Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-22 / 18. szám

HÉTFŐ, 2001. JANUÁR 22. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 CiV/s indulat A

város vezetése újabb frontot nyitott meg a város művészeivel folytatott harcában. Mentségei közül, hogy a szegedi Képtár problémájával miért nem foglalkozik, talán a leghelytállóbb a legfelháborítóbb egyben. A városháza arrogánsan mutogat a megyei közgyűlésre, a megyeházán pedig a tárgyalókészség mezében igyekeznek feledtetni, hogy ki is itt a hóhér. Ötödrangú pártpolitikusok között zajlik a huzakodás, s a dologban még külön bosszantó, hogy miközben elvész a Képtár, a fenti személyek úgy gondolják, magatartásukat bármi módon is hitelesíti a társadalom. Bürokrata önteltségre vall azt gondolni, hogy a Képtár bezárását kimagyarázza a szegedi emberek előtt, ha az asztal alatti lábrugdosás közben valamelyik félnek sikerül odamondania a másiknak a nyilvánosság előtt. A szegedi képzőművészek kétségbeesett demonstrációján egy lélek sem akadt, aki nyíltan vállalta volna a felelősséget a helyzetért. A megyei közgyűlés a lesújtott múzeumigazgatót tolta maga elé, a város részéről pedig a kulturális bizottság elnöke feszengett a megnyitón. A döntésben érdekelt vezetők elpárolgása jó pár szépelgő és problémátlan megnyitót juttat eszébe az embernek, amelyen mind a megye, mind a város vezetői szívesen játszottak imázsápoló protektori szerepet. A

képek levétele drámai erejű tiltakozás volt. Száznál is több művész indult ki abból, hogy a művészi szeretetnek és alkotóerőnek le kell tudnia győzni a politikusi packázást. Egyszerű cívis indulat, de az iskolák bezárásával ellentétben ezúttal legalább nem sikerüli rájuk erőltetni a hatalom kedvenc trükkjét, azt, hogy a nyilvánosság szeme elől eltűnve képmutató folyosói lobbizásban ugrasszák össze az érintetteket. Panek Sándor Kölcsey-szobor a panteonban Fűz Veronika Kölcsey-szobrát tegnap délután avatták a Dóm téren. (Fotó: Nagy László) Munkatársunktól > A Himnusz költőjének ünnepére, a magyar kultúra napjára időzítették a szoboravatást. Kölcsey Ferenc bronzból készült mellszobra, Fűz Veronika alkotása méltó helyre került a szegedi panteonban: Liszt Ferenc, s a Himnusz zenéjét szerző Erkel Ferenc büsztje közé, az egyházmegyei gyűjtemény előtti falra. A szegedi Nemzeti Emlékcsarnokban ez a 95. műalkotás. Tegnap délután az ünnepélyes avatáson dr. Szigeti Lajos Sándor professzor, a Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalmi Tanszékének vezetője idézte fel a költő és a politikus alakját, munkáját, művét, majd dr. Ványai Éva alpolgármester leplezte le az emlékcsarnokot és a várost gazdagító új műalkotást. A szoboravatáson résztvett szegediek elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Ka fai Gáborral oszthatják meg. Ügyeletes munkatársunk reggel 8 és délután 4 óra között, vasárnap 14 és 16 óra között várja hívásaikat a 06-209432-663-as mobiltelefon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkhan. Elveszett kisfiú. Tegnap a mórahalmi vásárban eltűnt egy nyolc esztendős kisfiú. Nagyobb baj, szerencsére, nem történt: a szülők segítségére siető rendőrök szinte percek alatt megtalálták a fiúcskát, akinek édesanyja (nevének elhallgatását kérve) köszöni a mórahalmi rendőrség gyors intézkedését. Bomba. Egy úr szerint a bombariadó miatt elrendelt rendőri kivonulás költségeit a vétkesre (vagy ha a „tréfacsináló kiskorú, akkor szüleire) kellene hárítani. Troli. B. S. (telefonszáma szerkesztőségünkben) egyetért a szegedi közösségi közlekedés reformjával, s örömmel venné, ha a 10-es busz vonalán is troli futna. nsr^SÉm Képtári demonstráció a kultúra napjára Az utolsó