Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-10 / 84. szám

6 KULTÚRA KEDD, 2001. ÁPRILIS 10. A Sonora Hungarica Consort koncertje a Bartókban A viola da gamba szerelmese Szászvárosi Sándor: - A nemrégiben megjelent lemezünk műsorát mutatjuk be a ma esti hangversenyünkön. (Fotó: Miskolczi Róbert) A 100 éve született polihisztor az áprilisi Tiszatájban Németh László emlékezete Francia és német barokk kamarazenét játszik ma, 19 árától, a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében a Sonora Hungarica Consort. A CD-bemutató hangverseny kapcsán az együttes egyik tagjával, a Szegedről indult Szászvárosi Sándorral beszélgettünk, aki egy különleges historikus hangszer, a leginkább a csellóhoz hasonlatos viola da gamba szerelmese. - Mit árul el önmagáról bemutatkozásképpen? - Szegeden születtem, 1967-ben, egy igazi zenész családban. Édesapám a Szegedi Szimfonikus Zenekar nagybőgőseként muzsikált, halála után édesanyám lépett a helyébe, aki a konzervatóriumban kamaramuzsikát is tanított. Sok növendéket elindított a zenei pályán, sajnos, már 6 is elhunyt. Három testvéremhez hasonlóan, szokatlanul korán kezdtem a muzsikálást: négyéves koromban már csellózni tanítottak. Sin Katalin növendékeként. Szegeden végeztem el a konzit, utána a zeneakadémián Csurgay Istvánnál, majd Debrecenben Kedves Tamásnál folytattam a tanulást. Nyolc-tíz éven át a pozsonyi zeneakadémia tanárának, Josef Podhoranskynak a kurzusaira is jártam, akitől rengeteget tanultam. Diploma után szólócsellista lettem, Győrben. - Hogy került kapcsolatba a viola da gombával? - Aranyos történet: egyik barátommal elmentünk megnézni Gérard Depardieu Minden reggel című filmjét, amelyben sok gyönyörű Májusban jár le Szinetár Miklós ötéves főigazgatói mandátuma a Magyar Állami Operaház élén. A jeles rendező - akinek pályája sok szállal kötődik a Szegedi Szabadtéri Játékokhoz is - a hazai operaélet legfontosabb posztján komoly eredményeket ért el. Nemzeti dalszínházunk repertoárja több mint ötven darabból áll, az előadások rendre telt házzal mennek, az elmúlt években a korábbinál jóval több magyar szerző művét mutatták be, és színesebbek, változatosabbak lettek a produkciók azzal, hogy új utakat kereső fiatal rendezők is lehetőséget kaptak. - A közelmúltban Ránffy Miklós életéről forgatott egy tévéfilmet, amelynek egyik helyszíne Szeged volt. Miért tartotta fontosnak, hogy megismertesse a közönséget az erdélyi származású, különös gróf életével? - Amikor megismertem Bánffy Miklós életrajzát, megdöbbentett a sokoldalúsága, mondhatni zsenialitása. Olyan ember volt, aki gyönyörűen rajzolt, festett, díszleteket és jelmezeket tervezett, kiharcolta Bartók műveinek színrevitelét az Operaházban, külügyminiszterként visszaszerezte Magyarországnak Sopront, írt egy csodálatos, tolsztoji méretű regényt, az Erdélyi történet című trilógiát, és a Szeged Szabadtéri Játékokon 1934-ben elsőként állította gambamuzsikát lehetett hallani. Akkor döntöttem el, hogy meg kell ismerkednem ezzel a csodálatos hangszerszínpadra Az ember tragédiáját. Égészen kivételes és gazdag életutat járt be, mindamellett rendkívül tisztességes ember volt, aki mindig, mindenben a jó oldalon állt. Ahogy ez lenni szokott, szegény, beteg, elhagyott öregemberként halt meg. Nagyon megrendített a sorsa, missziónak éreztem, hogy filmet csináljak róla. - Mikor láthatjuk? - Egyelőre nem tudom, a Magyar Televízión múlik, hogy mikor tűzi műsorra. A forgatás és az