Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-14 / 62. szám

II. „Hí A HAZA SZERDA, 2001. MÁRCIUS 14. Az 1848-49-es szabadságharc hadserege „Utánam fiuk, miénk ez a haza!" Szőregi hídfő bevétele 1849. augusztus 5-én Az 1848/49-es szabadságharc honvédserege a korabeli európai hadseregek színvonalán álló, reguláris fegyveres erő volt. A hadsereget az osztrák katonaságból kilépő tisztekből és az 1848 őszén a forradalom mellé álló, mintegy 25 ezer császári katonából lehetett megszervezni. A magasabb fizetés és a gyors előmenetel lehetősége számos tehetséges tisztet állított a magyar forradalom oldalára. Ebbe a rétegbe tartozott többek között Görgei Artúr és Klapka György is. A Batthyánykormány már 1848. május közepén hozzákezdett egy önálló fegyveres erő (az első tíz honvédzászlóalj) megszervezéséhez. Szintén kedvező körülmény volt, hogy a honvédsereg kiépítésére lényegében békés körülmények között kerülhetett sor. Ez alapvetően az 1848. októberi bécsi forradalomnak volt köszönhető, mely december közepéig lehetetlenné tette a császári hadsereg általános támadásának megkezdését. A magyar hadsereg létszáma 1849. július közepén már meghaladta a 172 ezer főt. A honvédsereg három fő fegyverneme a gyalogság, a lovasság és a tüzérség volt. A legfontosabb szerepet a gyalogság játszotta. Szervezetileg ez a fegyvernem zászlóaljakból, egy-egy zászlóalj 6 századból, s minden század négy szakaszból állt. A zömében újoncokból álló zászlóaljak kezdetben gyakran megfutottak az ellenség elől. Még a híressé vált branyiszkói-ütközetben is arra kényszerült Guyon Richárd hadosztályparancsnok, hogy az újoncokat kartáccsal kényszentse újabb rohamra. A gyalogság zöme csak 1849 tavaszára vált képessé feladata maradéktalan végrehajtására. 1849. április 10-én például Damjanich tábornok megtámadta a Vácott védekezésre berendezkedett osztrák Götzhadosztályt. Az ellenség a Gombás-patak mögött, egy kőhíd védelmében foglalt állást, s sortüzeinek hatására a magyar támadási kísérletek sorra elhaltak. Ekkor Földváry Károly alezredes, lóháton ülve és megragadva a lengyel légió zászlaját, rohamra vezette a Szegeden felállított, 3. honvédzászlóalj katonáit, akik már korábban is kitűntek vitézségükkel. Földváry elkiáltotta magát: „Utánam fiuk, hiszen miénk ez a haza." Ebben a pillanatban azonban sortűz dörrent, s a vezénylő tiszt alól kilőtték a lovát. Földváry erre segédtisztjének a lovára pattant föl, és mintha mi sem történt volna vezette tovább a rohamot. Az ellenséget e kicsiny, kreol bőrű ember látvány annyira megbabonázta, hogy az osztrák vadászok parancsnoka néhány másodpercig elfelejtett tüzet vezényelni. Az ellenség katonái hátrálni kezdtek, de 60-70 lépésnyire felocsúdtak, és újabb sortüzet adtak. Földváry alól ezt az újabb lovat is kilőtték, mire kénytelen volt gyalog rohamra vezetni zászlóalját, amely fényes sikert hozott a magyarok számára. Speciálisan magyar alakulatnak számított a huszárság, amely a magyar lovasság zömét alkotta. A császári hadseregtől 9 huszárezred állt a szabadságharc ügye mellé, s ebből kb. kétezrednyi katona szabályosan átszökött Magyarországra. 1848. május 28-án például, a galíciai Mariampolból indult útnak Magyarországra egy kis csapat. A 6. (Württemberg) huszárezred egy százada, altisztjei vezetésével, Petőfi Nemzeti dalától fellelkesülve, s a helyi, osztrák katonai vezetők rendelkezéseitől felháborodva, Galíciából hazaszökött Magyarországra. A legénység által fogságba vetett Fiáth Pompejusz főhadnagy és a századát visszatéríteni igyekvő Lenkey János első kapitány hamar megbékélt helyzetével. 1848. május 31-én már az utóbbi vezetésével vonult be az alakulat Máramarosszigetre, a lakosság örömujjongásától kísérve. A magyar kormány maga is folyamatosan állított fel újabb és újabb huszárezredeket, s így a honvédsereg lovassága kb. 18 ezer főre emelkedett. A huszárezredek 8 századból álltak, de alkalmazásuk során gyakran a 2 századból álló osztályokat vetették be. A legsikeresebb fegyvernem a tüzérség volt. Az újoncok kiképzésében a Magyarországon állomásozó 5. Bervaldo tüzérezred katonái játszottak fontos szerepet. A 8 lövegből álló ütegek száma a szabadságharc végén meghaladta a 70-et, a tüzérség létszáma pedig a 10 ezer főt. A legénységjelentős részben diákokból, fiatal tanulókból állt, akik ördöngös gyorsasággal tanulták meg a szakismereteket. A magyar tüzérség teljesítményének legnagyobb