem tudom, hogy az önmagáért való szellemszereteten túl ki a túró szellemi formáival is találkozhatnak a munkáim. - Új regényedben felveted: milyen is lenne, ha évtizedek múltán, amikor már szüleink elköltöztek, visszaköltöznénk gyermekkorunk házába. Te milyen környezetre vágysz? - A környezet itt, ugye. magában foglal mindent, fát. embert, ladakombit. Az úgynevezett irodalomírás kettős természetű: egyfelől maga az írás magányos műfaj, a magányosság pedig rendkívüli szabadságot igényel, ez még menne is, másfelől viszont, mint irodalom, olvasókat tételez, tehát társas műfaj, és itt már mutatkozik egy kis baj. Teljesen nyilvánvaló, ha szövegek helyett pokémonfigurákat gyártanék. nagyobb hatásfokkal számíthatnék arra. hogy a környezet visszajelzéséből legalább egy minimális elégedettségérzést (nem sikerérzést) bírjak. A fák azok rendben volnának, a iadakombik meg mindenütt piszkosul büdösek. - Mitől szép egy írás? Érvényesnek tartod-e a szép jelzőt arra a gondolati, szövegközpontú prózára, amit írsz? - Egy írás szépsége a benne feltárulkozó és felkínálkozó világ szépsége, és éppenséggel az ..innenből" való elvágyódás, elvonatkoztatás ,.élhetőbbsége". Ha a gondolatok ezt az élhetőbb világot gondolják el. szépségük az előbbi tétel szerint érvényesül. A regényből a hátsó borítóra kivettem egy mondatot, amivel talán nem vezetem félre az olvasót, de valóban úgy gondolom: „Ott ér véget az élet. mikor már nem történhet meg veled bármi." Számomra ez jelenti az élhető világot, hogy megőrizzük nyitottságunkat, a „bármire", a kételkedés képességét, és hogy a környezet is felkínálja ezt a nyitottságot. Nekem ez szép és egyben szabad. - Olyan író vagy, akinek különösen fontosak a nyelvi meglepetések. Mit gondolsz a köznyelvről, amelyen az emberek hétköznapi helyzetekben beszélnek? - Ebben a regényben nem olyan módon tettem a hangsúlyt a nyelvre, ahogyan a rövidebb írásokban esetleg. Mert akkor a szavankénti más értelmezés olyan kusza nyelvi konstrukciót szült volna, ami egy regény esetében már követhetetlen. Szerettem volna, ha itt minden szó egyet jelent, ha lehet ilyet, és egy sokkal tágabb szövegösszefüggésben induljon be a lebegés. Ezt a bizonyos élhetőbb világot akartam egyértelműen megrajzolni, egyértelmű szavakkal, bár ugyanazokkal, amikkel ezt az élhetetlen világot rajzoljuk a köznyelvvel. Bár a köznyelv mindig adott, valamilyen formában. s ahogy mindig, a mostani, fejben hordott elmeállapotoknak is pontos tükre. Elég egy-két mondat, tudom, kivel beszélek. És itt kanyarodunk vissza ahhoz, hogy tökéletesen meglátszik bárkin, aki megszólal, az ő beszélőjékén át az egész lénye. Nincsen handabanda! - Tizenkét éve dolgozol újságíróként. Megélhetési publicista vagy? Vagy hasznosítod a jegyzeteket és tárcákat a prózádban? - Kétségkívül kíváncsi lennék arra, milyen lehet az. ha hosszabb időn át kizárólag szépirodalmi viszonyokban írhatnék. De ez most már ilyen lett. A publicisztikák pedig nem is annyira nyelvileg, mint inkább abban hasznosíthatók, hogy egyáltalán tudjam, mi a dörgés a „világban". Úgyhogy nem olyan értelemben számítom magam megélhetési publicistának, ahogy mondjuk egy politikus megélhetési. Mindazonáltal azért a nyelv, mint gondolatképző elem műfajtól függetlenül kötelez, mert mint ahogy az előbb előjöttem ezzel, már maga a megszólalás a szellemi állapot tükre. így aztán nem szeretnék a foncsor mögé zuhanni. Aki akar. azt hiszem, az mindenben számíthat rám. és elég következetesen. - Iró lennél akkor is, ha gazdag lennél? - Valami olyasmi.