Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-14 / 62. szám

SZERDA, 2001. MÁRCIUS 14. ,HÍ A HAZA" III. Szabadság vagy homok jkjagyapám azt mondta, ii nagyon meg fogjuk bánni, ha képviselővé választjuk a szakállast, mert az az ember arra sem képes, hogy egy kocsi homokot hozasson az utcába. Bennünket azonban nem a homok érdekelt, hanem a szabadság. Ezt nem mondtuk, mert nem akartuk megbántani tatát; egyébként is nagyon ideges volt azon a gyűlésen, amire együtt mentünk el: tata, apám és én. Amikor apám fiatal volt, valaki azt mondta neki, három választása van: vagy a pártba lép be, vagy a munkásőrségbe, vagy mind a kettőbe. 0 pedig azt mondta erre, hogy a negyedik lehetőséget választja. Ezt gyakran elmesélte, ha voltak nálunk, csak akkor nem hozta szóba, amikor tata is jelen volt. Nagyapám ugyanis tagja volt a pártnak, igaz, erről nem beszéltünk, és bennem úgy is maradt meg, hogy kötelező volt belépnie; ami akkor logikusnak tűnt, hiszen mások tehettek arról is, hogy nagyapám legszebb fiatal éveit a fronton, majd pedig orosz hadifogságban töltötte. Azt már nem tudom, miért együtt mentünk el a jelölőgyűlésre 1989 júliusában. Nagyon meleg volt. Nem véletlen, hogy a másnapi újságban így kezdődött a gyűlésről szóló beszámoló: „A két (vagy már három?) napja tomboló, harminc fok fölötti hőség felforrósította volna akkor is az algyői Kosárfonó utcai általános iskola egyik tantermét tegnap estére, ha a kedélyek hőfoka egyébként is nem lett volna meglehetős..." Igen, ez pontosan így volt. Az iskola tantermében, ott, ahol én négy évig tanultam, nagyon sokan ültek, mi középtájt foglaltunk helyet, hátul néhány harminc év körüli falubeli fiatal az asztalra telepedett. A teremben eleinte csönd volt, a jelöltek egymás után mutatkoztak be. Arn amikor a szakállas tanár úrra került a sor, nem ő, hanem egy bajuszos férfi lépett a mikrofonhoz; apám azt mondta izgatottan, hogy ez az ő katonatársa, Gábor, akiről azt hallotta, hogy színész lett. A színész izgatott hangon bejelentette, hogy a Magyar Demokrata Fórum jelöltje Raffay Ernő, mire hátul a fiatalok tapsolni kezdtek; valaki azt mondta, hogy éljen, és a taps az egész teremben elterjedt, mi is tapsoltunk apámmal, nagyapám gyanakodva nézett. A tanár ár világosan, érthetően beszélt, s amikor arra került a sor, hogy az állampárt milyen ígéreteket tett az embereknek, hátul a fiatalok közül valaki felkiáltott, hogy hát igen, az ígéretekből nem lett semmi. A tanár úr felemelte a jobb kezét, mintha jelentkezni akarna, mutató és középső ujja azonban szétnyílt; V betűt formált, mire a fiatalok megint tapsolni kezdtek. Akadt, aki kokárdát tűzött a munkásruhájára, úgy jött el, és komolyságot parancsoló arccal nézett körbe. Akkor hallgatott, később, egy másik fórumon azonban megkérdezte, el lehetne-e intézni, hogy a gyilkosokat átadják az áldozatok családjának. Milyen naiv emberek vannak, mondta erre apám. Egy bácsi vagy tizenöt percen át beszélt, rendíthetetlen nyugalommal, nem nagyon értetlük, miről, s amikor rászóltak, hogy hagyja már abba, megharagudott, és azt kiáltotta, a jelenlegi határok nem maradhatnak változatlanok. Valaki megjegyezte, sajnálja, hogy a tanár úr tapsoló embereket hozott magával, ezen azonban mi is fölháborodtunk, a hangzavar miatt a szónok nem