utómunkálatok a szűkös anyagi lehetőségek miatt kicsit döcögve folytak. Úgy tűnik, a leállások, kényszerű szünetek ellenére április 15-ére befejezem. Tulajdonképpen egy háromrészes félig dokumentumfilm, félig játékfilm lesz. Bánffy Miklóst Huszti Péter játssza, úgy is mondhatnám, olvassa és dokumentálja is egyben. A szegedi színház társulatából is többen szerepelnek benne, például Király Levente és Fekete Gizi, és persze maga Szeged is benne lesz a Dóm téri szabadtérivel. - Az elmúlt évtizedekben ön a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legtöbbet foglalkoztatott rendezője volt, már az 1959-es újrainduláskor a János vitéz színpadra állításával fontos feladatot kapott. Később is sok emlékezetes előadás - például a Turandot, a Háry János, a Faust, rel: Bécsbe mentem historikus zenét tanulni. Jósé Vasqueztől. Időközben Győrből Dunakeszire költöztem, és a Don Carlos, a Borisz Godunov - fűződött a nevéhez. Hogyan látja, milyen tanítani kezdtem. Lachegyi Imre blockflőtés barátommal együtt játszottam a Váci Barokk Együttesben, majd 1992-ben megalapítottuk a Sonora Hungarica Consortot. Csembalistának Nagy Zsuzsannát nyertük meg, aki Szegeden szerzett zongoratanári diplomát, majd a zeneakadémia csembaló szakára járt, és külföldön neves professzorok mesterkurzusain képezte tovább magát. Együttesünk már több száz koncertet adott idehaza és Európaszerte. Főként reneszánsz és barokk kamarazenét játszunk, a műfaj sajátosságainak megfelelően többnyire kisebb templomokban, koncerttermekben és udvarokban lépünk fel. - Mit hallhat mostani, szegedi koncertjükön a közönség? - Nemrégiben megjelent harmadik önálló CD-nk anyagát mutatjuk be: Telemann-, Schenk-, Leclair- és Hotteterre-műveket játszunk. Énekes szólistaként a szegedi operatársulat szopránja, Dér Krisztina működik közre, aki évfolyamtársam volt a konziban és a zeneakadémián. A koncert egyik érdekessége, hogy egy 1691-ben készült viola da gambán játszom, amit erre az alkalomra Jósé Vasquez professzortól kaptam kölcsön. - Milyen a kereslet idehaza a barokk muzsika iráni, meg lehet belőle élni? - Nem. Mindenki tanít valahol, én például Mátyásföldön, a.Rácz Aladár Zeneiskolában, csellót. Viola da gambát nehezebb lenne oktatni, mert speciális hangszer, borzasztóan sokba kerül, legfeljebb szponzorok támogatásával tudnánk beszerezni. H. Zs. Munkatársunktál Juhász Ferenc Az őrangyal és a szél című monumentális versével indul a szegedi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj áprilisi száma, amely a száz éve született Németh Lászlóra emlékezik. Németh László halhatatlan szellemének ajánlotta Éjszakáimban lámpafény című vallomásszerű, szép költeményét a Kossuth-díjas Nagy Gáspár. Vekerdi László Egy régi regény hiánya, szükséglete és feladatai című tanulmányában írja „...a bensőkből fakadó rendnek a hiányáról szól a Bűn: egyetlen ember állampolgárként átélt rosszérzésében tükröztetve egy egész ország .mérvadó' fölsőbb részének felelőtlenségét, és alsóbb rétegeinek fokozatokban növekvő megfosztódását a másokérti és önmagukérti felelősségvállalás lehetőségének a morzsáitól is". Kristó Nagy István A szorongó Németh Lászlóról mesél el egy történetet. Fűzi László Németh László utolsó regényéről Az Irgalomról írt elemzést. Monostori Imre a Németh László-recepció történetéből című cikkében többek között azt vizsgálja, mi volt az oka annak, hogy a nyolcvanas években addig soha nem tapasztalt mértékben megnőtt az érdeklődés