Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-13 / 291. szám
SZERDA, 2000. DEC. 13. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 Karácsonyi koncert Munkatársunktól A szegedi fúvószenekarok szép lassan megszűntek, holott a városi ünnepségek elmaradhatatlan szereplője lenne a „rezesbanda". Alakulóban van viszont az új együttes - tudtuk meg Szélpál Szilvesztertől, a KirályKönig Péter Zeneiskola igazgatójától. Jelenlegi és egykori növendékek, lelkes amatőr muzsikusok alkotják a zenekart, amely december 18-án, hétfőn este 7 órakor karácsonyi koncerten mutatkozik be a közönségnek az Ifjúsági Házban. Az ötven tagú együttes műsorán egyebek mellett indulók, operarészletek szerepelnek. A zenekart Marosvári Attila, Blumenschein Gábor és Szélpál Szilveszter vezényli. Műsorvezető Meszlényi László, közreműködik Fekete Gizi színművész. Az előadásra a belépés díjtalan. Jövőre megkezdődhet az útépítés Subasa: sötétben, sárban*** Természetfotópályázat Munkatársunktól A Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület (Csemete) természetfotós szakosztálya általános és középiskolás diákoknak hirdetett fotópályázatot. A szervezők Csongrád megye tájait és élővilágát ábrázoló képeket várnak a pályázóktól. A verseny négy témakörben zajlik: I. „Természeti tájaink szépségei", 2. „A vadon élő növények dicsérete"; 3. „A törpéktől az óriásokig (vadon élő állatok)"; 4. „Környezetvédelem" (az ember és környezetének bemutatása, kritikája)". Kizárólag természeti környezetben készült fölvételeket fogadnak el a versenyre: álltakerti, vagy díszállatokat. -növényeket ábrázoló képiekkel nem lehet nevezni. A szervezők fotósorozatok helyett kizárólag „egyedi képieket" várnak. Témakörönként legföljebb négy fotót küldhetnek a. pályázók. A fekete-fehér és színes papírképek ajánlott mérete 18x24, a diapozitív fotókat 24x36-os kisfilmnagyságban, vagy 5x5-ös üvegezett keretben kell beküldeni. A képek hátuljára, vagy keretére mindenki írja rá nevét, címét, az iskola címét, a fölvétel helyét is idejét. Beküldési határidő: 2000. december 20. Cím: dr. Molnár Gyula, SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Biológia Tanszék, 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. Képeslap-kiállítás a Forrásban Egérke" Afrikákéi írt Erzsikének A Domaszéki út környékén lakók türelme elfogyott. (Fotó: Schmidt Andrea) KÁVÉHÁZI PROGRAMOK. A Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.) ma, szerdán két programmal is várják az érdeklődőket. Fiatalon a történelem viharában címmel Török Pál, Kiss Tamás és Huszka László beszél este 6 órától a fiatalon megélt háborús, illetve 1956-os élményekről. Utána, este 9 órától Németh Gábor és Garaczi László Írókkal találkozhatunk a kávéházban. A rendezvényekre a belépés díjtalan. KONCERT ALSÓVÁROSON. Az Alsóvárosi Általános Iskola december 15-én, pénteken este 6 órakor karácsonyi koncertre várja az érdeklődőket. Az Alsóvárosi Kultúrházban tartandó programot verses és prózai előadásokkal is színesítik az iskola diákjai. A rendezvény záróeseményeként pedig a SzegedAlsóvárosért Közhasznú Egyesület egy-egy Mikuláscsomaggal ajándékozza meg az intézmény 170 tanulóját. KATOLIKUS SZABADEGYETEM. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége december 14-én, csütörtökön 17 órai kezdettel tartja következő katolikus szabadegyetemi foglalkozását Szegeden, a Katolikus házban (Dugonics tér 12.). Téma: a magyar kereszténység 1000 éves jubileuma. Előadó: Gyulay Endre szegedcsanádi megyés püspök. KISTELEKI KIÁLLÍTÁS. Az évezred utolsó kisteleki képzőművészeti kiállítása nyílt meg tegnap a Művészeti Szakiskola kiállítótermében. Bényi Zoltán, Czakó János, Hódi Katalin, Magyar Sándor, Majoros László, Mészáros György, Nacsáné Kovács Mária, Pálinkás Pál, Szombathelyi Árpád, Varga Viktória és Vass Terézia alkotásai december 21-ig tekinthetőek meg, naponta 10 és 16 óra között. MA DR. VÁNYAI ÉVA alpolgármester, a 18-as választókerület (Belváros) képviselője fogadóórát tart 15.00-16.30-ig a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Széchenyi tér 11. fszt.). DR. BÁLINT JÁNOS a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden a Szilágyi u. 2. II. em. 210-es szobában. Telefon: 420-259. HOLNAP PAPP ZOLTÁN, a 