Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-13 / 241. szám

PÉNTEK, 2000. OKT. 13. BELFÖLD 3 röviden Kitüntetés Budapest (MTI) A Vitézi Rend ezüst ke­resztet adományozott az utolsó magyar hadifogoly­ként ismertté vált Torna Andrásnak. A rend a kitün­tetés mellé ötvenezer forin­tot is adományozott Torna Andrásnak. A pénzt az 53 év után Oroszországból au­gusztusban hazahozott het­venöt éves férfi bankszámlá­ján helyezik el. Torna And­rás örömmel fogadta a szer­vezet főkapitányát, helyette­sét és két tagját. Nagyszüret Tolcsva (MTI) A szőlő érésének kedve­zett az idei időjárás, ennek köszönhetően a szokásosnál két héttel korábban kezdő­dött meg a nagyszüret a to­kaj-hegyaljai történelmi bor­vidéken. Ezrek dolgoztak a hegyoldalakon Szerencstől Sátoraljaújhelyig a szőlős­kertekben. Ha augusztusban a kertek néhány napos esőt kaptak volna, akkor az aszú­sodás mértéke bizonyosan meghaladná az eddig re­kordnak számító 181 l-es évjáratot. Tokaj-Hegyalján az idén 350-400 ezer mázsa a termés mennyisége, ami szintén rekord. A hegyköz­ség megerősítette az őrséget, a polgármester pedig a köz­ségi hangosbemondón fi­gyelmeztette a lakosokat, hogy vigyázzanak szőlős­kertjeikre. Vállalati toplista Szolnok (MTI) Ötödik alkalommal jelent meg Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb, legered­ményesebb vállalkozásainak adatait csokorba gyűjtő Top 50 című kiadvány az APEH megyei igazgatósága és a megyei kereskedelmi és iparkamara együttműködé­sében. A rangsor legelején 1998-hoz képest nincs válto­zás, az éllovas továbbra is az svéd tulajdonban lévő Electrolux Lehel Hűtőgép­gyár Kft., amelyet az oszt­rák gazdájú Neusiedler­Szolnok Papírgyár Rt. és a magyar Tisza Coop Nagyke­reskedelmi és Szolgáltató Rt. követ. Gázvezeték a romáknak Heves (MTI) Az Országos Cigány Ön­kormányzat 1,3 millió forin­tos támogatást nyújt a gáz­vezeték hálózat kiépítéséhez Heves romák lakta városré­szében. A kisebbségi testü­let ezzel gyakorlatilag vál­lalja a vezetékrendszer ki­építésének finanszírozásá­hoz szükséges önrészt, amit az érintett családok nem tudtak volna előteremteni. Felújított vasútállomás Somlóvásárhely (MTI) Megújult a több mint szá­zéves somlóvásárhelyi vasú­tállomás. Az eredeti stílusá­ban felújított épületet csü­törtökön adták át. A Somló hegy lábánál fekvő 1100 la­kosú település a környék kedvelt kirándulóhelye és a szőlőművelők úti célja már­ciustól októberig, ezért a kis vasútállomás forgalma igen nagy, évente több mint ötve­nezren váltanak itt vonatje­gyet. milliók Jól jönnek a Tíz település száz bajára A megye tíz települé­sének polgármestere kapott meghívót tegnap délelőttre Üllésre, arra a találkozóra, amelyen a belügyminiszter megál­lapodást írt alá a közsé­gekkel. Ezek az önkor­mányzatok költségveté­süket erősíthetik meg a gázközmű-vagyonért kapott milliókból, száz­ezrekből. Pintér Sándor belügymi­nisztert tíz Csongrád megyei település polgármestere kö­szöntötte tegnap az ül lé si művelődési házban. A ven­dég elmondta, hogy hiába született már 7 éve törvény, amely a településeket kárpó­tolta volna a privatizált gáz­közmű-vagyonért, az Alkot­mánybíróság döntése is ke­vésnek bizonyult, most jutott odáig a kormány, hogy apró­pénzre váltsa az ígéreteket. A szakértői vélemény szerint minimum 41, maximum 61,5 milliárd járna a telepü­léseknek. A pontot az ügy végére a Parlament döntése teszi majd. hiszen az új tör­vény jelenleg még csupán tervezeti szakaszában van, ám amely községek elfogad­ták a feltételeket, azokkal nyélbe ütik az üzletet. A já­randóságot 10 millió forintig átutalják, 20 százalékát készpénzben kapja meg az önkormányzat, a többit pe­dig