Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-23 / 274. szám
6 HELYI TÜKÖR CSÜTÖRTÖK, 2000. NOV. 23. Háziorvosokról dönt a közgyűlés Privatizáció, szegedi módra Munkatársunktól A szegedi háziorvosi rendelők értékesítési feltételei körüli ellentmondásokat tisztázandó kértünk és közöltünk a múlt héten interjút a szegedi önkormányzati háziorvosi rendelők forgalmi értékének megállapításával és múszaki állapotának felmérésével megbízott IKV Rt. beruházási és múszaki igazgatójától, Szöllósi Bélától. A cikkre érkezett levelekből kiderült, az általa elmondottaknál sokkal árnyaltabb a kép. Ezt alátámasztja az összeállításunkban közölt két reflexió, illetve más önkormányzatok rendelóprivatizációja. A témával azért is foglalkozunk ismét, mert a szegedi képviselőtestület pénteki közgyűlésén dönt végleg a szegedi háziorvosi rendelők privatizációjáról, az orvosokkal kötendő új megállapodásról. A Kálvária sugárúti gyermekrendelő bejárati ajtaja. (Fotó: Miskolczi Róbert) Kockázatos befektetés - egzisztenciális veszélyek A háziorvosi rendelők 90 százalékáhoztérftésmentesen jutott a szegcdi önkormányzat azzal a megkötéssel, hogy kötelező feladata az egészségügyi alapellátás biztosítása a lakosság szármára. Az elmúlt 6 év alatt, amióta az önkormányzat tulajdonában és fenntartásában működnek a háziorvosi rendelők, 15 millió forintot költöttek a 32 ingatlanban dolgozó 93 orvos rendelőjének karbantartására, fejlesztésére, felújítására. Ezekben a rendelőkben évente átlagosan háziorvosonként tízezer orvosbeteg találkozás zajlik. Durván számolva kéthavonta megfordul „egész Szeged lakossága" a 62 felnőtt háziorvosi rendelőben. Ők. azaz a lakosság a szenvedő alanya az önkormányzat példaértékűnek szánt „modellezésének". A szóban forgó rendelők ugyanis értük, az ő érdekükben épültek, vagy nem épüllek, illetve lettek elhanyagolva, vállak az. idő martalékává. Vajon, ha őket megkérdezné valaki, elégedctteke a szűk váróhelyiségekkel, a még szűkebb rendelőkkel, a málló vakolattal, az elhanyagolt, embertelen környezettel, azzal a gondoskodással, amit a város nyújt számukra, milyen választ adnának? Csak a háziorvosok be izetnek két év alatt annyi helyi adót, amennyit az. önkormányzat 6 év alatt költött a lakosság ellátásának javítására. A szegcdi önkormányzat az évek alatt elmulasztott karbantartási munkákat akarja elvégeztetni az orvosokkal, amelyre meg volt a fedezet a város költségvetésében, csak az. alapellátásról való kötelező gondoskodás feladata merült feledésbe.. Jó befektetés-e egy olyan ingatlant megvásárolni, ami profilkötött (csak orvosi rendelőként működtethető és csak ilyen célra értékesíthető), s a felújftási költségei messze meghaladják a forgalmi értékét? Inkább kockázatosnak nevezném az olyan befektetést, amely egzisztenciális veszélyhelyzetet idéz elő a több milliós felújítási költségek miatt, miközben halvány remény sincs a befektetett tőke valamikori megtérülésére. A háziorvosi szolgálatok bevételi forrása az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által minden hónapban a bejelentkezett betegek számától és korától függően utalt összeg, amelyet csak a rendelő működtetésére lehet felhasználni. Ezt a bevételi forrást csökkentette a bejelentkezettek számának csökkentésével az önkormányzat, mivel mind a 93 alapellátási körzet határát az orvosokkal történt megegyezés nélkül módosította. Az új körzetek határai mind máig ismeretlenek, senki nincs tisztában azzal, hogy 2001. január l-jén hány betege marad. így a szolgálatok bevételi forrása is bizonytalanná vált. Az IKV gazdasági igazgatója, Szöllősi úr által említett könnyítések realizálása kétséges, mert a kamatmentes részletfizetés mellett három éven belüli felújításra kötelezi az orvost az önkormányzat. A jó állapotban lévő rendelőket nincs szándékában az önkormányzatnak értékesíteni, a rossz állapotúak viszont jelenleg sem felelnek meg a KÖJÁL és az OTÉK