Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-10 / 8. szám

6 HELYI TÜKÖR SZERDA, 2001. JAN. 10. Fejeket mintáztak a szegedi f/Táltosokf/ Csikóvágta a Kass Galériában Matejkáné Szabó Erika tanítványaival a fejeket rendezi a Kass Galériában. (Fotó: Nagy László) Nyolcszázhárman, illegálisan Civil segítség a határöröknek Munkatársunktól Egyre nagyobb segítséget kap a határ környékén élők­től a határőrség. Mint az orosházi igazga­tóság közleményéből kide­rült, 2000-ben a zöld sávban összesen nyolcszázhárom embert tartóztattak fel. Kö­zülük százhármat a civil la­kosság bejelentésének kö­szönhetően fogtak el. A nagylaki határőrizeti kiren­deltséghez tavaly tizenki­lenc ilyen bejelentés érke­zett. Az orosházi határőr igaz­gatóság szerint az elmúlt időszakban egyre több se­gítséget kapnak; a határ kö­zelében élők rendszeresen jelzik, ha gyanúsan viselke­dő embereket, ismeretlen járművet látnak. Míg koráb­ban elsősorban azok szól­tak, akik munkájuk révén maguk is szemmel tartanak bizonyos területeket - éjjeli­őrök, mezőőrök, biztonsági­ak - hanem a határnál dol­gozó gazdálkodók is. Leg­utóbb egy vasúti jegykezelő segítségének köszönhetően hat szomáliai és egy iraki állampolgárt sikerült elfog­ni. Szintén nagy segítséget kapnak a határ közelében lévő települések polgárőrei­től; az ő jelzésük nyomán tíz főt fogtak el. Rendsze­ressé váltak a közös járőrö­zések, amivel a települések közbiztonsága is javult. A határőrök arra számítanak, hogy ez a tendencia folyta­tódik. Még az ősszel nyi­totta meg Vár utcai galériájá­ban Kass János Kos­suth-dijas grafikusművész a szegedi Táltos Tehetséggondozó Altalános Iskola tanulói­nak Csikóvágta cimű kiál­lítását, A napokban újabb munkákkal egészült ki a január 22-éig látogatható tárlat, amire a zárásig rendhagyó rajzórákkal is várják a szegedi általá­nos iskolásokat. Az 1997-98-as tanévben indult a Pósz Jenő utcában a szegedi Táltos Tehetséggon­dozó Általános Iskola, amely nem zseniképzőként definiálta önmagát, csupán azt tűzte ki célul, hogy átlagosan tehetsé­ges diákjait úgy oktatja, hogy közben megkeresi azokat a te­rületeket, ahol a legsikereseb­bek, legboldogabbak lehetnek. Az iskola pedagógiai prog­ramja nagy súlyt fektet a vizu­ális nevelésre, amelynek ered­ményessége azokon a munká­kon is lemérhető, amelyeket a Csikóvágta című tárlaton lát­hat a közönség a Kass Galé­riában. - A gyerekek folyamatosan olyan terhelést kapnak mate­matikából. magyarból és a többi fontos tantárgyból, hogy nagy szükségük van a heti két rajzórára, amikor szabadon ki­bontakozhatnak, csodát te­remthetnek - mondja Matej­káné Szabó Erika, a Táltos is­kola rajztanára, miközben a galériában diákjaival az újabb munkák helyét keresi. - Az alkotó tevékenység nem tűri, hogy tanórákba szorítsuk a gyerekek kreativitását, ezért sohasem úgy dolgozom velük, hogy 45 perc alatt kelljen va­lamit elkészíteniük. Heteken keresztül dolgozhatnak egy­egy munkán, hogy abból igé­nyes alkotás szülessen. Ami­kor például Weöres Sándor Bóbita című verséhez tollrajz illusztrációkat készítettek, olyan jól sikerültek, hogy kü­lönböző színekkel gazdagítva újabb és újabb változatokra csábítottak. így jött létre a Bó­bita-sorozat, amelynek több darabja is látható a tárlaton. - Eszünkbe sem jutott, hogy épp a város szívében, a rangos Kass Galériában mu­tassuk be a