állampapírokban veheti át. A megegyezést a belügy­miniszter mellett Nyáriné Tajti Anna (Üllés: 22 millió­ról), Czabarka János (Nagy­mágocs: 48 millióról), Fro­mann Róbert (Árpádhalom: 10 millióról), Szabó Lajos (Csanádalberti: 5 millióról), -Aztán ne pazarolják el ezeket a forintokat - tanácsolja Pintér Sándor belügyminiszter az üllési polgármester-asszonynak, Nyáriné Tajti Annának. (Fotó: Miskolczi Róbert.) Kollár János (Eperjes: 4 millióról), Kocsis Ferenc (Forráskút: 31 millióról), Új­vári László (Balástya: 284 ezerről), Faragó Vilmos (Zsombó: 26 millióról) és Talpai János (Újszentiván: 27 millió forintról) látta el kézjegyével. Pintér Sándor javasolta, hogy ne pazarolják el az ölükbe pottyant összeget a települések, ne a polgármes­ter szobrát emeltessék fel belőle - humorizált a mi­niszter hanem próbáljanak belőle központi céltámogatá­sokat elnyerni. A meghívott polgármeste­rek közül egyedül az ópusz­taszeri, Makra József volt az, aki üres kézzel indulha­tott haza. A szakértői meg­állapítás szerint a település­nek mindössze 16 ezer 996 forint járna vissza önkor­mányzati, gázos kárpótlás­ként. A polgármester úgy vélte, az előző polgármester és önkormányzat szúrta el a dolgot, mert nem vette ko­molyan a közművagyon fel­mérését. A belügyminiszter azt javasolta, Ópusztaszer kérdését külön vizsgálják meg. Az üllési polgármestert, Nyáriné Tajti Annát arról kérdeztük, mire fordítják majd a hirtelen jött költség­vetési injekciót. A testület dönt majd, lehet, hogy a szenny vízcsatorna-hálózat építésére tartalékolják a mil­liókat, de a könyvtárat is ki­nőtte már a falu. Biztosan jó helyre kerülnek a forintok. V. Fekete Sándor Kádár János követi a belügyminiszteri poszton a fokozatosan kegyvesz­tetté váló Rajk Lászlót, aki a külügyminiszteri székben köt ki. Kádár el­ső intézkedései közé tar­tozik az Államvédelmi Hatóság megalakítása, mely hamarosan 35 ezer tagot számláló besúgó­hálózattá nő. Kádár 1948. augusztus 5-én érkezik addigi pályafutása csú­csára: Rajk Lászlótól átveszi a belügyminiszteri posztot. Kine­vezését megelőzte egy májusi moszkvai látogatás, amelyet ­egyes források szerint - a szov­jet elvtársak a jelölt tesztelésé­re használtak. Különös, hogy útitársa éppen az a Rajk László volt, akit követ majd a belügy­miniszteri székben és akivel a viszonya soha sem volt baráti. Kapcsolatukról így ír Aczél György: „Rajkkal voltak ki­sebb-nagyobb ellentétei, de azok nem zavarták meg normá­lis érintkezésüket. Rajk inkább a szélesebb közvélemény köré­ben. Kádár inkább a pártban volt népszerű." Az egy hónapos Szovjet­unióbeli látogatás során előbb Leningrádba utaztak, majd a Kaukázusban üdültek két hetet, végül az utolsó héten Moszk­vában tárgyaltak. Az ismertté vált dokumentumok szerint a szovjet kommunista párt köz­pontjában mindössze osztály­vezető-helyettesi szinten tár­gyaltak velük. Kádár és Rajk ismertette szovjet partnereivel, hogyan kívánják kiépíteni Ma­gyarországon a kommunista párt teljes uralmát. Az elkövet­kező két és fél évben - egy da­rabig Rajkkal, később nélküle Az ismeretlen Kádár János (9.) Szovjet május Utazás az ismeretlenbe. Kádár „kétnyelvű" utazóbőröndje. (Fotó: Karnok Csaba) Lapszemle Ezután Kádár János, az új belügyminiszter megemlékezett ar­ról, hogy milyen nagy fejlődést mutatott a belügyminisztérium Rajk László irányítása és vezetése alatt. Amikor átveszi a minisz­térium vezetését az a feladata, hogy sikerrel folytassa és tovább­fejlessze Rajk László miniszter nagy alkotómunkáját. A mi felada­tunk - mondotta - a dolgozó nép iránti törhetetlen hőséggel és a dolgozó nép ellenségeivel szemben kérlelhetetlen szigorral az al­kotó munkát, népiink és hazánk igaz ügyét védelmezni. Ezt meg is fogjuk tenni, amire biztosíték minden reakciós szabolázst leküzdő rendőrségünk. (Délmagyarország. 