kiól(lí)tós Üres falak maradtak a megyei közgyűlés és a városi önkormányzat által megszűnésre itélt Horváth Mihály utcai Képtár tegnapi tárlatnyitója után. A 120 alkotást bemutató kiállítás műveit a Képtárat feláldozó politikai játszmák elleni tiltakozásul hazavitték a művészek. Több mint száz szegedi képzőművész vitte haza alkotását közvetlenül a kiállítás megnyitója után a Horváth Mihály utcai Képtárból, tiltakozásul az ellen, hogy az évtizedek óta rangos tárlatoknak otthont adó kiállítóhelyet megszüntetik. A művészek sem közösen, sem külön-külön nem fogalmaztak meg semmilyen politikai üzenetet, demonstrációjukat egyformán szánták a megyei közgyűlés vezetőinek, akik el akarják adni az épületet, és a szegedi önkormányzat vezetőinek, akik nem hajlandók megmenteni azt. Az esemény közvéleménye leginkább azt tartotta arcpirítónak, hogy az évtizedek során rangot nyert Képtár két politikai kör rossz viszonya miatt vész el. A tárlaton 120 szegedi festőművész, szobrász, építész, iparművész, fotográfus és grafikus vett részt alkotással. A megnyitó előtt már beszélték, hogy megérett az idő a tiltakozására. Sejben Lajos festőművész úgy vélte, ez a csendes demonstráció az egyetlen esélyük arra, hogy kifejezzék tiltakozásukat: „Ahelyett, hogy nekiállnánk veszekedni a politikusokkal, az üres falak majd beszélnek." „Amit teszünk nem buli, nem aréna, és még kevésbé politizálás - fűzte hozzá Popovics Lőrinc szobrász. - Csak annyi célja van, hogy a megye és a város üljön le megoldást keresni." „Ez az utolsó kiállítás ez az utolsó kiáltás" - kezdte megnyitóját Kass János grafikusművész, és elcsukló hangjával küzdve mondta végig a beszédet. Súlyos tévedés, hogy a kapitalizmus szélcsendes oldalán békésen elvitorlázhat a művészet: a biztonságérzés megszűnt, vagy nem is volt soha. „Végül is hiába vágyunk biztonságra és szeretetre, a szeretet nem közgazdasági mutató." „Ugyanakkor egy város nem lakótelepeitől válik várossá. A várost önbecsülése teszi vonzó hellyé, s ehhez minden jó szándékra, és minden álomra szükség van." A szolgálat szó, emelte ki Kass János, félreérthetetlenül a városi vezetőknek címezve mondandóját, nem szóvirág, hanem a várost szolgáló szeretet. Az elfogódott beszédek sorában Szuromi Pál művészetkritikus a szombathelyi példát hozta fel, ahol összeadott pénzekből építettek képtárat. A megnyitón Pataki Ferenc festőművész is elszoruló torokkal állt a mikrofon elé. A művész sem kiszolgálója sem kiszolgáltatottja nem lehet a gyakran változó hatalomnak - mondta. A művészet nem önmagáért való. „A Képtár bezárásának mindnyájan vesztesei vagyunk, mégsem volt hajlandó szóba állni velünk Szeged vezetése, mintha a képtár kérdéséhez nem is lenne közünk. Véleményünket meg sem akarják hallani. Egyetlen eszközünk maradt a tiltakozásra. Mindenki bocsásson meg ezért: a képeket visszahozzuk, ha megmarad a Képtár." A mondatot befejezve Pataki Ferenc leemelte Beavatás című festményét a falról, és a tett erejétől megilletődött közönség tapsától kísérve kivitte a Képtárból. Ami az elkövetkező percekben történt, olyasmit nem mindennap lát a konformista kultúrához szokott szegedi ember. A képek sorra kerültek le a falról, a szobrok talapzatukról, és alkotóik a közönség tömegében nyíló ösvényeken vitték őket az utcára. A tudósító, aki mellett Nóvák András cipelte el Stáció című megrendítő tablóját, akárcsak a közönség minden tagja, az esemény hatása alatt szemlélte a drámai cipekedést. Aranyi Sándor, Cs. Pataj Mihály, Hemmert János, Darázs József, Szekeres Ferenc, Fekete Miklós, Gyenes Kálmán, Nagy László... Azután Koczor György építész jött arra városrendezési rajzával hóna alatt, s a szálfatermetű, impozáns