Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-02 / 1. szám
KEDD, 2001. JAN. 2. MŰSOR 15 Őssejtek - laborból Baltimore (MTI) Amerikai kutatóknak élső ízben sikerült laboratóriumban őssejteket előállítani. Ez jelentősen megnöveli az esélyt bizonyos idegrendszeri betegségek, károsult szervek és hátgerincsérülések gyógyítására. Ezt az ígéretes sejttípust eddig főleg embriók, olykor felnőtt emberek szövetéből nyerték. Az áttörés a tenyésztett sejtek irányába a baltimore-i John Hopkins Egyetemen sikerült, John Gearhartnak és kollégáinak. A laboratóriumból származó őssejtek, amelyeket EBD-nek (Embryoid Body Derived Cells) neveztek el. a kutatást vezető Gearhart szerint előrelendíthetik az átültetett szövettel folytatott kezelések ügyét. Az új sejttípus, az EBD differenciálatlan, vagyis továbbfejleszthető különféle sejtekké, akárcsak a természetes őssejt. Ez azt jelenti a baltimore-i kutatók szerint, hogy beteg vagy elhasználódott szövetbe való átültetéskor EBDsejtek is átvehetik az égetően hiányzó sejtek funkcióját. A Hopkins egyetem kutatói egyelőre állatkísérletekben akarják kipróbálni a mesterséges őssejteket olyan betegségek gyógyítására, mint a Parkinson-kór, a szélütés vagy az l-es típusú diabétesz. CSONGRADIAK, FIGYELEM! Ügyfélszolgálati irodánk nyitva tartása költözés miatt január 6-ig szünetel. JANUÁR 8-TÓL ÚJ CÍMÜNK: FÖ U. 20-24. (PC Master Irodatechnika helyén) HIRDETÉSFELVÉTEL 8-18 óráig, AZ INGYEN HÍVHATÓ ZÖLD SZÁMON: Az előfizetéssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket a 80/821-82l-es zöldszámon várjuk! Pályázati felhívás A Mindszent és Vidéke ÁFÉSZ (Mindszent, Tisza u. 2.) értékesítésre kínálja fel az alábbi ingatlanait és eszközeit egyben, vagy külön-külön: 1. Központi iroda, plusz 5. sz. élelmiszerbolt Mindszent, Tisza u. 2. 2. Házingatlan 3. Üdülőtelek 4. Ámor presszó 5. Fagyizó Mindszent, Kossuth-u. 52. Mindszent, Tisza-part Mindszent, Szabadság tér 28. Mindszent, Észak u. 13. 6. 11. sz. bolt, kocsma, tápbolt Mindszent, Észak u. 15. T. 6,-sz. bolt 8. Ingatlan (volt 4. sz. bolt) 9. 3. sz. bolt, presszó, húsbolt 10. Tápbolt 11. Használt bolti berendezések. Mindszent, Szabadság u. 64. Mindszent. Szabadság tér 26. Mindszent. Iskola u. 50. Mártély Az ingatlanokra az ajánlatokat 2001. január 8-án, 10 óráig kérjük benyújtani. Pályázat benyújtásának helye: Mindszent, Tisza u. 2. (Központi iroda). A pályázatnak taralmazniakell: - a megvásárolni szándékozott vagyontárgy pontos megnevezését, -vételi árát (áfa nélküli) és fizetési feltételeket, - ajánlattevő adatait, - ajánlati kötöttség időtartamára vonatkozó nyilatkozatot. A pályázat bontása és értékelése 2001. január 8-án, 11 órakor kerül sor. A pályázat kiírója, a benyújtott és elfogadott ajánatok alapján, 3 napon belül ártárgyalást tart a legjobb ajánlattevők között. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy nem megfelelő ajánlatok esetén az értékesítési eljárást eredménytelennek minősítse és új pályázatot hirdessen. Az ingatlan tulajdonba, illetve birtokba adásának feltétele a teljes vételár szerződés szerinti megfizetése. Az ingatlanok helyszíni megtekintésére, valamint további információ nyújtására a 62/225-017 vagy 225-054 és a 60/478-831 telefonszámokon van mód. Megbízott főszerkesztő: ŐRFI FERENC Hírszerkesztőség: SZÁVAY ISTVÁN felelős szerkesztő Szerkesztők: V. FEKETE SÁNDOR, NÉMET TIBOR, PATAKI SÁNDOR, ZÉKÁNY JÁNOS. Rovatvezetők: SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) Publicisztikai szerkesztőség: Szerkesztők: PANEK SÁNDOR (kultúra), KECZER GABRIELLA (universitas), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), SZABÓ C. SZILÁRD (műsor). Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Hódmezővásárhely 6800, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. Makó 6900, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. Szentes 6600. Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. TelVfax: 63/314-838. Csongrád 6640, Iskola u. 2. Tel./fax: 63/483-656. Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Központi telefon: 62/481-281. Kiadói titkárság faxszáma: 442-958. Szerkesztőségi titkárság: 481-320. Fax: 481-460. Sportrovat: 481-730. E-mail: szerkesztőség@delmagyar.szeged.hii Kereskedelmi igazghló: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA Hirdetési titkárság: 420-819. Fax: 481-444. Hirdetési zöldszám: 06-80/820-220 KIADJA A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. Ügyvezető igazgató: RÁSKAI-KISS ZSOLT. Nvomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 466-847. Nyomdavezető: HOCZ PÁL Terjesztési vezető: JÁSZKUTI MIKLÓS Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetésben terjeszti a Média Logisztika Kft. Árus terjesztés: Délhír Rt. ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) A Délmagyarország Kft. a Kisalföld Lapkiadó Társaság tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN 2001. JANUAR 2., KEDD mozi BELVÁROSI MINIPLEX NAGYTEREM, téli karbantartás miatt zárva. Kezdés: január 4-én. BELVÁROSI MINIPLEX FILMTÉKA, téli karbantartás miatt zárva. Kezdés: január 4-én. BELVÁROSI MINIPLEX KAMARA, téli karbantartás miatt zárva. Kezdés: január 4-én. GRAND CAFÉ, du. 3 óra: Fanny és Alexander. Színes svéd film. R.: Ingmar Bergman; este 7 óra: Szűzforrás. Ff. svéd film. R.: Ingmar Bergman; este 9 óra: Csoda Milánóban. Ff. olasz film. R.: Vittorio De Sica. VÁSÁRHELY, du. háromnegyed 6 óra: Irány Eldorádó. Színes, m. b. amerikai rajzfilm; este 8 óra: Shaft. Színes amerikai akciófilm. MAKÓ, este 7 óra: Bruce Willis: A kölyök. Színes amerikai film. SZENTES, du. fél 6 óra: Tigris szfnrelép. Színes, m. b. amerikai rajzfilm; este 8 óra: Én és én meg az Irén. Színes amerikai filmvígjáték. magyar tv I7U 5.22 Hajnali gondolatok. 5.25 Agrárvilág. 6.00-8.30 Ma reggel. 8.30 Ezredforduló. 8.35 Mindent a szerelemért. Brazil tévéfilmsorozat, 77-78. 9.30-12.00 Naprakész magazin. Mindenkinek minden. Benne: 9.35 Tévétorna Norbival - nem csak duciknak. 10.10 Délelőtti rendelés. 10.50 Automobil. 11.35 Iz-lelő. 11.25 Agora. 12.00 Déli harangszó. 12.01 Híradó délben. 13.00 Srpski ekran. 13.25 Unser Bildschirm. 14.00 Romamagazin. 14.30 Musica Historica. Mandel quartett. 14.25 Petőfi Sándor: Az apostol. Tévéjáték. 15.50 Ezredforduló (ism.). 16.00 A napsugár nyomában. Természetfilm-sorozat. Jégkorszak az Egyenlítőn. 16.30 Zöldpont. A szabadidősportok magazinja. 17.00 Hon-lap. Krónikás ének 2000-ből. 17.25 Katolikus krónika. 17.50 Alaphangok. 18.00 Híradó hatkor. 18.20 Miénk a vár... Cseh tévéfilmsorozat, 46. Minden másképpen van. 19.15 Világhíradó, időjárás-jelentés. 