1948. augusztus 8.) - a forgatókönyv megvalósult. Sokan találgatták a hatvanas évektől kezdve, hogy annak az országnak az első számú veze­tője, amelynek iskoláiban köte­lező oroszul tanulni, beszéli-e maga is a „nagy testvér" nyel­vét. Vásárhelyi Miklós vissza­emlékezése szerint - a negyve­nes évek végén a párt hivatalos lapjának, a Szabad Népnek volt az újságírója - egy Pesten élő leningrádi nőhöz, bizonyos Le­nocskához járt nyelvórákra. Több kommunista vezető is ná­la tanult meg oroszul. „Szóval '45 után volt egy idő, amikor divat volt Lenocskához járni ruszkit lanulni - emlékezett vissza egy 1985-87-es interjú­ban Vásárhelyi. (...) ... az egy­általában nem igaz, hogy Ká­dár nem tud oroszul. Lehet, hogy ez is egyike az ő játszmá­jának. Sőt, szerintem, érteni nagyon jól ért oroszul. Lehet, hogy beszélni nem tanult meg, amin nem csodálkozom, hiszen neki a magyar nyelvi műveltsé­ge is eléggé alacsony, és úgy nehéz idegen nyelvet tanulni, hacsak nem hallás alapján tanul az ember." A belügyminiszteri poszton Kádár egyik első intézkedése az ÁVO átszervezése Államvé­delmi Hatósággá, melynek irá­nyításában a szovjet államvé­delem, az NKVD is jelen volt. Péter Gábor rendőr altábornagy apparátusa ezzel rövid idő alatt 35 ezer tagot számláló besúgó hálózattá nőtt. Háromnapos je­lentéseit az országban történ­tekről az országot vezető Ráko­si Mátyás, Farkas Mihály, Ká­dár János triumvirátus kapta meg. Ez a három ember volt tagja az Államvédelmi Bizott­ság irányító testületének. Feitl István történész így ír erről a korszakról, amelyben ötvenhat után Kádár saját szerepét ki­sebbíteni igyekezett: „Aztán következett 1948-49, a háborús pszichózis visszatérése és el­uralkodása a politikában. Itthon még a potenciális politikai el­lenfelek is elfogylak, csak a teljesíthetetlen feladatok által keltett szorongás és a parancs­megtagadásért járó büntetéstől való félelem maradt. Most már nem tehetséges, hanem meg­bízható emberekre volt szük­ség." Az új belügyminiszter első látványos akcióinak egyike a Cholnoky Viktor, volt kairói nagykövet elleni koncepciós per, amely Tildy Zoltán köztár­sasági elnök bukásához veze­tett. (Folytatjuk.) Töth-Szenesi Attila jegyzet Zsebre megy A rendvédelmi szervek védelmi szolgálata az az intéz­mény, amit, ha rendőr volnék, nagyon tudnék utálni. Azzal foglalkoznak, hogy kollégáikat ellenőrzik, és igye­keznek kiszűrni a másodállású drogdílereket, az alvilág besúgóit, a soraikban megbúvó baszk terroristákat vagy a zsebre büntető közlekedési rendőröket. Az egyszerűség kedvéért maradjunk ez utóbbi esetnél, és bújjunk a rend­védelmi szervek védelmi szolgálatánál dolgozó munka­társ bőrébe. Azt a feladatot kapom, hogy leplezzem le a korrupt rendőröket, akik megfelelő összegért cserébe sze­met hunynak a közlekedési szabálysértés felett. Beülök hát a BIT-es rendszámú szolgálati Volkswa­gen Golfba, és irány az országát. Százötvennel repesztek, majd szétesik alattam a kocsi, melyben annyi kilométer van, hogy kétszer meg lehetett volna vele járni a Holdat, és várom, hogy feltűnjön végre az út szélén egy korrupt rendőr. Két eset lehetséges: 1. Ahogy Magyarországon bármilyen ellenőrzésnél szokás (adó, vám, munkahelyi alkoholfogyasztás, satöbbi), előre két héttel híre megy utamnak, tudják a pontos napot, órát, a kocsi rendszá­mát, típusát, anyám nevét. Amint egy hajtükanyárból százharminccal bevágódok az ellenőrzési ponttal megspé­kelt egyenesbe, a közlekedésiek barátságosan intenek fe­lém, menjél apukám, és gyorsabb