15-ös választókerület képviselője fogadóórát tart 16.00-17.00 óráig Szentmihályon, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. DR. TIMÁRNÉ HORVÁTH MAGDOLNA, Tápé képviselője fogadóórát tart 14.0016.00 óráig a Tápéi Ügyfélszolgálaton (Honfoglalás u.). DR. TICHY-RÁCS CSABA, a 14-es választókerület (Alsóváros) önkormányzati képviselője fogadóórát tart 18 órai kezdettel a Dobó utcai Általános Iskolában. „Millennium képeslapokon" címmel nyílt hétfőn kiállítás a szegedi Forrás Szálló társalgójában. Putics Miklósné közel 6 ezer darabos képeslap-gyüjteményének 267 darabját tekinthetik meg az üdvözlőlapok barátai. A gyűjtőnek neves személyiségek is küldtek már képeslapot. Putics Miklósné szegedi képeslapgyűjtő már nyolcadik kiállításának megnyitójára készülődött december 11-én, hétfőn délután, a Forrás Szálló társalgójában. A bemutatóra gyülekező közönség derűs hangulatban várakozott; a képeslapokat fölvonultató paravánok melletti asztalkán gyertyák égtek, kistányérokon bukták és pogácsák mosolyogtak. Úgy tűnt, ismerősök adtak itt egymásnak randevút. Puticsné Erzsike megerősítette e föltevést: barátok, képeslapgyűjtők nézegették a kiállított anyagot. Az üdvözlőlapokon városképek, népviseletek, tájképek, várak, kegyhelyek - még olyan tabló is akadt, amely a halasi csipke, vagy a herendi porcelán legszebb darabjait mutatta be. A „Millennium képeslapokon" címet viselő kiállításon 267 lapot nézegethet végig az érdeklődő közönség. A megnyitó előtt Puticsné Erzsikének még marad ideje elmesélni, hogy gyűjteményét a nagybácsikájától kapott, zsáknyi képeslappal alapozta meg. Harminc év alatt közel hatezer üdvözlőlap gyűlt össze; a temérdek anziksz, művészlap és üdvözlőkártya dobozok sokaságát tölti meg. A gyűjtemény rendezgetésében az unoka, Szűcs Gergely segédkezik: a fiatalember a Ságvári gimnázium informatika tagozatának első évfolyamára jár. Erzsike nem tud kedvenceiből választani: „Én mindegyiket szeretem!" - mondja szinte elérzékenyülve. A legrégibb darab a tízes évekből való, de a gyűjtő a legfrissebb, alkalmi képeslapokat is megszerzi. Tagja a hazai képeslapgyűjtők egyesületének, börzékre jár, ahol gyűjtőtársaival csereberélik kincseiket. Legutóbb az alsóvárosi kultúrházban tartottak nemzetközi találkozót az üdvözlőlapok szerelmesei: Erzsike ott jutott hozzá egy régi, fekete-fehér, Kecskemét húszasharmincas évekbeli szépségét bemutató képeslaphoz. De igazi „híres emberek" is gyarapították már a kollekciót: Egerszegi Krisztina, az ország „Egérkéje", akivel Erzsike a világhíres úszólány egyik szegedi látogatásakor ismerkedett meg, Afrikából küldött lapot. Az első (s máig egyetlen) magyar űrhajós, akit mindenki csak becézve, .farkas Berci"ként emleget, ugyancsak Irt már Putics Miklósnénak üdvözlőlapot. A gyűjtő nyugdíjas, korábban a kereskedelem és vendéglátás területén dolgozott; többek között a szegedi Nagyáruház első munkatársi gárdájának is tagja volt. A Forrás Szállóban rendezett kiállítást Pető J. Gyula, a szálloda igazgatója nyitotta meg. Az ajánló szavak után Erzsike a süteményes asztalokhoz invitálta a vendégeket. Amíg a közönség nekilátott a falatozásnak, a gyűjtő büszkén mutatta meg új szerzeményeinek egyikét, amelyen az országot körülfutó ultramaratonista, Sípos István látható - Putics Miklósné még egy darabig még együtt is szaladt a világklasszis távfutóval. (A Forrás Szálló képeslapkiállítása december 17-ig, 10 és 18 óra között tekinthető meg.) Nyilas Péter A képeslapgyüjtö Putics Miklósné, a „Millennium képeslapokon" című kiállítás tablói előtt. (Fotó: Karnok Csaba) legalább háromszáz család költözött már ki, mert Subasán olcsóbb az élet, mint a városban. A helybeliek egybehangzó véleménye: posta, gáz, telefon rendben, „csupán" járható út, meg legalább néhány utcai lámpa kellene. A földes utakat ugyanis esőshavas időben valósággal fölszántják a Domaszék és a nagybani zöldségpiac közt járó teherautók Az átmenő forgalmat tiltó tábláról nem tudnak, arról viszont igen, hogy a sebességkorlátozást jelző táblát a „fémgyűjtők" egyszerűen kivágták a helyéről. Makra Sándor néhány perccel később érkezik, s kissé rezignáltán kezdi mondandóját: „Mi már beletörődtünk... az autók elakadnak a sárban, rosszabb esetben tönkremegy