19.30 Híradó este. 19.53 Sporthírek, Időjárás-jelentés. Millennium. Zichy Mihály (ism.). 20.05 Önök kérték!. Kívánságműsor l-ll. 21.30 ...hol nem volt... 22.00 Híradó este, időjárás-jelentés. Millenniumi híradó. 22.10 Aktuális. 22.30 Théma. 22.25 Alaphangok (ism.). 22.50 Magyar szalon. Heti kulturális magazin. 23.20 BBS - Ami a moziforgalmazásból kimaradt. Beszélgetés a Jégkrémbalett alkotóival. 23.30 Jégkrémbalett. Magyar film. 0.20 Ezredforduló (ism.). TTH 5.22 Hajnali gondolatok. 5.25 Agrárvilág. 6.00-8.30 Ma reggel. 8.30 Delta - A legenda újraéled. 9.00 Rajongó. Prokopp Dóra mozija. 9.30 Az MTV archívumából. Mozart-hangverseny. A Pannonhalmi Főapátság székesegyházából. 11.00 Örökségünk. A disznóvágás (ism.). 11.05 örökzöld fehérben-feketében. Szász Péter filmjének első része. 12.00 Déli harangszó. 12.01 A védelemé a szó. Tévéjáték, 1. 13.00 Híradó délben. 14.00 Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. 14.15 Ablak. Közéleti szolgáltatómagazin. 15.10 „Nézd a tánc nemeit..." A verbunk. 15.25 Médiamix. Az amerikai elnökválasztás és a média. 16.00 Iskola utca. Tanodú. Tizenévesek magazinja. 17.30 Az az év is jól kezdődött. 18.00 TS. 19.25 Tévétorna Norbival - nem csak duciknak. 19.50 Esti mese. Misi Mókus kalandjai. Hazafelé. 20.00 Világhíradó, időjárás-jelentés. 20.15 Híradó este. 20.35 Sporthírek, időjárás-jelentés. Millennium. Zichy Mihály (ism.). 20.25 Európa természeti csodái. Francia dokumentumfilm-sorozat, 10. Álomszigetek. 21.35 Beszéljünk a jövőnkről!. Balogh János akadémikus műsora, 39. 21.55 Saraka Bo. Francia film. 23.25 Záróra. 0.25 Az álom én vagyok. 2.00 Aktuális. 2.25 Iskola utca. Tanodú. Tizenévesek magazinja. 4.00 TS (ism.). DUNA TELEVÍZIÓ 5.30-8.30 Indul a nap Reggeli hírmagazin. 8.30 Műsorismertetés. 8.20 Vers. 8.25-9.50 Téli matiné. 8.55 Nagyapó meséi: A vadhattyúk. 9.55 Őfelsége kapitánya Tévéfilmsorozat. 11.20 Esti kérdés. 11.50 Híradó. 12.00 Déli harangszó. 12.10 Műsorismertetés. 12.15 Millenniumi krónika. 12.25 Dunatáj. 13.15 Anziksz. 13.30 A dzsungel könyve Filmsorozat. 13.55 Ki lakik itt? Finn kisfilm. 14.00 Műsorajánlat. 14.05 Párviadal. 15.05 Az Andok Ismeretterjesztő filmsorozat. Részletes műsor a Hétvége magazinban! A NAP FILMJE 16.00 Kalendárium. 17.55 Műsorajánlat, reklám. 18.00 Híradó. 18.25 Mese. 18.50 Hej, hej, helyes beszéd! 18.55 Műsorismertetés, reklám. 19.00 Génkörkép Dokumentumfilm-sor. 19.55 Agatha Christie Poirot-történetei. 20.25 Vers. 21.00 Híradó, sport. 21.30 Ajándék ez a nap Magyar játékfilm. 22.55 uristen@menny.hu Magyar kisjátékfilm. 23.15 Beavatás. 23.30 Ezredforduló. 23.35 Híradó. 23.20 Műsorismertetés. Vers 5.50 Jó reggelt, Magyarország! Színes hírmagazin 8.35-12.00 Délelőtt a TV 2-vel Benne: 8.35 Gimidili Amerikai ifjúsági film 9.00 Benji nyomában Amerikai családi film 10.25 Közvetlen ajánlat 11.15 Reggeli gondolatok 11.20 Magyar történelmi arcképcsarnok 11.25 Ablak Európára 12.00 Egy asszony illata Amerikai film 14.35 Herkules Amerikai fantáziafilmsorozat 15.30 Ramóna Mexikói filmsorozat, 3. 16.25 Szerelmes álmodozók Mexikói filmsorozat, 154. 17.10 Maria Isabel Mexikói filmsorozat, 50. 17.20 Esperanza Mexikói filmsorozat, 89. 18.30 Tények 19.30 Gyerekszáj 20.00 Vad angyal Argentin filmsorozat 20.30 Walker, a texasi kopó Amerikai akciófilm-sorozat 21.30 Zsarugyilkosságok Kanadai akciófilm. 