Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-10 / 59. szám

VETŐMAG Felvilágosítás: 62/494-357-es telefonon vagy a BÁV Rt. Lakberendezés, Szeged, Dugonics tér 11. Technológia, mellyel sikert arat!" AZ ÚI HAJTAS A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház­Rendelőintézet mb. főigazgatója az intézmény belgyógyászati osztályára keres 4 fő szakorvost. Feltételek: általános orvosi egyetemi diploma belgyógyász szakképzettség szakvizsga előtt állóknak is büntetlen előélet, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. Bérezés: KJT. szerint. Az állások azonnal betölthetők. Jelentkezni lehet: dr. Hamvas Ödön mb. főigazgatónál, a kórház címén: 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre J. u. 2. 002311422 hibrid, legj obb eredmény PR63A90 ­a fajtaverseny győztese a koraiak között Korán érik. és hamar az első helyen terem: l998-200Q-ben a fajtajelöltek versenyének első helyezettje. Három év átlagában 14.4%-kal adott Í több termést, mint a sztenderdek átlaga Mindenre Mt lelkészült versenyző: jól tolerálja a Phomopsis-fertőzést. ÍS ugyanakkor rezisztens a napraforgószádor új e-jelű M NmÉW / / reasszával szemben 'mmí ^ PR64A42­^tézf^- a földbe vetett biztonság ".PhN'^C^- _ Kedvvel és jól terem. Az új Pioneer-generáció képviselőjeként kiválóan alkalmazkodik az '*ígk$$ÍÍ05s m eltérő környezeti feltételekhez és tech­WÍ.: nológiai szinvonalakhoz is. A kísérleti évek taPa5ztalaöi alapján eirnondhatjuk. hogy ma­^jgff&flto*6"* gabiztosan áll ellen a Sclerotinia- és a vmtJHí. • Phomopsis-fertőzésnek ' MMSfefeui* hamacan lelte,esi Önt. /Jvj: - " ho^ Skémélyesen is bemutatHássuk A bőséges és egészséges termés évjftkébrn keresse Caucho-vai csávázott vetőmagjainkat! PIONEER A Pioneer kutatásainak legfrissebb eredményeként napraforgó-választékunk megújult: két mindenre elszánt hibriddel gazdagodott. Mindketten megtanulták a leckét, és jól felkészültek a legújabb kihívásokra. SZOMBAT, 2001. MÁRCIUS 10. HIRDETÉS 17 Makó város jegyzője pénzügyi igazgatási feladatok ellátására, személyi illetménnyel, köztisztviselői munkakörbe, államigazgatási szervnél eltöltött legalább 3 éves szakmai gyakorlattal, közgazdasági szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkező munkatársat keres. Jelentkezés Írásban: 2001. március 20-ig. Tel.: 62/213-255, mell.: 129 00231141? Legjobb OCCITAN FAO 380 CELEST FAO 450 Válassza 2001 -bp„ 1. , » n ,s a legjobbak A BÁV Rt. budapesti AUKCIÓRA felvesz szőnyegeket, falikárpitokat, műtárgyakat. ARÉNA PR ALEXANDRA KORAI ÉRÉSŰ KÖZÉPÉRÉSŰ Átvétel budapesti becsüsök közreműködésével 2001. március 14-én (szerda), 10-13 óráig. LfDL Lidi - Európa egyik vezető élelmiszer­kereskedelmi üzletlánca. Szegedi központunkba az alábbi munkakörökbe keresünk munkatársakat: Építő- és építészmérnök Akvizitőr Feltételek: - felsőfokú végzettség (egyetem, főiskola) - elsősorban közgazdasági, műszaki, üzemgazdász, - határozottság, jó kommunikációs készség, - önállóság, magabiztos fellépés, - mobilitás, elhivatottság és rugalmasság, - idegennyelv-ismeret (elsősorban német, angol előny). - Ideális életkor: pályakezdőtől 30 éves korig. Feladata: - a vállalat működéséhez szükséges berendezések beszerzése, - partnerkapcsolat tartása az összes kivitelezővel, építésszel és engedélyező szervvel, - az expanziós iroda munkájának segítése az építendő, az átépítendő, valamint bővítendő üzletek kialakításában, - a vállalati koncepció megvalósításának helyszíni ellenőfzése. Ajánlatunk: - vállalatunk megismerése külföldi tréning keretein belül, - kezdettől fogva versenyképes fizetés, valamint vállalati gépkocsi Magyarországon belüli privát használattal. Feltételek: - felsőfokú végzettség (egyetem, főiskola) - elsősorban közgazdasági, üzemgazdász, külkereskedelmi, - határozottság, jó kommunikációs készség, - önállóság, magabiztos fellépés, - mobilitás, elhivatottság és rugalmasság, - idegennyelv-ismeret (elsősorban német, angol előny). - Ideális életkor: pályakezdőtől 30 éves korig. Feladata: - ingatlanok önálló keresése a reábízott expanziós körzetben, - kapcsolatfelvétel ügynökökkel, tulajdonosokkal, építészekkel, továbbá - új ingatlanok értékelése a vállalat feltételei alapján. Ajánlatunk: - vállalatunk megismerése külföldi tréning keretem belül, - kezdettől fogva versenyképes fizetés, valamint vállalati gépkocsi Magyarországon belüli privát használattal. Mérnök - közgazdász Feltételek: - felsőfokú végzettség (egyetem, főiskola) - elsősorban közgazdasági, műszaki, üzemgazdász, - határozottság, jó kommunikációs készség, - önállóság, magabiztos fellépés, - mobilitás, elhivatottság és rugalmasság, - idegennyelv-ismeret (elsősorban német, angol előny). - Ideális életkor: pályakezdőtől 30 éves korig. Feladata: - a vállalat működéséhez szükséges berendezések beszerzése, - partnere a beszállítóknak, az építésznek, - az expanziós iroda munkájának segítése az építendő, az átépítendő, valamint bővítendő üzletek kialakításában, - a vállalati koncepció megvalósításának helyszíni ellenőrzése. Ajánlatunk: - vállalatunk megismerése külföldi tréning keretein belül, - kezdettől fogva versenyképes fizetés, valamint vállalati gépkocsi Magyarországon belüli privát használattal. Menedzserasszisztens Feltételek: - felsőfokú végzettség, - felhasználói szintű számítógépes ismeretek, - jó szervező- és kommunikációs készség, - határozott fellépés, - idegennyelv-ismeret (elsősorban német, angol előny). Feladata: - adminisztrációs feladatok ellátása, - a cég ingatlan-adatbázisának felügyelete, - részvétel a menedzsmentjelentések elkészítésében. Ajánlatunk: - nemzetközi környezet és sokszínű, érdekes munka. Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük, küldje el jelentkezését egy színes fényképpel, valamint rövid, táblázatszerű, de részletes önéletrajzát az alábbi címre: Lidi Magyarország, 1027 Budapest, Tölgyfa utca 1-3. L JDL Syngenta Seeds Kft. Szántóföldi Vetőmagok 1021 Budapest, Versec sor 9. Tel.: 06 1 391 1245, Fax: 06 1 275 0947 Kérdéseivel forduljon bizalommal Békési Zoltán agrármérnök kollégánkhoz, aki Békés és Csongrád megyékben a legjobb tudása szerint segíti Önt munkájában. Tel.: 06 20 9232 044

Next

/
Oldalképek
Tartalom