Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-23 / 300. szám

SZOMBAT, 2000. DEC. 23. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 Az év legszebb ünnepe Kedves szegedi Polgárok! Karácsony van, az év legszebb ünnepe. Ahogy beköszön­tött december, úgy érkezett meg vele hozzánk a karácsonyi hangulat is, mely napról-napra egyre erősebben hirdette az ünnep közeledtél. Díszbe öltözött a város és az emberek lelke is. A karácso­nyi készülődés, a szürke télben színesen pompázó utcák és te­rek, semmihez sem fogható hangulatot teremtettek körülöt­tünk. A készülődés varázsa, a melegséget árasztó fények, a kará­csony színei ilyenkor mindenkit magukkal ragadnak, kimoz­dítanak a hétköznapok megszokott rendtartásából. Az egész éven át tartó rohanás most lelassul és a figyelem, a gondos­kodás válnak életünk főszereplőivé. Már hetek óta ünnepi lázban égünk, s próbáljuk kitalálni azt, kinek mivel szerezhet­nénk a legnagyobb örömet. A legfontosabb dolgot - a szeretetet - azonban, nem a drá­ga ajándékok fejezik ki Együtt lenni családunkkal, gyermekeinkkel, szüleinkkel, látni örömüket, ez az igazi boldogság. Nekem ezt az együttlé­tet jelenti a karácsony, s ettől válik számomra a szeretet ün­nepévé. Ugyanakkor azonban jelenti azl a legszebb, generációkon átörökített hagyományt is, melynek minden egyes, már-már szertartássá vált mozdulata az áhítatot, az ünnep méltóságát hirdeti Ne hagyják, hogy hangos szó, rossz gondolat megzavarja a karácsony szépségét. Felejtsék el a hétköznapok gondjait, s töltse be otthonukat az egymás iránti figyelem, törődés és a jókedv. Mindazok a dolgok, amelyekből év közben talán egy kicsit éppen azoknak jut kevesebb, akiket a legjobban szere­tünk, akik a legközelebb állnak hozzánk. Lehel-e annál nagyobb boldogság, mint látni egy családot, gyermekekkel, nagyszülőkkel a karácsonyfa körül? Kívánhat-e ember többet annál, hogy szeretteit boldognak láthatja? Élvezzék hát ezeket a meghitt pillanatokat, oldódjanak fel családjuk körében, élvezzék a zöldellő fenyő látványát, a gyertyák meleg fényét és a finom ételek illatát! Miközben körbeülik a szépen terített karácsonyi asztalt, felejtsék el a hétköznapok feladatait, hagyják, hogy az ünnepi hangulat magával ragadja Önöket! Ezek a pillanatok azok, amelyekből erőt meríthetnek a jövő kihívásainak leküzdéséhez. Azt kívánom, hogy szóljon ez a néhány nap a családról, a békességről, a hagyományok tiszteletéről. Hiszen az egyik legszebb dolog, amire gyermekeinket az ünnep révén megta­níthatjuk, az az igazi emberi értékek tisztelete, szertartásaink megőrzésének fontossága. Őszintén kívánom, hogy békében ünnepeljék a karácsonyt, s a gondok messzire elkerüljenek mindenkit. Boldog karácsonyt kívánok mindannyiuknak. Dr. Bartha László Szeged polgármestere Mise a Rádió 88-ban Munkatársunktól A Rádió 88 - hagyomá­nyaihoz híven - idén is le­hetővé teszi, hogy azok is részt vehessenek a karácsonyi misén, akik bármi okból nem jutnak el az áhítatra. A Sze­gedi Fogadalmi templomban, Gyulay Endre szegedi-csaná­di megyéspüspök által bemu­tatott éjféli szentmisét a 95,4 Mhz-en, illetve az interneten, a www.radio88.hu honlapot felkeresve hallhatják. PALYAZATI FELHÍVÁS A Medikémia Rt. pályázatot hirdet anyaggazdálkodási és gyártás-előkészítői osztályvezetői állásra. Pályázati feltételek: • szakirányú felsőfokú végzettség • legalább angol nyelvtudás • jó szervező-, kommunikációs és problémamegoldó képesség • Microsoft Office alkalmazásszintű ismerete. Előnyt jelent: • vezetői gyakorlat • termelővállalati gyakorlat • beszerzési tapasztalat. Jelentkezni 2001. január 15-ig, szakmai önéletrajzzal, bizonyítványok fénymásolatával, fényképpel, telefonszám és fizetési igény megjelölésével a következő címen lehet: MEDIKÉMIA RT. 6701 Szeged, Pf.: 506. a rekonstrukció