23.10 Jó estét, Magyarország! 0.00 Családi összeesküvés Amerikai thriller. 2.00 Háló@világ Életvitel az interneten 3.05 Vers éjfél után 6.30 Reggeli 8.55 Mire gondolok? 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Szeretni bolondulásig Mexikói filmsorozat, 140. (ism.) 9.20 Szakadt szakasz Angol vígjátéksorozat 10.35 Top-shop 11.30 Delelő Vidám show ebédidőben 13.30 Kalandos nyár Francia filmsorozat, 92.14.20 Maigret Francia bűnügyi sorozat, 17. 16.00 Szeretni bolondulásig Mexikói filmsorozat, 141. 16.20 Joker Telefonos villámjáték 16.25 Terra Nostra Brazil filmsorozat, 1. 17.20 Joker Telefonos villámjáték 17.25 Hegylakó Amerikai kalandfilmsorozat, 15.18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz Közszolgálati magazin 19.50 Fókusz-ráadás 19.54 Üzenet 19.55 Barátok közt Magyar filmsorozat, 907-908, 20.25 Vészhelyzet Amerikai filmsorozat, 10. Családi bonyodalmak 21.15 Egy ártatlan ember Amerikai krimi. 23.15 Híradó - Késő esti kiadás 23.30 Büszkeség és ártatlanság Angol film. 1.20 Fókusz, időjárás-jelentés (ism.) 1.50 Divatklip fVTVj \ SZEGED I 19.00 Műsorismertetés. 19.02 Szegedi hírek, reklám. 19.15 Lássuk, hogyan növekszik. 19.30 Föld körül az Equator vitorlással, 7. rész. 20.00 Lélektől-lelekig. 20.30 Szikrázó lányok. Magyar film. 22.05 Szegedi hírek (ism.). 22.20 Regionális híradó. 22.30 Képújság. 22.00-19.00 Hangos képújság. 19.00 Műsorajánló. 19.05 Bolondos filmkockák - kandi kamera. 21.00 A „másik" torony alatt. Beszélgetés Nacsa Józseffel. 21.30 Diagnózis (ism.). TKTV 15.00-től 17.30 óráig. TKTV Képújság. 17.30-tól TKTV kedd délután. VTVMAKÓ 6.00 A hétfői adás ismétlése. 8.30 Képújság. 18.00 Műsorajánló. 18.05 Célkeresztben a tűzoltók. 18.30 Dupla KáVé - a sikersztori. 18.55 Reklám. 19.00 Híradó. 19.10 Okavango, a vadon szíve, francia kisjátékfilm sorozat 11. rész. 20.00 Képújság. VTV HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 16.00 Műsorismertetés, Best of Csillagszem 2000 - talkshow. 16.20 Fekete gyöngy, 142. rész. (A következő részt pénteken láthatjákl) 17.30 Híradó. 17.20 Promenád mindennapjaink tükre. 18.25 Marco Polo. Olasz film, 3. rész. 19.30 Benzingőz - autósport. 20.00 Híradó. 20.10 NASA - az amerikai űrkutatás története, 26. rész (ism.). 20.20 Farmer és dinamit. Amerikai film. 22.10 Promenád (a délutáni adás ismétlése). 22.55 Híradó. 23.05 Regionális Híradó. 23.15 Fekete Gyöngy, 141. rész (ism.). 0.00 Képújság. rádió KOSSUTH 4.25 Rákóczi-induló 4.30 Hírek. Közlekedés. Időjárás 4.33-9.00 Határok nélkül. Benne: 5.00 Krónika. Sport 5.00 Reggeli krónika 5.30 Hírek. Közlekedés. Időjárás 5.39 Falurádió. Benne: 6.00-9.00 Krónika. Sport 6.30 Hírek. Közlekedés. Időjárás. Gazdaság 7.00 Krónika. Sport Kb. 7.19 Körzeti időjárás-jelentés 7.30 Hírek. Közlekedés. Időjárás 8.00 Krónika. Sport Kb. 8.19 Mindennapi tudomány 8.30 Hírek. Közlekedés. Időjárás 8.27 Gyógyír 9.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 9.04 Napközben. Közérdekű magazin. Közben: 10.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 11.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 11.04 Zenés játékokból. I. Loewe-Bradányi: Gigi 11.39 Petőfi Sándor. Részlet Illyés Gyula könyvéből 12.00 Déli harangszó 12.02 Déli krónika 12.20 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 13.05 Vendég a háznál 13.20 Népénekek Szűz Mária tiszteletére 13.30 Tanúim lesztek! A római katolikus egyház félórája 14.