előírásoknak. Sok rendelő csak ideiglenes működési engedéllyel rendelkezik. Milyen kereset-kfnálati viszony alakította ki az IKV Rt. által megállapított forgalmi értékét egy orvosi rendelőnek, ami eddig nem is volt forgalomképes? Dr. Borsi Éva egészségügyi szakközgazdász Rendelöárak a valóságban Az 1999 őszén készült ÁNTSZ vizsgálat megállapította, hogy a szegedi házi gyermekorvosi rendelők közül 8 orvosi tevékenység tevékenység végzésére alkalmatlan, 7 felújítandó, korszerűtlen, jelenleg 4 felel meg az alkalmassági feltételeknek. A privatizációkor szóba jövő rendelők nagy része tehát csak ingatlan, amely egy-két, illetve sok millió forintért alakftható rendelővé, vagy újat kell építeni helyette. A IKV Rt. gazdasági igazgatója a hivatkozott cikkben egyetlen konkrét összeget említett meg, amely az orvosokat terhelné a rendelők megvásárlása esetén, a havi 10-30 ezer forintos törlesztő részletet. Mit is jelent ez az összeg? A cikkben közölt törlesztő részlettel számolva hét év alatt 840 ezer és 2 millió 520 ezer forintos végösszeget. Ha egy rendelőben ebből e szempontból szerencsésnek mondhatóan két orvos rendel, akkor az összeg 1 millió 680 ezer és 5 millió 40 ezer forint. Ezzel szemben az IKV Szeged legrosszabb állapotban lévő és felújtthatatlan rendelőinek értékét 6 millió forintban állapította meg. A többi rendelő, állapotától függően ennél drágább. Annak a lehetőségnek, hogy a felújítás költsége levonható a rendelő vételárából csak akkor van értelme, ha az ár meghaladja a költséget. A cikkben közölt 10-30 ezer forintos törlesztő részlettel számolt végösszegért tehát csak .jogot" vehetünk magunknak arra, hogy új rendelőt építhessünk. Jelenleg ehhez kb. 17-20 millió forint szükséges. így a részletfizetésre adott három éves türelmi idő alatt „csak" a két összeg közötti, mintegy 12-15 millió forintot kell előteremtenünk. S mivel ez a kölcsön már nem kamatmentes, a kamattal terhelt összeget kell visszafizetnünk: azaz orvosonként például tíz év alatt 6-8 millió forintot és annak kamatait. Amelyik rendelő nem ilyen leromlott állapotú, ott természetesen a felújításhoz szükséges öszszeg sem ilyen nagy, akkor viszont a vételár részlete lényegesen nagyobb az említett 10-30 ezer forintnál. Ez a lényeges információ kimaradt az IKV igazgatója által elmondottakból. A 10-30 ezer forintos havi részlet említése arra alkalmas, hogy ellenszenvet keltsen a háziorvosokkal szemben, akik még ekkora befektetésre sem hajlandók. Az pedig új kérdést vet fel, miként és hol biztosítható a folyamatos betegellátás az idő alatt, amíg a gyermekrendelők 80 százalékban a felújítás folyik? Dr. R6sa Ágnes házi gyermekorvos A nyíregyházi és a ferencvárosi modell Munkatársunktól A Szegeden példaértékűnek szánt egészségügyi privatizációs modell még gondolat sem volt, amikor az ország több helyén már elkezdték a háziorvosi rendelők magánkézbe adását. A teljes körű privatizációnak ugyanis 1992-93 óta nincs akadálya. Nyíregyháza önkormányzata 4-5 évvel ezelőtt felmérte a város alapellátásának helyzetét, és valamennyi, rendelőépítést vállaló háziorvosnak közművesített telket adott térítésmentesen. S mivel az alapellátás biztosítása a rendelő tulajdonviszonyaitól függetlenül önkormányzati feladat, 3 éves bérleti dijat juttattak előre az háziorvosoknak, ezzel jelentősen mérsékelve a rendelőépftés költségeit. A nyíregyházi önkorrmányzat a bérleti díj fizetését azért látta indokoltnak, mert a háziorvosra hárította a rendelő kialakításának, karbantartásának terhét. Nyíregyházán eddig 14 háziorvosi rendelő épült. Budapest IX. kerületében, a Ferencvárosban az úgynevezett funkcionális privatizáció előtt - 1992-től kezdődően - felújították az önkormányzati rendelőket. Ezt követően változatlanul az önkormányzat feladata maradt a rendelők állagmegőrzése. A most értékesíteni kívánt ingatlanok árát a forgalmi érték 0-50 százaléka között akarják meghatározni, s