bajszú Ibi-díjas építész bizony könnyezett. „Amikor a jó szó kimegy a divatból, és a hatalom csak jelszavakat tud mondani, ahelyett, hogy idejönne és üdvözölné, hogy 120 művész együtt állít ki, akkor az ember mit tehet: hóna alá veszi művét, és elindul vele." Meszlényi László konzervatóriumi tanár tárlatlátogatóként jött a kiállításra, de véleménye egyezik a képzőművészekével: „Ezt az utcát sikerült kitakarítani: nincs már benne mozi, nincs színház, és a képtárat is elintézik. Ezt kipipálhatják. Úgy, ahogy nincs Virág cukrászda, és alig van már balettelőadás. De én remélem, a kulturális söprés itt végre leáll." A falakon végül alig maradt kép. Tíz perc sem telt bele, a tablók helyén a reflektor sápadt fényfoltja maradt csak. Ennyi idő kellett, hogy az év egyik legszebb kiállítása megszűnjék. Ha az érintett döntéshozók ott lettek volna a helyszínen, igen plasztikus élményt szereztek volna egy képtár becsukásáról. Panek Sándor Elhunyt Czakó János A képzőművész munka közben. (Fotó: DM-archív) li tlnHl. 1 Munkatársunktól Barátai már hónapok óta tudták, gyilkos kórral küzd. Néhány napja megnyílt kiállításán mégis sokan szóltak így reménykedve: talán valami csoda segíthet. De a csoda nem látogatott el a deszki kórházba - 2001. január 20-án elhunyt Czakó János képzőművész. Czakó János 1949-ben született, Szegeden. Művészeti tanulmányait a Tömörkény István Gimnáziumban kezdte, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán diplomázott. Művésszé érését olyan neves mesterek segítették, mint Fodor József, Holler László, Hézső Ferenc, Vinkler László és Zoltánffy István. Czakó János dolgozott, mint KISZ munkatárs, volt újságíró és lapszerkesztő a Délmagyarországnál, majd a Reggeli Délvilágnál, míg tanárként a kisteleki művészeti iskolában szeretette meg az alkotó munkát diákjaival. Emellett a mártélyi képzőművésztábor egyik főszervezőjeként tevékenykedett évtizedek óta, míg grafikáit, festményeit, kisplasztikáit és kerámiáit számos kiállításon mutatta be a közönségnek. Díjátadás és gála a Nagyszínházban Munkatársunktól A magyar kultúra napja előestéjén tegnap a Szegedi Nemzeti Színházban nagyszabású ünnepi gálaműsort rendeztek, amelynek keretében első ízben adták át az önkormányzat által nemrégiben alapított Szeged kultúrájáért kitüntetést. A magyar kultúra napja tiszteletére tegnap gálaműsort rendeztek a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol Kerek Attila, az önkormányzat kulturális irodavezetőjének üdvözlő szavai után Devich János, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma művészeti főosztályának szegedi születésű vezetője köszöntötte a város kulturális életének nézőtéren ülő irányítóit, szervezőit. Emlékeztetett arra, hogy miközben a világ az ezredfordulót ünnepli, nekünk, magyaroknak kétszeresen is fontos ez az időszak, hiszen egyben államalapításunk ezredik évfordulóját is köszöntjük. Devich János szerint Szeged jó példát ad arra, hogyan kell megőrizni a nemzetközi és a helyben született értékeket. Az önkormányzat nevében dr. Ványai Éva alpolgármester Simái Mihály költőnek, a Kincskereső című folyóirat nyugalmazott főszerkesztőjének, Papp György tűzzománc- és grafikusművésznek, főiskolai tanárnak, valamint Gyüdi Sándornak, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagyának több évtizedes művészi munkájuk elismeréseként átadta a nemrégiben alapított Szeged kultúrájáért kitüntetést, s a vele járó aranygyűrűt. A díjátadás után gálaműsor következett, majd este az Ifjúsági Házban pezsgővel köszöntötték a város kulturális életének munkásait. Az idős Kopasz Márta grafikusművész aláirja a polgármesternek szóló petíciót. (Fotó: Nagy László)