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 14.04 Klasszikusok mindenkinek. Magyar zongoraművészek felvételeiből 14.35 Irodalmi figyelő 14.56 Első közlés. Utassy József versei 15.00 Hfrek. Közlekedés. Időjárás 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Radar. CD-érdekességek a szórakoztató zene világából 17.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 17.05 „Magyarországról jövök..." 17.25 A Szabó család 18.00 Esti krónika 19.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 19.05 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.20 Csodák és csudák. Az irodalmi szerkesztőség pályázata 20.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 20.04 Táncházvilág 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 21.04 Műsorajánló 21.05 Nemzetközi vallási híradó 21.35 Arc-vonások 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tér-idő 23.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás. Kenó 23.04 Operákból, daljátékokból és operettekből. Neményi Lili és Sárdy János énekel 0.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 0.10 Himnusz PETŐFI 4.25 Rákóczi-induló 4.30 Hírek. Időjárás 4.32-6.00 Hajnali dallamok. Közben: 5.00 Hírek. Időjárás 5.30 Hírek. Időjárás 5.55 Állomáskereső 6.00 Hírek. Időjárás 6.03-9.00 Kívánságreggel. Benne: 6.30 Hírek. Időjárás. Sport 6.33 Közlekedés 7.00 Hírek. Időjárás 7.03 Közlekedés 7.30 Hírek. Időjárás. Sport 7.33 Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás 8.03 Közlekedés 8.25 Sportreggel 9.00-12.00 Petőfi-délelőtt. Benne: kb. 9.01 Hírpercek 9.20 Gordiusz-plusz 9.50 Apró-cseprő 10.00 Hírek. Időjárás 10.03 Közlekedés 10.10 Délelőtti vendég 10.50 Zöld jelzés 11.00 Hírek. Időjárás 11.04 Közlekedés 11.05 Sporthírek 11.15 „Régi idők dalai" 11.28 Korkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00-14.00 Verkli. Közben: kb. 13.01 Hírek. Időjárás. Sport Kb. 13.06 Közlekedés Kb. 13.50 Vízállásjelentés 14.00 Csúcsforgalom (élő) 15.00 Hírek. Körzeti időjárás 15.05 Közlekedés 16.00 Közlekedés Kb. 16.32 Biztonságban 17.00-19.00 Háztól házig. Közben: kb. 17.01 Hírek. Időjárás Kb. 17.04 Közlekedés 18.00 Közlekedés 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz-játék-tér , 19.00 Hírek. Időjárás 19.04 Unikum 20.00 Váltóhang 21.00 Hírek. Időjárás 21.04 Rádiószínház 21.50 Zene 22.00 2001 éjszaka meséi. Benne: 23.00 Hírpercek 0.00-4.24 Éjfél után. Közben óránként: Hírek. Időjárás 3.03 Kedvelt melódiák 4.03 Operaénekesek nótafelvételeiből BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás 6.03-8.00 Muzsikáló reggel. Benne: kb. 6.15 Fővinform. Útinform 6.30 Hírek. Időjárás 7.00 Mi újság? 7.30 Hírek. Időjárás Kb. 7.33 Rejtvény 8.00 Hírek. Időjárás 8.03 Műsorismertetés 8.06 Pódium 9.05 Az aranykakas 10.00 Hírek. Időjárás 10.03 Műsorismertetés 10.05 Rádiószínház 10.57 Kari Böhm vezényel 11.39 Népdalaink foglalatban 12.00 Hírek. Időjárás 12.04 Műsorismertetés 12.06 Hangverseny délidőben 13.26 XXIII. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál, Siklós 2000 14.00 Hírek. Időjárás 14.04 Műsorismertetés 14.05 „Az ember sorsa saját jelleme..." 