az író életműve és személye iránt. Tüskés Tibor a levélíró Németh Lászlóról szóló írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy: levelezése kimeríthetetlen kincsesbánya: a század magyar irodalmában nincs egyetlen jelentós alkotó, akitói ekkora méretű és ilyen sokszínű, irodalmi és emberi tartalmakban gazdag levelezés maradt volna ránk, és került volna nyilvánosságra". Babus Antal Németh László közelmúltban felbukkant, kiadatlan és ismeretlen ifjúkori versét, a Bányi bácsit közli. Fenyvesi Tamás, a SOTE III. Számú Belgyógyászati Klinikájának professzora Németh László hipertónialeveleit elemezve úgy véli: „...munkája a hipertóniáról nagyrészt annyira korszerű, hogy alig kell arra figyelmeztetnünk az olvasót, hogy szerzője majdnem 50 éve írta". Domokos Mátyás Németh Lászlóról szóló írósors című kötetét Márkus Béla ajánlja. Németh László, a görög címmel Móser Zoltán osztja meg az olvasókkal fotókkal illusztrált gondolatait. Közli a folyóirat a Németh László Társaság országos gyűjtésre vonatkozó felhívását. Az összegyűlt pénzből a társaság és Németh László családja - akik már jelentős összeget ajánlottak fel e célra - szobrot kívánnak állíttatni az írónak a fóvárosban. A támogatásokat a Bethlen Gábor Alapítvány számláján gyűjtik (számlaszám: 1170203620677303, Németh László Szoboralap). Az alapítvány közhasznú szervezet, ezért a befizetett hozzájárulás összegének 100 százaléka leírható az adóalapból. A Diákmellékletben ezúttal Megkétszerezett magány című tanulmányában Vadai István két jól ismert Adyvers - a Kocsi-út az éjszakában és a Szeretném, ha szeretnének - összehasonlító elemzését adja. A lapszámot Németh Lászlóról készült fotók, rajzok illusztrálják. ilyen típusú rendezvénye volt, az idősebbek talán még emlékeznek rá, hogy a rádió rendszeresen tudósított róla, hogy hány tonna szeget, hány tonna fát építettek be. Életre szóló élményeket szereztem itt, az éjszakába nyúló próbáknak különös hangulatuk volt. 1964-ben, amikor a Johanna a máglyán című Honegger-darabot rendeztem, és próba közben felmentem a színpadra, akkor vettem észre, hogy az egyik háttérben álló apácának hatalmas bajusza van. Mivel nem volt elég női statiszta, néhány férfit is apácának öltöztettek. Ez csakis itt történhetett meg, ahol az emberek lelkesedésből mindenre hajlandók voltak. A szabadtéri játékok népmozgalmi jellege számomra akkor szűnt meg, amikor kitiltották a térről az illatozó sült kolbászt. Butaság volt! Ma is elsősorban össznépi happeningként kellene kezelni a Dóm téri előadásokat, megkülönböztetve a valódi színháztól. - Jövőre lesz hetvenéves, de energikusságát, frissességét sok negyvenes is megirigyelhetné. Milyen tervei vannak, mit csinál majd májustól, amikor lejár a főigazgatói mandátuma? - Régi vágyam, hogy írjak. Már eddig is több cikkem megjelent, amelyek általában jó visszhangot váltottak ki. Feladatom akad majd bőven, mert sok rendezésre kaptam már felkérést. Megpróbálok élni majd azzal a szabadsággal, ami eddig nem adatott meg. Hollösi Zsolt Szinetár Miklós új tévéfílmjéről és a Dóm téri nyarakról n A sült kolbászt kár volt kitiltani" Szinetár Miklós főigazgatóként a szegedi baritonistának, Réti Attilának gratulál az Operaházban. (DM-fotó) irányba kellene fejlődnie -Előszörki kellene találni, ja, az egész országot, netán a Dóm téri csillagtetős hogy mire való, kihez szól. A külföldi vendégeket is. Induszínháznak? környékbeli közönséget vár- lásakor az ország egyetlen