kamatmentes részletfizetésre adnak lehetőséget. Ferencvárosban olyan rendelőt nem adnak el, amely nem felel meg a 2005. szeptember 30-ig kötelezően kialakítandó követelményeknek. A rendelőprivatizációból befolyt összegből alapot kívánnak létrehozni, amelyből az elkövetkező 2-3-évben a rendelőépületekben jelentkező hibák javítási költségeit fedezik. Szocialisták az egészségügyrőlvízdíjról „Az ámokfutás folytatádik" Több mint nyolcvan napirendi pontot tárgyal pénteken a közgyűlés, és ez az MSZP képviselőcsoportja szerint megoldhatatlan feladat elé állítja a városatyákat. A szocialista frakció továbbra is ellenzi az egészségügyi alapellátás kényszerprivatizációját, a szakellátás „tökekivonásos" magánosítását, s nem értenek egyet a vízdíjak szerintük drasztikus emelkedésével sem. A pénteki közgyűlés előtti szokásos sajtóbeszélgetésen az MSZP képviselőcsoportjának vezetője, dr. Kozma József leszögezte: szegedi csodaként lesz ismert a fekvőbeteg-ellátás privatizációja. A közgyűlés pénteken dönt arról, tovább tárgyaljon-e a legesélyesebb Fuziomed Kft.-vei, amely hárommilliós alaptőkével kívánja működtetni a hárommilliárdos városi szakellátást. Kozma szerint ez nem más, mint „tőkekivonásos privatizáció", azaz a cég saját profitját nem befektetése után fogja megtermelni hiszen az mindössze hárommillió forint -, hanem a már meglévő hárommilliárdos tőke után. Azaz: a Fuziomed tőkebevonás nélkül privatizál. A háziorvosi praxisprivatizációról szólva a szocialisták maguk is támogatják: ha az orvosok úgy ítélik, vásárolhassák meg jelenleg önkormányzati tulajdonban lévő rendelőiket. Ugyanakkor hangsúlyozták: erre semmiképpen sem szabad kötelezni az orvosokat. Dr. Kozma József szerint ellentmondásos az az állítás, amely szerint a rendelőépületek vételárának megállapításánál az önkormányzat figyelembe veszi a felújítás költségeit, s ezzel csökkenti az eladási árat. Kozma szerint ugyanis az összes rendelő eladásából egymilliárd forint körüli összeg folyhat be a városi kasszába, mfg a rendelők felújítása legalább 2,2 milliárd forintba kerül. így azután - hogy az orvosok legalább „nullán legyenek" - még az önkormányzatnak kellene fizetnie. Dr. Kozma József szerint jobban át kellene gondolni a privatizáció minden egyes lépését, különben „az ámokfutás folytatódik" fogalmazott a frakcióvezető. A szocialisták sérelmesnek tartják, hogy az. új vízdíjakat egy olyan, szerintük titkos szerződés állapítja meg, amely a város és a Vivendi között született, és eleddig ez az egy pontja került nyilvánosságra. Dr. Kozma József kijelentette: hamis a polgármester azon állítása, amely szerint a vízdíjak kevesebb, mint tfz százalékkal emelkednek. Ennek ugyanis ellentmondanak a szocialisták által kalkulált adatok. Az új tarifatáblázat szerint a fogyasztók a rendszer fenntartására alapdíjat kötelesek fizetni akkor is, ha nincs fogyasztásuk. Mivel az alapdtj havi összege 123 forint, hiába emelkedett a vízdíj 190-ről csupán 209 forintra, a kisfogyasztók jóval többet fizetnek majd. Egy „panelcsalád" például, amely tíz köbméter vizet fogyaszt, ezentúl tulajdonképpen 221 forintért veszi a víz köbméterét, az MSZP frakció szerint. A szocialisták úgy jutottak erre az eredményre, hogy az alapdíjat elosztották a fogyasztott köbméterek számával - azaz jelen esetben a 123-at tízzel s ezt az összeget, tehát 12 forintot, hozzáadták az új vízdíjhoz, a köbméterenkénti 209 forinthoz. Dr. Kozma József szerint a vízdíj átstrukturálása, azaz alapdíjra és elfogyasztott vízmennyiség árára való bontása éppen a legszegényebb, kevés vizet használó réteg számára jelenti a legnagyobb terhet. Éppen ezért az MSZP nem fogja támogatni a vízdíj megállapításáról szóló előterjesztést. K. B. nmmmmassmmmmmmtmemm m épezifcúett 'STRA fyct&fi poJaíí tapja. MAKÓ UTÁN VÁSÁRHELYEN IS MEGJELENIK A MUSTRA ildányszám: 23000 to $HI i ptiii VASARHEL ustra INGYENES INFORMÁCIOS HETILAP Tel.: 62/242-419