14.55 Sosztakovics: XV. vonósnégyes 15.30 Kíváncsiskodó 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.05-18.00 Muzsikáló délután. Közben: kb. 17.00 Kulturális hírek 18.00 Hírek. Időjárás 18.03 Műsorismertetés 18.05 A kultúra kultuszai 18.55 Népzenekutatók műhelyében 19.05 Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok 20.33 Teleobjektív 20.28 Hírek. Időjárás 20.52 Műsorismertetés 21.56 Népszerű szvitek 22.38 Soproni Régi Zenei Napok, 2000 0.00 Hírek. Időjárás. Szózat 0.05-6.00 Notturno RÁDIÓ SZEGED Szeged 93,1 MHz 5.55-22.30, Szentes 66,29 MHz 5.55-9.00 5.55 Műsorismertetés, időjárás útinform. Szerk.: Zanati Zsófia. 6.00 Duna TV, 19.55: Agatha Christie Poirot-történetei Reggeli krónika. (Kossuth). 6.15 Jegyzet. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-alföldről, programajánlat és szegedi lapszemle. Tisza áradása. 6.25 Reggeli párbeszéd: globális felmelegedés? 7.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 7.20 Kistérségi programok 2001 7.30 Htrek, tudósítások a Dél-alföldről, körzeti időjárásjelentés. 7.25 Országos lapszemle és programajánlat. 8.00 BBC világhíradó Londonból. 8.15 Üzleti híradó. 9.00 Hírek időjárás-jelentés, útinform. 9.05 Sziréna. 10.00 Hírek időjárás-jelentés, útinform. 10.05 Magyar Rádió Körzeti Stúdióinak műsora. 11.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 11.05 A körzeti stúdiók közös műsora. 11.25 Hírvonal. 12.00 Déli Krónika. (Kossuth). 12.25 Hírek, tudósítások a Dél-alföldről, meteor, útinform. 13.00 Hírek, meteor, útinform. 13.05 Tom-time. 14.00 Hírek, meteor, útinform. 14.05 Zenés délutáni randevú (email: zdr@freemail.hu. 15.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 15.05 Délutáni magazin: szerkesztő: Zanati Zsófia. 15.15 Érdekességek a múlt évről. 16.00 Hírek, meteor, útinform. 16.15 Zene. 16.57 Tőzsdehírek. 17.00 Hírek időjárás-jelentés, útinform, lapelőzetes. 17.15 Sport. Véget ért a mártélyi képzőművészeti szabadiskola. 17.25 Hírek tudósítások a Dél-alföldről, meteor, útinform. 18.00 Esti Krónika. (Kossuth) 18.30-tól 22.30-ig Országos nemzetiségi műsorok Kossuth URH adón és a Regionális Stúdiók műsora. FM95.4 B MmíS FM 95.2 Telefon: 62/444-088, www.radio88.hu Naponta: reggel 5.55-től 8.55-ig 30 percenként, 9.55-től 18.55-ig óránként hírek, időjárás, közlekedési információk. Sporthírek: 6.20, 7.20, 8.20,11.20,15.20. 6.00 Ébresztő (Genscher/Sövényi Tibor). 10.00 Napközi (Bende Gábor). 14.00 Délutáni Show (Száraz Ferenc). Benne: mi újság? 18.00 Kívánságműsor. 19.00 Pótkerék autósmagazin (Vass Imre). 20.00 Arcok - szegedi portrék (Vass Imre). 22.00 Party-túrjf (Sövény Tibor). Vagy: kincs, ami van (Hegyesi Sándor). 0.00 Nonstop zenemix. TISZA RÁDIÓ, SZEGED A fiatalok hullámhosszán a 102 MHz-es városi kábelfrekvencián napi 24 órában. Telefon: 495-495. E-mail: tiszaradio@mail.tiszanet.hu 7.00 Reggeli ébresztő. 10.00 Zenesáv. 15.00 Délutáni randevú - fiataloknak szóló hírek, információk, érdekességek, pletykák, programajánlatok, kívánságok sok zenével. 20.00 Radio Dream Álmodj velünk! RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY Naponta 5.00-től 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Szerkesztőségi telefon: 62/533677, telefax: 62/533-678. Adástelefonok: 62/533-777 és 62/533-778. SMS: 30-26-77-777. 