nagyon tudta folytatni a beszédet. Tata nem szólt, csak a végén mondta szomorúan, hogy nagyon meg fogjuk bánni ezt az egészet, és nehogy azt képzeljük, hogy a kapitalizmusban kevesebbet kell dolgozni. Mi nem vitatkoztunk vele, de boldogok voltunk attól, amit hallottunk; a tanár úr azt is mondta, hogy a hivatásos politikusok ideje lejárt, ő elsősorban ezután is történész lesz. Am vannak olyan idők, amikor politizálni kell, és most ilyen időket élünk, amikor ugyan jól érzékelhető a politikai kultúra hiánya, és ki is lehetne használni az indulatokat, ő azonban ezt nem akarja, inkább szabadegyetemi sorozatot szerveznek, neves előadókkal, a politikai kultúra és az ismeretek terjesztése érdekében... A

tanár úr iránti rokonszenvből maradt a következő évi rendes választások idejére is, bár akkor már más indult a helyén. Tata mindig ingerült volt, ha szóba került a politika; állítólag a kocsmában kötözködtek is vele. Egyszer a pultnak is nekilökte egy fiatalember, mire tata megfordult, és, mint jól kiképzett katonazenészhez illik, a derekánál és a nyakánál megfogta és földhöz vágta az illetőt, majd a mellére térdelt és adott neki néhány pofont. Már működött a többpártrendszer, amikor apám belépett az MSZPbe, és amikor azt mondtam neki, nem értem, hiszen így majd mindig magyarázkodnia kell amiatt, hogy nem volt tagja az MSZMP-nek, csak mosolygott. Én egy . ideje a munkám miatt nap mint nap találkozom politikusokkal. És persze nem bántuk meg, hogy az első szabad időközi választásokon apám az MDF jelöltjére, végső soron a többpártrendszerre szavazott. Örülök annak, hogy bár huszonkét évvel idősebb és sok mindenben tapasztaltabb nálam, a híradót nézve gyakran még ma is együtt csodálkozunk saját, néhány évvel ezelőtti vagy tegnapi naivitásunkon. Bakos András Polgári élet a reformkori Szegeden Politika, kaszinó, teátrum Szeged polgárainak reformkészsége a 19. század első felében erősebb volt, mint számos más magyarországi város lakóinak modernizációs hajlama. A Tisza-partján élő cívisek látványosan gyarapították vagyonukat a reformkorban, ami megmutatkozott a város arculatának átalakulásában, s abban, hogy Szeged az országos kereskedelem egyik gócpontja lett. A röviden polgárosodásnak nevezett társadalmi modernizációs fordulatot Nyugat-Európával ellentétben nálunk a nemesség indította el. amely a napóleoni háborúk gerjesztette konjunktúra hatására anyagilag megerősödött, s gazdasági, valamint kulturális téren is a polgári eszmények követőjévé vált. Ezt mutatja ésszerű gazdálkodói látásmódja, lakáskultúrája, vagy az irodalom és a képzőművészetek iránti fogékonysága. Az így megteremtett gazdasági-kulturális háttér befolyásolta a nemesség politikai gondolkodásmódját is, és felkarolta a polgári reformok ügyét, amelyet az úgynevezett reformországgyűléseken is képviselt. -1. Ferenc 1792-es trónra kerülése, illetve a francia háborúk kezdete óta a haladást és a modernizációt immár nem a felvilágosult gondolkodásúnak ismert bécsi udvar képviselte, hanem egyre inkább. az 1830-as évektől pedig egyértelműen a polgárosodó nemesség - állapítja meg dr. Marjanucz László történész. Nyugati minták A városokban élő polgáijoggal rendelkező lakosok társadalmi helyzetüket és tőkeerejüket tekintve nem hasonlítottak a nyugat-európai