haladásra biztatva szi­szegik utánam, hogy dögöljek meg. 2. Tegyük fel, hogy a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatánál én vagyok a legvagányabb srác. Magányos harcosként senki sem tud­ja, mikor indulok utamra. Repesztek az ellenőrzőpont fe­lé, ahol bemérnek és leállítanak. A rendőr közli velem, hogy százhatvanhárommal mentem lakott területen be­lül, így kénytelen a helyszínen elvenni a jogosítványomat, valamint feljelenteni és pszichológushoz utalni. Ilyen se­bességgel akkor is nagyon csúnya balesetet lehet okozni, ha egy rendvédelmis ül a volán mögött. Más elintézési módot nem ismer, sőt, megvesztegetés kísérlete miatt is feljelent. Hiába gratulálok: kiállta a próbát mint a TIX mosópor. Nem engedi, hogy autóval menjek vissza a ka­pitányságra, így a csanyteleki buszon zötykölődöm hazá­ig, ugrik a jogosítványom, bevetésem egyszeri volt, akár egy kamikázéé. Z sebre bírságolás ettől még van. Asztaltársaságok kedvelt történetei közé tartoznak a korrupt rend­őrökkel való találkozások. Ha az intézkedő közeg elárulja a bírságolási tételt, akkor az jó jel: annak a feléért, har­madáért meg lehet úszni. Néhány tízezres a forgalmiba, ha nincs pénz az áldozatnál, akkor találkozó egy város­széli erdőben. Kevés olyan sztorira emlékszem, hogy gyorshajtótól elvették volna a jogosítványát. Igaz, azzal nem dicsekszik az ember. TcfA- ÁMfA Személyi kérdések Budapest (MTI) A Honvédelmi Minisztéri­um és háttérintézményei, il­letve a Magyar Honvédség vezető beosztásairól és az azokat betöltő személyekről szóló kimutatásról is tárgyalt csütörtök délelőtt Orbán Vik­tor miniszterelnök és Szabó János honvédelmi miniszter a Parlamentben - közölte a szaktárca sajtófőosztálya. A tájékoztatás szerint a mintegy egyórás megbeszélé­sen a miniszterelnök részéről felmerült személyi észrevéte­lek nem olyan jellegűek vol­tak, hogy - néhány kivételtől eltekintve - akár a szárazföldi vezérkar, vagy akár a légierő vezérkar már kinevezett sze­mélyi állományát érintenék. - így a magyar honvédség folyamatos működőképessége biztosított - húzza alá a köz­lemény. A sajtófőosztály tájékozta­tása szerint az eszmecserén a miniszterelnök megerősítette azt a korábbi kijelentését, hogy a haderőreformot azzal a minisztériumi vezetéssel kí­vánja befejezni, amellyel el­kezdte. Szabó János honvé­delmi miniszter tájékoztatta Orbán Viktort a NATO infor­mális védelmi értekezletén el­hangzottakról is. Olajcsalás: szigorú másodfoki Kaposvár (MTI) Másodfokon súlyosbította a Siófoki Városi Bíróság ítéletét csütörtökön Kaposváron a So­mogy megyei Bíróság Papp Árpád tanácsa, egy hét évvel ezelőtt elkövetett olajcsalás ügyében - közölte Halász Etel­ka a tárgyalást követően. A bí­róság sajtószóvivője elmondta: a vádlottak a Tatabányán be­jegyzett Sheriff Kft. tagjaiként fűtő olajat vásároltak, azt vegy­szeres eljárással megtisztítot­ták, majd gázolajként csaknem 15 ezer litert eladták a siófoki székhelyű Petróleum Kft.-nek. Ez utóbbi társaságtól a gázolaj­nak hitt hamisítvány egy része a Mahart Balatoni Hajózási Rí.-hez került, ám amikor 1993 nyarán a rendkívül magas vas­tartalmú pancsolmánytól két balatoni komp motorja is meg­Ijjbásodott - a javításuk több mint 700 ezer forintba került -, fény derült a csalásra. - A Sheriff Kft. vezetőjét, Balla János budapesti lakost, valamint két társát, Gazsi Ti­bor és Balogh József tatabá­nyai lakosokat, csalás bűntetté­ben találta bűnösnek a bíróság, s első fokon 3-5 hónapig terje­dő, egy évre felfüggesztett büntetést szabott ki rájuk - kö­zölte Halász Etelka. Hozzátet­te: az ítéletet másodfokon mind a három vádlott esetében súlyosbították.

Next

/
Oldalképek
Tartalom