5.00 Jó reggelt - zenés információs műsor, félóránként hírekkel. 9.30 * Napraforgó - közszolgálati magazinműsor. Közben: 10.30-kor hírek. 12.00 Déli Krónika. 13.00 A nap kérdése. 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél-alföldi Hírmondó. 16.00 Női magazin. 20.00 SMS üzenőműsor. 23.30 Dél-alföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES A Rádió Szentes műsora a nap 24 órájában hallható a 106,0 MHz-en. Interneten: www.szentes.hu/radioszentes.ram. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 63/315-472 és 315-482. Állandó műsorok: Helyi és térségi hírek - minden óra 30. percében Tiszamenti Krónika - hétköznap: 17.15-től 17.25-ig. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés ébresztő. Benne: naptár, évfordulók, útinform, lapszemle. 9.00 Riportok - interjúk. 10.00 Zeneóra. 11.00 Programajánló. 12.00 Zene-özön. 13.00 Szerkesztik a hallgatók. 14.00 Zeneóra. 15.00 Agóra - délutáni magazin. Amiről a múzeumi tárlók mesélnek. Szentes testvéri szálai. 17.15 Tiszamenti Krónika. A nap hírei. 18.00 Zene - érdekességek. 19.00 Esti mese. 20.00 Zenés éjszaka. ORIENT RÁDIÓ SZENTES .Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekességek. 6.00 Gazdaperoek. 6.10 Valaki mondja meg.. 6.15 Boldog névnapot! 6.20 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.20 Aktuális interjú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. ezért képtelen együttműködni másokkal. Az estét családi körben tölti, s úgy érzi, sokat profitálhat az elhangzottakból. BIKA: A bizalom szép dolog, de csak addig a határig, amíg biztonsággal tudja ellenőrizni az embereket. Azért ne várjon túl sokat. -JT IKREK: Rossz J hangulatban kezdi a napot. Ha elutazik valahová, feltétlenül ügyeljen a részletekre, különben meglepetések érhetik ott. RAK: A most kínálkozó lehetőség kissé kockázatos, de különösen nagy hasznot hozhat. Befektetési ügyekben ön mindig a biztonságra törekszik. Sl OROSZLÁN: Nincs kedve elmaradt munkáival kezdeni az új évet de - ha jobban körül néz - nincs is ilyen. Otthon eleget kell tennie szülői kötelezettségeinek. SZŰZ: Úgy dolgozik, hogy szem előtt tartja távoli céljait. Sokkal diplomatikusabban kell viselkednie főnökével, ha érvényesülni szeretne. np MERLEG: Találkozik néhány befolyásos emberrel, szeretne egy jó munkahelyet, találni, s ez talán adandó alkalom lesz erre, de legyen körültekintő. SKORPIÓ: Munkahelyén lassan ni z indul be az élet, így lesz ideje személyes dolgaival foglalkozni. Délután találkozik barátaival, pótszilvesztert tartanak. NYILAS: Ha egy — üzleti vita vagy néhány ember felbosszantja, akkor ne a barátain töltse ki a dühét, hanem keressen a célnak megfelelő embert. BAK: Sokat profitálhat mások ötleteiből is, sőt ha ehhez hozzáadja a sajátjait is, remek stratégiát alakíthat ki, és eléri lassan várva várt célját. VÍZÖNTŐ: Különböző ajánlatokkal ostromolják, válogathat köztük, de önnek most nem ezekre fáj a foga. Nem dönt, inkább kívánságai nyomába ered. yQ HALAK: Vonzereje nőttön nő, ahogyan megjelennek ősz hajszálai. Alkalma nyílik néhány könnyű kalandra, amelyek igazán nincsenek ellenére. Az előfizetéssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket az ingyenesen hívható ZOLD számon tehetik meg. 06-80/821-821 Szombatonként a 466-847-es fővonalon.