Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-13 / 241. szám
2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 2000. OKT. 13. I. SZÜRETI VIGALOM A SZEGED PLAZÁBAN 2000. OKT. 12-15. „Egy vulkán tetején ülünk Párizs (MTI) Vojiszlav Kostunica új jugoszláv elnök helyzetmegítélése szerint az országban végbemenő, látszólag demokratikus és békés átalakulás felszíne alatt vulkáni tevékenységhez hasonló folyamatok zajlanak, melyek ellenőrzése kétséges olyan körülmények között, amikor barátai legalább annyi problémát okoznak számára, mint ellenfelei. A The New York Times munkatársának Belgrádban adott interjújában, melyet a Párizsban megjelenő International Herald Tribüné csütörtöki száma közölt. Kostunica a Washingtonnal való új, kiegyensúlyozott kapcsolatok megteremtésére irányuló szándékáról beszélt. Amerikai illetékesekkel csütörtökre tervezett találkozója előtt az új elnök jelezte, hogy minél gyorsabban helyre akarja állítani a diplomáciai viszonyt az Egyesült Államokkal, mely a NATO tavalyi légi hadjárata során szakadt meg. "Az Egyesült Államok túlságosan is bekeveredett országunk ügyeibe, a beavatkozás csökkenése azonban most pozitfv hatással kecsegtet" - hangsúlyozta Kostunica. Az új elnök reményének adott hangot, hogy Milosevics szövetségesei nem lesznek képesek visszatérni a hatalomba, s hogy meg lehet oldani azokat a nehézségeket, amelyek a szerb átmeneti kormány felállítását célzó tárgyalásokon mutatkoznak. Braniszlav Ivankovics. Milosevics pártjának egyik vezető figurája közölte: a jelenlegi szerb kormány nem fog lemondani, és miniszterelnöke átveszi a rendőrség fölött ellenőrzést gyakorló belügyminiszteri funkciót is. Kostunica azonban, mint hangoztatta, bízik abban, hogy december 17-én, a megállapodásokkal összhangban megtartják az előrehozott választásokat és létrejön az új szerb parlament. Az őt támogató 18 párti ellenzéki koalfció közül néhányan olyan politikai nyilatkozatokat tesznek - hangsúlyozta Kostunica amelyeket vele nem egyeztettek, sőt egyesek törvénytelen eszközökhö/ nyúlnak, hogy ellenőrzés alá vonják a Milosevicshez közeli körök által korábban irányított minisztériumokat és vállalatokat. „Ezeket az eljárásokat nem tudom megvédelmezni" — jelentette ki az elnök, megállapítva: „Miközben a felszínen békés demokratikus átalakulás folyik, a felszín alatt egy ellenőrizhetetlen vulkán működik". A fehérorosz nyúl Moszkva (MTI) Fehéroroszországban 2005. január 1-től az orosz rubel lesz a hivatalos fizetőeszköz - közölte csütörtöki számában a Rosszijszkaja Gazeta című orosz hivatalos lap. A fehérorosz rubelt a lakosság „nyúlnak" becézi, azután a vadnyúl után, amely az ország önállósulása után először forgalomba került pénzen látható. Fehéroroszország 1991. augusztus 25-én nyilvánította ki önállóságát. A fehérorosz rubelt 1992. májusban vezették be, majd 1995. januárban egyedüli fizetőeszközzé vált. A fehérorosz rubel hagyományosan gyenge, mert a kormány szabályozza a kiskereskedelmi árakat és kiadásait nagyrészt a bankóprés termeléséből fedezi. Véres békefolyamai r ávol még a béke a Közel-Keleten. Pedig békefolyamai már van, igaz, ezzel kapcsolatban semmi másról nem hallani, csak merényletekről, zsidó és palesztin telepek lerombolásáról, mecsetek és zsinagógák felrobbantásáról, lezárt és megbecstelenltett kegyhelyekröl, Jeruzsálem megosztottságáról. A sokat emlegetett békefolyamat mára leginkább csak egy sehová sem vezető, véresen hömpölygő folyamhoz hasonlít. Egy olyan diplomáciai kiszólás lett csupán, amely minden mögöttes