Megújult a Az igényesen helyreállított középkori vár vélhetően sok látogatót is vonz majd. (Fotó: Miskolczi Róbert) Több éve súlyos gon­dot jelentett a Csong­rád Megyei Múzeumok Igazgatóságának az értékesebb régészeti leletek elhelyezése, valamint az, hogy a Szegedi Vár tetőzete beázott, veszélyeztet­ve ezzel az ott kiál­lított várostörténeti anyagot. Ezért nevezhető nagy je­lentőségűnek a Csongrád Megyei Önkormányzat által megvalósított beruházás, amelynek köszönhetően megújulhatott ez a műem­léképület. Hároméves rekonstrukci­ós program eredményeként mára nem csak a külseje szépült meg Szeged közép­kori várának, de belül is, va­lamint a tetőtér beépítésé­vel a Móra Ferenc Múzeum raktározási lehetősége is ja­vul - hangsúlyozta avató beszédében dr. Frank Jó­zsef a megyei közgyűlés el­nöke. Az intézmény fenn­tartója, Csongrád Megye Önkormányzata - 94 milliós összköltséggel - valósította meg a beruházást. A je­lentős költséget azonban sa­ját erőből képtelen volt fi­nanszírozni, ezért még 1998-ban benyújtotta cím­zett támogatási kérelmét. Azt a parlament jóvá is hagyta, (gy a munkálatokra - amelyekre az országos műemlékvédelmi hatóság engedélyével kerülhetett sor - saját pénzügyi forrásából 9,6 millió forintot kellett biztosítaniuk. A tervezés többfunkciós feladatellátást szolgáló fel­újítást, átalakítást célzott meg, hiszen a régészeti fi­nom műtárgyak elhelyezése mellett azok raktározását is meg kellett oldani, illetve biztosítani a reprezentatív anyagok bemutatását. A szakemberek természetesen azt is figyelembe vették, hogy a régészek mindeköz­ben el tudják végezni a lele­tek feldolgozását. Erre a 300 négyzetméteres tetőtéri raktár alkalmas is lesz. A tervek szerint a múzeum ar­ra is lehetőséget teremt, hogy ott, a vitrinekben elhe­lyezett értékeket majd a nagyközönség is megtekint­hesse. N. R. J. Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a leve­lek és a telefonhívások mellett szívesen fogadja a 06-30/218-1 l-l l-es számra az SMS-üzenete­ket is. Észrevételeiket, vé­leményüket, közérdekű bejelentéseiket köszönjük! December 21-én vásárol­tam egy nyomtatót a Média Marktban, de a jótállást szep­tember 26-tól érvényesítették. Szerintem ez egy kicsit átve­rés! (20-9-146-799) Ha a Westel Dominónál valóban megszüntetik a 3 má­sodperc ingyen beszélgetést, a perc- és SMS díja alapján ab­szolút versenyképtelenné válik a többi mobilcéggel. (30-2­755-473) Ki az, aki a Rókusi körúton 50-100 méterenként lámpákat telepít? Nem elég a Telepark­kal, meg a 30-as övezetekkel bosszantani az autósokat? (20­9-583-587) ülesiel a Kapcsolat csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasz­talataikat december 27-ig Kéri Barna­bás újságíró munkatársunkkal oszt­hatják meg. Ügyeletes munkatársunk legközelebb december 26-án, kedden 14 és 16 óra között hívható a 06-20­9432-663-as rádiótelefon-számon. El­veszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetó'irodáinkban. Közvilágítás. Belő Pál (436-445) szerint évek óta két rozsdás kandelábercsonk áll a sportcsarnok és a gyer­mekklinika közös parkolójá­ban, ahol (gy ötven pakoló­hely marad közvilágítás nél­kül. Ez a terület a város tu­lajdona, neki kellene intéz­kednie. Olvasónk 1998 ok­tóbere és 2000 februárja kö­zött összesen tizenöt levél­ben kereste meg az illetéke­seket, vagyis a Démászt, Hingl László önkormányzati képviselőt és dr. Bartha László polgármestert. Végül 2000. március 13-án azt a választ kapta levélben a vá­rosházáról, hogy a tervezés­sel és a kivitelezéssel meg­bízták a Démászt. Eltelt há­romnegyed év, de azóta sem történt semmi - mondja Be­ló Pál. Iparosok. P. D. felhábo­rítónak tartja, hogy nem kaphatják vissza az iparosok a székházukat, szerinte biz­tosan élnek még olyan egy­kori iparosok, akik arra is emlékeznének, mennyi pénzt adtak