elismerése, hogy újításait maga Haynau táborszemagy is példaértékűnek tekintette, s az osztrák hadsereg 1850-ben a hatlöveges ütegszervezésről áttért a magyarok által alkalmazott nyolcüteges megoldásra. A honvédseregben szolgáltak külföldi légiók is: két lengyel-, az olasz-, és a német légiók. Speciális feladatokat ellátó egységek közé tartozott a vezérkar és hadmérnöki kar, valamint a műszaki csapatok. A szekerészei feladata a szállítás és a tüzérség vontatása volt. A nem harcoló testületek közé tartozott még a honvéd orvosi-, hadbírói-, és a tábori lelkészi kar is. A honvédség közkatonáinak zömét sorozás útján biztosították. A katonaállítási törvény szerint minden 127 lakos után két újoncot kellett kiállítani a polgári hatóságoknak. A katonákat rövid ideig tartó gyakorlatozást követően feleskették az alkotmányra, s ettől kezdve már hadi törvények alatt állottak. A közlegények számára a hadjáratok számos megpróbáltatással jártak. Gyakran éjszakáztak a szabad ég alatt, néha tetvesek voltak, s az is előfordult, hogy feletteseik ellátásukról nem gondoskodtak kellőképpen. Időnként olyan éhség uralkodott a seregben, hogy a honvédek amint a kortárs Lubik Imre Aradon feljegyezte kénytelenek voltak a természet jogcikkeihez ragaszkodni, „...állván ez abból, hogy nemcsak a kofa számára alkotta a jó ég a turóslepényt, hanem nekünk is... Legszebb volt aztán, mikor a honvéd kezébe vette a legpompásabb kalácsot a piacon, beleharapott és tovább ment —, de olyan komoran, mintha csak követ emelt volna fel a földről; a kofa persze ordított: „lu, ju, juj! B...meg az ördög!" Minden kisebb hiányossága ellenére az 1848/49-es honvédség történelmet írt. Kiszorította hazánk területéről a korabeli Európa egyik legjobb hadseregét, s ezáltal hozzájárult ahhoz, hogy a világ közvéleményének figyelme a magyarok felé forduljon. A hatalmas katonai túlerő, a politikai elszigeteltséggel párosulva végül legyőzte a magyar hadsereget, de ennek tisztjei és közkatonái már a 19. században a magyar társadalom példaképeivé magasztosultak, s mind a mai napig történelmünk legismertebb alakjai közé tartoznak. Katonai teljesítményükkkel kívívták nemcsak a közvélemény, hanem a szakemberek megbecsülését is. Zokar Péter —föld hiányában - a jobbágyok jelentős része ellehetetlenült. A nemesektől nem lehetett elvárni saját birtokainak felaprózását, hiszen már addig is nagyon sok áldozatot hozott. Az országban több helyen földfoglaló mozgalmak indultak. A jelentősebb magyarországi nemzetiségek ugyanakkor önálló politikai nemzetként kívántak fellépni, melyet a liberális nemesség nem értett. A polgári jogkiterjesztéssel, mondták, mindenkinek egyformán lehetősége van a választó-, a gyülekezési vagy a sajtójoggal élni. Ezek az események mind a radikális baloldal megerősödésének kedveztek. - Az Eszak-Itáliában győztes bécsi udvar szeptember 4-én visszahelyezte báni méltóságába Jellasicsot. Milyen hatással van mindez az országgyűlésre? Hogyan kezdett megbomlani az addig imponáló nemzeti egység? - Többnyire az volt a képviselők véleménye, hogy az alkotmányt védeni kell, noha a későbbi Békepárt első fellépései erre az időszakra estek. Véleményük szerint nem szabad felvállalni a fegyveres konfrontációt, kompromisszumot kell kötni Béccsel: kénytelenek vagyunk engedni a 48-ból. Jellasics támadása igazán a baloldalnak kedvezett; az ország megvédésének jelszava tömegeket vonzott a táborukba. A szűk politikai réteget képviselő ókonzervatívok a kivárásra rendezkedtek be. A hazai politikai színtér tehát a magyar-osztrák viszony alakulásával függ össze. Amíg az Áprilisi törvényeket nem fenyegette veszély, addig egyenes mederben haladnak az események. Bécs fellépését követően azonban a politikai centrumot már két oldalról bombázzák. Tótti-Szeaesi Attila Jókái így sóhajtott fel: Pestről képtelenség befolyásolni a hatalmat, mivel a király, a kormány és az országgyűlés távoli városokban székel - említi Pelyach István történész, akivel 1848 eseményeit tavasztól kora őszig, Jellasics Magyarország elleni fellépéséig követjük nyo- Hogyan ítélték meg a kortársak azt, ami 1848. március 15-én Pesten és Budán történt? - Annak a napnak az eseményeiből az utókor nemesített nagy, történelmi vállalkozást. A Pesten és Budán élőknek óriási élményt jelentett március 15e, de ha ezt akárcsak a bécsi történésekkel is összevetjük, akkor tapasztalhatjuk: itt jóval Pozsony mérsékelte Pest radikalizmusát