polgársághoz. Bár a polgári eszmény gyökeret vert a szabad királyi városok lakói körében is, az úgynevezett rendi polgárok nagy része a reformkor kezdetén is előbbre valónak tekintette saját kiváltságait, mint a társadalmi válaszfalakat lebontó modem politikai gondolkodást. Ez a megállapítás azonban nem egyformán érvényes a magyarországi városokra. Szeged például azok közé tartozott, ahol a polgárok reformkészsége erősebb volt az átlagosnál, szemben például Pozsony vagy Debrecen polgárságának törekvésével. A szegedi városlakók tehát társadalmi céljaik tekintetében nem különböztek a hozzájuk hasonló nyugati polgároktól. Főbb jellemzőik a takarékoskodás, a gondos és szorgalmas munkavégzés és a honpolgári hűség voltak. Ez utóbbi azért is érdekes, mert Szegeden ekkor zömében idegen eredetű - szerb, német és zsidó - polgárok éltek. Mindhárom etnikumra azonban erős asszimiláció jellemző, s a magyarosodás hangulatával áthatott reformkorban az idegen polgárság politikai és nyelvi tekintetben is magyarrá vált. Vagyonosodé cívisek A szegedi polgárokat tagolhatjuk jogi és társadalmi szempontból. Előbbi szerint megkülönböztetjük a polgáijoggal rendelkezőket (cívis. Bürger) és a nem teljes jogú lakosokat (incola), akik többnyire zsellérstátusban szabadon dolgozhattak a városban, lakhatás fejében kivették részüket a közterhekből, de polgárjogot nem élvezhettek. Arányuk 1828-ban egynegyed, illetve háromnegyed volt. Társadalmi szempontból három csoportra tagolhatjuk őket. Elsőként a középkori hagyományos „Bürgerschaftra", akik azonosak a polgárjoggal rendelkezők rétegével. Foglalkozásukra nézve a polgárjoggal összekötött céhes szakmák mesterei, illetve grémiumkereskedők alkották ezt a csoportot. De találunk közöttük polgárjoggal rendelkező földműveseCsaládok A reformkori Szeged ismert családjai közé tartozott a Vedres família. Vedres István a város hites földmérője nagy szerepet játszott Szeged arculatának kialakításában. Az elithez sorolható a nemesi Korda család, amelynek a városban is volt háza. A Schaefferek Elzászból bevándorolt nemesek, akik vaskereskedéssel foglalkoztak. Lakásuk fennmaradt leírásából tudható, hogy a ház padozatát rózsafából készítették, az intarziás bútorokat Németországból hozatták, a freskók és festmények holland mesterek alkotásai voltak. A polgárok ízlésvilágára jellemző, hogy lakásaikban míves, fényezett, kárpitozott bútordarabokat helyeztek el, az egyes szobáknak fogadó-, dolgozó- és hálószoba, szalon - más-más funkciói voltak. Híres reformkori família volt még Dáni és a Kárász család. Ez utóbbi birtokos nemesi família városi kúriája a mai Kárász utca és Klauzál tér sarkán állt. A szabad iparból élő gazdag családok közül kiemelkedett az Ábrahám família, amelynek hajósgazda tagja, Ábrahám József olyan vagyonos volt, hogy a városban csak parasztnábobként ismerték. Híres hajós családnak számított még a Zsótér família is. ket is, hiszen Alsóvároson a polgárjoggal rendelkezők aránya 20, a Palánkban 28, Felsővároson 12 százalékra rúgott. Őket tekinthetjük a rendi polgárság tagjainak. A második társadalmi csoport a mezővárosokra emlékeztető parasztpolgárok, tőzsérek, gazdák, parasztrendű szabad iparosok rétege. Akadtak tehát polgárjoggal bíró cívisgazdák, és éltek polgárjog nélküli gazdavállalkozók