a megvásárlásá­hoz. Műsorszünet. T. I. kül­földön élő testvére minden évben családjával együtt ka­rácsonyra hazajön Szegedre. Szokásos programjuk volt eddig, hogy az ünnepek alatt elmentek megnézni egy előadást a színházban. Olva­sónk felháborítónak tartja, hogy a polgármester által folyton kulturális központ­ként emlegetett Szegeden idén karácsonykor egyetlen színházi előadást sem tarta­nak. A nagy semmit kapják a családok karácsonyra ajándékul a város és a szín­ház vezetésétől? Vagy ez már a városimázs (kiépíté­sének újabb jele? - kérdi ol­vasónk, aki azt is megdöb­bentőnek tartja, hogy Sze­gedet az országos médiában a magyar dzsentrivilág fővárosaként tartják szá­mon. Szerinte soha nem volt ennyire rossz a város híre. Busz. Csaba István, a Ti­sza Volán üzletág-igazgató­ja kivizsgálta a Csörögben nemrégiben megjelent pa­naszt, és arról értesíti az ol­vasókat, hogy december 8­án a Pusztamérgesre és Zá­kányszékre közlekedő járat vezetője az előírásoknak megfelelően jogosan nem vette fel az utasokat Izabel­la-hídnál. Ha túl nagy az utasforgalom, akkor a legtá­volabbra utazók szállhatnak fel először. Akik lemarad­tak, a 15 perc múlva induló következő járattal utazhat­tak. A Tisza Volán elnézést kér a lemaradt utasoktól. LIOATTAARESI SZT. MARTIN-KON­CERTJE. December 26-án, kedden 19 órakor a nagyszín­házban Szt. Martin és zeneka­ra fellépésével jótékonysági koncertet rendez a szegedi önkormányzat, a Szegedi Fürdők és Hőforrás Vállalat és a Szegedi Nemzeti Szín­ház. A koncert bevételét a Szegedi Gyermekszívek Gyó­gyulásáért Alapítvány javára utalják át, amelynek elnöke dr. Katona Márta gyermek­gyógyász. Az alapítvány a be­folyt összeget nélkülözhetet­len orvosi műszerek beszerzé­sére kívánja fordítani. A kon­cert egyben Szt. Martin új le­mezének első nyilvános, élő bemutatója. TROLIK, VILLAMO­SOK AZ ÉJFÉLI MISÉRE. A Szegedi Közlekedési Társas­ág holnap, vasárnap a dómbeli éjféli misére indít járatokat. Az l-es villamos a Rókusi pálya­udvarról 23.30-kor (vissza 01.00-kor), Szeged állomásról pedig 23.45-kor (01.15-kor) indul. Az 5-ös troli Vértóról 23.25-kor (vissza a Híd utcá­ból Vértó felé 01.15-kor), az újszegedi gyermekkórháztól 23.40-kor viszi az utasokat. A 9-es troli a Hont Ferenc utcá­ból 23.15-kor (01.00-kor), a Lugas utcából pedig 23.35-kor (01.20-kor) indul. A KÜLÖNBÖZŐ KE­RESZTÉNY EGYHÁZAK ünnepi és ünnepváró szokása­iról, a karácsony szó jelenté­séről, jelentőségéről, illetőleg a városban eddig megrende­zett karácsonyi ünnepségekről számol be holnap, vasárnap, délután hat órától a szegedi városi televízió ünnepi „Lé­lektől lélekig" című magazin­ja. SZÜNETEL AZ IDE­GENRENDÉSZETI ÜGY­FÉLFOGADÁS december 27-én és 29-én a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysá­gon. DOMASZÉKI RAJZO­SOK. A domaszéki teleház „Karácsonyi képek" címmel hirdetett rajzpályázatára sok szép alkotás született. A bírá­lók a legjobbaknak ünnepé­lyes keretek között adták át a dijakat. Legszebbnek a hato­dikos Szélpál Nikoletta alko­tását találták, (gy ő lett az első. Osztálytársa, Vince Kla­udia és Fülöp Csilla a máso­dik és a harmadik helyezést kapta, míg Benkő Lajos ötö­dik, Dobó Andrea a nyolca­dik lett. Az ötödikesek közül Börcsök Brigitta a negyedik, Varga Zsanett hatodik, Mé­száros Róbert pedig a hetedik helyezést ért el. A különdíjat az első osztályos Kószó Flóra érdemelte ki. A teleházban kiállították a legötletesebb rajzokat is. Eszerint a hatodi­kos Bakacsi Fruzsina, Kós­Sipos Szabolcs, Süli Judit és az ötödikes Cérna Beatrix, Gyuris Zsófia, Celotti Péter, Bús Nóra képei kerültek a falra. A „Jócselekedet kate­góriában" első helyezett a harmadikos Farkas Csilla lett. &Q dl Jó vásárlást, kellemes ünnepeket kíván! r V Szombaton 20 óráig, vasárnap 9-13 óráig NYITVA! J

Next

/
Oldalképek
Tartalom