Törvényesített forradalom szolidabb, visszafogottabb forradalomról beszélhetünk. Lederer, budai főhadparancsnok március 16-án például azt jelentette Bécsbe az előző napról, hogy végig esett, pár száz fiatal felvonult, a kereskedők lehúzták a rolókat, mert féltették kirakataikat, egyébként pedig semmi az égvilágon nem történt. - Mégis, akkor minek köszönhető, hogy március 17én az udvar jelentős engedményeket tett: elfogadta Kossuth javaslatát, Batthyány-t kinevezi miniszterelnökké... - 1848 tavaszán a birodalomban több helyen lángoltak fel kisebb-nagyobb forradalmi mozgalmak. A legnagyobb veszély Észak-Itáliában jelentkezett, ahol Lombardia és Velence megtartása volt a tét. Az ottani forradalmat kívülről is támogatta a szárd-piemonti király, vagyis külső támadás, háború fenyegetett. Magyarországon ilyen veszélytől nem kellett tartani, az udvar az erejét kockázat nélkül csoportosíthatta az itáliai hadszíntérre. -A szorult helyzetben lévő Bécs könnyen beleegyezett az alkotmányosság irányába mozduló magyar törekvésekbe? - Az udvar tudta, hogy Észak-Itáliával ellentétben Magyarország nem akar sem autonómiát, sem elszakadást A Pragmatica Sanctióból eredő feltételeket a magyarok elfogadták. Bécs tett ugyan kísérletet a hadügyi és pénzügyi önállóság megakadályozására, de ezt képtelen volt keresztülvinni. Magyarország kedvező pozíciója majd július 25-e után szűnt meg, amikor Custozzánál az osztrákok legyőzték a szárdpiemonti királyt. Ezt követően ismét kísérletet tettek a magyar hadügyi és pénzügyi igazgatás felszámolására. -A tavasz eseményeit a maKossuth követválasztási kortesmenete a Nemzeti Múzeum előtt (1847) gyár politikai elit nem a forradalmi Pestről, hanem Pozsonyból, az országgyűlés helyszínéről szemlélte. Mindez meghatározta viszonyulásukat a március 15-én történtekhez? - A pesti forradalmárok tetteinek kisebbítése nélkül látnunk kell, hogy a március 10e körül szerkesztett tizenkét pont legtöbb követelését Kossuth március 3-i felirata már tartalmazta. A radikális Pest és az úgynevezett rendi Magyarország programja megegyezett. Ennek fényében a március 15-ei eseményeket törvényesített forradalomnak titulálhatnánk, vagyis a pesti utca és a pozsonyi diéta között tökéletes volt az összhang. 1848 tavasza azon ritka pillanata volt a magyar történelemnek, amikor a különféle rétegek félretették a maguk sajátos érdekeit, és egy program mögé sorakoztak fel. Ha úgy tetszik, a Batthyány-kormány - mai szóhasználattal - egyfajta nagykoalíció volt, amelyben jói megfért egymás mellett a centralista Eötvös József, a konzervatív nemesség képviselője, Esterházy Pál, vagy a vármegyei nemes, Kossuth Lajos. -A tavasz folyamán milyen kapcsolat volt Pest és Pozsony között? - Amikor Bécs csorbítani akarta a kormány jogkörét, Pesten ismét tömegdemonstráció robbant ki, melynek Szemere Bertalan belügyminiszter is résztvevője volt. Pozsony, az átalakulás motoija tehát - a szó jó értelmében - felhasználta Pest radikalizmusát saját céljai elérésére. A diéta ugyanakkor nem engedelmeskedett a radikálisok követeléseinek, miszerint költözzön Pestre az országgyűlés; Kossuth kijelentette, ki kell használni a kedvező pillanatot a törvényalkotásra. Valójában el akarta kerülni, hogy az országgyűlés a pesti tömeg befolyása alá kerüljön. - Kossuth-ék szeme előtt lebeghetett a francia példa: 1789 és 1794 között a párizsi utca hatására végül a szélsőbal kezébe került az irányítás... - Egyrészt szükségük volt Pest támogatására, másrészt nem akartak szoros kapcsolatba kerülni a sokasággal. Petőfiék érezték, hogy tettek ugyan valamit, mégsem lehet klasszikus forradalomnak tekinteni a március 15-én történteket. Nem véletlenül sóhajt fel Jókai: könnyű Párizsban harminc évente forradalmat kirobbantani, mivel az uralkodó, a kormány és a törvényhozás nem távoli városokban székel. Pesten képtelenség befolyásolni a hatalmat. Pozsonyból nézve ez kellemes helyzet: nem kell a parlament falain túlra nézni. - Milyen korlátjai voltak ennek a „konszenzusos forradalomnak", amelyet végül a liberális nemesség hajtott végre az országgyűlésben? - Magyarországon a 19. század közepén nem volt erős polgárság, ezért a törvényhozás többsége egy bizonyos szintig támogatta a változásokat. Ilyen volt például a jobbágyfelszabadítás vagy a nemzetiségi kérdés. Az Áprilisi törvények kimondták ugyan, hogy a parasztság felszabadult a földesúri függés alól, mindazonáltal