Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-14 / 62. szám

jyardalóczy Egon huszárAJ kapitány 1849 augusztus 14-én hagyja el Magyarország földjét. Megvetés, undor, és kiábrándultság érzése gyötri. A hír hallatán, hogy Görgey Artúr meghajtja a magyar zászlókat Rüdriger tábornok előtt, a huszár kiköp, majd könny szökik a szemébe, s percekig rázza testét a néma zokogás. Bardalóczy Egon 1850-ben száll hajóra Amszterdamban, a teakereskedők, sokgyerekes ké zmüvescsaládok, szótlan kalandorok üdítőnek semmiképpen nem mondható társaságában, az Újvilágba indul. Az utat módszeresen végighányja, de két okádás között határozottan dönt arról, hogy gazdag és szabad emberré válik az Újvilágban, amelyet nem a hazájának, hanem a korlátlan lehetőségek világának tekint majd. Es ha ezentúl nincs hazája, úgy törvény sem korlátozhatja. S mivel isten sincs, mert nem lehet, ha ezt tette a magyarokkal, nincsen többé bűn sem. Efféle súlyos gondoláinkkal lép rá a történelem legszínesebb emberi kohójának a földjére, amely ugyan Darvasi László Kossulh és Haynau az Újvilágban ekkor még alapjáraton működik, de már működik. Bardalóczy Egon 1853 tavaszán Texasban rabolja ki az első szövetségi pénzintézetet. Az öreg ajtónállót minden figyelmeztetés nélkül lövi combtövön egy régi, bár megbízhatóan működő Colttípusú forgópisztollyal. Sam Peterson percek alatt elvérzik. Barbara Sugár bankkisasszonynak ez az első rablása, és miközben a pénzes zsákocskát föltűnő nyugalommal rakosgató férfit bámulja, a hasfalában furcsa, őszintén szólva nem is egészen kellemetlen melegséget érez. A lány a rablás után sokkot kap, s csak jó egy hét múlva képes beszélni a szakállas, hosszú hajú, lángoló tekintetű férfiról, aki ismeretlen, az emberi lelket megmérgező nyelven karattyolt hozzá. A rablások folytatódnak, hovatovább rendszeressé válnak. Súlyos sebesültek, üres széfek, elszórt aprópénzek és elköpött szivarvégek maradnak a titokzatos és magányos rabló után Nebraskában, Kansasban, IIlinoisban, Oklahomában, aki mintha a semmiből jönne, váratlanul csap le, gyorsan és pontosan dolgozik, és érthetetlen nyelven beszél. A személyleírások alapján hamar elkészül a körözés: Wanted! Wanted! Wanted! ^gő tekintetű, vállig érő E ha jú föltűnően ápolt szakállú férfi a bankrabló. Az American Express Company leányvállalata, a többször is megkárosított Wells Fargó háromszázötven dollár fejpénzt ajánl fel a hullájáért. A New York Herald Tribun egész oldalas riportot közöl Láthatatlan Joe-ról, aki ugyan nem ismer kegyelmet, ám egyszer mégis maréknyi aranydollárt vetett egy béna, háborús veterán sapkájába, s menekülés közben illedelmesen fölsegíti a Chinkerstoni Nőegylet földre sodort elnöknőjét. A National Police Gazette szerkesztőségi cikkben utasítja vissza a New York Herald Tribün írásának hangvételét, mely alkalmas arra, hogy részvétet és szimpátiát keltsen egy gyilkos iránt, aki tisztes adófizető polgárok pénzét orozza el. A rabló a történelmi ismeretekkel bíróknak is ismerősnek tűnik, s némelyek erős gondolkodásban vannak arra nézvést, hol és mikor láthatták ezt a különleges tulajdonságokkal bíró férfiút, akihez pedig valamely kellemes és magasztos érzés társult eleddig, de egy nappal sem tovább, hiszen most már ez az ember aljas és gyáva gyilkosságokat követ el, vagyis bűnöző, romlott alak, bárki, bármii is állít ezután. De ki volt eddig?! Vajon kicsoda?! Wolfgang Kopp békebíró Abilene porfútta, lócitromos, yankerektől és kalandoroktól nyüzsgő utcáján nézi a körözés hevenyészett rajzát. Hétfő délelőtt van, a sheriff tegnap lótolvajokat akasztott a Rénszarvas kocsma előtt. Wolfgang Kopp 1849 októberében mint kitüntetett császári tűzérhadnagy hagyja el Magyarországot, s utazik vissza Wienbe a nőhöz, akit szeret. Katharina Neu ekkorra azonban már egy gazdag lókereskedő jól tartott, s áldott állapotban lévő hitvese. Wolfgang Kopp 1850-ben teakereskedők, sokgyerekes kézművescsaládok és szűkszavú kalandorok nem túlzottan szórakoztató társaságában hajózik ki Amszterdam kikötőjéből, a szabadság, az emberi tisztesség terjesztése, illetve az arany reményében. Wolfgang Kopp tehetséges és törekvő ember, s az Újvilágban csakhamar Abilene városka békebírójává választják. S most ott áll a plakát előtt, és a fejét ingatja. Néhány nap tűnődés után jön rá, kit ábrázol a körözés. Kossuth Lajos a bankrabló, a rebellis magyarok politikai fővezére, aki 1851 decemberében nem átallott még ide is utána jönni, nem átallotta magát a földíszített Broadwayn ünnepeltetni! Wolfgang Kopp kezében remegni kezd a sheriffcsillag, amit éppen a legfinomabb kaliforniai szarvasbőrrel fényesített. Szenvedélyesen veti magát a rabló után. Tehenészfiúkat, yankereket, tüdőbeteg aranyásókat hallgat ki. Indiánokat, és nyomkeresőket fogad fel, mindhiába. Ahogy eddig, havonta ezután is kiraboltatik egy-egy bank vagy postakocsi, s csupán kirámolt páncélszekrények, üres széfek, a fájdalomtól üvöltő, bokán lőtt kocsisok és pénztárosok, a sokktól és a boldogságtól remegő angolkisasszonyok maradnak a titokzatos idegen után. Míg nem egy napon Wolfgang Kopp megálmodja, mit kell tennie. Levelet kanyarít, amit egy csekkel egyetemben küld Chichagóba, Allan Pinkerton jó nevű Detektívügynökségéhez. A csekkért cserébe mindössze egy fényképet kér. A daggerotípia néhány héten belül megérkezik. A békebíró nyomban a fodrászhoz siet, s arra kéri az ír mestert, hogy tegye hasonlatossá a dagerrotípia ábrázolta szigorú tekintetű férfiúhoz, jyardalóczy Egon, egykori AJ magyar huszárkapitány, más néven Láthatatlan Joe, másnap ebédszünetben rabolja ki az abilenei szövetségi bankot. Az utcára érve kiáltást hall. Nincs ideje megfordulni. Még hallja a dörrenést is, s aztán mintha ráborulna az ég. Nem hal meg azonnal. A véres pénz szétszóródik, ördögszekér akad rángatózó bal lábába. Láthatatlan Joe úgy hal meg, hogy még látja, Haynau, az osztrákok depressziós táborszernagya hajol föléje, s fürkészi az arcát nyugtalan, mindazonáltal némi gúnyt is kisugárzó tekintettel.