tartalmát elveszítette. Elég a Camp Havidban eltöltött hetekre gondolnunk, ahol vagy Karak, vagy Arafat csomagolt, és Clinton a végén faképnél hagyta a két, engedményekre képtelen politikust. I)e a zsidók és palesztinok most újra megmutatták, nemcsak két politikus, két állam néz farkasszemel egymással, de az egyes emberek is. És ez a legnehezebben kibékíthető ellentét. A vezető hatalmak politikusai most mind a Közel-Keletre siettek, közvetítenek, s bár a palesztinok sietve állítják helyre a megrongált zsidó szentélyeket, míg az izraeliek kijavítják 'a szétvert mecseteket, ám ezek a gesztusok a diplomáciának szólnak. Mert az utcán ezenközben letartóztatott izraeli katonákat lincselnek meg, s égetnek el palesztinok az arab rendőrség szeme láttára, s a világsajtót bejárja egy arab kislány szitává lőtt holttestének fotója. Megoldható ez a konfliktus diplomáciai eszközökkel? Hol lesz a határ palesztinok és zsidók között, élhet-e egymás mellett, egymás közelében, sőt, a vallások bölcsőjében, a sokszoros szentföldön egymással keveredve a két nép? Nehéz vagy egyenesen lehetetlen helyzetben vannak a térségben nyüzsgő külföldi közvetítők? í-í tvenhárom éve a békétlenség az úr Izraelben. Éppen \J mióta az ENSZ, támogatásával megalakulhatott a zsidók első országa. És ha nem ülünk fel a cukrozott szánoklatoknak, akkor biztosak lehetünk benne: a béke kora nem most fog beköszönteni a Közel-Keleten. I6U jf5>cvr—k-5OKTÓBER 14., SZOMBAT OKTÓBER 15., VASARNAP 10.00 MASKARAS FELVONULÁS, GÓLYALÁBAS MUTATVÁNYOSOK műsora 11.00 NÉPTÁNCBEMUTATÓ 11.30 BÁBELŐADÁS - komédia 12.30 TÁNCHÁZ 14.00 BURÁNY-RÉVÉSZ DUÓ KONCERTJE 14.30 BABOCSAI MÁTÉ DEÁK - az ORT IKI CSOPORT előadásában 15.00 TÁNCHÁZ 15.30 A CSIMM-BUMM CIRKUSZ GYERMEKELŐADÁSA 17.00 NÉPTÁNC - felvonulás 09.00 JATEKPARK az ünnepélyes zárásig 09.00 NÉPDAL és MESEMONDÓ VERSENY előzetes jelentkezés alapján 11.00 KÁTAI ZOLTÁN MŰSORA - bordalok, históriás énekek 12.00 A LEGJOBB BORDAL ÉS BORVERS ELŐADÁSA 14.00 ÜNNEPÉLYES ZÁRÁS 17.00 UTCABÁL - a PRT EGYÜTTES zenei segédletével Várjuk az egész családot! Rendezvényeinkre a belépés DÍJTALAN! A Szeged Plaza parkolói INGYENESEN használhatók! SZEGED PLAZA Lincselés Rámalláhbcm Az izraeli helikopterek rakétatámadása után palesztinok gyülekeznek Rámalláh rendőrkapitányságánál. (MTI Telefotó/AP/Jerome Delay) Bejrút (MTI) Palesztin rendőri források megerősítették azt a hírt, amely szerint palesztin fiatalok tömege meglincselt csütörtökön két izraeli katonát a ciszjordániai Rámalláhban. A több száz palesztin fiatal megrohamozta azt a rendőrőrsöt, amely fogva tartott négy izraeli katonát. A palesztin rendőrség kevéssel korábban fogta el a civil ruhában, civil gépkocsiban utazó izraeli katonákat a palesztin önkormányzat igazgatása alá tartozó el-Bfre településen. (A palesztin hatóságok szerint titkosügynökökről van szó, ezt azonban az izraeli hadsereg szóvivője cáfolta.) Amikor híre terjedt a városban, hogy fogva tartanak négy izraeli katonát a városközpont rendőrőrsén, több száz fiatal gyűlt egybe és megrohamozta az őrszobát. A palesztin rádió és televízió helybeli tudósítója, Rasid Hillal szerint a palesztin rendőrök megpróbálták féken tartani a dühös tömeget, de nem bírt a túlerővel. A dühöngő fiatalok némelyikénél lőfegyver is volt a palesztin tudósító szerint. A brit BBC televízió szerint a holttesteket kivitték az épület elé (más szemtanúk szerint kidobták egy emeleti ablakból), és az utcán elégették. A jelentések ellentmondóak abban a tekintetben, hogy mi történt a másik két elfogott