rajzainkat, ezért hihetetlenül boldogok vol­tunk, amikor Kass János befo­gadott bennünket - meséli Mártonné Ritter Mária, a Tál­tos iskola igazgatója. - Fél­tünk is, hogy tetszeni fognak­e ezek a munkák a kiváló gra­fikusművésznek, aki nem lek­torálta, azaz a kiállítás előtt nem nézte meg őket. Azt mondta, a gyermekrajzok mindig jók, mert őszinték. Pi­casso például egész életében arra törekedett, hogy eljusson a gyermekrajzok világáig. Kass Jánosnak annyira megtetszettek a „Táltosok" munkái, hogy amikor nemré­giben meglátogatta az iskolát, egy nagy zsák fejet vitt aján­dékba. Nevezetes Fejek-soro­zatát jól ismeri a művészet­szerető közönség, ezúttal vi­szont a gyerekek kezébe adta a műanyagból készült fehér öntvényeket, hadd csináljanak velük azt, amit akarnak. Kass János ötlete tetszett a gyere­keknek is. Mindenfélét kita­láltak, volt aki fészket rakott rá, más egy levágott fülű van Gogh-portrét készített belőle, akadt, aki színes gyurmával vonta be, az egyik tehetséges matematikus fiú pedig vonal­zót tett a szájába, haj gyanánt apró fekete betűkkel egyetlen nevezetes mondatot írt rá sok­szor megismételve: „Gondol­kodom, tehát vagyok." - Ahhoz, hogy a gyerekek ilyen alkotásokat hozzanak létre, ennyi gondolatuk, ötle­tük legyen, olyan pedagógu­sokra van szükség, akik - Eri­kához hasonlóan - igen magas színvonalon művelik a szak­májukat. Jó lenne, ha minden magyartanár kicsit előadómű­vész, minden matektanár el­mélyült gondolkodó is lehetne - mondja az igazgatónő, aki a tárlattal kapcsolatos további tervekről is beszámol. - A Móra Ferenc Múzeum munka­társa, Lipták Mária adta az öt­letet, hogy a kiállításunk utol­só két hetében nyissuk meg a Kass Galériát a szegedi gyere­kek számára, azaz rajzta­nárunk tartson rendhagyó órá­kat más iskolák diákjainak is. Reméljük, elküldött leveleink­re jelentkeznek a rajztanár kollégák a 459-563-as telefon­számon, hogy időpontot és te­matikát egyeztessünk. A fog­lalkozásokhoz a múzeum biz­tosítja a szükséges anyagokat, kellékeket, az is lehet, hogy olyan művek is születnek, amelyek felválthatják a mi di­ákjaink munkáit. Abban bí­zom, hogy egy ilyen foglalko­zás után a rajztanárok kicsit talán szabadabban mernek majd gondolkodni a tanításról. A diákjaink számára felemelő élmény volt, amikor szüleik, ismerőseik jelenlététen Kass János megnyitotta a tárlatot és értékelte az alkotásaikat. Ez a példa mások számára is kö­vethető lehet. A tárlatunk ja­nuár 22-éig tart nyitva, a zárás előtt, a magyar kultúra napja alkalmából, január 20-án dél­előtt 10 órától szeretnénk rendhagyó megemlékezést tartani a galériában. A gyere­kek elmondják gondolataikat a Himnuszról, és az alkalom­hoz illő más versek is elhang­zanak majd a műsorban. Hallási Zsolf Posta Bank ál T*k*rtkp«nrUr Rt Információ: 06 40-44 22 00, www.postabank.hu Megújuló betét 0 TÉU * $ * CIPŐ­* * $ VÁSÁR MARKO Cipőbolt Szeged, Tisza L. krt. 40. Fekete sas u. 22. Klauzál tér 6. Kálvária tér 23/A NYÍLT NAP a Hansági Ferenc Szakiskola és Szakközépiskolában (Szeged, Kálvária sgt. 87., bejárat a Kenyérgyári út végénél.) 2001. január 12-én, 15 órától. Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket és diákokat. Szeretnél modell lenni? Az EzerArc Divatstúdió és Modellügynökség manöken- és fotómodell tanfolyamot indít. Korcsoportok: gyermek (4 éves kortői) tini (10 éves kortól) felnőtt (16 éves kortól) Tájékoztató és beiratkozás: Százszorszép Gyermekház, Szeged, Kálvin tér 6. 