a lengéscsillapító. Tavaly ősszel négy szomszéd emelte ki az autónkat a kátyúból." Egy asszony megerősíti az előbb elhangzottakat, mert az ő Trabantjuk is „elszállt..." Mészáros Zsolt szerint az út egyszerűen csak „ramaty"nak minősíthető. Néha egy-egy autó hajt el lassan mellettünk, ilyenkor a közeli drótkerítés mellé húzódik a társaság. De tovább dől a panasz mindenkiből. Mert nem csak az úttal van baj: nincs közvilágítás, a félősebbek remegve járnak el az útmenti kiserdő mellett. Ráadásul szabadon kószáló kutyák riogatják a holdvilágnál botladozókat. A szemétszállítást tavaly megszervezte valaki: talán háromszor el is vitték a zsákokat, aztán ez is abbamaradt. Most a jobbérzésű subasaiak a dorozsmai hulladékudvarba furvarozzák a szemetet, de olyanok is akadnak, akik inkább az erdőt szennyezik a szétszórt hulladékkal. Dr. Kalla Judit végezetül egy levélmásolatot ad át: az írás a subasaiak panaszait tartalmazza, címzettje pedig Thurzó Ferenc önkormányzati képviselő. Mellékletként száztizenhét aláírással megerősített szándéknyilatkozat, amely szerint a környékbeliek, lehetőségeik szerint, hozzájárulnának az útépítés költségeihez. A nevek mellett bejegyzett fölajánlások végösszege közel egymillió forint. A fórum szervezője megjegyzi még: furcsállja, hogy levelükre február óta nem jött válasz. • Thurzó Ferenc önkormányzati képviselő gyorsan biztosit afelől, hogy ismeri a subasaiak gondjait - annál is inkább, mert maga is arrafelé nőtt föl. A Domaszéki útiak kérelmét a képviselő azonmód továbbította az önkormányzathoz, a 2000-es költségvetésből azonban már nem jutott pénz a Domaszéki út szilárd burkolatára. A képviselő föl is szólalt az ügyben, s fölhívta a közgyűlés figyelmét arra, hogy a sáros utcákba nem jut be az orvos, a mentőautó; a hulladékszállításra is csak akkor nyílik mód, ha a kukaautók nem süllyednek el a kátyúkban. „Mind többen vállalják, hogy a városból kiköltöznek a kiskertekbe. Az itt élőket is megilleti mindaz, ami a városlakókat: út, közvilágítás, az igényeknek megfelelő tömegközlekedés. Most azonban gumicsizmáról kell cipőre váltaniuk, ha dolgozni mennek..." - mondta Thurzó Ferenc. Majd hozzátette: a Domaszéki útiak levelére pedig válaszolt: a levelet maga adta át Tóth Klárának, az egyik aláírásgyűjtőnek. Az önkormányzati hivatal stratégiai irodája bíztató választ adott: a 2001-es költségvetés elkészítésekor figyelembe veszik a subasaiak útépítési igényeit is. Első lépésként a „gerincút", vagyis a Domaszéki út szilárd burkolatát raknák le (a közvilágítást a második fejlesztési ütemben építik ki). A beruházás, óvatos becslés szerint is, több tízmillió forintba kerül, mert a kellő szélességű útra a kohósalaknál erősebb és tartósabb burkolat kell. A képviselő reményei szerint a központi' útalapból futja majd a Domaszéki út burkolására is. Nyilas Péter A sziksós-subasai lakók esőben is járható utakat, és közvilágítást szeretnének. Az útépítés költségeinek egy részét maguk az ott élők vállalnák: közel egymillió forinttal járulnának hozzá a beruházáshoz. A terület képviselője szerint jövőre megépülhet a Domaszéki út szilárd burkolata. Amint a Széksósi útról lekanyarodunk a subasai kiskertekbe vezető Domaszéki útra, már magunk is érezzük, mi bántja az arrafelé lakókat. A hepehupás földút úgy dobálja a Skodát, hogy egy-egy nagyobb ugrató után fejünk csaknem a kocsitetőn koppan. Egy fiatalasszony, karján kisgyerekkel, elébünk jön, s biztosit, jó helyen járunk, menjünk csak tovább, a 22. utca sarkán már várnak minket. Dr. Kalla Judit szervezte a rögtönzött lakossági fórumot, amelynek tagjai a késő ősz dacára kivételelesen száraz földúton álldogálnak a hideg szélben. Kondor József és Tóvlzi Annamária a környéken laknak. Mint mondják, egyre többen választják állandó lakóhelyül a csöndes subasai kiskerteket: - A világ legbiztonságosabb autója - magas teljesítményű turbómotorok 150-230 LE-ig áEp ll^ - markáns megjelenés, komfortos vezetési élmény V^Sfly - legjobb ár-érték arány Most nagy értékű karácsonyi ajándékkal. SAAB. Az eró, az agresszivitás, a pontosság, az engedelmesség, a kényelem megtestesítője. Látogassa meg bemutatótermünket! Veszprémi Autószalon Kft., Szeged, Algyői út 65., Tel./fax: (62) 473-000, 473-001