izraelivel. Az AP úgy tudja, hogy ők továbbra is a rámalláhi palesztin rendőrség foglyai. Két izraeli helikopter rakétákat lőtt ki csütörtökön a palesztin rendőrség rámalláhi főkapitányságának épülete felé. Támadás ért egy további célpontot is: a palesztin televízió épületét. Két robbanás történt annak a belvárosi rendőrőrsnek a közelében, amely fogva tartott négy izraeli katonát, és ahova palesztin fiatalok tömege behatolt délelőtt, majd megölt kettőt a négy izraeli fogoly közül. A rakétatámadás nyilván megtorlás akart lenni az izraeli katonák meglincseléséért. A televízió épületét ért támadás feltehetőleg azzal magyarázható, hogy izraeli megítélés szerint e tévé tüntetésekre és erőszakos cselekményekre bujtogatta a palesztin lakosságot. (A palesztin tévé hírműsorai miatt az izraeli kormány már többször is kifejezte rosszallását.) Jasszer Arafat palesztin vezető a rámalláhi rakétatámadás hírére sürgős megbeszélést tartott a Közel-Keleten tartózkodó CIA-főnökkel, George Tenettel, és nyomban felhívta telefonon Bili Clinton amerikai elnököt, majd Hoszni Mubarak egyiptomi államfőt. Finnek és magyarok Helsinki (MTI) Megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a finn fővárosban ünnepi ülést tartott a Finn-Magyar Társaság. Az ülésen megjelent Tarja Halonen, a Finn Köztársaság elnöke is. Víg József nagykövet ünnepélyesen átnyújtotta Olavi Syrjanennek, a társaság leköszönt elnökének a Millenniumi Emlékérmet, amelyet Mádl Ferenc köztársasági elnök adományozot. „Tienanmen téri anyák" Peking (MTI) A Tienanmen téren meggyilkolt diákok édesanyjai és más hozzátartozói közül 110en sfkraszálltak a kínai parlamenti elnök bírói felelősségre vonásáért az 1989-es pekingi demokráciakövetelő diákmozgalom véres elfojtásában játszott szerepéért. Nyilatkozatukat az emberi jogok kínai respektálását szorgalmazó, Humán Rights in China nevű szervezet adta közre New York-i székhelyén, egy nappal a Li Peng ellen amerikai bíróság előtt kezdeményezett magánvádas peres eljárás előzetes kihallgatásainak kezdete előtt. Európai Néppárt Brüsszel (MTI) Szájer József, a Fidesz alelnöke, parlamenti frakcióvezető Brüsszelben csütörtökön találkozott Wim van Velzennel, az Európai Néppárt alelnökével. A megbeszélés során a nyugat-európai politikus üdvözölte a Fidesz belépési szándékát az Európai Néppártba és gyors felvételi eljárást (gért. Az Európai Néppárt elnöksége már november 9-i rigai ülésén foglalkozni fog a Fidesz belépésével, és a két politikus megítélése szerint a felvételi folyamat a jövő év elején be is fejeződhet. Dörgedelem Minszk (MTI) A fehérorosz elnök előre megfenyegette ellenzékét, azt hangoztatva, hogy országában, ahol vasárnap parlamenti választásokat tartanak, „nem ismétlődik meg a jugoszláv forgatókönyv". A parlamentben csütörtökön mondott másfél órás beszédében Alekszandr Lukasenko közölte, hogy a fehérorosz biztonsági erők „csírájában elfojtanak minden olyan megmozdulást, amely a jugoszláviaihoz hasonló nagyszabású ellenzéki felkelésbe torkollhatna". Szerbek és horvátok Zágráb (MTI) A horvát kormány a szomszédos országokhoz fűződő jószomszédi viszony fejlesztését nevezte meg egyik legfontosabb külpolitikai céljaként, de leszögezte, hogy Belgrád és Zágráb viszonyának a normalizálását a jugoszláviai demokratikus folyamatok kibontakoztatása teheti csak lehetővé. Kiemelték, hogy Szlobodan Milosevics bukása ugyan fontos fejlemény, de csak az első lépést jelenti azoknak a lépéseknek a sorozatában, amelyek az eddigi agresszív jugoszláv politika bukását is eredményezik.