2001. január 12. (péntek) 18.00-20.00 2001. január 14. (vasárnap) 10.00-12.00 o > Információ: S. tel.: 20-9511-918, 20-9371-848 w web: www.ezerarc.com A* Tanulni, megújulni, sikereket elérni... Ezt szem előtt tartva a DOK.COM Dél-alföldi Oktatási és Kommunikációs Központ - a SZÁM ALK Szakképzési Igazgatósággal együttműködve ­2001. februártól ÚJ - esti tagozatos szakképzésekkel bővíti kínálatát - munka mellett tanulni vágyó - érettségizettek számára: Képzéseink: • államilag elismert, / az Országos Képzési Jegyzékben szerepló, / alap-, közép- és felsőfokú szakképzések • az informatika, ügyvitel és idegenforgalom területén! ízelítőül kínálatunkból: Alapfokú Számítógép-kezelő Középfokú Idegenforgalmi ügyintéző Középfokú Szoftver üzemeltető Felsőfokú Menedzserasszisztens Felsőfokú Informatikus, rendszerinformatikus Felsőfokú Oktatásszervező Felsőfokú Gazdasági informatikus Felsőfokú Multimédia-fejlesztő Jelentkezési határidő: 2001. január 15. / Ha január 15-ig jelentkezik, a választott képzés első félévi tandíjából 15% kedvezményben részesül! / Részletfizetési kedvezményi / Informatikai szakokon előzetes számítástechnikai ismereteket beszámítunk! Képzéseinkről információ és jelentkezési lap kérhető: DOK.COM Dél-alföldi Oktatási és Kommunikációs Központ 6722 Szeged, Gyertyámos u. 13. ÍIVA IC PDNii TO.: 06-62/420-051, IL+^VV (\. Vw. VV/Vl e-maü: info@dokcom.hu SZRmniK 1111 íiIIk f 111 mmm A Postabank Megújuló betét a futamidő lejárta után akár 5-szőr is megújulhat anélkül hogy önnek bármit tennie kellene. Ráadásul az egyes lejáratok után pénze kamatos kamattal gyarapodik tovább. • 50 ezer és 2 millió Ft között 6 különböző címletben váltható • 4-féle futamidőre, fix kamattal köthető • Névre szól A Megújuló betét kényelmes és biztonságos megtakarítási lehetőség, amely elérhető a bankfiókokban és valamennyi postán. Ugye, hogy nem felejti el? Furgonnal ütközött a személykocsi Baleset Kishomoknál Egy rossz elöntés következménye. Alaposan széttört a Peugeot és a Nissan is. (Fotó: Nyári András) Munkatársunktól Kedden nem sokkal déli 12 óra előtt Vásárhely határában, a 47-es út 202-es kilométer­szelvényében kezdett előzés­be egy személygépkocsi, s összeütközött egy vele szem­ben szabályosan közlekedő furgonnal. A könnyebb sérü­léssel járó baleset miatt 15-20 percen keresztül mindkét sá­vot lezárták a forgalom elől, majd egy ideig csak az egyi­ken haladhatott a forgalom. Ipari termelés Plusz 12,7 százalék Budapest (MTI) Az ipari termelés volume­ne a szezonálisan és munka­nap-korrekcióval kiigazított előzetes adatok szerint 2000. novemberében 0,6 százalék­kal haladta meg az októberit, és 12,7 százalékkal volt ma­gasabb, mint egy évvel ko­rábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Az ipar teljesítménye a tava­lyi év első tizenegy hónapjá­ban 19,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Tavaly októberben az ipa­ri termelés 1,8 százalékkal csökkent a szeptemberihez képest, az egy évvel korábbi szintet pedig 12,7 százalék­kal haladta meg. 2001. 01. 05-én éjjel Hódmezővásárhelyről ellopott 140-es 300 SEL Mercedesemet visszavásárolnám vagy megtalálójának magas jutalmat fizetek. Tel.: 06-20/92-87-720.

Next

/
Oldalképek
Tartalom