is a városban. Legtipikusabb szegedi alakja a hajósgazda volt. Általában a ma vállalkozónak nevezhető polgári osztály lakó- és telephelyét Felsővároson rendezte be. Érdekes, hogy mégis itt a legkisebb a rendi polgárok aránya. Ez összefüggött a városrész adottságával (Tisza-part, tavak, rétek), amelyekre a különböző hajózási, haiászaü vállalkozások települtek. Ezek haszna már fontosabb értékké vált, mint a polgárjog megszerzése. Másfajta polgárságot jelentett az alapvetően terménykereskedelem révén meggazdagodott tőkés-burzsoá réteg. Jobbára bevándorolt zsidó (Deutsch, Wodianer), kisebbrészt gazdag német (Götz, Schaeffer) családok alkották ezt a típust, akik Nyugatról érkezve, az ottani ésszerű gazdálkodás követelményeit ültették hazai környezetbe, mozgósították kapcsolati tőkéjüket, és polgári jómódra tettek szert. Vagyonban túlszárnyalták a Palánk cíviseit. A reformkor mindhárom csoport számára az anyagi megerősödés és kulturális felemelkedés lehetőségeit kínálta. Ez a fellendülés megmutatkozott a város külső képén is: új, modem középületek és magánpaloták épültek. Társasági fórumok A polgárosodást nemcsak arról lehet lemérni, mivel foglalkoztak az emberek, hanem arról is, hol és miként múlatták szabadidejüket. A reformkorban szaporodtak a társas élet fórumai. A nemzeti kaszinó alapításával szinte egy időben, 1829-ben Szegeden is létrejött a belvárosi kaszinó, amely a polgári közélet fejlettségének fokmérője. A kaszinó ebben az időben elsősorban a kultúraközvetítés színhelye, másodsorban pedig a gazdasági, üzleti ügyek megbeszélésének terepe, s a szerencsejátéknak - főleg a kártyának - csupán mellékes szerep jutott a közösségi összejöveteleken. Hamarosan Felsőés Alsóvároson is szerveződött egy-egy társas fórum az iparosok, illetve a polgárosodó parasztság számára. A kaszinókba nem járó városlakók kocsmákban, kávéházakban tölthették el szabadidejüket, az átutazók pedig fogadókban szállhattak meg. A kultúrára fogékonnyá vált városban a színházba járás is része volt a reformkori polgári életnek. Az első magyar teátrum Szegeden 1845-ben, a mai Hági helyén jött létre. Ugyanebben az évben alakult meg a SzegedCsongrád Takarékpénztár, ami abból a szempontból fontos, hogy ettől kezdve a városi közélet centruma az Oskola utcából a Kárász utcába helyeződött át, ahol a modem piac, valamint olyan polgári intézmények foglaltak helyet, mint az ügynökségek, a bankok és az irodák. Az Oskola utcában maradtak viszont a hagyományos kereskedő és kézműves polgárok családi lakóházai, amelynek alsó szintjén a bolt kapott helyet. A szegedi polgárok reformkészsége akkor is megmutatkozott, egy emberként támogatták a pozsonyi országgyűlésen megfogalmazott újító elképzeléseket. Majd pedig mikor Bécs ellenezte a szentesített törvények következetes végrehajtását, és emiatt kitört a szabadságharc, Szeged tettekkel is igazolta ragaszkodását az 1848ban elindított változásokhoz. A városban szerveződött nemzetőrség az elsők között esett át a tűzkeresztségen a szerbek által kirobbantott délvidéki harcokban. Hegedűs Szabolcs Xri»wi« .S/„ibntl Királyi XzrqítHÍ \Arofsnn.ik lUiuít felől v.tló IHtrutefr UtiKrlifltt fauiai „VYínlta^t Sxe^eJm vnvUír Bamiairr StuU Szeged látképe a 19. század közepén Dél-alföldi népviselet Nemzetőrök Szegeden